Tolnai Népújság, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2008-03-30 / 13. szám
14 AUTÓ MOTOR 2008. MÁRCIUS 30., VASÁRNAP Opel baráti áron, tágas csomagtartóval astra Hiába az egyterűek és kombik térhódítása, ez a négyajtós még mindig népszerű Magyarországon továbbra is népszerű a lépcsős hátú modell. A családi autónak szánt Opel Astra Sedan nemcsak tágas, hanem elegáns is. A statisztikák szerint az egyterűeké a jövő, de a hazai piacon a négyajtós limuzinok is kelendők. Ilyen az Opel Astra Sedan. Árvay N. Tivadar Csaknem húsz éve van a piacon az Opel Astra. A H sorozat 2004 óta fut az utakon, ám a szedánra további két évet kellett várni. A négyajtós a 2006-os Isztambuli Autószalonon debütált. A sze- | dánt nyugaton nem is nagyon I erőltetik, ott a vásárlók alig 5 százaléka dönt a különálló csomagtartós modellek mellett, míg ez az arány Törökországban 67, Oroszországban 65, hazánkban pedig körülbelül 15 százalék. A szedánnak előnye és hátránya egyaránt akad: az ötajtósoknál nagyobb a csomagterük, de kevésbé jól pakolhatok, és a formájuk néha kissé suta. Az Astra esetében ez utóbbiról nincs szó. Hátulról sem érzi úgy a szemlélő, hogy a tervezők kínjukban rittyentették a farrészt az autóra. A modell értékesítése tavaly novemberben kezdődött. 4,1 millió forintos induló árával nem tartozik a legdrágábbak közé, mindezért 1,6 literes, 115 lóerős benzinmotort kínálnak, amely könnyedén mozgatja az autót, bár a fogyasztás csökkentése miatt nem ártott volna a hozzá tartozó váltón a hatodik fokozatot is beszerelni. Ez csak a takarékosabb 1,3 literes dízelmotorhoz jár, igaz, az üzemanyagárak alakulása miatt az utóbbi időben inkább a gázolajosoknak kell jobban spórolniuk. Az utastér komfortos érzetet kelt. Elegáns, esztétikus belső, tökéletesen kidolgozott részletek. Újdonság a középkonzolra helyezett csomagtartónyitó gomb, amelynek talán jobb helye lett volna a műszerfal bal oldalán, közelebb az ajtóhoz. Csomagokkal a kézben kényelmetlen behajolni a kocsiba, és a távirányítót is 5 másodpercig kell szorongatni, hogy az ajtók után a hátsó traktust is nyissa az elektronika. Ennél nagyobb baj, hogy a csomagtérfedél lecsuká- sához továbbra sincs belső „kilincs”. A csomagtér mérete azonban fejedelmi: alaphelyzetben 490 liter, bár a rakodónyílás szűk, de ez a szedánok sajátossága - cuccoláshoz ott a kombi. Az autó menettulajdonságai - köszönhetően az alacsony felépítménynek és a 15 colos kerekeknek - kimondottan megfelelnek a hazai viszonyoknak. Nincs kellemetlen dőlés és imbolygás. Még sportosan autózva is kezesen viselkedik az 1200 kilogrammos jármű, kanyarokban könnyen korrigálható alulkor- mányozottsági hajlammal. Autópálya-tempónál kissé erősödik a motorzaj, a hatgangos váltó ezen is segítene. Opel Astra Sedan 1.6 Essentia Lökettérfogat (cm3) 1598 Hengerek/szelepek S4/16 Max. teljesítmény (kW/LE) 85/115 Csomagtér (I) 490/870 Üzemanyagtank (I) 52 Gyorsulás 0-100 km/h (s) 11,6 Max. sebesség (km/h) 193 Lendületben van Európában a Ford JÓL TELJESÍTETT a Ford of Europe az év első hónapjaiban. Februárban 5,4 százalékkal javultak az eredmények az elmúlt évhez képest. A 125 500 értékesített gépjárművel a Ford piaci részesedése elérte a 8,1 százalékot. Magyarországon a márka 11 százalékos növekedéssel a második a hazai autóimportőrök között. Az új BMW sportautó a Ferrarik ellenfele lesz NÉGYSZÁZZAL döngethet a BMW Ml utódjának szánt sportautóval, aki elég bátor ehhez. Elképzelhető, hogy a bajor cég néhány éven belül új szupersportkocsit épít. Ehhez a jelenlegi M5-ös sorozat V10-es motorját fejlesztenék tovább, amellyel a gép végsebessége megközelítheti a 400 km/órát. Torlódások lehetnek a magyar-román határon A JÖVŐ heti bukaresti NATO- csúcstalálkozó biztonsága miatt a román határrendészeti szervek szigorítják a határforgalom-ellenőrzést - jelentette az ORFK. Emiatt a magyar-román határon 60 percet meghaladó várakozási idő is előfordulhat. Személyautóknak a rendőrség a kiszombori, ártándi és a battonyai határátkelőhelyet javasolja. Használhatatlanok a régi gyerekülések ÁPRILISTÓL az Európai Unióban sehol nem használhatók az ECE 44/01 és az ECE 44/02 szabvány szerinti gyermekülések. Ezek a termékek nem felelnek meg a mai biztonsági előírásoknak, aki ilyet használ, pénzbüntetésre számíthat. Jelenleg az ECE 44/03 és ECE 44/04 szabvány az érvényes. HIRDETÉS Ot-IMP. 5» A* i(LJl * *>-- jJ ! * V-* 2 •> K&H Cégvonal 06 40 444 444 www.kh.hu ■* gyors ügyek sávja 4 hiteltanácsadás -» pályázati tanácsadás -» biztosítások Jelen hirtetés nem minősül ajánlattétinek, célja pusztán a figyelem felkeltése. A termék, szolgáltatás részletes leírását, kondícióit a vonatkozó szerződés, Általános szerződési feltételek, a K&H Bank Üzletszabályzata és Hirdetménye tartalmazza, melyek megtekinthetőek bármely K&H bankfiokban, illetve letölthetők honlapunkról ( www.kh.hu ). A megkövetelt biztosítékokról, a hitelkeret összegéről és a rendelkezésre bocsátásáról a K&H Bank Zrt. minden esetben önállóan, kizárólag a saját feltételei szerint dónt. A Bank a kondíciók megváltoztatásának jogát fenntartja. ’A Pályázati tanácsadási szolgáltatást a K&H Csoportszolgáltató Központ Pályázati igazgatósága nyújtja. **Az EU pályázati minőségbiztosítási szolgáltatás költségeit az automatikus pályázatok esetében az akció keretén belül, 2008. március 3. és 2008. augusztus 31. között elengedjük, amennyiben a vállalkozás a támogatás mellé, az önerő kiegészítésére a K&H Bank által kínált hitelkonstrukciót vesz igénybe. Az új Mazda 2 nyerte a Világ Év Autója díjat Az új Mazda2 nyerte a 2008-as Világ Év Autója (World Car of the Year - WCOTY) díjat. A győztest harminckilenc jármű közül választották ki. A Mazda 2 a Ford Mondeót és a Mercedes C osztályt előzte meg a dobogón. A japán modell sikertörténete ezzel nem ért véget, hiszen az Év Autós Formaterve kategóriában is döntős lett az Audi R8 és a Volvo C30 mellett. A tavaly nyáron bemutatott autó a helyi megmérettetéseken szintén jól szerepelt: Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Görögországban, Új- Zélandon és Japánban is megválasztották az Év Autójának. A WCOTY díjat 2004-ben alapították. A szakírókból álló nem zetközi zsűri titkos szavazással választja meg a győztest. „Nagyszerű érzés, hogy a 2008-as World Car of the Year zsűrije az új Mazda 2-t tüntette ki - nyilatkozta Dán Morris, a Mazda marketingért, értékesítésért és ügyfélszolgálatért felelős ügyvezetője. - Az elismerés a Mazda 2-tulajdonosok mellett a dolgozóinknak is okot ad az ünneplésre”. A sportos formaterv és a dinamikus menettulajdonságok mellett az alacsony üzemeltetési költségeknek, valamint az üzemanyag-takarékos motoroknak köszönheti a Mazda 2 a sikerét. ■ Árvay Számos díjat kapott az új Mazda2 Ablaktörlő lapátok helyett „nanoszendvics” szélvédő Nyugdíjba mehetnek az ablaktörlő lapátok, ha beválik Leonardo Fioravantí, az olasz Pininfari- na cég tervezőjének öüete, az öntisztító szélvédő. A különleges eljárással készített üveg egyelőre csak koncepcióautóban létezik, de ha sikerül leszorítani a gyártási költségeket, néhány éven belül a szériamodellekben is megjelenhet. A „nanoszendvics” szélvédő négy rétegből áll. Az első - a külső felület - a napfényt szűri, kívül tartja a forróságot és lepergeti a vizet. A második rétegben találhatók azok a nanoré- szecskék, amelyek a szélvédő peremére taszítják a szennyeződéseket. A rendszer lelke a harmadik réteg, amely érzékeli az üvegre lerakodó koszt, és irányítja a második réteget a „takarításban”. A folyamathoz a negyedik réteg szolgáltatja az energiát. Ez a felület teljes egészében elektromos vezető. Az öntisztuláshoz a menetszél is hozzájárul, tulajdonképpen a légáramlat veszi át az ablaktörlők szerepét. A Hidra nevű tanulmányautón ezért úgy alakították ki a szélvédőt, hogy a formája is elősegítse a lapát nélküli takarítást. A kérdés az, hogy a szélvédőre kenődő rovarokkal képes lesz-e megküzdeni a nanoszendvics. ■ ÁNT