Tolnai Népújság, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-29 / 74. szám

2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. MÁRCIUS 29., SZOMBAT HÍRSÁV Sportlövészek mérhetik össze a tudásukat bonyhád Következő, 100 ko­rongos versenyére készül a Bonyhádi Sportlövész Klub. Dobondi István elnök el­mondta, az ország minden részéről jönnek versenyzők, de még várják a további je­lentkezőket. A megmérette­tés április 5-én lesz, előző nap délután már lehet gyako­rolni a versenynek is helyet adó bonyhádi lőtéren. Infor­máció a 30/940-3573-as tele­fonszámon kérhető, (hé) Megint lesz német nyelvű mise tolna Ismét lesz német nyelvű mise Tolnán - tud­tuk meg Hoós Ernőtől, a tol­nai német kisebbségi önkor­mányzat elnökétől. Március 30-án, vasárnap, délelőtt 11 órától a tolnai római katoli­kus templomban dr. Keresz­tes Pál paksi plébános tart misét. Közreműködik a Tol­nai Német Nemzetiségi Ba­ráti Kör kórusa. A tolnai né­met közösség 2003-ban ele­venítette fel a hagyományt. Előtte ötvenkilenc évig nem volt német mise Tolnán, (sk) Még több érdekeltet szeretnének bevonni simontornya Ülést tartott a Sió Menti Települések Ön- kormányzati Szövetsége. A megjelent polgármesterek hatékonyabbá kívánják tenni a szövetség munkáját, ezért megbízták Csőszné Kacz Editet, a szövetség elnökét, hogy tárgyalásokat folytas­son Siófok polgármesterével a térségben szerepet vállaló politikusokkal, gazdasági ve­zetőkkel. Az együttműködés­től azt remélik, hogy fellen­dül a Sió menti települések turisztikai vonzereje, (vl) Csőszné Kacz Edit @ további hírek: WWW.TEOL.HD Ajánlati felhívás: K.É. 2008. MÁRCIUS 21. 3902/2008 Tamási Város Önkormányzata ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására tárgy: Kerékpárút építése Tamási-Pári közötti nyomvona­lon ELJÁRÁS TÍPUSA: Nyílt közbeszerzési eljárás TOVÁBBI INFORMÁCIÓ KÉRHETŐ: Tamási Város Önkormányzata 7090 Tamási, Szabadság u. 46- 48. Ribányi József polgármester Tel.: 74/570-808 Fax: 74/471-623 AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ: 2008. május 22. Részvételi felhívás: K.É. 2008. MÁRCIUS 26. 4220/2008 Szekszárd Megyei Jogú Város SZEKSZÁRD Féltik a zeneiskola hírét művészetoktatás A Garay iskola tagintézménye lehet ősztől Szeptembertől a diákok már a Garay általános iskola tagintézményeként működő zeneiskolában folytathatják a tanulmányaikat Szeptembertől már a Garay általános iskola tagintézmé­nye lehet a Liszt Ferenc Mű­vészeti Iskola. A zeneiskola vezetése és a szülők mun­kaszervezete az oktatás mi­nősége miatt aggódik. Hargitai Éva A szekszárdi Liszt Ferenc Mű­vészeti Iskola és a művészeti ok­tatással szintén foglalkozó Garay János Általános Iskola összevo­nása egy a város több intézmé­nyét érintő integrációs folyamat része. Erre egyrészt azért van szükség, mert egy gyermek után egy művészeti normatíva igé­nyelhető. Szekszárdon két külön művészeti oktatással foglalkozó intézmény van, így előfordul, hogy egy diák mindkét helyen tanul, és kétszer kérik le utána a támogatást. Ezt az Állami Számvevőszék már többször ki­fogásolta - mondta Horváth Ist­ván, a megyeszékhely polgár- mestere. A két intézmény össze­vonásával a helyzet tisztázódik, és reményeik szerint kedvezőb­ben alakul a finanszírozás is. E mellett egy több művészeti ágat felölelő csúcsintézmény jön lét­re, amely a kistérségi és régiós képzésben is kiemelt helyet fog­lalhat el. Nem lesz elbocsátás egyik is­kolában sem - hangsúlyozta a polgármester. A zeneiskolának saját költségvetése lesz, nem szenved csorbát a szakmai önál­lósága, tagintézmény-vezető áll az élén. Azt a város vezetője is megerősítette, hogy a terveik szerint a környékbeli települé­sekről érkező gyerekek számára magasabb lesz a tandíj. Ezt azzal indokolta, hogy az önkormány­zatnak egy gyermek után éven­te 240 ezer forinttal kell kiegé­szítenie az állami normatívát, ami 300 vidéki gyermekkel szá­molva évente 70 millió forintot jelent. Ezt pedig nem tudja fel­vállalni a város. A szándék, miszerint a két alapfokú művészetoktatási intéz­ményt egy irányítás alá helyezik, a városvezetés racionalizációs tö­rekvéseinek a része - mondta Matókné Misóczki Mária, a Garay általános iskola igazgatója. Hozzátette, természetesen ez an­nak az iskolának fájdalmasabb, amelyet beolvasztanak, de az összevonás korrekt módon le­folytatható. Ez a vég­leges közgyűlési dön­tés után, mindkét in­tézmény hozzáállá­sán is múlik. Véleménye szerint a zeneisko­la tagintézményi formában is megőrizheti szakmai önállósá­gát, folytathatja eddigi munkáját a saját épületében. Sok szem­pontból jó is lehet mindkét in­tézménynek ez az összevonás. Például az állami finanszírozás kiegészítésére, innovációs fej­lesztési feladatok megoldására csak ilyen, úgynevezett többcélú intézmények pályázhatnak si­kerrel. Az ütemterv szerint ápri­lis 10-ig kapják meg az érintet­tek a közgyűlés elé kerülő anya­got, amelyet majd véleményez­niük kell. - Akkor lehet konkré­tumokról bővebben beszélni - fűzte hozzá a szakember.- A zeneiskola szü­lői munkaszerveze­tének tagjait sokkol­ta a hír - mondta Dr. Sándor Attila elnök. Azt hiányolják leginkább, hogy semmiféle konkrétumról nem tudnak, pedig az idő nagyon szo­rít a júniusi döntéshozatalig, és semmiféle garanciát nem látnak arra hogy az oktatás színvona­la, jól működő, több évtizedes tapasztalatokon alapuló rend­szere nem változik negatív irányban. Az önkormányzat egy hóna­pot szánt a véleményezésre, az eredmények feldolgozására, va­lamint a pontosításokra, ami szerintük korántsem elegendő egy kidolgozott terv kialakításá­hoz. A párbeszédet már kezde­ményezték a hivatallal, és aktí­van szeretnének részt venni a munkában. A legfontosabb­nak azt tartják, hogy a változás ellenére a pedagógiai munka önállósága megmaradjon. Azt is aggályosnak tartják, hogy a pályázati pénzek ezek után mi­lyen arányban jutnak majd az iskolához. Pecze István az oktatás színvonalát félti A liszt Ferenc Művészeti Is­kolát 1955-ben alapította Husek Rezső zongoraművész. Pecze István mostani igazgató 1962-ben lett az intézmény nö­vendéke, majd 1979-ben itt kezdett el tanítani Most az in­tézmény hírnevét és az ott fo­lyó oktatás országosan is elis­mert színvonalát félti. Szerinte a két eltérő profilú iskola ösz- szevonásával elkerülhetetlen lesz a minőségi romlás. A tan­díj emelkedése pedig pont azokat a tehetséges, ám kevés­bé jómódú gyerekeket zárja ki az oktatásból, akik számára ez felemelkedési lehetőség. ■ Az idő nagyon szorít a végle­ges döntésig. Az MSZP-sek megkérdőjelezik a varosvezetés demokratizmusát A korábbi szokásoktól eltérő és nem elegáns megoldás. így érté­kelt Schoeck Károly önkormány­zati képviselő, a csütörtöki szek­szárdi testületi ülésen született több döntést az MSZP tegnapi saj­tótájékoztatóján. Halmai Gáborné frakcióvezető a közgyűlés durva hangneme miatt emelt szót, és azért, mert pályáztatás nélkül ne­veztek ki főszerkesztőt a Szek­szárdi Vasárnap élére. Hangsú­lyozta, nem a személlyel van prob­lémája, hanem a módszerrel, ahogy a polgári többség elérte, hogy a polgármester kommuni­kációját irányító újságíró elnyerje ezt a posztot Horváth László a gazdasági bi­zottságban végrehajtott személy- cserét illette kritikával. Rámuta­tott: ellenzéki tag helyett egy olyan független került be, aki együttmű­ködik a Fidesszel. A kilenc tagú grémiumban így csak egy ellenzé­ki képviselő maradt A szocialis­ták szerint a felsorolt okok miatt igencsak megkérdőjelezhető a vá­rosvezetés demokratikus volta. Dr. Haag Éva alpolgármester er­re reagálva elmondta, hogy a fő- szerkesztő kinevezési eljárása nem volt törvénytelen, s azért esett Fekete Lászlóra a választás, mert tudták, szakmaüag és em­berileg is megkérdőjelezheteüen, s elfogadják a szocialisták is. A gazdasági bizottság összetételét il­letően aláhúzta, a határozatképes­ség miatt kellett lépniük. Hozzá­tette, ő maga is tagja volt az előző ciklusban a testületnek, s akkor ő volt az egyeüen ellenzéki képvise­lő. Kiemelte, a testület ülése bár­ki számára nyüt. ■ W. G. Az illegális hulladéklerakók ellen dolgoznak Hétfőnként ingyenesen tehetik ki az Alisca Terra Keselyűsi úti telep­helyén két konténerbe Szekszárd lakosai azt a hulladékot, ami nem fért saját tárolójukba. Az önkor­mányzat és az Alisca Terra ezzel az illegális hulladéklerakók továb­bi terjedését szeretné megakadá­lyozni - tájékoztatta lapunkat Lo­vász Roland környezetvédelmi re­ferens. A lakosok már jövő héttől, hétfőnként nyitvatartási időben élhetnek a lehetőséggel. ■ H. É. KÖZBESZERZÉSI SZEMLE Önkormányzata Költségvetési Elszámoló Szervezete részvételi felhívása gyorsított meghívásos eljárás megindítására TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 100%-os tulaj­donában lévő Diákétkeztetési Kft. által működtetett konyhák alapanyagigényének ellátása ELJÁRÁS TÍPUSA: Gyorsított meghívásos közbe­szerzési eljárás TOVÁBBI INFORMÁCIÓ KÉRHETŐ: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Költségvetési Elszámoló Szervezete 7100 Szekszárd, Bezerédi u. 10. Bay Attila igazgató Tel.: 74/411-423 Fax: 74/411-705 E-mail: bay.kesz@tolna.net AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ: 2008. március 31. Tájékoztató(k): K.É. 2008. MÁRCIUS 26. 4144/2008 Gemenc Volán Autóbusz-közle­kedési Zrt. időszakos előzetes tá­jékoztatója egyes ágazatokban TÁRGY: A Gemenc Volán Autóbusz-köz­lekedési Zrt. Szekszárd, Tartsay Vilmos u. 4. szám alatti (hrsz.: 4091/2) telephelyén egy űj autó­busz javító-szerelő csarnok épí­tése, fővállalkozási szerződés ke­retében TOVÁBBI INFORMÁCIÓ KÉRHETŐ: Gemenc Volán Autóbusz-közle­kedési Zrt. 7100 Szekszárd, Tartsay Vilmos u. 4. Tam András, jármű-üzemelteté­si és fenntartási főmérnök Tel.: 74/505-052 Fax: 74/505-051 4483/2008 Paksi Atomerőmű Zrt. tájékoz­tatója a szerződés teljesítésé­ről TÁRGY: A Paksi Atomerőmű kondenzá­tor hőátadó csöveinek örvény- áramos vizsgálata 2007-2010. között AZ ELJÁRÁS TÍPUSA: Hirdetménnyel induló tárgyalá­sos közbeszerzési eljárás NYERTES: Delta Test GmbH Brigitta 15, 29313 Hambühren, Németor­szág AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS ÖSSZEGE: 78 200 200,00 HUF A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA, TELJE­SÍTÉSE HATÁRIDEJE: 2010. augusztus 25. Statisztika: A Közbeszerzési Értesítő 2008. március 21-1 számában megje­lent „Tájékoztató az eljárás eredményéről” 45 darab felhí­vása kapcsán nyertes Tolna megyei vállalkozás száma: 0. A „Tájékoztató a szerződés tel­jesítéséről” 31 darab felsorolá­sa kapcsán szerződött Tolna megyei vállalkozás száma: 0. A Közbeszerzési Értesítő 2008. március 26-i számában megjelent „Tájékoztató az el­járás eredményéről” 31 darab felhívása kapcsán nyertes Tolna megyei vállalkozás szá­ma: 0. A „Tájékoztató a szerződés tel­jesítéséről” 41 darab felsorolá­sa kapcsán szerződött Tolna megyei vállalkozás száma: 0. Megjegyzés: K.É. 2008. március 21.: Közbe­szerzési értesítő 2008. március 21-i száma 3902/2008.: A tájékoztató/aján- lati felhívás azonosítója ▲ ÉSii ^ÍTlU^ Tolna fWegye» KarBsksdeimí ét feartamara Közbeszerzési szemle a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Tolnai Népújság közös gazdasági rovata m C oL INFO CENTRE « i

Next

/
Thumbnails
Contents