Tolnai Népújság, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-02 / 77. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. ÁPRILIS 2., SZERDA 4 MEGYEI TÜKÖR HIRSAV Heteken belül megkezdik a hidak felújítását bonyhádvarasd Néhány héten belül megkezdik a faluban található három híd felújítását. Juhász Ferencné polgármester elmondta, vis major pályázaton kapott az önkormányzat három millió forintot a munkára, (rt) Parkot kap az ifjúság a szabadidő eltöltésére DALMAND Hasznosan tölthetik az idejüket a dalmandi fiatalok. A község idei költség- vetésében szerepel egy ifjúsági park kialakítása. Füves park, teniszpálya és egyéb sportolási lehetőségek is várják a fiatalokat. A munkát tegnap kezdték meg a faluban foglalkoztatott közcélú munkások, (kk) Előkészítik a tábort a csoportok érkezésére FADD-DOMBORi A szezonra készülnek a Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Fadd- Dombori táborában. A tisztasági festésen, a park rendbetételén dolgoznak, hogy a május 6-án érkező első csoportot rendben tudják fogadni. A nyárra már a helyek egy része elkelt, (hé) Ráfizetéses, ezért eladja a kompot az önkormányzat serien A szekszárdi híd átadása óta nagy gondot okoz a gerjeni komp fenntartása. Az önkormányzat az üzemeltetővel közösen pályázott eddig a működtetésre, de így is ráfizetéses. A testület ezért úgy döntött, eladja a kompot, amit meg is hirdet- tett egy szakmai lapban, (vt) Háromtagúra csökkent a bizottság tolná Lemondott a tolnai képviselő-testület ügyrendi és jogi bizottsági tagságáról dr. Lehőcz Regina. A jogásznő ugyanis sikeresen pályázott a megüresedett titkársági ügyintézői állásra a tolnai városházán. Köztisztviselőként azonban nem lehet a bizottság tagja. A képviselő-testület a lemondást tudomásul vette. A jogi bizottság létszáma ezzel három főre csökkent, (sk) Saját bőrén tapasztalta könyv Hasznos tanácsok a brit munkavállaláshoz és élethez „Kalauz a brit munkavállaláshoz és élethez” című hiánypótló könyv jelent meg azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a külföldi álláskeresés útvesztőiben. Szerzője Bátorfi Zsuzsanna fiatal szekszárdi közgazdász. F. Kováts Éva A könyv ötlete akkor merült fel Bátorfi Zsuzsában, amikor Angliába kikerülve szembesült a kinti munkavállalás buktatóival és rádöbbent arra, hogy gyakorlatilag semmilyen írásos segédanyag nincs, amiből a Magyarországról érkező munkát keresők tájékoztatást kaphatnának gyakorlati kérdésekben.- Tudom, hogy sokan járnak hozzám hasonló cipőben, egyre több frissen végzett vagy már munkában álló diplomás próbál szerencsét Angliában. Az ő számukra próbáltam meg hasznos tanácsokat, útmutatást adni, hogy tudják, mire számíthatnak, hová fordulhatnak, mondta Zsuzsi. Hazánk uniós csatlakozása utat nyitott a munkaerő szabad áramlása előtt, megkönnyítette a munkavállalást az unió tagországaiban, többek között az Egyesült Királyságban is a magyarok számára. A „Kalauz a brit munkavállaláshoz és élethez” címmel saját, Angliában szerzett tapasztalatait foglalta tehát össze most megjelent könyvében Bátorfi Zsuzsanna. A felsőfokú angol, olasz nyelvvizsgával, középfokú francia, német, spanyol nyelvtudással rendelkező 27 éves hölgy a Pécsi TudoBátorfi Zsuzsanna saját, angliai munkavállalói tapasztalatait foglalta könyvbe mányegyetem elvégzése és turizmus másoddiplomája megszerzését követően, 2004-től él az angliai Birminghamben. Jelenleg irodavezetőként dolgozik egy angol cégnél. Elképzeléseivel az elmúlt év elején keresett meg egy hazai könyvkiadót, augusztusra pedig már nyomdakész volt a 304 oldalas kötet, rengeteg hasznos gyakorlati tanáccsal. Nagy teherbírású munkaerőnek tartják a magyart. Bátorfi Zsuzsanna szerint bár a brit munkaadók többsége általában nem ismeri Magyarországot, mégis szívesen foglalkoztat magyarokat, mert sokat és jól dolgozó, megbízható, nagy teherbírású munkaerőnek tartják honfitársainkat. A kérdésre, jó választás volt-e friss diplomásként Angliába utazni szerencsét próbálni, Zsuzsi határozott igennel válaszol. Rengeteget tanult kint, nagyon sok új, hasznos ismeretet szerzett, ráadásul megismert egy másfajta életstílust, gondolkodást. Azt mondja, bár nagyon jól érzi magát Angliában, mégis úgy tervezi, hogy néhány év múlva angol férjével hazatelepülnek, nem akar végleg elszakadni a hazájától, Szekszárdon élő szüleitől. Hasznos kalauz készült azoknak, akik az Egyesült Királyságban akarnak munkát vállalni A szerző elsőként arra ösztönözni az olvasót, gondolja át alaposan, vajon a külföldi munkavállalás jelenti-e számára a legjobb megoldást. Ezt követően veszi kezdetét az utazásra való felkészülés: a munkaerő-piaci helyzet áttekintése, a képességek, készségek leltárba vétele. szóba kerülnek, hogy melyek az állás szempontjából szóba jöhető cégek, honnan szerezhetők információk, hol találhatóak a meghirdetett állások. Mintát találunk önéletrajzra és kísérőlevélre. A szerző kitér az Egyesült Királyságban való mindennapi élethez elengedhetetlenül szükséges tennivalókra is, ismerteti a különböző dokumentumokat: a munkavállalói regisztrációt, jelentkezést a helyi körzeti orvosnál, a bankkár- tya/csekk kitöltésének szabályait, kötelezően fizetendő díjakat, adókat, a gépkocsihasználathoz kapcsolódó dokumentumokat, tudnivalókat a nyugdíjról, teendőket a hazaköltözést követően. aki felkészült a külföldi munkavállalásra és jól beszél angolul, az ezt a személyes tapasztalatokra épülő könyvet használva nagyobb sikerrel indulhat neki egy új élet kezdetének és egy megfelelő állás betöltésének. a könyvhöz készült honlap címe: www.britzsebkalauz.hu . S ffim wmmm KALAUZ A BRIT A N KAVÁllAlÁSHOZ ÉS ÉLETHEZ Hasznos útmutató a könyv Schengen ellenére sem esett vissza a forgalom a megye okmányirodáiban Nem igényelnek kevesebben útlevelet, mint eddig, dacára hogy immár a légi közlekedésben sem korlátoznak minket a schengeni határok. Dr. Faragó Ágnes, a szekszárdi hatósági iroda vezetője szerint ennek egyik oka, hogy nem csak uniós országokba utaznak a szekszárdiak és környékbeliek. Másfelől például ha a közkedvelt Görögországba utazik valaki autóval vagy busz- szal, olyan országokon is át kell haladnia, melyekben kérik az útiokmányt. A vezető véleménye ugyanakkor az, hogy sokan biztos, ami biztos alapon akkor is kiváltják a dokumentumot, ha nem teszik ki a lábukat a schengeni övezetből. Péter Róbert, a bátaszéki okmányiroda munkatársa elmondta, náluk sem kisebb a forgalom. Visszaesésre legfeljebb nyáron lehet számítani, amikor korábban kétszer annyian váltották ki az útlevelet, mint az év többi szakában. A szakemberek arról is tájékoztattak, hogy az új, chipes útlevelet a határokon könnyebb ellenőrizni, így ahol kérik, elvileg gyorsabb az átjutás. ■ B. K. A partnerközség mellett bajorok is jelentkeztek udvari Seifhennersdorfban már nincs nemzetközi fesztivál a partnerközség Udvari küldöttsége nélkül. Peszt Attila, Udvari polgármestere viszonzásképp azt kívánja elérni, hogy az augusztusi falunapokon legyen jelen a német település delegációja. - Telefonon egyeztettem a Seifhennersdorfban élő Pfaff Mátyással, aki egykor Udvariban született - közölte Peszt Attila. - Megállapodtunk, hogy április végén tizenegy ottani vendég keres fel bennünket. A tamási fürdőben pihennek ebben az időpontban, tehát látogatásukkal a hasznosat kötik ösz- sze a kellemessel. Ekkor készítjük elő a hivatalos augusztusi utat. A polgármester reményei szerint rendezvényükre Bajorországból is érkezik küldöttség. Tavaly ugyanis éppen Seifhennersdorfban vetették fel a bajorok, hogy szeretnék megnézni az udvari falunapokat. ■ Sz. Á. Igen, új előfizetőként megrendelem a Tolnai Népújság című napilapot 1 hónapra 1800 Ft-ért, és kérem ^ az ajándék kávét ......................i—* Né v (jelenleg nem vagyok a lap előfizetője) a 06 80 203 995-os ingyenesen tntatá sámlinkon is! A hír velünk jár! Például reggel a friss hírek mellé a k illata és zamata. Ezért most az új Ajánlatunk az áprilisra beérkező megrendelésekre HASZNÁLT GÉPJÁRMÜVEK Kampf és Társa Kft. Kaposvár. Toponári út 2. Tel: 82/529-260 Toyota Corolla Verso 2.2 04-0 klíma, ABS, OVD, PSII stb. 2005. Peugeot 3071.6 Presence kiírna, ABS, 29000 kra 1 év garancia 2005. Peugeot 307 2.0 HDi Prémium Digit klíma, esöszenzor 2002. Peugeot Partner 1.9 D Riviera klíma, 1 év garancia 2005. Suzuki Ignis 1.3 szervokormány, metálfény, Cd-s rád» 2005. Peugeot Partner 1.6 Quicksilver, kiírna 2004. Fiat Seicento 1.1 S, 30000 km, 1 év garancia 2002. Fiat Cinquecento 51000 km, 1 év garancia 1997. Daewoo Nexia 1.5 GL, 1 év garancia 1997. Peugeot Boxer 350 LH1988. bruttó Kia K2700 platós 2000. D PEUGEOT 4 390 000 Ft 2 590 000 Ft 2 390 800 Ft 2 290 000 Ft 1 790 000 Ft 2 290 000 Ft 950 000 Ft 490 000 Ft 350 000 Ft 1400 000 Ft 880000 Ft HASZNÁLTAUTÓK GARANCIÁVAL ES EREDETISÉG VIZSGALAT! Lantos Szerviz Kft marcali. Hosztopy u. 122. TeL: 85/3134118 Renault Megane Break 1,416V 2000,10. fehér ABS, légzsákok, el.ablak Renault Scenic Aiize 1,9 DCi 2001,09 hárs ABS, klíma, légzsák, el.abaik Renault Clio 1,2 2000,09 kék légzsák, szervé, el.ablak, rádió, kp.zár Renault Cito 1,416V 2004,03 ezüst kiima, ABS. légzsákok, el.ablak Renault Thalia 1,5 DCi 2006,06 fehér klima, légzsák, el.ablak, szervé Renault Thalia 1,416 V 2003,09 febér kiima, légzsák, el.ablak, szervé Peugeot 307 SW XT 1,612003,12 zöld klima, ABS, légzsákok, el.ablakok Opel Meriva 1,612004,07 kék légzsák, szervé, kp.zar, el.ablak Opel Astra G Caravan 1.7 D 2005.03 ezüst klíma, ABS, légzsákok Suzuki ignis GLX 1,3 2006,01 ezüst ABS, légzsák, el.ablak, el tükör Suzuki Swift GLX 4WD 1,3 1999,11 ezüst 2xlégzsák, 4WD, el.ablak Renault Trafie 1,9 DC 2007,03 fehér klíma, ABS, légzsák, el.ablak. Renault Kangoo Express 1,411998,11 fehér kp.zár, el.ablak Peugeot Partner 170 CD 1,9 D 2002,09 kék szervokormány RENAULT 1 100 000 Ft 2 000 000 Ft 990 000 Ft 1850 000 Ft 21 14 2 200 000 Ft 1950 000 Ft 2 600 000 Ft 1690 000 Ft 750 000 Ft 4 990 000 Ft 888 000 Ft 1 180 000 Ft 40 DB-OS HAS2NALT AUIO KÉSZLETBŐL VÁLASZTHAT. KEDVEZMÉNYES, ÚJ GÉPJÁRMŰ HITELRE IS (AKÁR 10%THM) MEGVÁSÁROLHATÓK!