Tolnai Népújság, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-05 / 55. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. MÁRCIUS 5., SZERDA KÖRKÉP Közmeghallgatás: a szemét-kérdés itt is téma volt bátaszék Finanszírozható a 2008-ra tervezett bátaszéki hi­ány, fogalmazott Priger József könyvvizsgáló kedden a város testületi ülésén. Tresz Gábor, a pénzügyi bizottság vezetője sze­rint pedig a körülményekhez ké­pest jó költségvetés készült. Bog­nár Jenő polgármester ehhez még hozzátette, hogy idén a már majdnem kész tanuszoda sem könnyíti meg a dolgukat. A léte­sítményt várhatóan május végén vehetik birtokukba ünnepélye­sen a városlakók. Az 1 milliárd 269 milliós főösszegű költségve­tés megtárgyalása mellett fontos megbeszélnivaló volt a hulladék- gazdálkodásról szóló rendelet tervezet, melyet szintén elfogad­tak a képviselők. Eszerint nem használható a kisebb, hetven li­teres szeméttároló edény a vá­rosban, viszont a bátaszékiek köthetnek az Alisca Terrával olyan szerződést az önkormány­zat reményei szerint, hogy ab­ban rögzítik, két szomszéd hasz­nál egy közös kukát. A hulladék-kérdés a testületi ülést követő közmeghallgatáson is téma volt, nem csak a tárolók mérete okán, hanem mert a tele­pülésen állandó gondot jelente­nek az illegálisan szemetelők. Ténykedésük évi 11 millió forint­jába kerül a városnak. Bognár Je­nő szigorúbb ellenőrzést ígért, és ehhez a polgárőrök, nemzetőrök és rendőrök segítségét kérte. A városlakókat többek között az is érdekelte, lehet-e házalni Báta- széken, illetve, hogy a volt Kolozs­vári utcai játszótér helyére kerül- nek-e új játékok. Előbbi kérdésre a válasz természetesen nem volt. A második kérdéssel kapcsolat­ban a polgármester elmondta, a Babits játszótérre idén 5 millió fo­rintot fordítanak, és reményeik szerint Kolozsvári utcába is kerül egy-két új játék. ■ B. K. Bognár Jenő polgármester (további képek www.teol.hu ) Kolosszus extra férfiruházat Szekszárdon a Béla tér 5. szám alatt. Az üzlet 2-8 XL-es méretig kiváló minőségű alsó- és felsőruházattal várja az urakat. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9-től 17 óra 30 percig, szombaton 9-től 12 óráig. Telefon: 20435-80-53 Kicsi lesz a régi szabvány méret Ahogy emelkedik az életszínvonal, úgy nőnek az emberek is A fejlett országok népes­sége egyre nő. Mind szél­iében, mind hosszában. Az Egyesült Államokban már fontolgatják, hogy változtatnak a járművek és a színházak üléseinek szabvány méretén. Venter Marianna Gulyás Róbert, a paksi Atomerő­mű SE kosarasa 214 centiméter magas és 51-es cipőt visel. Ilyen paraméterekkel, vajon hogy bol­dogul valaki ruhavásárláskor, vagya lakás berendezésekor?- Meg tudom találni, amire szükségem van. Nyolc évig kül­földön éltem, ott elég sok mindent beszereztem, ami az öltözködést illeti, de ma már Magyarországon is egyre több üzlet foglalkozik ext­ra méretű ruhákkal. Az ágyat csi­náltatnom kellett, az ajtófélfáknál pedig már rutinosan hajtom le a fejem - mondja Gulyás Róbert. A kérdésre, miszerint zavarja-e a magassága, mosolyogva válaszol: elfogadtam a magasságomat, és próbálom a pozitív oldalát látni. Például azt, hogy nem kell félnem attól, hogy nem látok majd, ha va­laki elém áll. A paksi kosaras hozzáállása igen szimpatikus, ha valaki a té­mában kutat a neten, sok pana­szos bejegyzést olvashat a cseve­gő oldalakon az extra méretű em­berektől, általában férfiaktól, de a magas hölgyek sincsenek könnyebb helyzetben. Ruhát, ci­pőt, ágyat, ágyneműt és autót igen nehezen találnak a méretükben. A budapesti Luan by Lucia ru­haszalonban az európai szabvány szerint dolgoznak, és a német standard alapján szabják és varr­ják a ruhákat. Magyarországon a legtöbb konfekciót gyártó cég ezt alkalmazza. Ebben a legnagyobb A jóléti mutatók zavarba ejtő­en egybevágnak a testmagas­sági mutatókkal gazdasági ré­gióról régióra haladva Nyugat­ról Kelet felé pár centivel csök­ken a lakosság testmagassága is. Németország nyugati részén (volt NSZK) 181,8, Németor­szág keleti részén (volt NDK) 179,8, Ausztriában 177,8, Ma­magasság - a ruha típusától füg­gően - 182 és 192 centiméter. Báli Erzsébet, a szekszárdi Ko­losszus extra férfiruházati üzlet tulajdonosa egyetért a magasak panaszával. Mint mondja, a legtöbb üzletben legfeljebb a 2XL-es méretig van­nak ruhák, akik ezekbe nem férnek bele, azoknak elég sokat kell utazniuk, hogy megfelelő öltözé­ket találjanak. Ezért nyitotta meg üzletét, ahol 100-tól 220 kilóig tudja felöltöztetni a férfiakat. Az ipar és a kereskedelem még nem nagyon érzékeli a lakosság növekedését. Pedig ez tény. gyarországon 175,8, Oroszor­szágban pedig 173,6 centimé tér az átlag. A legmagasabbak a világon 181 centiméteres át­laggal a hollandok. A legki­sebb átlagmagasságú oroszok és a legmagasabb hollandok között 7,4 centiméter a különb­ség, a hollandoknak száz éve volt ez az átlagmagassága. Gyenis Gyula és Joubert Kálmán tanulmányában kifejti, hogy azokban az országokban, ahol a gazdaság növekedése az életszín­vonal emelkedését okozza, ott tet­ten érhető a testma­gasság növekedése. A jó életszínvonal azt teszi lehetővé, hogy a gyermekek elérjék az örökölt gé­nek által megszabott testmagas­ságot, amit korábban csak keve­sen értek el. A fejlett országok­ban már a közeli jövőben a né­pesség nagy része elérheti a gene­tikusán meghatározott testma­gasságát, de az emberiség nagy többségét kitevő, szegény társa­dalmak népességeinek még hosszú ideig kell várnia erre. Akik pedig már előreszalad­tak az időben, és az átlagnál jó­val magasabbra nőttek vagy erő­sebbek, testesebbek, egyelőre nem tehetnek mást, mint felku­tatják azokat az üzleteket, illetve mesterembereket, akik mére­tükre és kényelmükre készíte­nek akár ruhát, akár berendezé­si tárgyakat. És bele kell törődni­ük, hogy hiába vágyakoznak vá­rosi kisautó után. Adatok bizonyítják, hogy a jóléttől nő az emberiség ■ A ruhagyártók általában a né­met méret sze­rint dolgoznak. Szekeres szerint megbukott a hecckampány szekszárd Megbukott az a hecc- kampány, amelyet Orbán Viktor álságos politikai szándékkal indí­tott el, mondta Szekeres Imre, a Magyar Szocialista Párt alelnöke tegnap Szekszárdon. Aláhúzta, demokratikus országban olyan ügyekről szoktak népszavazást tartani, amelyek hosszú távon meghatározzák az ország életét. Szekeres szerint ezzel a politikai akcióval az ország stabilitását kí­vánták felborítani. Szerinte a la­kossági fórumok bizonyították, hogy a hecckampány nem szaba­dított fel indulatokat, amelyek a stabilitást megingatnák. - Akik ezt remélték, akkor lennének si­keresek, ha a választópolgárok több mint a fele, vagyis közel 4,5 millió állampolgár igennel szavaz­na. Ha valaki nem ért egyet a des- tabilizálási programmal, vagy el­megy és nemmel szavaz, vagy úgy fejezi ki egyet nem értését, hogy nem vesz részt benne - tet­te hozzá Szekeres Imre. ■ 1.1. Szekeres Imre Szekszárdon Elhunyt Kurnik Ernő akadémikus, egyetemi tanár (REGSZEMCSE Március 3-án, 95 évesen elhunyt Kurnik Ernő Ál­lami-díjas akadémikus, címzetes egyetemi tanár. A hírt kedden je- . lentette be a Magyar Tudomá­nyos Akadémia. A tudós 1970-től 1983-ig az iregszemcsei Takar­mánytermesztési Kutatóintéze­tet vezette. A hibridnapraforgó- nemesítés hazai úttörője volt: hét növényfajból 50 államilag minő­sített fajtát állított elő. 2006-ban Iregszemcse díszpolgára lett. Kurnik Ernőt az MTA és az iregszemcsei önkormányzat sa­ját halottjának tekinti. ■ T. F. Kutyalopásból akartak pénzt szerezni a fiatalok dombóvár Fajtatiszta kutyák lo­pásából szeretteti volna pénzt csi­nálni három dombóvári fiatal, akiket nemrég kapott el a rendőr­ség. Egyikük, egy ti­zenöt éves fiú, aki maga is kutyate­nyésztő, baráti köré­ben érdeklődött, hol tartanak olyan ebet, melyet gyor­san és drágán el lehet adni. Egyik barátja tudta is, hol találhatnak egy mostanában sokak által kere­sett fajtát - mondta el Kis Csor­dás Béláné, a Dombóvári Rend­őrkapitányság sajtóreferense. Az angol bulldog nem csak azért volt számukra ideális célpont, mert jó áron el lehet adni, hanem mert éj­szakára kiengedték kenneljéből. Gyorsan, drágán eladható kutyát kerestek. A két 15 és a 18 éves fiatal janu­ár 27-re virradóra lopta el a ház­őrzőt. Mivel az értelmi szerző 15 éves fiatal értett a kutyákhoz, he­lyes utasításokat adott társának, aki kiemelte a kutyát a kerítésen. A harma­dik fiatalember volt a társaság fuvarosa. A tervet kie­szelő 15 éves fiú a háromszázezer forint értékű egy éves kutyát egy másik ebre, egy buli terrierre cse­rélte Kaposváron. Társainak fe­jenként tízezer forintot ajánlott fel. A bűncselekményért akár há­rom év szabadságvesztést is kap­hatnának, de mivel még fiatalok, ennél enyhébb büntetésre szá­míthatnak. ■ S. V. Iriünkt0nről?i Profitáló PR árak! Most óriási kedvezménnyel rendelheti meg PR hirdetését a Tolnai Népújságban. Újságírónk megírja vállalkozásának bemutatását, ami 1 /8,1/4,1 /2 vagy akár egész oldalon jelenhet meg lapunkban. Mindez az Ön által választott időpontban, hihetetlenül alacsony áron. További részletekről érdeklődjön a 74/511-523-es telefonszámon. hír velünk jár! A HIRDETÉS FEMARUGYAR METALLWARENFABRIK ISO TS 16949:2002 7100 Szekszárd, Damjanich u. 33-35. Tel.: 74/528-390 Fax: 74/528-393 Adószám: 11295918-2-17 JAKO Fémárugyár Kft. gyakorlattal rendelkező minőségügyi munkatársat keres gerjeni telephelyére. Feltételek: • Tárgyalóképes német nyelvtudás • ISOTS/16949:2002 belső auditor, • ISO 9001:2000 belső auditor végzettség. Önéletrajzokat kérjük (német nyelvűt is) a 7100 Szekszárd, Damjanich u. 33-35. vagy a iako@iakokoch.hu e-mail címre eljuttatni. Tel.: 74/ 528-398 4 k

Next

/
Thumbnails
Contents