Tolnai Népújság, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2008-05-18 / 20. szám
14 2008. MÁJUS 18., VASÁRNAP- ü ' i "l'H'í * nm Százmilliós bírságok május első heteiben AZ OBJEKTÍV FELELŐSSÉG májusi beélesítése óta több ezer gyorshajtási ügyben indított eljárást a rendőrség. A hatóság több esetben szabta ki a legmagasabb, háromszázezer forintos bírságot A rendőrség ennek ellenére később a szabálysértések visszaesésére és a balesetek számának csökkenésére számít. A Toyotát is elérte az újautó-piaci csőd csökkent a világ legnagyobb autógyártójának nyeresége az év első hónapjaiban. Bár a cég eladásai nem alakulnak rosszul, a vállalat nyeresége csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A cégvezetés szerint a háttérben a jen erősödése, illetve a terepjárók és pick-upok iránti keresletcsökkenés áll. Európai modell verte meg a Bugattit TÚLSZÁRNYALTA a Bugatti Veyron sebességrekordját a németországi Papenburg- ban rendezett teszten egy Porschéből épített 9FF GT9 sportkocsi. A 987 lóerős jármű 409 kilométer per óráig gyorsult A Veyront egyébként ennél erősebb, 1001 lóerős motor lódított a 407,75 kilométeres csúcssebességig. Kiszáll a raliból a Citroen csapat? átnyergelhet a Citroen a rali-világbaj nokságból (WRC) a német túraautó-bajnokságba (DTM) - erre lehet következtetni Olivier Ques- nel, a Citroen Sport vezetőjének szavaiból. A francia szakember szerint a DTM- ben több a néző, a gyártók pedig nemcsak az izgalomért, hanem a reklámlehetőségért vesznek részt a költséges versenyeken. A raliból a túraautók közé? Jön az Insigna ötajtós kivitele MÁR ÁLCA NÉLKÜL tesztelik a General Motors (GM) németországi próba’pályáján az Opel Insigna ötajtós kivitelét. A Vectra utódjaként nemrég bemutatott négyajtós változatot rövidesen követi a ferdehátú, amelyet elsősorban hosz- szabb tetővonala alapján lehet megkülönböztetni a szedántól. Kétmilliónál tart a Skoda Fabia legördült a kétmilliomodik Skoda Fabia a futószalagról. Az 1,4 literes motorral szerelt jubileumi darab egy kombiváltozat volt. A Fabia kombik legújabb generációja idén januárban mutatkozott be, és azóta csaknem húszezer darab fogyott belőle. Megérkezett a Ford új terepjárója kuga Már csupán egy ilyen modell hiányzott az amerikai gyártó kínálatából AUTÓ, MOTOR Két éve a Párizsi Autószalon sztárja volt az Iosis-X, a Ford futurisztikus szabadidő-autója. A jármű ugyan sokat szelídült mire Kuga lett belőle, de megérkezett végre a szalonokba. Árvay N. Tivadar A gyengélkedő új autó-piacon a kisautók mellett a hobbiterepjárók iránt is töretlen az érdeklődés. Nem véletlen tehát, hogy a gyártók erre a szegmensre fokozottan figyelnek. A Ford jócskán lemaradt a vetélytársaktól, hiszen ebben a kategóriában ez idáig csak halvány próbálkozásaik voltak: a Maverick nevű terepjárójukat a Nissannal, illetve a Mazdával közösen fejlesztették, de a siker elmaradt. Az Iosis-X a hiánypótlás csattanós előhírnöke volt, és a gyár büszke lehet a végeredményre is. A Kuga bár szolidabb a koncepcióautónál, kitűnik a hobbi- terepjárók táborából. Leginkább a Nissan Qashqai és a Renault Koleos rúghat labdába mellette, a többiek formaterve kissé ósdinak hat a friss jövevény mellett. Az autó farrésze alig változott a korai tervekhez képest, elsősorban az orrán alakítottak, és eltűntek a csápszerű visszapillantók is. A kasznit az öblös légbeömlők, illetve az itt-ott felbukkanó apró kopoltyúnyílások teszik sportossá. Utóbbiak egyébként csak látványelemek, más funkciójuk nincs. Az utastér a C-Maxból ismerős, de a műszerfalon néhány apró változást azért eszközöltek. A hangulatot üde színekkel - felszereltségtől függően a narancs illetve a kék dominál - és kellemes tapintású anyagokkal dobták fel a tervezők. Apró figyelmesség, hogy az ajtók felső részét is szövet borítja, ráadásul öblös kiképzése Az egységes Ford-arculat a Kugán is megjelent. A hatalmas hűtőrács melletti kis légbeömlők, illetve az oldalsó kopoltyúk azonban csak látványelemek. miatt kényelmes könyöktámaszként működik ez a terület. Noha az autó hossza nem magaslik ki a mezőnyből (4,4 méter), az utastér helykínálata kifogástalan. Ennek a bőkezűségnek a csomagtér látja kárát, amely alaphelyzetben csupán 410 liter. Az osztva dönthető üléstámlák elfektetése után viszont 1405 liter tömhető meg Külön is nyitható csomagtérajtó cekkerekkel. A csomagtérajtó két részletben nyitható: vagy csak a felső, üvegezett darab, vagy a teljes hátfal egyben. A kényelemről és a biztonságról rengeteg extra gondoskodik. A motor például gombnyomásra indul. A start billentyű a műszerfal közepére került, az elakadásjelző kapcsolója alá. A kipörA C-Max köszön vissza, színesben gésgátló és a menetstabilizáló mellé tolatókamerát, keréknyo- más-érzékelőt, kulcs nélküli nyitást, panorámatetőt vagy éppen 230 voltos csatlakozóaljzatot rendelhet a vevő. Utóbbiról 150 wattos teljesítményhatárig bármi működtethető: laptop, DVD- lejátszó, kistévé, fényképezőgép vagy mobiltelefon-töltő. Ford Kuga 2.0TDCI Összlökettérfogat (cm3) 1997 Hengerek/szelepek S4/16 Max. teljesítmény (kW/LE) 100/136 Csomagtér (1) 410/1405 Üzemanyagtank (1) 58 Gyorsulás 0-100 km/h (s)10,6 (10,7) Max. sebesség (km/h) 182(180) Átlagfogyasztás (1/100 km)6,3 (6,4) COi-klbocsátás (g/km) 165(169) ZÁRÓJELBEN AZ ÖSSZKEREKES KIVITEL ADATAI A motorválaszték azonban szűkös. Egyelőre csak a Ford kétezres dízelmotorjával kínálják a Kugát. A 136 lóerős erőforrás megnyugtató tartalékkal bír, és dinamikusan mozgatja az autót A tökéletes úttartásról a nyújtott tengelytáv és a kissé kiszélesített nyomvonal gondoskodik. Az autó magas súlypontja ellenére is stabil. A Ford alaphelyzetben elsőkerék-hajlássál szállítja a Kugát, de akik nehezebb terepen szeretnének vele boldogulni, összkerekes változatban is megrendelhetik. A modell induló ára 7,5 millió forint. A tervek szerint decemberig legalább 300 darabot szeretnének értékesíteni belőle hazánkban. Az év utolsó hónapjaiban érkezik egy 200 lóerős, 2,5 literes benzinmotoros kivitel is, automata váltóval. Olcsóbb, azaz kisebb erőforrással szerelt változatokról egyelőre nincs hír. HIRDETÉS Nagyszerű kamatok egyszerűen! 4 hónapos futamidejű, kiemelt kamatozású Raiffeisen Egyszerű Lekötött Betét 5 millió forint feletti lekötésre kamata évi 9% (EBKM 9,00%) Nem akciós EBKM: 5,20% A Raiffeisen Egyszerű Lekötött Betét május 1-től visszavonásig tart. A akció 2008. nem akciós EBKM a 2008. május 1. napján érvényes kondíciók alapján került megállapításra. A részletes feltételek megtalálhatóak a Bank aktuális Lakossági Kondíciós Listájában, aktuális üzletszabályzataiban, továbbá a betétlekötésre irányuló egyedi lekötési megbízásban. Raiffeisen VELÜNK KÖNNYEBB A BANK (5) 06-40-48-48-48 www.raiffeisen.hu Méltó ellenfelet kap a világ legolcsóbb autója Beszáll a legolcsóbb autók versenyébe a Renault A franciák az indiai piacon jelennek meg egy alacsony árfekvésű autóval, amelyet a Tata Nano ellenfelének szánnak. A négyszázezer forintos modell egyelőre nem jön Európába. A Renault az indiai Bajaj Autóval és a japán Nissannal karöltve fejleszti a kisautót, amelynek árát 2500 dollár alatt szeretnék tartani. Ez a jelenlegi árfolyamon alig több mint 400 ezer forint. A típust Indiában, Kínában, Afrika egyes országaiban és Dél- Amerikában forgalmaznák. A legnagyobb problémát a költségek leszorítása jelenti. A fejlesztők azon dolgoznak, hogy a tervezett áron belül maradjanak, de elérjék az előírt minőséget és teljesítményt. A jármű a Bajaj Autó egy korábban bemutatott modelljének padlólemezét kapja, és a motor is indiai fejlesztésű. A látványért viszont a Renault mérnökei felelnek. A gyártáshoz új üzemet létesítenek Indiában, ahol évi 400 ezer autó összeszerelésére lesz lehetőség. ■ ÁNT