Tolnai Népújság, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-01 / 52. szám
2008. MÁRCIUS 1., SZOMBAT 7 GAZDASÁG JÓ TANÁCS Lehet, hogy jobban jár,; ha kijavítják a monitort javítás Olvasónk és családja számítógépéhez monitort vásárolt, amely hamar elromlott. Ki akarta cserélni, de kérését nem teljesítették. Javításra akarták bevenni a monitort. A hölgy tudomása szerint az elromlott garanciális termékeknél a vásárló lehetősége a javítás vagy a csere. Ezt olvasta a Fogyasztóvédelmi Kosárban. Az állítás valóban igaz, de úgy értendő: a forgalmazó akkor cseréli ki az árut, ha az javíthatatlan. Ami viszont a szakszervizben derül ki, amely ilyenkor csereutalványt állít ki. Ezt Magdus Ágnes, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-magyarországi Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének osztályvezetője mondta el. Az automatikus csere nem is volna célszerű, hiszen lehetséges, hogy a monitornak valami könnyen javítható hibája van. Ha a termék nem javítható, a forgalmazó kicserélheti azt, vagy visszafizetheti a vételárat. Amennyiben nem tudnak megállapodni, a vásárló lehetősége, hogy békéltető testülethez vagy bírósághoz forduljon, összefoglalva: a jótállás (garancia) elsősorban arról szól, hogy annak idején belül (általában egy év) a meghibásodott terméket díjmentesen megjavítják. A kedves olvasó tart tőle, hogy a javítás hónapokig elhúzódhat, ezért is akarta inkább a cserét. Nos ha a forgalmazó nem hajlandó az azonnali cserére, és a vásárló jogi útra tereli a vitát, az ügy még tovább elhúzódhat. És nem is biztos, hogy a bíróság a vásárló javára dönt. Hiszen a fenti eset éppen arra példa, hogy a kereskedő betartotta a jogszabályokat, és nem eltért azoktól. KÉRJÜK, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringen h u Egy budai zöldségesnél. Péter Lajos és Bíró Borbála pénztáros szerint nem volt sok értelme az aprópénznek. Örülnek, hogy megszabadulhatnak tőle. Csak türelem, ha nő a sor kivonás Mától már nincs egy- és kétforintos - Indul a fejszámolósdi Sokan az utolsó pillanatra hagyták az utolsó aprópénzek elköltését ÉF BERTÁNÉ BALÁZS ANIKÓ: „Összeszedtem a minap, és elvásároltam az összes aprópénzemet. Nem volt nehéz el- költenem. Volt mire. Örömet szereztem legalább a gyermekeimnek: vettem nekik belőle csokoládét és még egy kis édességet. Az ötletet nem tartom rossz dolognak. Bár kérdés, mennyivel ér így kevesebbet a pénzünk. ” HÁRI JÁNOS: „Én spéciéi nagyon örülök a bevonásnak. Mindig nyomta a pénztárcámat, és zavart a fizetésnél Az egy- és kétforintosokból 99 forint jött össze. Vettem belőle reggelire kiflit. Jobb ötletem nem volt. A boltban zokszó nélkül elfogadták a marék aprómat. A visszavonást már évekkel ezelőtt is megtehették volna. ” SZÉKELY LÁSZLÓNÉ: „Éppen az imént intettem búcsút az utolsó kétforintosomnak a szemközti boltban. A piacon vettem belőle zöldséget. Nem volt sok apróm, mert tudja, én amúgy is mindig fizettem vele. Van ismerősöm, aki állandóan otthagyta a boltban az aprókat. Borravalónak. Pedig sok kicsi sokra megy. Azt is meg kellene becsülnünk. ” MEGKÉRDEZTÜNK NÉHÁNY NAGYOBB KERESKEDŐLÁNCOT, NEM LESZNEK-E ZÖKKENŐK, KISEBB PERPATVAROK AZ ÁTÁLLÁS ELSŐ NÉHÁNY NAPJÁN. SZŰKSZAVÚAN, DE VÁLASZOLTAK MUNKATÁRSUNKNAK. Nem lehet többé fizetni az egy- és kétforintosokkal. Mától nullára vagy ötre végződik az összes számla. Németh Márk - Vizer Helga Mától nem lehet többé fizetni az egy- és kétforintos érmékkel. Mivel a mai naptól az ötforintos a legkisebb pénznem, hozzá kell szokni a nullára és az ötre végződő számlákhoz. A parlament által elfogadott kerekítési szabályok értelmében a boltosoknak, kereskedőknek a készpénzes fizetéseknél az egyes tételeket nem, csak a számla végösszegét kell majd kerekíteniük öttel osztható számra. Mivel a pénztárosoknak a vásárlások végösszegének kerekítését eleinte fejben kell végezniük, munkájuk előreláthatóan lassulni fog. „A hétvégén emiatt hosszabb sorokra lehet számítani a boltokban” - hívta fel a figyelmet közleményében Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Emiatt a szövetség előre is türelmet és megértést kér a vásárlóktól. A megmaradt érmék össze- gyűj tve még beválthatók a postákon és a jegybankban. metró - Krugl Ivett, kommunikációs munkatárs: A kollégáknak tréninget szerveztünk, hogy felkészítsük őket az egy- és kétforintosok visszavonása miatti teendőkre. cba - Malasics András, vezér- igazgató: Kiadtuk az utasításokat a kollégáknak. Átállítottuk a pénztárgépeket Mától kezdve pedig a kerekítési szabályok szerint járunk el. spar - Laber Zsuzsa kommunikációs munkatárs: Időben megkezdtük a munkatársak felkészítését, és a tön'ényi előírásoknak megfelelően járunk el. HÍRSÁV Surányi György lehet az EBRD élén surányi györgy volt jegybankelnök a magyar kormány jelöltje az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöki posztjára, jelentette be Veres János pénzügyminiszter pénteken. Surányi György jelenleg az olasz Intesa Sanpaolo közép-és kelet-európai regionális igazgatója és a CIB Bank elnöke. Az unió tagállamai a keddi pénzügyminiszteri ülésen már napirendre veszik az utódlást. Megemelték a betegszállítók díját megállapodtak a betegszállítás idei évi finanszírozásáról az érintett szervezetek pénteken az OEP-pel. Erre a célra 2008-ban 4,3 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségbiztosítási alapban. Körösi László, az OEP főosztályvezető-helyettese sajtótájékoztatón elmondta: a korábbi 88 forint/kilomé- ter díjat 100 forint/kilomé- terre emelték. Az év eleji nehézségek is rendeződtek. Robbant a pláza Chicago környékén NAGY EREJŰ ROBBANÁS Volt egy bevásárlóközpontban az Egyesült Államokban, Chicagótól nem messze. Sokan megsérültek. Egyelőre nem tudni, mi okozta a robbanást az Illinois állambeli Waukeganban található plázában. Tévéfelvételeken látható volt, ahogy beomlott a mennyezet egy szmokingüzlet, egy mobiltelefonokat árusító bolt és egy hajvágószalon fölött. Brüsszel vizsgálja a Mol-OMV-harcot megkezdte az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatósága az osztrák OMV olaj- és gázipari konszern és a Mól ügyében a vizsgálatot. Az osztrákok február elsején tettek bejelentést, nem mondtak le egyesülési céljukról. Brüsz- szel szerint nem lesz egyhamar eredmény. Az OMV a Mól részvényeinek huszadát birtokolja. A Mól ellenzi az egyesülést. Nyilvánosságra hozták a szerződést a Déli Áramlatról földgáz Hétszázmillió euróba kerül a tervek szerint az új gázvezeték és a tároló kiépítése Magyarországon Nyilvánosságra hozták a Déli Áramlat magyarországi megvalósításáról szóló Moszkvában csütörtökön aláírt szerződést a Külügyminisztérium honlapján. A magyarországi szakasz elkészítését biztosító társaság 50 százalékban magyar - Magyar Fejlesztési Bank -, 50 százalékban pedig orosz - Gazprom - tulajdonú lesz. A százszázalékosan állami társaság tulajdona - gázvezeték, létesítmények - nem sajátítható ki, nem államosítható. A gázvezeték áteresztő- képessége legalább tízmilliárd köbméter földgáz lesz évente, Magyarországon legalább egy- milliárd köbméteres gáztározót is kiépítenek. A gázszállítási szolgáltatások díjtételeit a társaság fogja meghatározni. A nyomvonalat csak később határozzák meg. Az építéshez, működtetéshez szükséges engedélyek megszerzéséhez mindkét ország támogatást nyújt, Magyarország rendelkezésére bocsátja a megfelelő földterületeket. A társaságot a legkedvezőbb vám- és adófeltételekben részesítik, a berendezések, részegységek, anyagok beszerzése és a szükséges szolgáltatások áfamentesek lesznek. Veres János pénzügyminiszter tegnap közölte, a beruházás költsége hétszázmillió euró - mintegy 182 milliárd forint -, amelyet fele-fele arányban vállal a magyar Óriástározó is épül a hálózat mellett k Amerika megértő, de Nabucco-párti Göncz kinga, a külügyi, Kákossy Csaba, a gazdasági és Veres János, a pénzügyi tárca vezetője tegnap számos uniós és NATO-nagykövetet tájékoztatott a magyar energiapolitikai elképzelésekről. A diplomaták közül állítólag senki sem volt azon a véleményen, hogy a Déli Áramlat veszélyeztetné a Nabucco megvalósulását. Amerika is megérti a moszkvai szerződést, de a Nabuccót tartják üdvözítő megoldásnak állam és a Gazprom. Magyarországnak 20 százalékos saját tőkearány szükségeltetik. A megtérülési idő 15-17 évre tehető. A beruházásban igénybe fogják venni a Mól szakértelmét is. „Az SZDSZ azt szeretné, ha országgyűlési határozat erősítené meg Magyarország egységes kiállását a Nabucco-program mellett, mert ez a projekt jelentené az orosz gáztól való igazi függetlenné válást” - mondta tegnap Kóka János. A pártelnök közölte, az ügyben egyeztetnek a Fidesz- szel is. A liberálisok egy ország- gyűlési eseti bizottság felállítását is kezdeményezik, amely nyomon követné a Nabucco-pro- jekt előrehaladását. „A Fidesz jogszabályi garanciát tart szükségesnek, hogy a Déli Áramlat magyar szakaszának megvalósítására alakuló orosz-magyar társaságban a Gazprom ne juthasson 50 százaléknál nagyobb befolyáshoz” - hangoztatta Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetvezetője. Egy orosz gazdasági lap szerint a Gazpromnak komoly problémái lesznek a Déli Áramlattal, mivel időben meg kell állapodnia Ukrajnával és Romániával is. A vezeték a Fekete-tenger alatt húzódik majd, de a két ország kontinentális talapzatán is le kellene fektetni, pedig a projektet azért találták ki, hogy elkerülje Ukrajnát. ■ É. S.