Tolnai Népújság, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-22 / 94. szám
Regisztrált mezőgazdasági vállalkozóknak bármely célra kedvező Ft, vagy CHF alapú hitel! Akár 20 millió forint összegig, 10 M Ft-ig ingatlanfedezet nélkül! Meglévő hitelek kiváltására is, rendkívül rövid átfutási idővel! A termék forgalmazója Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyében a Mecsekvidéke Takarékszövetkezet. Kérje ajánlatunkat fiókjainkban, illetve a 40/200-900 telefonszámon! 2008. ÁPRILIS 22.. KEDD - XIX. ÉVFOLYAM 94. SZÁM Kate Hudson MOZAIK OLVASTAM BUDAVÁRI KATA Tanuljunk neandervölgyiül EGY amerikai antropológus úgy döntött, nem élet az élet, ha nem tudjuk, miként is beszélt a Neander-völgyi ember, így aztán rekonstruálta az ős hangképző szerveit, és arra jutott, ez a szerkezet nem alkalmas arra, hogy ugyanazt a magánhangzót különböző hosszúságban ejtsék ki. Ennek következtében a Nean- der-völgyiek meg voltak fosztva a homo sapiens azon képességétől, amely hangsúlyossá teszi a modern ember beszédét, és segít a mondandó értelmének megértésében. ebből viszont bábeli zűrzavar keletkezhetett, meg süket duma. Igaz, ami igaz, hasonló makogást ma is hallani néha. Az ilyesfajta szájtépés elengedhetetlen szókincséhez tartozik az olyan kifejezések használata, mint a köcsög meg a huzzá1 el. visszatérve a kutatáshoz, a tudósok eleddig csupán egyetlen hangot, az i-t modellezték. A továbbiakban viszont egész mondatokig szeretnének eljutni. Gondolom az ilyenekig: drágám, ideadnád a sót? Ami viszont mai neandervölgyiül így hangozna: dobjad má', vazze! A Hair lesz ma az első program dombóvár A Hair című musical-lei kezdődnek az Illyés- napok Dombóváron. Az előadás ma este 18 órakor lesz a művelődési házban. A musicalt a szigetszentmiklósi Sziget Színház előadásában láthatják az érdeklődők. Jegyek még kaphatóak a gimnáziumban és a művelődési házban lévő Infopontban. ■ K. K. A kerisek jól szerepeltek siker Szép helyezéseket értek el országos versenyeken a diákok A Kéri kiválóságai: Kasza Vivien (balról), Szilasi Szilvia, László Péter, Balogh Zoltán, Horváth Dominika, János Brigitta, Szabó Richárd Mint minden tanévben, idén is a tavasz folyamán került sor a szakmai és tanulmányi versenyek országos döntőire. Nagy örömünkre diákjaink ismét szép sikereket értek el a megmérettetéseken. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett, és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet szervezésében megrendezett a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen Szüasi Szilvia 12. D osztályos tanuló a ruházati kereskedő kategóriában „felszabadult”, megkapta a jeles minősítésű szakmunkás-bizonyítványt, így neki már nem kell vizsgát tennie. A vas- és műszaki kereskedő kategóriában Balogh Zoltán 12. D osztályos tanuló az írásbeli és gyakorlati vizsga alól kapott jeles eredménnyel felmentést, Szabó Richárd ugyancsak 12. D osztályos tanulónak jeles minősítésű a szóbeli és gyakorlati vizsgarésze. A tanulók felkészítő tanárai Lampek Yvette, Paál Tiborné, Péterfiné Fehér Katalin, Sallai Antalné, Megyeri lózsefné, Schäffer Monika és Takács Mária voltak. A Vállalkozás és minőség elnevezésű Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen a 13.C osztály csapata országos 4. helyezést ért el. A tagok lános Brigitta, Horváth Dominika és László Péter voltak. A versenyzőket egyénileg is értékelték - ebben a kategóriában János Brigitta 2. helyezett lett. A diákokat Radinovics Mónika tanárnő készítette fel. Az Országos Szakiskolai Közismeretei Tanulmányi Versenyen Kasza Vivien 10.E osztályos tanuló matematika-fizika összetett tantárgyból a 2300 induló közül a dél-dunántúli régióból egyedüliként jutott be a döntőbe, ahol a 16. helyezést érte el. Felkészítő tanára Gál Istvánná volt. ■ Ezer Anita igazgatóhelyettes Bezerédj István Középiskola, Szekszárd bika (IV. 21-V. 20.). Ne engedje, hogy bárki is beleszóljon a pénzügyi próbálkozásaiba. Önnek kitűnő megérzései és bölcs gondolatai vannak, támaszkodjon azokra! ikrek (V. 21—VI. 21.). Sok apró öröm éri a mai napon. Ha megosztja derűjét és boldogságát egy Önhöz közel álló személlyel, sokkal többét nyerhet vele. rák (VI.22-VII.22.). Lakhelyet szeretne változtatni, de az ingatlanárak meggondolásra késztetik. A pénzügyi akadályok leküzdése sok erőfeszítést igényel. oroszlán (VII, 23-VIII. 23.). Csalódás éri a munkahelyén. Ha nyugdí-. jas, otthon érhetik kellemetlenHOROSZKÓP ségek. Kollégáinak vagy szomszédainak rosszindulatú megjegyzései vagy pletykái okozhatnak kellemetlenséget, szűz (Vili. 24-1X23.). Elképzelésein anyagi gondok miatt változtatni kényszerül. Belátja, hogy a jelenlegi helyzetben többet elérni lehetetlen. mérleg (IX. 24—X.23.). Hullámvölgyben érzi magát, de ez természetes állapot az Ön esetében. Lehet, hogy megint illúziókba ringatja magát. skorpió (X. 24—XI. 22.). Alkalma nyílhat egy új munkalehetőségre. Ha ügyesen taktikázik, lényegesen nagyobb jövedelemnek nézhet elébe. A szerelemben odaadó. NYILAS (XI.23-XII.21.). A lehető leg- fortélyosabban kell egy konfliktust kezelnie. Ne kockáztasson. Kamatoztassa bölcsességét, és hallgasson a megérzéseire. bak (XII. 22-1.20.). Nehéz helyzet miatt konfrontálódik társaival, s ráadásul egy igen nehéz döntést kell meghoznia. Próbáljon kikapcsolódni, kissé megfeledkezni róla, s meglátja, remekül meg fog oldódni minden. vízöntő (1.21-11.20.). Nagylelkűen viselkednek Önnel az emberek, próbálja meg Ön is kerülni a hűvös, tartózkodó magatartást. Legyen kedves, mutassa ki nyíltan érzéseit, szeretetét. halak (II. 21-111.20.). Legyen rendkívül óvatos a mai napon, különösen, ha autóval közlekedik, mert nehéz helyzetekben találhatja magát. Új feladatokat bátran vállalhat. kos (lll.21-IV.20.). Munkájával zökkenőmentesen halad. A mások iránt tanúsított türelmét és figyelmét örömteli módon jutalmazzák. Kellemes este várja. Osztriga- Doktor úr! Életemben először ettem osztrigát, és most nagyon fáj a gyomrom.- Ez előfordulhat. Egyáltalán friss volt az az osztriga, amikor felnyitotta?- Szent ég! Hát fel kellett volna nyitni? Rablás A bankba egy fegyveres rabló rohan be, és felkiált:- Kezeket fel, ez egy bankrablás! Ezután szép óvatosan körülnéz, majd megszólal:- Tényleg feltette mindenki a kezét? Szemüveg nélkül ugyanis nem látok jól. Adomány Egy skót templomban a pap kalapot küld körbe, hogy a hívek abba tegyék az adományaikat. A kalap kézről- kézre jár, majd nemsokára üresen tér vissza a tisztele- teshez. A pap felkiált:- Mekkora szerencse, hogy legalább a kalapom visszakerült! Körömrágás- Képzeld, anyu, leszoktattam a nagymamit a körömrágásról!- Nahát, kislányom, hogyan csináltad?- Eldugtam a protézisét. Pályaudvaron Két szőke nő áll a pályaudvaron.- Eljutok ezzel a vonattal Siófokra? - kérdezi a kalauztól az egyik.- Nem - válaszol a vasutas.- És én? - kérdi a másik. Bíróság- Nem szégyelli magát, már harmadszor van itt! - korholja a bíró a vádlottat.- Ez igaz, bíró úr, de én ezt nem szégyellem, hiszen maga mindennap idejár. MECSEKVIDEKE TAKARÉKSZÖVETKEZET INGATLANKÖZVETÍTŐ KFT 7 b 30 Pécs, Mohácsi út 16. 06 72/315 821 06-20/390-8196 perak.zsuzsaCaipenlz.hu wmv.pcnlz.hu Új lakások az Ön igényeire szabva! Költözzön Ön is a Fellbach utcába! Pécs belvárosi (Garay utca), új építésű, magas színvonalú, kertkapcsolatos lakások, 2 db üzlet, 1 db iroda, teremgarázzsal, május végi átadással, közvetlenül a Tel: 30/205-81-26 ////£££/£ Na r ancsbőr?-a Solidea válasza: Micromassage Magic Micromassage Magic Line harisnyanadrágok, nadrágok," kismama nadrág Wonder model alakformáló harisnyacsalád s,,,»,, s £gész®gpgRrt.ari kártya elfogadóhely Szekszárd, dr. Szentgáli Gyula u. 2. (AMTSZ épületében) Tel,: 74/413-238 Nyitva: H-P 9-17 Szó. 9-11