Tolnai Népújság, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-29 / 74. szám
1$ 2008. MÁRCIUS 29.. SZOMBAT - XIX. ÉVFOLYAM 74. SZÁM MOZAIK 1 Barnára festette a haját, hogy tesztelje a férfiakat. Az első tapasztalatok figyelemre méltóak: „Úgy vettem észre, hogy azok a fiúk, akiknek jobban tetszik a sötét hajszín, sokkal kedvesebbek, mint akik a szőkéket kedvelik.' A színésznő kedvesének, John Mayer zenésznek fel kell kötnie a gatyát Cameron MIHALYFALVI LÁSZLÓ „NINCS MAS HAZA, CSAK AZ ANYANYELV." (MÁRAI SÁNDOR) A vízművek megküldte a számlát helyes-e a fenti mondat, azaz egyeztettük-e az állítmányt (megküldte) az alanynyal (a vízművek)? Természetesen helyes, hisz az állítmányt az alany jelentésének megfelelően egyeztettük; hisz a „vízművek” csak alakilag többes, jelentése alapján azonban egyes számú. Ez az „értelmi egyeztetés”. Ilyenek még: Az Új versek 1906-ban, Az utolsó hajók pedig 1923-ban jelent meg. (Ady első igazi és utolsó, posztumusz kötetéről van szó.) A Rokonok 1934-ben látott napvilágot. Az Egyesült Államok kivonul Irakból. az állítmányt egyébként az alany alakjával számban és személyben is egyeztetjük: A diák tanult. - A diákok tanultak. Ez az „alaki egyeztetés”. Ilyenek még: lanus Pannonius latinul írta verseit. A hegyek egeret vajúdtak. MINDEZ EGYSZERŰ, miért hibáznak mégis sokan az alany és az állítmány egyeztetésében? Azért, mert nyelvünkben nem mindig valósulnak meg az előbbi szabályok. nézzünk ilyen eseteket! Ha a mondatban több alany található, a legközelebbivei egyeztetjük az állítmányt: A film rendezője és szereplői örültek a sikernek. A tanulók és a tanárnő is elégedett volt az eredménnyel. Különben ha a mondatban több egyes és többes számú alanynak van közös állítmánya, vagy többes számot használunk, vagy ugyancsak a sorrendtől függ az egyeztetés: A kabátok, a táskák és a magnó az osztályban maradt. Vagy így: Az osztályban maradtak a kabátok, a táskák és a magnó. ha az alanyok személyek, az előttük álló állítmány egyes számú: Az iskola jutalmát kapta Arató Péter, Pál Tamás és Szép László. A csapat két gólját lőtte Farkas Ferenc és Bárány Béla. Vasárnapi számunk tartalmából: MSZP ÉRTEKEZLET: KIDERÜL, MARAD-E A KOALÍCIÓ ÉS MARAD-E GYURCSÁNY FERENC NÉPTÁNCVERSENY: BONYHÁ- DON MÉRIK ÖSSZE TUDÁSUKAT A RÉGIÓ FIATALJAI FÜGGŐSÉGEK: PAKSON TART ELŐADÁST TARI ANNAMÁRIA Megvalósult őcsényi álom átadás Közadakozással készült el a két játszótér a faluban ŐCSÉNV Megvalósult álomnak nevezte Fülöp János polgármester a tegnapi átadó ünnepségen az őcsényi játszóteret. Sokáig úgy tűnt ugyanis, hogy pályázati lehetőség híján az álom álom marad. Csakhogy az őcsényiek összefogtak, és közadakozásból mindjárt két szép játszóterük is lett, a település lakói, magánszemélyek és vállalkozók közel egymillió forinttal járultak hozzá a két és félmilliós beruházáshoz. Jelentős összeg, százhatvanezer forint gyűlt össze egy- és kétforintosokból, ebben a gyűjtésben az óvodások jártak elől. A hiányzó pénzt az önkormányzat állta. Emellett volt, aki ingyen homokkal vagy éppen gépi munkával segített. A gyerekek pedig, nem is kevesen, az első adandó alkalommal birtokba is vették a játékokat. A két játszótér egyike egyébként a családi napközi külön udvarán a legkisebbeket szolgálja. Az akciónak ugyanakkor 3 nincs még vége, májusban zene- | esten folytatódik a gyűjtés. És | folytatódik ezután is, hlszén ha-| lottak napján a temetőben em- J lékharangot szeretnének avatni s ................................................................................. ......................................^ az őcsényiek. ■ B. K. Még az idő is kedvezett az őcsényieknek, így nem volt akadálya annak, hogy az illetékesek kipróbálják a játékokat “Á-írssiS^ Adód 1%-a is szupernagy segítség. www.nemkellhos.hu PROGRAMOK MOZI szekszárd, március 29., 30., Panoráma nagyterem: Winx Club - A mozifilm (olasz animációs film) 15.30.1. e. 10 000 (amerikai kalandfilm) 17.30. 20. Art terem: Életek éneke (magyar film) 17. Ellenséges vágyak (amerikai-kínai-tajvani- hongkongi thriller) 19. paks, március 30.: Kalifornia királya (mexikói-amerikai vígjáték) 19. tamási, március 30.: Charlie Wilson háborúja (amerikai filmszatíra) 19. bölcske, március 29.: Kalifornia királya (mexikói-amerikai vígjáték) 20. Március 30.: Aliens vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen 2. (amerikai akciófilm) 20. HUMOR Skót a fogorvosnál Fogorvoshoz viszi az ifjú feleségét a skót. Megszólal a fogorvos:- Uram, az ön feleségének a két hátsó fogát már évekkel ezelőtt ki kellett volna húzni.- Hiszen akkor még lány volt! Drágám, rohanok apádért, hogy állja ő a húzás költségét. Nem szégyenlős Egy tévéjáték ágyjelenetéhez készülődnek a filmesek. A főhősnő meztelenül átvonul a szobán, és bebújik partnere mellé a franciaágyba. A felvétel után valaki megkérdezi a művésznőtől:- Mondja, nem szégyenkezik, amikor ennyi filmes előtt kell meztelenkednie?- Miért szégyenkeznék? Azok is férfiak! Hashajtó Móricka anyukája elküldi Mórickát a gyógyszertárba hashajtóért. Móricka elmegy, de nem tudja, mi az a hashajtó, úgyhogy megissza. Találkozik egy öreg nénivel, aki megkérdi tőle:- Kisfiam! Nem tudod, hol van a gyógyszertár?- Tessék követni ezt a sárga csíkot, és odajut! TRAFFIPAX MÁRCIUS 29., SZOMBAT Időpont Helyszín 12.00-13.00 61-es főút, Simontornya 13.15-14.00 61-esfóút,Tolnanémedi 14.45-15.45 61-es főút, Pincehely 16.00-16.30 61-es főút, Nagykónyi 16.45-18.00 61-es főút, 70-72 km MÁRCIUS 30.. VASARNAP Időpont Helyszín 12.00-12.30 6-os főút, 82-84 km 12.40-14.20 Dunaföldvár (6-os főút, Paksi u., Pentele u.) 14.30-15.10 6-os főút, 90-94 km 16.00-16.30 6-os főút, 98-102 km 16.30-17.30 6-os főút, 121-123 km 17.30-18.30 6-os főút, 124-126 km Készült KÉKMADAR megbízásából az támogatáséval ia-i (DMI* tím utó« Ml tawagja Wait TARRKft. Az Ön szolgálatában! 7100 Szekszárd, Táncsics M. u. 2. T.: 40/416-000 vagy 1223 www.tarr.hu info@tarr.hu *Az akció 2008. április Hói visszavonásig érvényes Kizárólag a TARR Kft. előfizetői vehetnek részt benne. Az akció más kedvezményei: - jke! Hon vonható össze, és automatikusan nem jár senkinek, kérni kell A ItiHiräetcti ár az ÁFA-t tartalmazza, és havonta fizetendő. További részi des feltétetekért és tioiaagjauk leírástót forduljon ügffSszolgálaf ainktez.