Tolnai Népújság, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-03 / 103. szám

6 GAZDASÁG mammmmmmmmmmMmamEmimmmmmmmmm 2008. MÁJUS 3., SZOMBAT HIRSAV Búcsút inthetünk a papír kétszázasnak A papír kétszázas kivonását tervezi a forgalomból a Ma­gyar Nemzeti Bank. A ban­kók helyett újra érméket ver­nének (a kilencvenes évek első felében egyszer már használtunk fém kétszázast). Döntés nyárra várható. A csere egy évig is eltarthat. A papír kétszázasok ellen szól, hogy a nagy igénybevé­tel miatt túl gyorsan kell őket cserélni. A tíz éve beve­zetett bankjegyből ötvenmil­lió van forgalomban. Százmillió felett a széles sávot használók száma TÖBB MINT SZÁZMILLIÓAN él­nek a széles sávú interne­tezés lehetőségével az Eu­rópai Unióban - derül ki a bizottság legfrissebb jelen­téséből. Ez húsz százalék­kal több, mint az Egyesült Államokban és Kanadában együttesen. Az uniós fejlő­dés ütemét jelzi, hogy ma már a közösség iskolái 96 százalékának van széles sávú hozzáférése. Tény az is, hogy negyvenmillió uniós polgárnak még min­dig nincsen semmilyen internetes kapcsolata. Amerikát is lehagyta az ELI Elsőként Kárpátalját „vegyszermentesítik" megtisztítják az elfekvő gyomirtókészletektől Kár­pátalját - jelentette be az ukrán parlament környe­zetvédelmi bizottsága. A magyarok által is lakott megye lesz az első, ahol megkezdődik az átfogó vegyszermentesítés. Az in­dokolás szerint azért, mert Ukrajna legnyugatibb, négy állammal is határos megyéje az ország arca. A vegyszermentesítést egy német cég végzi. A becslé­sek szerint 303 tonna ve­szélyes anyag maradt Kár­pátalja területén. A sztrádamatricák miatt botrány Szlovéniában az útépítési támogatások visszatartásával fenyegette meg az Európai Bizottság Szlovéniát arra az esetre, ha az újonnan bevezetett sztrádamatrica-rendszer hátrányos helyzetbe hozza az átutazó turistákat. Dél­nyugati szomszédunk éves és féléves vignettákat ter­vez forgalomba hozni, előb­biek 55 euróba (14 ezer fo­rint), utóbbiak 35 euróba (kilencezer forint) kerülné­nek. A bizottság viszont azt kéri Szlovéniától, hogy vezessen be tíznapos mat­ricákat is. ■*JH támogatja Négyszáz forintra nő a benzinár olajárrobbanás A magyar autósok nem hajlandók átállni a tömegközlekedésre Fogyasztáscsökkentő trükkök: van, ami működik ■ adalékok: sok termék van a piacon, a felhasználók meg­osztottak, egy részüknek be­vált, mások nem tapasztaltak hatást. ELŐNY: olcsó, HÁTRÁNY: károsíthatja a motort, m chiptuning: a vezérlöelektro- nikát bütykölik meg, módosít­ják a jármű működési para­métereit. előny: veszélytelen, hátrány: drága. ■ HELYETTESÍTÉS: étolaj, egyéb növényi olaj helyettesíti a dí­zelt, általában keverve, előny: olcsó, hátrány: kellemetlen szaga van, károsíthatja a mo­tort. m MEGFONTOLT VEZETÉS: kevés gyorsítás, kevés fékezés, las­súbb tempó. ELŐNY: garantált siker, hátrány: hosszabb me­netidő. Benzin-és gázolajárak (Ft/liter, 2008. május 2-án) Város Benzin (95-ös) Gázolaj Legolcsóbb Legdrágább Legolcsóbb Legdrágább Békéscsaba 299,90 301,90 310,90 316,90 Budapest 289,00 305,90 305,90 321,90 Eger 297,90 303,90 314,90 318,90 Kaposvár 293,90 301,90 306,90 314,90 Kecskemét 291,80 302,90 306,80 316,90 Pécs 296,00 306,90 307,00 316,90 Salgótarján 296,90 305,90 309,90 316,90 Szekszárd 299,90 305,90 314,90 321,90 Szolnok 288,00 299,90 304,00 310,90 Tatabánya 289,90 295,90 306,90 313,90 FORRÁS: WWW.HOLTANKOLIAK.HU A McDonald's saját sütőolajával tankolna a gyorséttermeiben felhasz­nált sütőolajával fedezné az éttermi kiszolgálást végző ka­mionok teljes üzemanyag-ellá­tását a McDonalds’s, ha jog­szabályi változásokkal erre le­hetőségük lenne - közölte Bárczi István, a gyorsétterem­lánc magyarországi környezet- védelmi vezetője. MINT bárczi elmondta: a 95 magyarországi gyorsétterem­ben évente hatszáz tonna sü­tőolaj keletkezik, ebből már most is biodízel készül. Egy­előre azonban - a hazai jog­szabályok miatt - ezt csak az ausztriai McDonald’s kamion­jaiba tankolják, illetve ötszá­zalékos mértékig a magyaror­szági benzinkutaknál vásárol­ható gázolajba keverik. Ilyen keverék alkalmazását teszik ugyanis csak lehetővé a hazai szabványok - mutatott rá a szakember. Majd hozzátette: ha a gyorsétterem itthon egy az egyben felhasználhatná üzemanyagként az elhaszná­lódott sütőolaját, akkor azt a beszállító cégük kilenc ka­mionjába tankolhatnák. Ez évi ezerötszáz tonna szén-di- oxid-megspórolást tenne lehe­tővé - hangsúlyozta a környe­zetvédelmi vezető. r Újabb összezördülés a Mol-OMV-ügyben ÉLES KRITIKÁVAL illette ö Mól vezetőségét az olajcég egyik nagyrészvényese. A Templeton nevű befektetési alap vezetője azt állítja, felesleges adminiszt­rációs előírásokkal akadályoz­ták őket szavazati joguk gya­korlásában a Mól április 23-i közgyűlésén. A közgyűlésen az olajcég beszámolója szerint a részvényesek mintegy tíz szá­zaléka nem szavazott, köztük a Templeton. A befektetési alap a Mól felvásárlását tervező osztrák társaság, az OMV szö­vetségesének számít, szerintük ezért akadályozták őket. A Mól szerint viszont az idén is min­den úgy zajlott a közgyűlésen, mint tavaly, a Templeton és tár­sai épp ezért tudhatták volna, milyen adminisztrációs feltéte­leknek kell megfelelniük. A 95-ös benzin árának összetétele (303 Ft/liter) Áfa: 50,5 Ft ------------! Jövedéki adó: 103,5 Ft Ke reskedelmi árrés: ____I 40 Ft Készletezési díj: 4 Ft FORRÁS: EIROPRESS-GYCJTÉS EUROPRESS-GRAFIKA A háromszáz forintos benzin- és gázolajár után rövidesen hozzá kell szoknunk a négyszáz fo­rintos szintekhez - állít­ják az elemzők. Molnár Sándor A következő három évben 120- 130 forinttal is drágulhat az üzemanyag ára a hazai kutak­nál, és ezzel a különféle oktán­számú benzinek, valamint a gáz­olaj literenkénti kiskereskedel­mi ára bőven négyszáz forint fő­ié emelkedhet - állítják a lapunk által megkérdezett piaci elem­zők. Az ok egyszerű: a benzin és a gázolaj világpiaci ára a kőolaj drámai drágulásának következ­tében csúcsról csúcsra jár, és a folyamat megfordulására vagy érzékelhető lassulására belátha­tó időn belül nincs kilátás, ami újabb és újabb emelésre kény­szeríti majd a hazai piaci szerep­lőket. Várható a dollár újbóli erő­södése is, ami szintén felhajtó hatással lesz a hazai árakra. A helyzet súlyát jelzi a kanadai CIBC elemzőcég legfrissebb elő­rejelzése, amely szerint 2012-re a jelenleginek a kétszeresére emel­kedhet a kőolaj világpiaci ára. A drágulásban a kereslet erőtel­jes növekedése (ami kilencven százalékban a világ benzin- és dí­zelolaj-fogyasztása növekedésé­nek a következménye) mellett szerepet játszik a nagy kiterme­lő országok vonakodása az olajfel­hozatal növelésére, valamint a ki­terjedt piaci spekuláció is. A folyamat ellen az államok legfeljebb úgy tehetnének, hogy csökkentik az üzemanyag adó­tartalmát, de erre nem csupán a nehéz költségvetési helyzetben lévő Magyarországon nincs ki­látás - vélik az elemzők. Pedig az üzemanyag kiskereskedelmi árában az adótartalom a fejlett országokban általában igen ma­gas, hazánkban például ötven százalék körül van. Abban sem lehet reményked­ni, hogy majd az autósok keve­sebbet használják járművüket - mondja Hegedűs Miklós, a OKI Energiakutató ügyvezető igazga­tója. A szakember szerint lehet akármilyen drága a benzin, a magyar autós nem válik meg jár­művétől. Szakszóval élve: a ben­zin iránti kereslet rugalmatlan, a fogyasztás nem csökken az ár emelkedése ellenére sem. Hege­dűs Miklós szerint azért, mert a szegényebb családok már régen lemondtak az autóról, a jómódú- aknak viszont a mostani árszint többszöröse kellene ahhoz, hogy akár csak elgondolkodjanak jár­művük leállításán. Méregdrágává váltak a fogyasztási kölcsönök kamatemelkedés Az átlagos forintalapú hitel után több mint 25 százalékot kell fizetni évente Drámai ütemben drágulnak a fo­gyasztási hitelek - derül ki a Magyar Nemzeti Bank frissen ismertetett elemzéséből. Az ada­tok szerint márciusban több mint két százalékponttal nőttek az átlagos kamatok. Míg februárban a fo­rint alapon felvett fo­gyasztási kölcsönök átlagos kamatlába még évi 18,18 százalék volt (a ka­mat mellett az összes költséget is tartalmazó teljes hiteldíjmutató, azaz a THM pedig 25,38 száza­lékot tett ki), addig márciusban ez az érték már 20,87 százalékra (THM: 27,60 százalék) rúgott. A különbség jelentősnek mond­ható, egy kétmillió forintos köl­■ A svájci frankos lakáscélú hitelek nem drágultak. csönnél például évi ötvenezer fo­rintot jelent. Valamicskét emeltek ugyan a pénzintézetek a banki forintbe­tétek kamatain is, ennek mérté­ke azonban elhanyagolható volt a hiteldrágítás üte­méhez képest. A lát­ra szóló betétekre márciusban átlago­san 2,70 százalékot fizettek a bankok, az éven belü­li lejáratra lekötött betétekre 6,75, a két éven belüliekre 7,56, az ennél hosszabb lejáratúakra pedig 4,25 százalékot. Ami a devizaalapú fogyasztá­si kölcsönöket illeti, mind az eurós, mind a svájci frankos hi­telek drágultak. Előbbiek teljes Hiteltípusok átlagos kamatlába (százalék) 32 ■ Fogyasztási hitel - Hitelköltség-mutató Lakáscélú hitel - Hitelköltség-mutató FORRÁS: MNB - EUROPRESS-GRAFIKA hiteldíjmutatója 12,20-ról 12,80 százalékra emelkedett, utóbbia­ké pedig 9,96-ról 9,98 százalék­ra nőtt. A fogyasztási hiteleknél ta­pasztalt ütemnél kisebb mérték­ben, de érezhetően drágultak a forint- és az euróalapú lakáscé­lú kölcsönök. A forintalapú hite­lek THM-je 12,19-ról 12,50 szá­zalékra, az eurósoké pedig 6,93- ról 7,47 százalékra emelkedett. Jó hír az adósoknak, hogy a sváj­ci frankban jegyzett kölcsönök nem drágultak, az átlagos ka­matláb 4,72 százalék, az átlagos teljes hiteldíjmutató pedig 6,72 százalék volt márciusban a Ma­gyar Nemzeti Bank adatai sze­rint. ■ M. S.

Next

/
Thumbnails
Contents