Tolnai Népújság, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-29 / 74. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. MÁRCIUS 29., SZOMBAT Apadt a költségvetés a korábbihoz képest szakadatnak a 2008-as esz­tendőben 66,7 millió forint jutott a gazdálkodásra. Az összeg valamivel kevesebb volt, mint amit hasonló cél­ra különítettek el - 67,9 milliót - a 2007-es évben. A legtöbbet a működtetés viszi el, beruházásokra, fel­újításra kevés jut. Laszk Gá­bor polgármester elmondta, hogy a kiesést pályázatok révén igyekeznek pótolni. Lakosság megoszlása a településen ■ 0-18 év □ 18-60 év □ 60 év felett Lakosság összesen: 296 Megpályáznak egy komfortos mikrobuszt A község újabb lehetősége­ket keres arra, hogy a hely­beli idős, mozgásukban aka­dályozott, ugyanakkor napi ellátásra szoruló emberek szállítását is minél komfor­tosabban oldja meg. Ennek a törekvésnek a jegyében adja be munkáját az önkor­mányzat a nemrég kiírt falu- gondnoki mikrobusz pályá­zatra. A község abban bízik, hogy sikerül olyan gépjár­műhöz jutni, mely rokkant­fellépővel és rokkantkocsi­feljáróval is rendelkezik. A jelenlegi falugondnoki szolgálati mikrobusz nem alakítható át, azaz nem akadálymentesíthető: ezért lenne nagy szükség az új autóra. wmmmsam A polgármester hétfőtől péntekig 8-tól 12 óráig tart fogadóórát. A körjegyző kedden 8-tól 16 óráig, vala­mint pénteken 8-tól 12 órá­ig fogadja az érdeklődőket. Sárosdy János falugazdász kedden 10 óra 30-tól 13 óráig áll rendelkezésre. Dr. Albeck Zoltán házior­vos kedden és csütörtökön 8-tól 9 óráig várja a pácien­seket. A könyvtár kedden 16-tól 18 óráig, pénteken 15 óra 30-tól 17 óra 30 per­cig, szombaton 15-től 18 óráig tart nyitva. Mise és igeliturgia havi két alka­lommal, vasárnaponként, 8, illetve 9 órakor van. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST SZERI ÁRPÁD ÍRTA, A FOTÓKAT KISS ALBERT KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A SZAKADÁTI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA. ALMANACH 2008 - SZAKADÁT Születésnapi ünnepség a feldíszített Idősek Klubjában. Valamennyien jól érzik magukat, hiszen gondoskodnak róluk Szakadáton a kistelepülé­si mivolt ellenére a szoci­ális ellátás több formája is működik. A faluban ke­vés a fiatal: nemcsak helyben, a környéken sem akad munka. Szeri Árpád Miután hölgyek esetében szüle­tésnapkor kiváltképp nem illik az életkort firtatni, megeléged­tünk annyival: a szakadáti Idő­sek Klubja érkezésünkkor ket­tős ünnepet tartott. Egy dolgozó Laszk Gábor és egy ellátott fogadta örömmel a klubtagok jókívánságait. Rá­adásul a helyiek megadták a módját a jeles eseménynek: emelte a hangulatot az étkező­ben ízlésesen megterített asztal, a falra erősített néhány színes léggömb, valamint kartonlapon felirat: Boldog születésnapot!- Hat éve működik a nappali ellátást biztosító klub - tudtuk meg György Lászlóné intéz­ményvezetőtől. - Szervezetileg a Hegyhát Integrált Szociális In­tézményhez tartozunk, akár­csak a faluban szintén működő házi segítségnyújtás. Huszonné­gyen vagyunk, a döntő többség nő, a férfiak száma mindössze öt. Mindig találunk magunk­nak elfoglaltságot: a havi egy li­turgián kívül gyógytorna, azu­tán kirándulás, bevásárlóút, ké­zimunka, ünnepi ajándékkészí­tés a gyermekeknek és más sza­badidős program tölti ki időn­ket. Ebben az épületben konyha is található, ennek köszönhető­en a szociális étkeztetést is meg tudjuk oldani a településen. GenszlerAndrás- né, az ünneplők egyike ugyan a kö­zeli Diósberényben született, de már öt­ven éve él Szakadáton.- Hogy milyen itt az élet? - gondolkodott el egy pillanatra a kérdésen. - Ilyen is, meg olyan is, próbálunk úgy igazodni, hogy jó legyen. Mi itt jól érezzük magunkat. Legfeljebb néhány apróság hiányzik a faluból.- A fiatalok! Azok hiányoznak A szennyvízhálózatra pályázati pénzt remélnek szakadáton van út, vezeté­kes víz, gáz, telefon, kábel- rendszer: valamennyi jól karbantartott állapotban - sorolta fel az elért eredmé­nyeket Laszk Gábor. A kö­zeljövő egy kiváltképp jelen­tős cél megvalósítását ígéri: a falu szeretné megépíttetni a szennyvízelvezető hálóza­tot és a szennyvíztisztítót.- a beruházás 307 millió fo­rintot emészt fel - folytatta a polgármester. - Bízunk ab­ban, hogy a régiós tanácshoz benyújtott pályázatunk eredmé­nyes lesz. Ugyancsak a terveink közé tartozik - az üdülőfalu el­képzelés részeként - a volt is­kola tetőterében 8-10 szoba ki­alakítása. Ez a munka 54 mil­lióforintba kerül. A külföldiek már régen felfedezték maguknak a falut Szakadát az 1940-es évek köze­péig szinte száz százalékban né­metajkú község volt. A tragikus következményekkel járó kitele­pítés ugyan rontott ezen az ará­nyon, de ennek ellenére ma is sokan mondhatnak magukénak német ősöket a faluban. A tele­pülés szép környezete mellett a máig használatos német szó is minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy sokan vásároltak- maguknak házat Szakadáton né­met nyelvterületről. Közülük nagy elismerést vívott ki magá­nak a Mannheimből érkezett Venohr-házaspár. Günther Ve- nohr, a férj, nyugdíjas mivolta el­lenére is igen tevékeny a falu ja­vára. A közelmúltban saját költ­ségén hozatta rendbe a templom melletti kis teret: felújíttatta az itt található kápolnát és a hoz­zá vezető lépcsőt, illetve pihenő­padot hozatott a helyszínre. Ál­landó támogatója az Idősek Klubjának is. Franciaországba is eljutott mar a templom híre Nemrég Franciaországból érke­zett egy apácarend néhány tagja Szakadátra, megcsodálva azt a templomot, mely Szent Miklós püspököt választotta védőszentjé­ül. Az épület elődje 1765-ben ké­szült el, ám az idők folyamán szá­mos, időnként jelentős átalakítá­son ment keresztül. Napjainkban azonban szépen felújítva áll a hí­vek rendelkezésére. A rendezett külsőhöz a belső térben a nemes egyszerűség adta emelkedettség társul. Az orgona kétszáz éves, de még ennél is régebbi - mintegy negyven évvel - a sekrestyében található, eredeti oltárkép. Saját papja nincs a településnek Bolt nyílt a posta helyén vállalkozás Helyben igyekezett hasznossá tenni magát A teleház minden esetben kiteheti a telt ház táblát Kiefer Zsuzsanna korábban Szekszárdon dolgozott, irodai munkát végzett. De eladóként is fogadta a vásárlókat egy vil­lamossági boltban. Azután Sza­kadátra költözött, és úgy dön­tött: ha már itt van, akkor bele­vág egy vállalkozásba - boltot nyitott a megüresedett posta épületében.- Nem bántam meg az elhatáro­zásomat - vont mérleget, miu­tán már közel egy esztendő el­telt a nyitás óta. - Azt kínálom, ami miatt a helybeliek eddig a környező nagyobb települések­re jártak beszerző körutakra. Például tisztítószerek, konyhai eszközök, ajándéktárgyak vásá­rolhatók nálam. Jönnek a vevők, igyekszem hétről-hétre gyarapí­tani az árukészletet, mindig van nálam valami újdonság. Meg­gazdagodni természetesen nem lehet egy kisboltban keletkező haszonból, de az is elegendő, ha a megélhetést sikerül biztosíta­ni. Ha igen - és eddig így történt -, akkor nagyon sokáig megtar­tom az üzletet. Kiefer Zsuzsanna hétről hétre bővíti üzlete árukészletét Várakozáson felül teljesített a szakadáti teleház az e-Magyaror- szág pont Tolna megyei pilot prog­ramján. Az immár nyolc éve mű­ködő intézmény a kistelepülések­nek keretszámként meghatáro­zott tíz új látogató helyett harminc új látogatót mondha­tott magáénak a 2008. január 21-i és március 25-i időszak­ban. Ez 300 százalé­kos teljesítést jelent. Kékesi Istvánná, a teleház veze­tője a szép sikert többek között a kellő érdeklődést kiváltó tanfo­lyamoknak tulajdonítja. Az elsőn a 6-14 év közötti gyerekek bizo­nyíthatták kreativitásukat. A ti­zenhárom kisdiák gyöngyszövő mintákat tervezett, a minták az internetre is felkerültek. A másik tanfolyamon háziasz- szonyok és nyugdíjasok kaphat­tak fontos ismereteket arról, hogy mire jó számukra is a számítógép. A tizenkét felnőtt, miután belekós­tolt a pc-k érdekfeszí­tő világába, szorgosan látogatja a képzést A teleház Szakadá­ton minden esetben telt házat hoz. A hét gép közül négynek van internetes csatlako­zása, utóbbiak mindig foglaltak. Kékesi Istvánná számítása szerint tíz netes gép nagy előrelépést je­lentene: hízik abban, hogy mie­lőbb lesz egy ehhez forrást bizto­sító pályázat. I Van út, vezeté­kes víz, gáz, te­lefon, kábel-tv. ■ A minták az internetre is felkerültek. Munka csak máshol akad közösség A rászorulókat az ellátás több formája is segíti- vetette közbe az asztal túlolda­láról Gruller Jánosné. A mellet­te ülők egyetértő bólogatással tették hozzá: - Elmentek. Azért, mert nincs munkahely. A megoldás lehetőségeinek számbavételekor pillanatnyi csend támadt A többség szerint nem lehet mit ten­ni, legalábbis ők nem tudnak mun­kahelyet teremte­ni. A hátsó traktus­ban helyet foglaló Kanter József- szűkebb pátriáján túl is ismert költő, író - szerint erre a gond­ra a vezetésnek kellene gyógyírt találni. Mintegy végszóra, megérke­zett Laszk Gábor polgármester Ritterwald János falugondnok társaságában.- Mi nem akarunk semmit sem megszépíteni - vette fel a beszélgetés fonalát a település első embere. - Valóban a mun­kanélküliség a legnagyobb gon­dunk. Valamikor innen, Szaka- dátról naponta három-négy busz szállította a dolgozókat Komló­ra, Pécsre, Dunaújvárosba, Szek- szárdra... Ebből a szempontból ma igen hátrányos helyzetben vagyunk. De nemcsak mi, ha­nem mások is. Másrészt viszont- zárta mondandóját - nagyon szép település a miénk: ezt bár­ki megerősíti, aki idelátogat

Next

/
Thumbnails
Contents