Tolnai Népújság, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-12 / 86. szám
2008. ÁPRILIS 12., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Egy győzelem és egy nem várt vereség a bajai junior döntőben A védelem a REAC gyengéje labdarúgás Még nem győzött a rákospalotaiak ellen a Paksi FC Egy győzelem, egy vereség. Ez az Atomerőmű-KSC Szekszárd csapatának a mérlege a bajai Felix leány kosárlabda országos junior bajnoki döntő csoportkörében. Szabó Noémi edző tanítványai a csütörtöki első csoport- mérkőzésükön a kvartett „sötét lovának” tartott székesfehérvári Fejér KSE ellen fölényesen nyertek (102-65). A csapat legpont- erősebb játékosa Bálint Réka volt, aki 32 pontja mellett 13 lepattanóval is segítette a csapatát. Mellette Balogh Dóra és Tamis Dorottya is húsz-húsz pontot dobott, utóbbi kilenc alkalommal hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait. Talán a korai kezdés (9 óra) volt az oka, hogy a pénteki nyitómérkőzésen elmaradt a várt győzelem a meggyengült BSE ellen. Hiába vezetett a vége előtt öt perccel a KSC, a feszült hangulatú végjátékot a fővárosiak bírták jobban (66-61). Bálint lemásolta előző napi teljesítményét, ezúttal is 32 pontig jutott. A lapzártánk után befejeződő, Soproni Darazsak elleni meccsen a szombat délutáni elődöntőhöz győznie kell a KSC-nek, s ha tíz pontnál többel nyer, akkor még - hármas körbeverés esetén - csoportelső is lehet. ■ A honátoknál készült az évadra az Anonym SE A római maraton után három nappal kéthetes horvátországi edzőtáborozásra utaztak a Bonyhádi Anonym SE sportolói. - Tíz felnőtt, ületve szenior sportolónk utazott a Splittől 25 kilométerre lévő Staniciba, ahol immáron második éve készülnek a völgységi- ek - mondta el Varga Gyöngyvér edző. Elsősorban a kerékpáros felkészülésre helyezték a fő hangsúlyt, a két hét alatt 800 kilométert tekertek a rendkívül nehéz, olykor 10-12 százalékos emelkedőkkel tarkított hegyvidéki terepen. A kerékpáros edzéseket futótréningekkel fejelték meg, a levezető úszásra pedig a spliti uszodában nyílt lehetőség. A bonyhádiak az Orfűn esedékes (április 27.) duatlon országos bajnokságra készülnek. ■ Három győzelemmel a háta mögött utazhat Sopronba, a REAC elleni szombati (19 óra) bajnokijára a Paksi FC NB I-es labdarúgócsapata. Rónai Gábor Remek formába lendült a Paksi FC. Gellei Imre együttese sorozatban három győzelmet aratott, a Vasas (3-0), a Nyíregyháza (2-1) és a Tatabánya (6-0) elleni összecsapásokon, ráadásul sokat javított gólkülönbségén is. A gólerősségre szükség is lesz, hiszen a REAC kemény diónak ígérkezik. A rákospalotai gárda ellen ezidáig nem nagyon ment a Paksnak, amely három NB I-ben lejátszott összecsapása közül egyet sem tudott megnyerni. Az elmúlt idényben a fővárosban 4-3-ra nyert a REAC, Pakson pedig 1-1-es döntetlent ért el. Az idei bajnokságban is folytatódott a rossz sorozat: Torma és Nyerges góljaival a látogatók 2-0-ra nyertek az atomvárosban.- A REAC sokkal jobb csapat annál, mint amit helyezésük mutat, ezt a bajnoki meccseiken nyújtott játékuk is alátámasztja - mondta Gellei Imre, a PFC szakvezetője. - Van miért tör- lesztenünk velük szemben, hiszen eddig még nem sikerült legyőznünk őket. Középpályássoruk és támadóik veszélyesek, kreatív futballal rukkolnak elő. A védelmük ugyanakkor sebezhető, hiszem, hogy jó formában lévő támadóink képesek lesznek bevenni a kapujukat. A sorozatban aratott három győzelem soBalaskó Iván (elöl) és a Paks még nem győzte le a REAC-ot, a két csapat formája alapján most van esély erre kát jelent a társaságnak, egyre jobban összeáll a csapat. A REAC ellen is szeretnénk folytatni a jó szériát, hiszen célunk, hogy bekerüljünk az első tízbe, márpedig ehhez az ilyen mérkőzésen is pontot kellene szereznünk. Weitner Ádám belázasodott, így ő nem lép pályára, a többiekre ugyanakkor számíthatok. A győztes csapaton ne változtass elvet szem előtt tartva ugyanazt a tizenegyet küldöm pályára, amelyik a Tatabánya ellen oly szép győzelmet aratott. A PAKSI FC TERVEZETT KEZDŐCSAPATA: 1 Kovács A.- 27 Kriston, 73 Éger, 3 Salamon, 2 Molnár Z.- 8 Márkus, 16 Heffler, 6 Zováth, 7 Báló- 10 Kiss T., 21 Tököli. Kispadon: 28 Pokorni (cserekapus), 9 Csehi, 13 Bődé D., 14 Hanák, 18 Balaskó, 49 Horváth S., 83 Belényesi. Fadd-Domboriban döntik el a juniorok TRiATLON A nyolc legjobb magyar junior versenyzőnek rendeznek válogatót A hétvégén Fadd-Dombori ad otthont a május 10. és 11. között Portugáliában megrendezendő junior triatlon Európa-bajnok- ság hazai válogatójának. Eredetileg Budapest volt kijelölve, a fővárosi helyszínen azonban csak reggel hét órától fogadták volna a résztvevőket, így a Tolna megyei Duna-holtágra esett a szakmai bizottság választása. Kérdéses volt azonban, hogy a víz hőmérséklete eléri-e a 15 Celsius- fokot. A csütörtök délután 14.5 fokos volt a víz, amely az elmúlt két napban tovább melegedett. A versenyen azok a versenyzők vesznek részt, akik megfeleltek az előzetes feltételeknek, és teljesítették az úszó- és futószinteket, valamint részt vettek a sportági teszteken. így a következő nyolc sportoló indul a megméretésen: Borsányi Dániel, Király Kristóf, Tóth Tamás (Budaörs), Reizer Tamás (Kaposvári AC), Havlik Barnabás (ORTRI), Kéki Tamás (DSC- DSI), Bogdány Kenéz (Team Miskolc). Nix Levente (UTE) abban az esetben vehet részt a válogatón, ha megfutja a szintidőt. A két legjobb indulhat a kontinensviadalon, egy versenyzőt pedig a szakmai bizottság jelöl ki. A lányoknál a Tóth Zsófia, Szalay Szandra, Balogh Barbara (ORTRI) és Horváth Gréta (Kaposvári AC) négyes felelt meg az Eb-szintnek. ■ Vasárnap a rájátszásban bizonyíthat a Marley kosárlabda A hétvégén megkezdődnek a férfi NB II rájátszásának küzdelmei. Vasárnap az első torna helyszíne a szekszárdi városi sportcsarnok. A Marley FKSE 10 órakor a Siókosár csapatával játszik, majd 16 órától a Tatabányai KKC együttese ellen lép pályára. Barna Gyula K.0.-val védte meg profi bajnoki övét kick-box A tengelici Barna Gyula Nagydorogon védte meg tavaly decemberben megszerzett profi magyar bajnoki övét. A 42 éves sportember kéthónapos felkészüléssel a háta mögött a 30 kilóval nehezebb ellenfele ellen a harmadik menetben K.O.-val győzött. Kétszáz íjász méri össze a tudását Sötétvölgyben íjászat Az Alisca Nyilai Egyesület ma a sötétvölgyi erdőben Extrém-Kupa néven versenyt rendez. A viadalon húsz egyesület kétszáz céllövője lép az állásokba különböző íjtípusokban és több korcsoportban. Az esemény 10 órakor kezdődik. Amauri 10,5 millió euróért a Juventus játékosa lesz labdarúgás Lapértesülések szerint a Juventus megegyezett a Palermóval Amauri átigazolásáról. A Zebrák már hetek óta célkeresztben tartották a brazil támadót, akiért a hírek szerint 10,5 millió eurót és két játékost (Antonio Nocerinót és Marco Marchionnit) adtak. Amauri kettőt lőtt a Juventusnak @ TOVÁBBI SPORTHÍREK, CIKKEK: WWW.TEOL.HU Dobogón szeretné zárni az évet a bonyhádi szenior A Baranya megyei szenior labdarúgó-bajnokságban egyedüli Tolna megyeiként szerepel az Öregfiúk 73’ FK Bonyhád együttese. Az idei tervekről Beke Imre csapatvezető beszélt: - Titkon az első három hely valamelyikén szeretnénk végezni. Szőts Mihály, egyik gólvágónk egészségügyi okok miatt befejezte a játékot. Ez a tény sajnálattal tölt el bennünket, mivel Misi minden évben a csoport legeredményesebb játékosai közé tartozott. Leigazoltuk Amrein Istvánt és László Antalt a védelembe, Böröcz Zoltánt pedig a középpályára és a csatársorba. A csoport maradt húsz csapatos, a Somberek helyett a Gyód, míg Pellérd helyett a Kökény csatázik. Az alapszakasz március 22-től június 7-ig, illetve augusztus 30-tól október 4-ig tart. Ezután a rájátszásban folytatódnak a küzdelmek, és október 25-tel fejeződik be az évad. A pontvadászatból már három forduló eltelt, s eddigi eredményeink: Bonyhád- UNION- Himes 7-1, Szigetvár- Bonyhád 4-7, legutóbb pedig Bonyhád- Kozármisleny 2-2 (1-0). Utóbbi mérkőzésen a Szabó D. (Sehan- czenbacher)- Genczler, Amrein, Juhász (Kovacsevics)- Szegedi J., Csobot G., Szlama, (Németh), Darabos- Pfeifer (Böröcz), Szigeti (Hüber) csapat játszott, a gólokat Csobot G. és Hüber (11-es- ből) lőtte. ■ H. I. Toil! 3 megmentő Az olasz csatár hosszabbításban lőtt két góljával a Bayern München jutott be az UEFA Kupa legjobb négy csapata közé. Az elődöntőben Bayern-Zenit és Rangers-Fiorentina párharcokat rendeznek Pakson játsszák a forduló hatpontos összecsapását NB III, DRÁVA-CSOPORT. BONYHÁD VLC-PVSK-FÜRGE NYUSZI, SZOMBAT 15.30 óra. A Bonyhád tervezett kezdőcsapata: Kovács L.- Dávid, Hos-nyánszki Zs., Máté N., Krausz- Hosnyánszki T., Thám, Hegedűs L, Bán- Máté R., Fischer. Edző: Kiss János. Sérült: Vizdár. Mosonyi külföldön. TAMÁSI FC-NAGYKANIZSAI TE 1866, szombat 15.30 óra. A Tamási tervezett kezdőcsapata: Jónás- Pintér, Schell, Dobos, Vlocskó- Gyánó G., Gulyás, Tol- mácsi, Juhász G.- Kollár, Juhász I. Edző: Molnár László. Sérült: Baranyai, Kovács R, Sipos. DOMBÓVÁRI FC-RUTIN-NAGYA- TÁDI FC, SZOMBAT 15.30 ÓRA. A Dombóvár tervezett kezdőcsapata: Szabados- Kovács, Várai, Tóth- Nagy N., Kőhalmi (Steiger)- Farkas, Bock, Kázmér- Pest, Fábián. Játékos-edző: Hopp Krisztián. Sérült: Király, Takács Z., Banai G. Eltiltott: Kadarkuti. PAKSI FC ll-BALATONLELLE, VASÁRNAP 15.30 óra. A Paks tervezett kezdőcsapata: Pokorni- Szakács, Kern, Fritz, Szabó J.- Bruk- ner, Kozák, Széles, Bohner- Vári, Pap R. Edző: Dienes Pál. SZENTLŐRINC-SZEKSZÁRDI UFC, VASÁRNAP 15.30 ÓRA. Az UFC tervezett kezdőcsapata: Klézli- Wéber, Fehér A., Márton (Calka S.), Torma- Csende R. (Ranga), Tóth R, Pulcz, Rikkers (Csende I.)- Deli (Lizák), Hencz. Edző: Kniesz Mátyás. ■