Tolnai Népújság, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-17 / 114. szám
2008. MÁJUS 17., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Tíz közé igyekszik a Paks labdarúgás Az előrelépéshez pontokat kell szereznie a PFC-nek Sándor György és Kiss Tamás párharcát a paksi nyerte. A diósgyőri találkozó sem lesz sétagalopp a PFC-nek Mind a négy légiósát elküldte az ASE, Kiss és Mészáros marad Mészáros Zalánnal és Kiss Zsolttal újabb szerződést kötött az Atomerőmű SE NB I-es férfi kosárlabdacsapata. Sabáli Balázs vezetőedzőnek, valamint Gulyás Róbertnek élő kontraktusa van, így ők továbbra is a paksi alakulat kötelékébe tartoznak. Mint azt Tóth János szakosztály-igazgató elmondta, Horváth Zoltánnak péntek éjfélig kellett választ adnia az ajánlatra, a center döntésétől függ Csaplár-Nagy Ervin sorsa. Panta István biztosan nem lesz tagja az ASE új csapatának, mint ahogy Greg Stevenson, Cédric Brooks, Denis Toroman és Nile Murry sem. A jövőt illetően Tóth János hozzátette: egyelőre puhatolóznak, legkorábban június végén szolgálhatnak majd új szerzemények neveivel. A 2007/2008-as bajnoki idényben a várakozások alatt szereplő, a bajnokság 7. helyén záró - ugyanakkor a Magyar Kupában aranyat nyerő - paksi alakulat egyik nemzetközi kupasorozatban sem indul. ■ A szurkolók is találkozhatnak az olimpikonokkal Hétfőn a Prométheusz parkban mutatják be a pekingi játékokra utazó megyei olimpikonokat. Az „Olimpiai láng” elnevezésű rendezvényen elindítják a megye ötkarikás lángját is. Dr. Puskás Imre köszöntője után Juhász Sándor, a MOB tagja méltatja majd Tolna megye korábbi olimpikonjait. Az érdeklődőknek Buzánszky Jenő és Kovács Antal tart élménybeszámolót. A program zárásaként a négy sportoló beszél a felkészüléséről illetve az esélyeiről. Ezt követően meggyújtják a lángot, valamint felolvassák az olimpiai üzenetet. Az esemény 16 órakor kezdődik, a műsorvezető pedig Barabás Éva, az RTL Klub népszerű műsorvezetője lesz. Rossz idő esetén a rendezvényt a városi sport- csarnokban tartják. ■ Diósgyőrben lép pályára a Paksi FC a Soproni Liga 28. fordulójában. Gellei Imre jól tudja, nem lesz könnyű dolguk. Rónai Gábor Belejöttek a paksiak. Gellei Imre együttese két olyan bravúrgyőzelmet aratott az NB I legutóbbi két meccsén, amelyet látva még a kritikusok is elismerően csettintettek. Szó, mi szó, a Győri ETO (2-1) és az Újpest (2-0) ellen játékban is nagyot alkottak Zováthék, akiknek most már egyre inkább elérhető közelségbe kerül az első tízbe kerülés. Ahhoz azonban, hogy valóban előbbre léphessenek a tabellán, szombaton, Diósgyőrben is pontot, vagy pontokat kellene szerezniük.- Nagyon nehéz dolgunk lesz 1 a DVTK ellen, talán még nehe- | zebb, mint az Újpest ellen volt I - mondta Gellei Imre, a Paksi FC szakvezetője. - Örülök, és büszke vagyok a csapatomra, hogy ennyi embernek örömet okoztunk, ráadásul a televízió nyilvánosságának köszönhetően szinte az egész ország láthatta, hogy mire képes a Paksi FC. Úgy érzem, kezdenek elfogadni bennünket, a hazai edzőkollégák és a média is egyre kedvezőbb képet fest a Pakson zajló szakmai munkáról. Az NB III Dráva csoportjának 29. fordulójában egy újabb megyei rangadó következik: a dobogóra hajtó Bonyhád a nehéz helyzetben lévő Tamásit fogadja. SZOMBAT: DOMBÓVÁRI FC-RU- TIN (10.)- NAGYKANIZSAI TE 1866 (13.) 17ÓRA. A Dombóvár tervezett kezdőcsapata: Szabados (Papp)- Tóth M, Várai, Kadar- kuti- Nagy N., Steiger- Farkas I.,- Bármelyik csapatommal is utaztam Diósgyőrbe, mindig forró hangulatú mérkőzést vívtunk a DVTK-val - folytatta Gellei Imre. Nagyon fontos, hogy ne vigyen el bennünket a hév, forró szív és hideg fej kell a sikerhez. Vágó Attila kollégám itt volt Pakson, és gratulált a győzelmünkhöz, ugyanakkor figyelmeztetett is bennünket, hogy velük sokkal Bock, Kázmér- Fábián, Kovács. Játékos-edző: Hopp Krisztián. BONYHÁD VLC (3.J-TAMÁSI FC (17.) 17 óra. A Bonyhád tervezett kezdőcsapata: Kovács L- Dávid, Mosonyi, Máté N., Takács N.- Thám, Máté R., Hegedűs, Hos- nyánszki Zs., Krausz- Vizdár. Edző: Kiss János. Sérült: Fischer, Illés Zs. A Tamási tervezett kezdőcsapata: Jónás- Vlocskó, Gunehezebb dolgunk lesz. A Diósgyőr felvállalja a nyílt játékot, ezért biztos vagyok benne, hogy látványos mérkőzést látnak majd a nézők. A legfontosabb: nem szabad elhinnünk, hogy a Győr és az Újpest legyőzésétől sokkal jobbak lettünk, nekünk a DVTK ellen is mindent ki kell adnunk magunkból. Csak így érhetünk el sikert. lyás, Pintér, Filótás- Tolmácsi, Gyánó, Kovács R, Schell- Kollár, Bállá. Edző: Molnár László. Sérült: Adilson. VASÁRNAP: CSURGÓI TK (15.)- SZEKSZÁRDI UFC (8.) 17. A Szek- szárd tervezett kezdőcsapata: Horváth B.- Wéber, Fehér A., Márton E., Torma- Ranga (Lizák), Tóth R, Pulcz, Csende R. (Csende I.)- Rikkers (Horváth A TERVEZETT KEZDŐCSAPAT: 1 Kovács A.- 27 Kriston, 73 Éger, 3 Salamon, 14 Hanák- 16 Heffler, 49 Horváth S., 6 Zováth, 7 Báló- 10 Kiss T., 21 Tököli, kis- padon: 30 Csoknyai (cserekapus), 8 Márkus, 9 Csehi, 13 Böde D., 20 Búzás, 24 Weitner, 26 Tamási, 83 Belényesi. sérült: Balaskó (szalaghúzódás), Molnár Z. (lábadozik). E.) Hencz. Edző: Kniesz Mátyás. Eltiltott: Deli. A csapat ezúton is gratulál Máté Csaba válogatottbeli kinevezéséhez. BOGÁD SE (4.J-PAKSI FC II (5.) 17 óra. A Paks tervezett kezdőcsapata: Csoknyai- Szakács, Fritz, Kern, Szabó J.- Széles, Kozák, Fiola, Bohner- Vári, Pap R. Edző: Dienes Pál. Eltiltottja és sérültje nincs a gárdának. ■ A 7. helyért lép pályára Győrben a KSC Szekszárd kosárlabda Vasárnap Győrben a SEAT-Foton Győr vendége lesz az Atomerőmű- KSC Szekszárd NB I-es női csapata. A rájátszásban a 7. hely az összecsapás tétje. A párharc az egyik fél két győzelméig tart. A találkozó 18 órakor kezdődik, a visszavágót csütörtökön 18 órakor rendezik Szekszárdon. Több helyszínen várják a mozgás szerelmeseit TÖMEGSPORT Szerdán 17. alkalommal rendezik meg Szekszárdon a McDonald's Kihívás Napját. Kedd éjféltől a városi sportcsarnokban villámtornák, a sporttelepen pedig ügyességi versenyek lesznek. A Prométheusz parkban tíz órától váltóversenyek, délután pedig parktájfutás várja az érdeklődőt. Cristiano Ronaldo a Real elsőszámú kiszemeltje labdarúgás Cristiano Ro- naldo a jövő szerdai labdarúgó Bajnokok Ligája-döntője után jelenti be, marad-e a Manchester Unitedben, vagy a Real Madridhoz igazol. Rónáidét 2012-ig köti szerződés a Chelsea elleni fináléra készülő MU-hoz. Ramón Calderon, a Real első embere Bernd Schuster vezetőedzővel együtt nagyon szeretné Madridban látni a portugált. Ronaldo a Realba igazolhat @ TOVÁBBI SPORTHÍREK, CIKKEK: WWW.TEOL.HU Megerősítheti harmadik helyét a BVLC labdarúgás Egy paksi győzelem sokat érhet a völgységi csapat számára HIRDETÉS Egy Európában terjeszkedő, vezető textildiszkont képviseletében hamarosan Magyarországon is megjelenünk. Éljen egy dinamikus vállalat lehetőségével és legyen jelen már a kezdetektől! Sikeres vállalat keresi Önt, mint: üzletvezetőt aki egy gondosan kidolgozott, átfogó betanulási program után vezeti az üzlet munkatársait, elkészíti a személyzet beosztási tervét, vezeti és elküldi a központnak a jelenlétiiveket. A területi képviselővel közösen gondoskodnak a konszern előírásainak betartásáról figyelembe véve az áruprezentációt, az árkiírásokat és a reklamáció-kezelést. Ön a lelkes és rugalmas munkához való hozzáállása által példakép a munkatársai számára. Olyan munkatársat keresünk, aki pontosan dolgozik és jó kapcsolatot tart a vásárlókkal. Ideális esetben szakmai végzettséggel, vagy egy hasonló pozícióban szerzett többéves szakmai gyakorlattal rendelkezik. Versenyképes fizetést, kellemes és értéket becslő munkahelyi légkört, a kereskedelemben szokásos munkaidőt, változatos feladatkört, illetve egy Európa-szerte Működő konszernen belüli továbbfejlődés lehetőségét kínáljuk. Kérjük, küldje informatív és kifejező pályázati anyagát életrajzzal és fényképpel írásban a következő címre: KIK Textil és Non-Food Kft.; személyzeti osztály; 1106 Budapest, Jászberényi út 45.; vagy 1475 Pf. 350.; E-Mail: vilmos.kobus@kik-textillen.com Bitte geben Sie bei Ihrer Bewerbung folgende Referenznummer an: 638037 Egy Európában terjeszkedő, vezető textildiszkont képviseletében hamarosan Magyarországon is megjelenünk. Éljen egy dinamikus vállalat lehetőségével, és legyen jelen már a kezdetektől! Sikeres vállalat keresi Önt mint bolti eladót aki egy gondosan kidolgozott, átfogó betanulási program után csapatban dolgozik az áruprezentáció, a vásárlógondozás és a pénztári feladatok körében. Olyan munkatársat keresünk, aki lelkes és pontosan dolgozik, rugalmas és jó kapcsolatot tart a vásárlókkal, ideális esetben szakmai végzettséggel vagy egy hasonló pozícióban szerzett többéves szakmai gyakorlattal rendelkezik. Versenyképes fizetést, kellemes és értéket becsülő munkahelyi légkört, a kereskedelemben szokásos munkaidőt, változatos feladatkört, illetve egy Európa-szerte működő konszernen belüli továbbfejlődés lehetőségét kínáljuk. Kérjük, küldje informatív és kifejező pályázati anyagát életrajzzal és fényképpel írásban a következő címre: KIK Textil és Non-Food Kft., személyzeti osztály, 1106 Budapest, Jászberényi út 45. vagy 1475 Pf. 350., e-mail: vllmos.kobus9kik-textilien.com Bitte geben Sie bei Ihrer Bewerbung folgende Referenznummer an; 638038