Tolnai Népújság, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-12 / 86. szám

2008. ÁPRILIS 12., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG BULVÁR - TV-MŰSOR A zene tartja ma is fiatalon artisjus-díj Demjén Ferenc boldog, hogy megtalálta az utat az emberekhez Demjén Rózsi büszke arra, hogy nem az agyonjátszott dalai miatt sikeres Sztárok is futnak a 7. Drogmentes Magyarországért Maratonon Sztárok is futnak az ország egyik legnagyobb drogellenes rendezvényén. Ma dördül el a startpisztoly a 7. Drogmentes Magyarországért Maraton nyitá­nyaként fél egykor a Duna Plázá­■ Fut majd Erdei Zsolt, Pfiúin Orsi, Martinék János és Sipos Péter is. t nál. A 42 napos, 310 települést érintő futásban olyan ismert sze­mélyiségek is részt vesznek, mint Sipos Péter az Irigy Hónalj­mirigyből, Pflum Orsi, a máso­dik Megasztárban feltűnt éne­kesnő, Martinék János öttusa­világbajnok és az ökölvívó-világ­bajnok Erdei Zsolt. A start ezer emberrel indul - mondta el Braun Mónika, az Együtt egy drogmentes Magyar- országért mozgalom elnöke. Ma Szigethalomig futnak, összesen negyven kilométert. Az érintett 310 településről is csatlakoznak futók. A résztvevők reggel kilenc órától délután fél ötig futnak, tíz kilométerenként váltva egy­mást. Egy ember az összidő alatt így négyszáz kilométert tesz meg. A mai start előtt fél 11-től Gás­pár Laci, Pflum Orsi, Sipos Péter és az erőművész Nick Árpád szórakoztatja az érdek­lődőket. A műsorvezető Belez- nay Endre. ■ Rados V. „Elég régi vagyok” - mondja magáról Demjén Ferenc. A hatvanegy éves énekes tegnap vette át az Artisjus zenei díját a ta­valyi év legjobb könnyű­zenei produkciójáért. Rados Virág- Hol helyezi el az Artisjus- díjat az eddig kapott elismeré­sek között?- A megtiszteltetés mellett kü­lön örülök, hogy a decemberi sportarénabeli koncertünkért ítélték oda. Nekünk ez már ha­gyományos évzáró buli, de így nagyobb médiafigyelmet kap. Egyébként mindig telt ház van.- Mi a titka, hogy máig ilyen sokan érdeklődnek ön iránt?- Egyrészt régi bútordarab va­gyok, másrészt képes vagyok mindig megújulni. Nem az agyonjátszott számokat adom elő.- Mennyiben szoríthatják önt háttérbe az újonnan feltűnő csillagok?- Nagy részük csinált sztár, aki olyasfajta bulvár életmódot él, amely tőlünk idegen. A szak­mai előmenetelük ugyanakkor megsínyli ezt. Sokan azt hiszik, elég a csillogás. Névjegy DEMJÉN FERENC zeneszerző, énekes, basszusgitáros SZÜLETETT: Miskolc, 1946. december 21. tanulmányok: vegyésztechni- kum, zongora PÁLYA: a Bergendy-együttes tagja, a V’Moto-Rock megala­pítója és vezetője, majd szóló­karrierbe kezd, dalokat ír töb­bek között Katona Klárinak, Kovács Katinak, Zoránnak. DÍJAK: Huszka Jenődíj (két­szer, másodszor életmű), eMeRTon-díj, Arany Zsiráf­életműdíj, munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdem­rend tisztikeresztje.- Önök annak idején hogyan lettek ismertek?- Voltak állandó műsorok a rá­dióban, tévében. Például az Egy­millió fontos hangjegy. Egy-egy zeneszámmal mindig bemutat­kozhattunk. Most egymást utá­nozzák, eléneklik mások dalait.- Emlékszem gyerekkoromból az Iskolatáska című dalra. De a mai gyerekek is kívülről fúj­ják a nótát.- Egyszerű kis dal volt, ál­munkban sem gondoltuk volna, hogy jelkép lesz belőle. Négy-öt­száz nóta van, ami ilyen vagy olyan formában, de tőlem hang­zik el. Akad köztük pár örökzöld.- Milyen érzés, hogy ennyi szerzeménye sláger lett, és imádják őket?- Pontosan olyan, mint egy festőnek olyat festeni, amivel megtalálja az utat az emberek felé. Ez alapvető vágya minden­kinek, aki alkotásra adja a fejét. Ebből merítjük az energiát, hogy újat tudjunk nyújtani.- Ez az oka annak, hogy ma is ilyen aktív?- Egy-egy koncert a két, két és fél órájával és az utazással való­ságos sportteljesítmény. Egy év­ben ötvenet adok a zenekarom­mal, és vannak egyéb fellépé­seim. Ez a műfaj fiatalon tart. 11 MEii «aa» Díjmentes nyílt nap az állatkertben tanároknak NYÍLT NAPOT SZERVEZ ma a budapesti állatkert pedagó­gusoknak. Díjmentesen mu­tatják be azokat a pedagó­giai lehetőségeket a taná- j raknak, tanítóknak és óvó­pedagógusoknak, amelye­ket az intézmény kínál a gyermekekkel dolgozóknak. Külföldiek magasztalják a hangversenytermet A „21. SZÁZADI zenei élet hi­bátlan akusztikájú új temp­lomaként” mutatta be a France Info francia hírrádió és a Radio France Internatio­nale rádióadó közös helyszí­ni riportjában a budapesti Művészetek Palotáját. Ismét megjelent az év verseinek gyűjteménye a szép versek utódjaként megjelent Az év versei 2008 című antológia, amelyben 72 alkotó munkái kaptak helyet. Ezek az irodalmi fo­lyóiratok tavalyi számaiban láttak először napvilágot. A csaknem háromszáz olda­lon mások melleú Rába György, Lator László, Vasadi Péter, Tornai József, Jónás Tamás és Kiss Judit Ágnes versei olvashatók. @ további hírek: www.reggel.hu *0 Ni w Ni 'H fi 6.40 Kölyökklub 9.00 Tini nindzsa teknőcök © 9.20 Inuyasha © 9.50 Receptklub 10.10 06-91-334-455 11.20 Európai idő 11.40 MeneTrend w H 03 H 12.10 Isteni sugallat © 13.05 Autósport-magazin 13.25 Forma-l-magazin 13.55 Red Bull Air Race 14.30 Nagymenők © 15.25 Titkos küldetés © (amerikai akciófilm-sorozat) 16.25 Rabló-pandúr© (olasz akcióvígjáték, 1982) 18.30 Híradó ® 19.05 Cobra 11 © (német akciófilm-sorozat) Ki szelet vet, vihart arat 20.00 Starsky és Hutch © (am. akcióvígjáték, 2004) Fsz.: Sen Stiller, Owen Wilson, Snoop Dogg, Juliette Lewis, Carmen Electra, Vince Vaughn 22.15 Heti hetes© 5.45 Reggeli gondolatok 6.15 Mókás mechanika 6.45 Tv2-matiné (rajzfilmek) 10.05 Ingatlanbróker 10.45 Két testőr 11.15 Stahl konyhája d) 11.45 South Beach © 12.35 Baywatch Hawaii © (amerikai kalandfilmsorozat) 13.35 Psych - Dilis detektívek (amerikai krimisorozat) 14.30 Smallville © 15.30 Kyle, a rejtélyes idegen © (amerikai misztikus sorozat) 16.30 Kémkölykök 2. © @ (am. kalandvígjáték, 2002) 4.55 Pénz-vidék (ismétlés) 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 8.00 Főtér - Sárvár 8.55 Miért épp a demokrácia? 9.55 Vallási műsorok 11.05 Láng György emlékére 5.50 Nap-kelte 8.00 Nap-kelte plusz 9.50 A mesemondó (26/9.) 10.15 Az én hazám (26/10.) 10.30 Eszem-iszom (26/10.) 10.45 Szívtipró gimi (40/13.) 11.30 Portréfilm 18.30 Tények® 19.00 Napló© Mérlegen a valóság 20.00 Az utolsó vakáció © ® (amerikai vígj., 2006) 112' R.: Wayne Wang Fsz.: Queen Latifah, LL Cool J, Gérard Depardieu, Timothy Hutton, Giancarlo Esposito, Jane Adams 12.10 Moto GP 2008 13.20 Tizenkét kőmíves 13.50 Moto GP 2008 15.00 Cselgáncs-Európa­bajnokság 15.25 TS-Moto GP 2008 16.55 Stílus 17.25 Panoráma© 18.20 BBC-exkluzív 12.01 Vallási műsorok 15.15 Az UNESCO Magyarországon (9/8.) 15.40 Etűdök építészetre (fr. dok.-film-sor. -12/8.) 16.10 Áll a bál (magyar film, 1939) FF 97' 17.50 Kulissza 18.15 Nyugat 100 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.55 Tűzvonalban © (magyar sorozat - 30.) 50' Egy mesterlövész magánélete Fsz.: Stohl András, Cserna Antal, Bajomi Nagy György, Juhász Réka, Hábermann Lívia, Hollósi Frigyes 20.55 A szólás szabadsága 19.05 Bravó Tv 19.30 Esti mese 20.00 Zöld 7-es 56.) 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Az angol beteg © (angol-amerikai film, 1996) Fsz.: Ralp Fiennes, Juliette Binoche, Willem Dafoe, Kristin Scott Thomas 22.35 Magánbeszélgetések Juszt László műsora 6.05 UEFA Bajnokok Ligája 7.05 Segítség, sztár lettem! © 7.35 W.I.T.C.H. 8.05 Ijesztgetők © 9.05 Robin Hood © 10.05 Forró szél © 11.05 Androméda © 6.20 A rút kiskacsa kalandjai 6.55 Apró nyomozók 7.20 Hol volt, hol nem volt 7.40 Nyelvőrző 8.05 Állati történet 9.30 Vincent és én 11.15 Kalandozó 12.05 Szexi kamera © 12.35 Start 13.05 Sokkoló videók © 14.05 Herkules © 15.05 Xena © 16.05 Most jövök a falvédőről (amerikai vígjáték, 1993) Fsz.: Melanie Griffith, John Goodman, Don Johnson 12.15 Elő egyház 12.45 A magok oltalmára... 12.55 Élő népzene (ism.) 13.25 Csellengők 13.50 Kívánságkosár I 15.25 Vannak vidékek 16.30 Váratlan utazás (kanadai sorozat - 64.) 49' 17.20 Mese 23.30 Portré © J 0.05 Veszélyes póker © m j (amerikai thriller, 2000) 89' 15 ; Fsz.: Forest Whitaker 1.55 Tuti seft © I (amerikai vígjáték, 1999) Fsz.: Kevin Spacey 16.25 Rabló-pandúr olasz akcióvígjáték Km TV Í2.3Ó Panaszkönyv. 13.05 Vettó. Í4.Ó5Csá- ládmese. 15.05 Ingatlanpiac. 15.30 Garázs. 16.05 BBC Reporters. 16.30 GyógyHfr. 17.00 Híradó. 17.30 Arcok a liftben. 18.05 Kereszt- metszet. 19.00 Híradó. 19.30 Hírvilág 20.05 Kontraszt 21.00 Híradó 21.21.30 Napról nap­ra. 22.05 Vetítő (dok.-film). 23.05 Kontraszt. 22.20 Az orvlövész © (német akciófilm, 1999) 81' Fsz.: Dennis Hopper 23.55 Volt egyszer egy Amerika © (olasz-amerikai krimi, 1984) R.: Sergio Leone Fsz.: Robert De Niro 22.00 Szeretők és titkok © (olasz krimisorozat - 8/3.) Fsz.: Monica Guerritore (Ambra Castelli Leonardi), Maurizio Aiello (Emilio Parenti) 0.05 TS - Motorsport 23.30 Még egy csók© (angol film, 2004)100' 0.25 Nap-nyugta 3.00 Bűvölet © (olasz sorozat - 32/14.) 52' 3.35 Karosszék (magyarvígjáték, 1939) 11.15 Stahl konyhája főzöm űsor MAGTÁR ATV ÍÓ.2Ó 700-as kiub. 11.00 Vidám vasárnap. 13.10 Laci bácsi konyhája. 13.40 Közvetlen ajánlat. 15.10 Kulturális iránytű. 15.40 Kaschmir Gold. 16.10 Üzlet mindenkinek. 16.40 Nézőpont. 17.05Természetfilm. 17.55 A nő háromszor. 18.55 Pont 7. 20.00 Esti frizbi. 21.55 Csattanó. 23.05 700-as klub. 20.55 A szólás szabadsága politikai műsor 18.15 Az igazi helyszínelők (dokumentumriport) © 19.15 Columbo - Columbo a guillotine alatt© (amerikai krimi, 1989) Fsz.: Peter Falk 21.05 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) í 22.05 Az elnöknő © (amerikai sorozat) 17.45 Duna tér 18.00 Híróra 19.00 Cesaria Evora (francia koncertfilm) 92' 20.40 Még mindig lakótársat keresünk © (angol-fr. film, 2005) 125' 22.50 Kézjegy 23.35 Duna-sport 23.50 Ponyvapotting © (magyarfilm,2000)69' 23.05 A kukorica gyermekei 5. © (amerikai horror, 1998) Fsz.: Stacy Galina, Alexis Arquette, Adam Wylie 0.40 CSI - A helyszínelők (am. krimisor., ismétlés) © 1.45 Az igazi helyszínelők 1.00 Híróra (ismétlés) 2.00 Mese 2.10 Lánc-lánc csillaglánc (magyar dokumentumfilm) 3.10 A fehér foltok magyarjai (magyar ism.-terjesztő film) 3.45 Ouna-sport 15.40 Etűdök építészetre francia dok.-film-sorozat 19.15 Columbo amerikai krimi 16.30 Váratlan utazás kanadai sorozat I 14.00 Játékháló. 1700 Bencze-show. 17.30 Tigrisszív (am. akciófilm). 19.30 Kor Kontroli- percek. 20.00 Virágzó Magyarország 20.30 Hírháló. 21.00 A megszállott(am. film). 23.00 Házibuli Attilával és vendégeivel (zenés show- műsor). 23.55 Ízelítő. 24.00 Hírháló. 0.30 A Krisztus Szeretető Egyház műsora. BUDAPEST TV . 7.25 Más utakon. 8.25 Közwíen ajánlat 10.00 Beszélgettünktabuk nélkül (ism.). 11.00 Közvet­len ajánlat 12.00 Jó ebédhez jó a nóta. 13.15 Közvetlen ajánlat 14.00Zeneiváb^tása Buda­pest Televízió zenei archívumából. 15.40 Jótett helyébe... 17.00 Tele-jósda. 18.20 Mesezug. 19.10 KaschmirGold. 19.40 Esi híradó. SPCtBTl ii.ÓÖfeíevíziósvásáilás. 12.30 Sporthoigá- szat. 13.15 Szepesivel... 13.45 KO Tv. 14.45 Olasz labdarúgás. Üdinese-Roma. 1715 Női kézilabda. 19.30 Arany pillanatok. 19.45 Gillette World Sport. 20.15 Olasz labdarúgás. Intemazionale-Fiorentina. 22.30 Kosárlab­da. 0.30-Olasz labdarúgás. MIMIMAX 6.ÖÓ Rajzfilmek. 16.30 Connie, a boci. 16.35 Gyerekdalok. 16.40 Pettson és Findusz. 16.55 Pat és Stan. 17.00 Benjamin és a gyémánt­macskák titka. 18.15 Noddy kalandjai. 18.30 Erdei tanoda. 18.45 Bori bari. 18.55 Gyerekda­lok. 19.00 JátsszunkaSzezám utcában! 19.20 Világjáró Grover. 19.30 A rút kiskacsa és én. 91,1 MHz nonstop. Hírek: 700,8.00,10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00. 7.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-18.00 Zenei műsorok, programajánló, névnapló. 18.00-19.00 Kívánságműsor. 1900- Non­stopzene. rajmhbajJtiíí" ...^I % FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informá­ciós magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00- 06.00 Könnyűzenei összeállítások. N-JOY RADIO ‘ FM98,7MHz. 6.00 N-Joy Weekend. 1700 Elő hétvég kívánságműsor. 20.00 N-Joy light FOETTOARálí Országos hírek 6.00,12.00,15.00 órakor. 6.00- 9.00 Suki koktél. 9.00-10.00 Fortuna Unikum. 10.00-12.00Aktuális Közéleti Térkép. 12.00- 15.00 Vasárnapi desszert 15.00- 19.00 Kívánságműsor. RÉGIÓ RADIO A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en ésazAM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Ha­jnaltól reggelig a Dél-Dunántúlon. Benne: 6.00,7.00 Kossuth Krónika. 6.15,7.15 Re- gonális Krónika. 6.23,7.23 Lapszemle. 6.30, 7.30 Hírek, közlekedés. 6.45,745 Regionális hírösszefoglaló. 6.52, 752 A nap témája. 8.00- 9.00 Magazihóra. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00 Déli Krónika. 13.00- 18.00 Dél-után... Benne: 13 órától Zeneóra! Mórától magazinokóránként 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika. Háttér 19.00-22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjei. 873 KHz-en: 9.00-10.30, 20.00-20.30 horvát műsor, 10.30-12.00,19.30-20.00 német műsor, 13.00-14.00,20.30-21.30 szerb műsor. TOLNATAJ TV 7.00 Pannon Krónika Dél-Dunántúl történé­seivel. 8.00 Vízit Dr. Motika Dezső. 8.30 Arc­kép: Benkö Péter. 9.00 Cikádor - bátaszéki magazin. 9.35 Kultúrszoba. 10.05 7 Nap - hírösszefoglaló. 10.35 Vendégségben: Cziiáki Zoltán,Zomba. 11.05 Kép-más: Pánik. 14.00 Mozaik - dombóvári magazin. 14.30 Min­denkinek jár az unalom humorestlI/VIII. rész 15.00 Katolikus mise közvetítés. 16.00 Rím. 1740 Heti mix - dombóvári hírösszefoglaló. 18.10 Ismerós?! RácsLászkí,Várdomb. 18.40 Megyei híradó. 19.10Sportmagazin. 19.40 7 Nap - hírösszefoglaló. 20.10 Arc-kép: Benkö Péter. 20.45 Kopogtató: Nagy Katalin operett énekes, Dombóvár. 21.15 Rím.

Next

/
Thumbnails
Contents