Tolnai Népújság, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-09 / 108. szám
Ilii NYUGDÍJASOK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. MÁJUS 9., PÉNTEK A ballagás után az igazán szép búcsúhoz már csak a végzős sztáraisok eredményes érettségi vizsgái hiányoznak Pirgi József számára Elballagott az igazgató úr is vég És kezdet Fontos, hogy merjék nyitva hagyni a tanterem ajtaját üt Vezetőségi tagot búcsúztattak Medinán Medina Majálist rendezett a múlt szombaton a Medinai Nyugdíjas Érdekszövetség, a medina-szőlőhegyi művelődési házban - tudtuk meg Szalai László polgármestertől. A majáliso- zók meglátogatták a szőlőhegyi papagáj házat és a vendégházzá átalakított egykori iskolaépületet is. A rendezvényen emléktárgyat adtak át Fejős Györgynének, az érdekszövetség szőlőhegyi alapítóvezetőségi tagjának, aki tíz év után egészségügyi okokból lemondott erről a tisztségéről. (sk) Ivó-napra hívták meg a kisdorogi klubot IVÓ-NAPOT TARTANAK jÖVŐ szombaton Zombán, a nyugdíjasklubban - tájékoztatott Kaufmann János, a szervezet vezetője. Mint elmondta, ez alkalommal vendégül látják a kisdorogi klub tagjait, és együtt vesznek részt a vacsorás, műsoros, táncos alkalmon, (hé) Gulyással majálisoztak a hőgyészi nyugdíjasok saját programot szervezett magának a hőgyészi nyugdíjasklub május elsejére. Mint azt Fábián Józsefné, a szervezet vezetője elmondta, a tagok a művelődési ház szabadtéri részén töltötték csaknem az egész napot. Együtt főzték a hagyományos gulyást, majd süteménnyel vendégelték meg egymást, (hé) Fábián Józsefné @ további hírek: www.teol.hu Az idei az utolsó ballagása volt Pirgi Józsefnek, a tolnai Sztárai Mihály Gimnázium nyugdíjba vonuló igazgatójának. Úgy gondolja, szépen sikerül búcsúznia. Steinbach Zsolt- Mennyire volt nehéz megírnia az utolsó ballagási beszédét?- Az utolsó volt a legnehezebb.- És elmondani?- Most a ballagás elején érzékenyültem el jobban. Mikorra már a beszédemet mondtam, megerősödtem. Előtte épp fordítva gondoltam.- A nyugdíjba vonulást miként fogja fel? A vég, vagy a kezdet?- Nagyon nem érzem, hogy hatvanéves vagyok. Pszichésen és fizikálisán is jól érzem magam. Mindenképpen szeretnék még kezdeni magammal valamit. Tanárként, vagy a humán szférában.- Nemigen kapkodnak manapság az iskolaigazgatói állásokért.- Ez a munka nem kilátástalan, de nagyon sok egyeztetésre, ötletre van szükség ahhoz, hogy mindenki, a diákok, a tantestület, a fenntartó is úgymond megtalálja a számítását. Az igazgatói rátermettség, lobbikészség és az akár napi huszonnégy órás teherbírás mind szükséges ahhoz, hogy egy iskola jól működjön. Úgy gondolom egyébként, hogy semmit nem kell szégyellnem, mindent tudok vállalni, amit a tizennyolc éves igazgatói munkám során csináltam.- A szakma-politikai változások mennyire nehezítették meg a munkáját?- Sok változás volt, de meg kell mondanom, hogy nekem például az általunk 1992-ben bevezetett hat évfolyamos képzés a szívem csücske. Ez a tolnai gimnáziumban bejött. Az űj érettségi rendszert pedig jó irányba tett lépésnek tartom, mert objektívebb és valódi, a gyakorlatban is használható tudást igényel.- Egyszer került veszélybe az igazgatói posztja, amikor indult a polgármester-választáson.- Abban a politikai helyzetben a mi oldalunknak minimális volt az esélye. Úgyhogy nyugodtan vállalhattam a jelöltséget. De azt gondolom, polgár- mesterként is alkalmas lettem volna arra, hogy egyesítsem az erőket, mintsem hogy megosz- szam. Ebben a türelem, a bizalom, az empátia a legfontosabb- igazgatóként is.- Melyek azok a vonások a tolnai gimnáziumon, amelyek úgymond az ön keze nyomát viselik?- Büszke vagyok arra, hogy a 18 év alatt soha nem voltak szélsőséges fegyelmi problémáink. Sikerült megteremteni a nyugodt alkotói légkört, a tanárok autonómiáját. Az igazgatónak az a dolga, hogy biztosítsa a feltételeket a kollégáknak, hagyja őket dolgozni, ha kell, segítsen, és ha probléma van, abból is lehessen építkezni. Mondhatni fontos, hogy mindenki merje nyitva hagyni a tanterem ajtaját az igazgató előtt is. Emellett persze gyerekekre is szükség van. Az iskolának az a legjobb reklám, nekünk pedig a legnagyobb elismerés, amikor a szülők arról beszélnek, hogy milyen szép eredményeket értek el a gyerekeik, mi lett belőlük a tolnai gimnáziumból indulva. Egyébként még soha nem volt ennyi országos döntősünk a tanulmányi versenyeken, mint most, amikor elmegyek. Még egy szép érettségi, és akkor tényleg nagyon szép lesz a búcsú. Névjegy pirgi József 1948-ban született Tolnán, egy nővére van. Édesapja kőműves munkavezető, akinek „mindig csak a jól elvégzett munka volt a munka”. édesanyja a tolnai selyemgyárban dolgozott, akinek „csak az eredményekről lehetett beszélni, a magyarázkodás nem érdekelte. ” tolnán végezte az általános iskolát és a gimnáziumot is. Matematika-fizika szakos középiskolai tanár. 1990 óta a tolnai gimnázium igazgatója. Özvegy, felesége a tolnai zeneiskolát vezette. Fiuk, Valér informatikus mérnök. Lányuk, Zsuzsanna szállodamenedzser. képviselő, bizottsági elnök a Fidesz színeiben a tolnai képviselőtestületben. A Tolna Városi Futball Club elnöke. Betáblázták magukat a nyárra a teveli idősebbek tevel A dél-dunántúli régió nyugdíjas találkozójára készül a Teveli Idősebbek Klubja - mondta el lapunknak dr. Antal Tamás, a klub vezetőségi tagja. Hozzátette, a május 24-i barcsi találkozóra mintegy negyvenen készülnek. Nemrég Gyönkön, az ottani nyugdíjasklubnál vendégeskedtek, ahol az énekes-táncos produkciók mellett tréfás műsorokat is előadtak a nyugdíjasok. A júniusi teveli székelytalálkozó, valamint egy operettelőadás megtekintése is a terveik között szerepel. Emellett a nyáron elutaznak még a falu testvértelepülésére is, a Pápa közelében fekvő községbe, Nagy- tevelre is. ■ Rácz Tibor Malomversenyre készülődnek a babitsosok szekszárd Anyák napi ünnepséget tartott a szekszárdi Babits Nyugdíjasklub. A tagok az alkalomhoz illő verseket mondtak, de volt, aki énekelt is. Május 14- én a klubban előadást hallgathatnak meg az egészséges táplálkozásról, 15-én pedig Duna- szentgyörgyre utaznak, az Életet az éveknek szövetség találkozójára, ahol a gyerekkort megidéző malomversenyt rendeznek az idősek. Harmincadikán szintén a szövetség rendezésében Kajdacson vesznek részt egy nótadélutánon - számolt be a programokról Dózsa Gyuláné klubvezető. ■ K. P. Kalaznón ismét benépesülhet a templom kalaznó A most alakuló Elekes Dénes Hagyományőrző Nyugdíjas Egyesület azt is céljául tűzte ki, hogy az évtizedek óta üresen álló evangélikus templomot ismét rendeltetésének megfelelően használják. Mnkösd vasárnapján újból lesz igehirdetés: délelőtt 11 órakor kezdődik az úrvacsoraosztással egybekötött református istentisztelet a kalaznói evangélikus templomban - tudósított bennünket Gáspár Katalin tanárnő. ■ Gy. M. ■ Nem érzem, hogy hatvanéves vagyok. Megyei találkozót szerveznek dalosok A Kajdacsi Nyugdíjas Népdalkor lesz a házigazda Halászlé mellett nótáztak majális Hatvanan mentek el a horgásztóhoz, a Madárvártára kajdacs Tizenhét településről közel kétszáz nyugdíjast várnak arra a találkozóra, amelynek a Kajdacsi Nyugdíjas Népdalkor lesz a házigazdája. Vezetőjük, Varga Vendelné elmondta, az Életet az éveknek szövetség megyei szervezete megbízásából és támogatásával szervezik a találkozót. Szeretnék, ha a megye nyugdíjaskórusai találkoznának, megismernék egymást, és egy ilyen találkozó egyébként is jó alkalom a hagyományok és értékek őrzésére, továbbadására. Nem lesz verseny, nem zsűrizik a produkciókat, csupán mindenki megmutatja a többieknek, mit tud. Természetesen nemcsak nyugdíjasok láthatják, hallhatják a produkciókat, várják az érdeklődőket a találkozóra, amelyet május 30-án pénteken két órától tartanak a művelődési házban. Varga Vendelné elmondta, daloskörük egy meghívásnak köszönhetően jött létre. Bölcskére invitálták a ■ Kajdacson a daloskor jelenti magát a nyugdíjasklubot. kajdacsiakat, akik ezen felbuzdulva létrehozták a daloskört, amely jócskán túlélte ezt a fellépést, már öt éve, hogy együtt vannak. Kajdacson tulajdonképpen a daloskor jelenti magát a nyugdíjasklubot. A kórust tizenhatan alkotják, vannak pártoló tagjaik is. Énektanáruk viszont nincs, saját kútfőből tanulnak, az idősebbek felidézik a régi nótákat, népdalokat, a többiek megtanulják. Az öt év alatt több meghívásnak eleget tettek a falu határain kívül is, de legfőbb eredménynek azt tartják, hogy ma már szinte nincs rendezvény nélkülük, a község kulturális életének szerves részévé váltak. Fellépnek a szüreti napon, énekelnek a borversenyeken, gyermeknapokon. A tele- házban, ahol próbáikat is tartják, mindenféle munkából kiveszik a részüket. - Nagy segítségemre vannak mindenben a nyugdíjasok - mondja Vargáné Ibolya, aki a Teleház munkatársa is egy személyben. ■ Vida T. dombóvár Halászlépartit rendezett a Dombóvári Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete május 2-án. Az ízletes étel a horgász tavi Madárvártán főtt. A horgászegyesület vezetője, Tusnovits Jenő és „főszakácsai” vállalták a halászlé elkészítését, amit a résztvevők aranyérmesre értékeltek. A busszal érkező vendégeket szeletelt rácsos kaláccsal várták, az ebéd után pedig előkerült a saját sütésű pogácsa és a különféle sütemények is. Az italról mindenki maga gondoskodott. Az ízletes ételhez finom házi borokat kóstolgattak. A jó hangulathoz Gellén Tibor zenéje is hozzájárult. Ő szájharmonikával kísérte a vidám nótázókat. ■ Kazinczi Kata A hatvan jóllakott vendég nótázás- sal töltötte a napot, egészen az autóbusz visszaindulá- sáig * i 4