Tolnai Népújság, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-16 / 89. szám
3 2008. ÁPRILIS 16., SZERDA TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR A goromba válasz miatt vitték jogi útra az ügyet Kurd A kurdi család jogi segítséget kért a Tolna Megyei Igazságügyi Hivataltól. Dr. Bősz Endre ügyvéd megbízást kapott, hogy magánindítványt terjesszen elő: indítsák meg az eljárást kegyeletsértés vádjával. A hozzátartozók elmondása szerint azért tették meg ezt a lépést, mert amikor a hiányosságokat jelezték a maradványokat elszállító cégnek, onnan sértő, elutasító választ kaptak. - Ha emberségesebb választ kapunk, akár egy bocsánatkérést, akkor nem is vittük volna jogi útra az ügyet - mondta az elhunyt férfi sógornője. A családtagok úgy nyilatkoztak, látták, amint a helyszínre visszatérő cég munkatársai - egy férfi és egy nő - félredobálják a sínek mellől a még ott található csontokat. Mikor felszólították őket, hogy hagyják ezt abba, állításuk szerint azt a választ kapták, hogy csak kavicsokat dobálnak. A család a történteken felháborodott, és ezt követően az elhunyt férfi fia azonnal megkeresett egy temetkezési vállalkozót, hogy jöjjön el Kurdra, és szedje össze az összes testmaradványt. A testet elszállító cég ügyvezetője azt mondta, a rendőrség már több mint tíz éve őket hívja ki olyan helyszínekre, ahol baleset vagy öngyilkosság következtében elhalálozik valaki, és hitelüket rontó hazugságnak nevezte a vádat. Hozzátette, szerinte ez az egész egy ellene irányuló rágalomhadjárat része, hiszen ő és a temetéssel megbízott cég első embere egy másik ügy miatt már régóta perben állnak egymással. A fotókat manipulált felvételeknek nevezte. A szállító cég vezetője elmondta, megbízik alkalmazottaiban, és biztos benne, hogy nem követték el a vádban elhangzottakat. - A helyszínelő rendőr mindenről készített fotót, ha ez igaz lenne, akkor náluk is van hasonló kép - érvelt az igaza mellett az ügyvezető. A család és a megbízott vállalkozó szerint voltak csontok, a szállító cég vezetője szerint nem. Az igazság jogi úton dől majd el. ■ K.P. Az új temetkezési vállalkozó tanút is vitt magával A temetéssel megbízott cég vezetője megemlítette, örül annak, hogy a kurdi körzeti megbízott személyében hatásági tanú is jelen volt, és annak is, hogy videoszalagon rögzítette a helyszínen látható - szerinte egyértelműen emberi eredetű - csontmaradványokat. Úgy nyilatkozott, érezte, hogy a másik cégnél ebben kételkedni fognak. Az irodájában található kamera rögzítette azt is, amint a családtagok megkeresik őt és elmondják a problémájukat. Gémesi György MOSZ elnök (jobbról) és dr. Puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke, akit a MOSZ megyei tagozatának elnökévé választottak Szövetségben van az erő mösz Egyetértési jogot, egyszeri konszolidációt szeretnének BUDAVÁRI KATA Mi a helyzet az esküvel? AZ ORVOSOK ÁLLÍTJÁK: Ők az átpolitizált egészségügyi rendszer közvetlen, a betegek pedig közvetett áldozatai. Merthogy ők nem ezt akarták és főleg nem így, nem a vizitdíj hiányzik, hanem az az összeg, amit a háromszáz forintok jelentettek. Közben meg aláírás- gyűjtésről hallani újfent, meg szerződésbontásról, és óhatatlanul is megfordul az ember fejében, hogy hát akkor mi is a helyzet a hip- pokratészi esküvel. Vagyis, például azzal, hogy “...Tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra...”. A TOLNA MEGYEI OTVOSOk finanszírozás ügyben mindig is óvatosabban fogalmaztak, mint amiket az országos sajtóban látni és hallani. így aztán nehezen tudom elképzelni, hogy nálunk ne látnának el beteget. De illik-e csupán a jóérzésre apellálni? Vagy nem volna-e egyszerűbb az élet, ha más szakmák, így például a politikusi pályán mozgók is a hippokra- tészi eskühöz hasonló elvek mentén végeznék a munkájukat? Megalakult a Magyar Ön- kormányzatok Szövetsége megyei tagozata és térségi küldötteket választottak. Ihárosi Ibolya szekszárd Megalakult tegnap az új alapszabály értelmében a régi megyeházán a Magyar Önkormányzatok Szövetsége megyei tagozata. Elnöke dr. Puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke lett. Kistérségenkéntválasztanak küldötteket a 300-nál több tagot számláló önkormányzati szövetségben. Tolna megyét a küldöttgyűlésen a tagozatvezető mellett Bonyhád, Paks, Bátaszék, Iregszemcse, Regöly és Tamási képviseli, Potápi Árpád, Hajdú János, Bognár Jenő, Süvegjártó Csaba, Porga Ferenc és Ribányi József polgármesterek személyében. A dombóvári kistérségből Attala és Nak a tagja a szövetségnek. Mivel polgármestereik nem voltak jelen a tegnapi tanácskozáson, közülük később választanak. Mint azt Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a szövetség elnöke újságíróknak elmondta, szeretnék elérni, hogy ezer tagja legyen az 1990-ben alakult szövetségnek. Emellett céljuk, hogy az önkormányzati szövetségek egyetértési jogot kapjanak az önkormányzatokat érintő törvények esetében. Ilyen lehet például a polgármesterek, képviselők jogállásáról szóló törvény. Ugyancsak céljaik közé tartozik az önkormányzatok egyszeri, 100- 120 milliáros konszolidációja. Megdöbbentőnek és bántónak nevezete Szekszárdon Gémesi György Békési László kijelentését. A volt pénzügyminiszter a közszolgálati televízió Az este című műsorában egy hosszú felsorolásban azt mondta, „az önkormányzatok területén, ahol folyik ki a pénz szinte számolatlanul”. ■ Bántónak nevezte Békési kijelentését. Gémesi György szerint 3200 település küszködik mindennapi létkérdésekkel és létfenntartással, s közben úgy bőszéinek róluk, mintha bármiféle tisztességtelen dolgot művelnének. - Tisztelettel kérem - mondta -, hogy a volt pénzügyminiszter kijelentését vonja vissza. Dr. Puskás Imre kérdésünkre elmondta, hogy szerinte sok a hét önkormányzati érdekvédelmi szövetség. A MÖSZ magába fogadja valamennyi önkormányzat típust, fontos, hogy minél több tagja legyen. így lehet nagyobb erővel képviselni az önkormányzatok érdekeit a mindenkori kormánynyal szemben. HIRDETÉS Kevesebb fedezettel juthat hitelhez! Dinamizmus es szakértelem. Ezek révén érhetnek el igazi sikereket a kis- és középváliaikozások az éles piaci versenyben, és így juthatnak speciális garanciánk jóvoltából kevesebb fedezettel hitelhez. A szükséges feltételek részleteiért hívja hitelvonaiunkat, vagy érdeklődjön bankfiókjainkban, honlapunkon. Varjuk bankfiokunkban: Szekszárd, Arany János u. 15-17. www.unicreditbank.hu 06-40/50-40-50 ^UniCredit Bank Éljen a lehetőségeínkketl Parkgondozókat képeznek Dombóváron DOMBÓVÁR Parkgondozó tanfolyam indul Dombóváron. A tanfolyamot a munkaügyi kirendeltség munkáltatói igény alapján indítja április 22-től. Az intenzív kurzus öt hónapon át tart. Április 21-ig várja a munkaügyi kirendeltség a jelentkezőket a kistérségből, (kk) Gerjeni fazekas munkái a fővárosi galériában gerjen Kozák Éva gerjeni fazekas, a Népművészet Mestere kiállítása volt a FolkArt Galéria nyitórendezvénye a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. A megnyitón a népi hagyományok ápolását és a népi motívumok megtartását emelték ki Kozák Éva munkásságából, (vm) Illyés Gyulára emlékeztek Simontornyán is SIMONTORNYA Illyés Gyula halálának 25. évfordulója alkalmából rendezvénysorozat kezdődött a Vak Bottyán Iskola és a Vármúzeum szervezésében. Már a költészet napját is Illyés jegyében ünnepelték. Tegnap pedig az egykori iskolája falán elhelyezett emléktáblánál idézték fel a nagy író, költő szellemét, majd megkoszorúzták az emlékhelyét, (vl) Öregdiák találkozóra készülnek Majsapusztán REGÖLY-MAJSAPUSZTA Öregdiák találkozóra készülnek a Regöly-Majsapuszta Fogyatékosok Rehabilitációs Intézetének lakói. A rendezvény Paradicsompusztán, a volt iskolában lesz, ahol találkoznak egymással a régi osztálytársak, tanárok, dadu- sok, majd közös ebéd lesz, amit táncos mulatság követ. A programon 23 majsa- pusztai lakó vesz részt, (fké) Százhetven gyermekrajz érkezett a pályázatra szekszárd Tizennégy intézményből 170 alkotás érkezett a megye általános iskolás tanulóitól a Babits Mihály: Barackvirág című meseregényéhez kapcsolódó rajzpályázatra. A Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány 31 alkotást ismert el valamilyen formában. A díjátadót április 18-án 15 órakor tartják, a beérkezett alkotásokat pedig kiállítják a Béla tér 6. szám alatti székházban, (hé) Latin hangulatban telt az este a kollégiumban SZEKSZÁRD Latin táncház volt a Rózsa Napok tegnapi kiemelt programja a Rózsa Ferenc Kollégiumban. Petter Mária igazgató elmondta, a tanulók Hajdú Zsolt, a Savaira Táncegyüttes versenytáncosa tanította a szamba, a cha-cha-cha, valamint a jive alaplépéseit A diákok a részvételért itt is „rózsa forintokat” kaptak, amelyeket a hét végén egy liciten különféle ajándékokra válthatnak, (hé) @ további hírek: www.teol.hu