Tolnai Népújság, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-27 / 72. szám
2008. MÁRCIUS 27., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SZOLGÁLTATÁS Szarvasbőgés Jillingné Németh Júlia tolnai amatőr festő alkotásaiból nyílt kiállítás a faddi művelődési ház nagytermében. A képek témája a gemenci erdő, az állatvilág. A tárlat a Szarvasbőgés címet viseli. A festmények e hét péntekig láthatóak SMS>ROVAT: 30/303-0272 Önkormányzat (önkormányzáshoz való jog), képviselő-testület (és szervei) A helyi önkormányzás fogalmának lényegi elemeit az Alkotmány és a helyi önkormányzatokról szóló törvény többféle módon bontja ki és meghatározza tartalmi ismérveit is. Az Alkotmányban rögzített a helyi önkormányzáshoz való jog, mely a község, város, főváros és kerületei, valamint a megye választópolgárainak közösségét illeti meg. A helyi önkormányzás a választópolgárok közösségét érintő helyi közügyek önálló, demokratikus intézése, a helyi közhatalomnak a lakosság érdekében való gyakorlása. Az önkormányzati törvény meghatározza azt is, hogy a helyi közügyek a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásához, a közhatalom önkormányzati típusú helyi gyakorlásához, valamint mindezek szervezeti, személyi és anyagi feltételeinek helyi megteremtéséhez kapcsolódnak. Az önkormányzáshoz való jog tehát közösségi jog. Mindez azt jelenti, hogy az egyént akkor illeti meg e jog, ha tagjává válik annak a közösségnek, amelyik e joggal rendelkezik. A helyi önkormányzáshoz való jogot a választópolgárok kétféle módon gyakorolhatják: 1.) közvetve (választópolgárok által választott képviselő-testület útján), illetve 2.) közvetlenül (helyi népszavazás és népi kezdeményezés útján). A helyi ön- kormányzás folyamatos gyakorlását a képviselő-testület és a polgármester látja el, ehhez képest a népszavazás intézménye kivételes, ritkábban előforduló forma. Ezeken túlmenően a választópolgároknak egyéb lehetőségei is vannak a közvetlen módon való hatalomgyakorlásban történő részvételre, ilyenek például a falugyűlés és a közmeghallgatás. ÜGYELETESEINK LAPSZERKESZTŐ: Finta Viktor ÚJSÁGÍRÓK: Szekszárdon: Szeri Árpád, tel.: 74/511-526. Fax: 511-514. Pakson Vida Tünde 06/20/398-4504. Simontornyán Varga László 30/418-66-16, Tolnán Steinbach Zsolt 440-660, 06/30/650- 3023. TERJESZTÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ: Szabó Ferenc 06/30/650-3004. (Az SMS-rovatban hirdetést, politikai jellegű üzeneteket, verseket, idézeteket, vicceket, megszólítás nélkül érkezett sms-eket nem közlünk. Nem jelentetjük meg továbbá azokat sem, amelyek szövegében közölt telefonszám nem egyezik azzal a számmal, amiről az üzenet érkezett.) * NAGYON SOK boldog névnapot kívánunk Miklós Flajnalkának Tabódszerdahelyre: ifj. Flegedüs család, Viki, Józsi és a gyerekek Szentgál-szőlőhegyről. * Pusztahencsére Madarász Hajnalkának névnapjára sok boldogságot és hosszú életet kíván: Anyu és Zsuzsa. Puszi. * SIÓAGÁRDRA FINTA Istvánnénak, a világ legdrágább nagymamájának GARAY ÉTTEREM Szekszárd, Széchenyi u. 29-31. Tel.: 74/312-118 menü: Francia hagymaleves. A: Rántott csirkemellfilé rizi-bi- zivel, savanyúsággal. B: Rakott karfiol, a menü ára; 590 forint. GEMENC ÉTTEREM Szekszárd, Mészáros L. u. 1. Tel.: 74/311-036 menü: Csontleves tésztával. A: Rántott csirkeszárny, majo- nézes zöldborsó. B: Csibefasírt, majonézes zöldborsó. A MENÜ ÁRA: Ó40 forint. „ÍZLELŐ” CSALÁDBARÁT ÉTTEREM Szekszárd, Bartina u. 12/a. Tel.: 74/510-406 menü: Levesek: 1. Hideg barackleves. 2. Pulykanyakleves. Főételek: A: Vegyes pörkölt ga79. születésnapja alkalmából kívánunk jó egészséget, sok boldogságot! Viktor, Noémi és Zéti * SZIASZTOK! 26 éves szekszárdi srác korban hozzáillő lánnyal megismerkedne Szekszárd és környékéről. 06203863821 * SZIASZTOK LÁNYOK! 31 éves srác Szekszárd és Bonyhád környéki lányok sms-ét várja komoly kapcsolat. 0630jtwpgmd * SZIASZTOK! Lányok üzenetét várom komoly kapcsolat reményében. Tel: pOelOeixt * Jöjj, láss, győzz. Vár rád 51 év független férfi 58 évig. S.O.S szerelem 20595 3615 Sms-t ne! * 27/F HA SZERETNÉTEK megisluskával. B: Roston sült karaj cukorborsó-főzelékkel. C: Zöldségropogós tejszínes póréhagymával. A GYERMEKMENÜ ÁRA: 400 forint. A FELNŐTT MENÜ ÁRA: 750 forint. BÉRLET VÁSÁRLÁSA ESETÉN: 680 forint. RELAX WELLNESS KÖZpont Szekszárd, Bezerédj u. 7-9. Tel.: 74/510-448 MENÜ: Zellerkrémleves 260 forint. Sült oldalas, párolt káposzta 550 forint. Jóasszony szelet, burgonya 550 forint. Magyaros húsos spagetti 550 forint, diétás: Csirkemell saláta, pirítós. 470 Kcal, 570 forint. REPETA ÉTTEREM, FŐISKOLA merni egy kedves, megértő srácot, aki egy őszinte kapcsolatra vágyik, akkor írjál-hívjál, Szekszárd és környékéről. 0620/2920788 * SZIASZTOK. 27 éves, érett gondolkodású, hűséges, megbízható, normális fiú vagyok. Hasonló belső tulajdonságokkal rendelkező párom keresem 1 rendes lány személyében. írj bátran! 06202154498 * 39/175/80 elvált, káros szenvedélytől mentes férfi keresi 31-38 év közötti hölgy társaságát komoly kapcsolatra, Tolnáról és 30 km környékéről. 06707722398 * SZIASZTOK! 30 éves pasi vagyok, komoly kapcsira keresek független lányok asszonyok jelentkezéSzekszárd, Rákóczi u. 1. Tel.: 74/528-315 menü: Húsleves, eperszalag. A: Tejfölös burgonyafőzelék, sertéspörkölt. Diós piskóta. B: Currys csirkemell penne tésztával. C: Sonkás rizottó, reszelt sajt. A MENÜ ÁRA: 570 forint. SZÁSZ SÖRÖZŐ, ÉTTEREM Szekszárd, Garay tér 18. Tel/Fax: 74/312-463 menü: Lencseleves. Roston sült tengeri halfiié, sajtmártás, gombás rizs. A MENÜ ÁRA: 600 forint. TOSCANA ÉTTEREM ÉS KÁVÉZÓ Szekszárd, Szent István tér 1-3. Tel.: 06/30/6919-688 sét, a telcsi számom: OmaOaOmgddO * VÁROM A PÁROM csini, vékony, vidám természetű lány, hölgy személyében. Szekszárd és környékéről. 30-as srác. 06705950852. * KINCS, AMI NINCS: Tolna megyei, 57.178.81, fiatalos, szenvedélyektől mentes férfi hölgyet keres. Komoly, tartós kapcsolatra keresem kedves, belső értékekre igényes, házias, rendszerető legyél. Kérek rövid bemutatkozást, és elérhetőséget! * KOMOLY KAPCSOLATRA keresek társat, olyan özvegy férfit 55-60 év közöttit, aki nem önző, rendes, megbízható, de magányos és hiányzik az életéből egy kedves, 58 éves özvegy nem dohányzó nő! "Gyöngyvirág" jeligére tel.számot az újságmenü: A: Makói vágott leves. Sárgaborsó-főzelék, fasírtgolyó. Bl: Makói vágott leves. Tepris trikolor penne. B2: Makói vágott leves. Gombapörkölt, galuska. AZ A MENÜ ÁRA: 650 forint. ZRÍNYI SÖRKERT ÉTTEREM Szekszárd, Zrínyi u. 1. Tel.: 74/511-606, Fax: 74/511-605 menü: Zellerkrémleves levesgyönggyel. A: Lasagne bolognai módra. B: Csabai karaj, hagymás tört burgonya. A MENÜ ÁRA: 600 forint. (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további éttermek jelentkezését az 511-534-es telefonon 8-tól 16 óráig.) m MA NAPKELTE 5.32 - NYUGTA 18.07 HOLDKELTE - - NYUGTA 7.32 HAJNALKA napja hajnalka. A hajnal szóból ered, a XIX. század első felében alkották a nevet Védőszentje: Szent Aurora (hajnal) párizsi apátnő. Virága: a hajnalka. Ezt a nevet viseli egy szerény kis futónövény is, s bár szép a virága, igénytelensége miatt inkább a gazok csoportjába sorolják. Auróra címmel 1919-ben tudományos és kritikai folyóirat indult, munkatársai között Babits Mihály, Benedek Marcell, Germanus Gyula, Tóth Árpád is szerepelt. EGYÉB NÉVNAPOK: ÁgOSta, Alpár, Archibáid, Auguszta, János, Marót, Nikodémia, Nikodémusz, Rupert, Ruperta. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Lídia emlékezete, Hajnalka, Auguszta napja. A református naptárban Hajnalka, Alpár napja. Az evangélikus naptárban Hajnalka napja. A zsidó naptárban II. Ádár hónap 20. napja. napi igék. Katolikus: ApCsel 3,11-26; Zs 8; Lk 24,35-48. Református: Kol 1,24-29; IKrón 19. Evangélikus: lKor 15,50-57; lPt 1,17-21. HAJDAN Március 27-én 160 éve, 1848-ban Perczel Miklós, Bonyhád fia Pécsett „népgyűlést hirdetett, s egy hét alatt százhatvan újoncot szedett össze: megalakította a 7. honvéd-zászlóaljat, amelynek őrnagyává nevezték ki”. 150 éve, 1858- ban elhagyta Bogyiszlói Gyurmán Andor, ki öt évig jegyzősködött ott, majd országos hírű gyorsíró lett. 110 éve, 1898-ban a Tolnamegyei Közlöny Takarékosság - szövetkezetek című vezércikke írta: „A takarékosságra szoktatás, új jövedelmi források megnyitása, a meglevők erősítése juttatja a népet nagyobb jövedelemhez, s teszi elviselhetőbbé az életét.” 100 éve, 1908-ban született Szekszárdon Steig István fazekas népművész. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Kft Tolna Hlegyel Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Lapszerkesztők: Árki Attila, Finta Viktor, Tóth Ferenc Művészeti szerkesztő: Fazekas András A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: Lengyel János Készült: AS-NYOMDA Kft Déli Üzem, 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél- és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 1040460146017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1800 Ft, negyed évre 5400 Ft, fél évre 10 800 Ft, egy évre 21 600 Ft. Hirdetésvezető: Bogár Barnabás, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMSüen, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását illetve törlését Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. CSEH PÉTER RÓMAI 900 PERCEGŐ ROVAR DAL HOSSZÚ MORZEJEL ELLENBEN KELTA ISTEN ÚTJÁN L MÉR ► V ▼ ▼ PADLÁS, HÁZTETŐ A TÓRIUM JELE ► ODAÁT ► GYÓGYNÖVÉNY SÖTÉT SZÍN VICC l ? TAVASZI HÓNAP ► ▼ IGEFAJTA HOMÁLYOS MOTTÓ ► ▼ NÉMET FOLYÓ OLDAL, ANGOLUL l ▼ ELŐTAG: VEGYI ► ▼ CSÚCSÍVES VÖRÖSMARTY MIHÁLY VERSE ► ▼ r SZEMÉLYED ► KUTYA JELZŐJE ► NÉMET NÉVELŐ ► TÁPLÁL, ENNI AD A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. ERŐS FELMELEGEDÉS reggeli :■ SMS IWS' hőmérséklet + déli felhőzet rj 14 X '' 0 "C Tamási- Paks- 14 “C -fC Dombóvár Készíttette: 1Ü zones Bonyhád Szekszárd 14 “C re Tolna megyében ma délelőtt napos idő lesz. Délután viszont erősen megnövekszik a felhőzet. Kisebb esőkre is számítani kell. Gyenge, változó irányú szél fúj. Éjszaka beborul az ég, de jelentős eső nem esik. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 14 fok köré emelkedik, péntek reggelre 5 fok köré süllyed, A legvalószínűbb folytatás: jövő keddig erőteljes, tavaszi felmelegedés várható. Jövő kedden erős széllel, kiadós esővel, Nyugat-Magyaror- szágon valószínűleg gyengül a meleg. Orvosmeteorológia: erős melegfront! hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az úgynevezett jó idő is fokozza a közlekedési balesetveszélyt, ugyanis ilyenkor az optimálisnál felszabadultabbak vagyunk, több kockázatot vállalunk. Az előrejelzés bizonytalansága: csütörtökig „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárt). További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://w3p.t-zones.hu ). Vizhőmérséklet Duna 4-7“C Tisza 4-T'C Balaton 5 'C veienccHo « Fertő 5°C Tisza-tó 6 l:C Hójelentés Dachstein 110-630 cm La Thuile 40-250 cm í