Tolnai Népújság, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-25 / 70. szám

14 RECEPTVERSENY Makói csirke A receptet Pápai Józsefné faddi olvasónk küldte. hozzávalók: 1 kilogramm csirke, 50 dekagramm vö­röshagyma (nem tévedés), 2 deciliter tejszín, 5 deka­gramm vaj, 3-4 evőkanál liszt, ízlés szerint só, 1 mok­káskanál őrölt fehér bors, késhegynyi őrölt szerecsen­dió virág. elkészítése: A megtisztított csirkét kis darabokra vág­juk, megsózzuk, lisztbe for­gatjuk. A vajon erős lángon mindkét oldalát átsütjük, majd egy hőálló tálba egy­más mellé tesszük. Rákari- kázzuk a megtisztított vö­röshagymát, megsózzuk, borsozzuk, rátesszük a tej­színt és még 1 deciliter vi­zet. Fűszerezzük a szere­csendió virággal, majd le­fedjük a tálat. Előmelegített forró sütőben 40 percig pá­roljuk, majd fedő nélkül pi­rosra pirítjuk. Továbbra is várjuk olvasóink receptjeit, a receptverseny el­ső három helyezettje értékes ajándékokat nyerhet. Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd Liszt F. tér 3. A pályázók tudomásul ve­szik, hogy az általuk bekül­dött receptet a kiadó az elkö­vetkezendő időben bármelyik termékében megjelentetheü. Ha kérik, eltávolítják a címkét a kukáról Lapunk március 20-i számá­ban, a Szóvá tesszük című rovatban egy szekszárdi ol­vasónk panaszáról írtunk, amelyben nehezményezi, hogy szeméttárolójára a szolgáltató cég címkét ra­gasztott, s nem kapott tájé­koztatást arról, miért. Az Alisca Terra Kft. ügyve­zető igazgatója írásban rea­gált a cikkre. Tölgyesi Balázs leírta: a cím­ke megjelöli a kuka űrtartal­mát és a közszolgáltató ne­vét. A címke ragasztására azért volt szükség, hogy el­lenőrizzék, hogy az ügyfelek által kötött hulladékszállítá­si szerződésben megjelölt szeméttároló mérete meg­egyezik-e a ténylegesen ki­helyezett edénymérettel. „Azért bátorkodtunk társa­ságunkat is feltüntetni, hogy a kuka tulajdonosa előtt egyértelmű legyen a kira­gasztó személye” - fogalma­zott a cégvezető. „Fel sem merült bennünk, hogy az ön kukáját reklámhordozónak tekintsük, és cégünket a címke kiragasztásával reklá­mozzuk”. Tölgyesi Balázs hozzátette: amennyiben a panaszos úgy érzi, hogy címke jogos érdekeit sérti, úgy kérésére azt eltávolít­ják, és az azonosítás más módját választják. TELEFONOK SEGÉLYHÍVÓ: 112 MENTŐK: 104 RENDŐRSÉG: 107 TŰZOLTÓK: 105 MÁV INFORMÁCIÓ: 74/311-953 VOLÁN INFORMÁCIÓ: 74/528­899 SZOLGÁLTATÁS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. MÁRCIUS 25., KEDD Az egészséges életmód megvéd a kórokozóktól. Ha a szervezet nem képes rá, immunerősítők, gyógyteák segítenek Köhögni tavasszal is lehet légúti fertőzések Nátha, torokfájás nem csak télen fenyegethet A köztudatban az ősz, a tél a megfázás időszaka, holott a gyakorlatban na­gyon sokan betegednek meg légúti fertőzések kö­vetkeztében március, áp­rilisban is. F. Kováts Éva Nincs ebben semmi különös, hi­szen tavasszal ugyanazok a té­nyezők - összezártság, hideg - fennállnak, amik ősszel vagy té­len, de ehhez még hozzájárul, hogy a téli hiányos táplálkozás miatt kiürülnek a szervezet vita­minraktárai. Hiányozhatnak az antioxidáns vitaminok - A, C és E - a nyomelemek, mint amilyen a szelén és a cink. Hiányállapot keletkezik a szervezetben, védte­lenebbek vagyunk a kóro­kozókkal szemben. Ilyenkor nem csak a tavaszi fáradság je­lentkezhet, de bizony gyakran előfordulhat, hogy megbeteg­szünk - mondta dr. Almási Ist­ván, a szekszárdi megyei kórház infektológus főorvosa. A kórokozók által kiváltott be­tegségek klinikai képét és kime­netét három tényező határozza meg: a szervezetbe jutott mikro­organizmusok száma, virulenci- ája, azaz megbetegítő-képessége és a védekezőrendszer állapota. Normális védekezőképességű személyeknél az esetek túlnyo­mó többségében enyhébb a be­tegség lefolyása, ritkábban fejlő­dik ki szövődmény. Azoknak vi­szont, akiknek valamilyen im­az immunrendszer erősítésére, a betegségek megelőzésére na­gyon jók a gyógynövényboltok­ban kapható különböző teák, teakeverékek. Gyógyteát nem­csak megfázásra, torokfájásra, náthára javasolnak fogyasztani, munológiai károsodásuk van, a betegség lényegesen súlyosabb formájával kell megküzdeniük. A meghűléssel járó tüneteket mintegy 200 különféle kórokozó idézheti elő. Mivel a gyógyszerek csak részben segítenek, elsősor­ban immunrendszerünket kell karbantartani - magyarázza dr. Almási István. Az immunrend­szer erősítésére régi jól bevált módszerek: az egészséges élet­mód, a változatos, vitamindús táp­lálkozás, a friss levegőn való tar­tózkodás és a rendszeres mozgás. A vitaminok pótlásának legjobb módja, ha sok friss zöldséget, gyü­de az emésztés könnyítésére, a vese, a máj működésének foko­zására, a kiválasztás elősegítésé­re is. Az immunrendszer erősítő sének másik módja a rendszeres szaunázás, ami a szervezet al­kalmazkodóképességét erősíti. mölcsöt fogyasztunk, de akinek erre valamilyen oknál fogva nincs lehetősége, az megpróbálkozhat a mesterséges bevitellel is. A vita­mintablettákkal, különböző táplálékkiegészítőkkel azért nem árt csínján bánni, a zsírban oldó­dó - A, D, E, K - vitaminok ugyan­is nem ürülnek ki a szervezetből ügy, mint a vízben oldódóak, ha­nem felhalmozódhatnak, és ezzel különböző problémákat okozhat­nak. Ugyanez a helyzet a nyom­elemekkel is. Célszerű tehát visz- szatérni a biotáplálkozásra, a fino­mított, agyonfeldolgozott élelmi­szerek helyett sok rostanyagot tar­talmazó ételeket, például teljes ki­őrlésű lisztből készült kenyeret, tésztát, rizst, müzlit fogyasztani. Együnk lehetőleg azonos időben, mert az állandó változtatás meg­terheli a gyomrot és a beleket. És ha valóban egészségesek, fittek szeretnénk lenni, akkor az év­szaktól függetlenül többet kell mozognunk. PÁLYÁZATOK Energiatakarékosság 2008-ban Április 14-ig lehet pályázni a gazdasági minisztérium 2008-as energiatakarékos­sági támogatásaira. A mi­nisztérium öt kategóriában hirdette meg a pályázatot. 1. Nyílászárók cseréje, utó­lagos hőszigetelés A támogatás 15 százalék, az elérhető maximális támoga­tás 264 ezer forint lakáson­ként. A felvehető maximális hitelkeret 1,496 millió fo­rint, a maximális beruházá­si költség 1,76 millió forint. 2. Fűtés és melegvízellátás korszerűsítése A támogatás mértéke 20 százalék, maximum 400 ezer forint lakásonként. Ha iparosított technológiával épített lakóépületben egyedi fűtés, illetve használati me­legvízellátás van, a lakástu­lajdonosok itt is benyújthat­nak egyedileg pályázatot. A maximális hitelkeret 1,6 millió forint, a figyelembe vehető maximális beruházá­si költség 2 millió forint. 3. Utólagos hőszigetelés A támogatás mértéke 20 százalék, maximum 400 ezer forint lakásonként. A felvehető maximális hitel­keret 1,6 millió forint, így a figyelembe vehető maxi­mális beruházási költség 2 millió forint. 4. Komplex beruházások A legnagyobb energiameg­takarítást, hőszigetelést és energetikai berendezés és nyílászárócserét tartalmazó beruházás éri el. A támoga­tás maximuma lakásonként 720 ezer forint, a beruházás összköltségének maximum 18 százaléka. A maximális hitelkeret 3,28 millió forint, a maximális beruházási költség 4 millió forint. 5. Megújuló energiafelhasz­nálás Megújuló energiaforrások­kal előállított hő- vagy villa­mos energia, biomassza, geotermikus energia, szél­energia, szerves hulladékok felhasználásának növelése, napkollektorok, napelemek telepítése. Lakásonként ma­ximum 1 millió forint lehet a támogatás, a maximális tá­mogatási intenzitás 25 szá­zalék. Iparosított techno­lógiával épült lakások itt nem pályázathatnak. A ma­ximális hitelkeret 3 millió forint, a maximális beruhá­zási költség 4 millió forint. További információ: www.gkm.gov.hu és a www.energiakozpont.hu SZEKSZÁRD Panoráma nagyte­rem: Hipervándor (amerikai sci- fi) 17.30. 20. Art terem: Vérző olaj (amerikai film) 17.19. ma Időpont Helyszín 07.15-08.15 6-os főút, 132-136 km 07.30-08.00 56-os főút, 10-11 km 08.15-09.15 56-os főút, Várdomb 08.30-09.50 6-os főút, 138-142 km 09.30-10.50 56-os főút, 18-19 km 11.00-12.00 6-os főút, 146-148 km 11.30-11.50 56-os főút, 22-28 km 12.00-12.40 56-os főút, 30-32 km 12.25-13.15 Kakasd 13.00-13.25 55-ös főút, 117-118 km 13.30-14.30 6-os főút, 153-155 km 13.30-14.30 Pörböly DÍL-OUNÁNTÚU REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT PÁLYÁZATOT HIRDET ÁLLÁSKERESŐK SZÁMÁRA SZERVEZETT TANÁCSADÁSOK, TRÉNINGEK TÁMOGATÁSÁRA az Európai Szociális Alapból, a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 1.1.2. Intézkedése által támogatott „Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatáséért" című program keretében. A munkaügyi központ a foglalkoztatás elősegítéséről é$ a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 19/B §-a, továbbá a foglalkoztatást elősegítő támogató- okról, és a munkaerő-piaci szolgáltatásokról, valamint az azokhoz kapcsolódóan nyújt­ható támogatósról szóló 30/2000 (IX, 15.} GM rendelet 4., 7..valamint 21.§-a alapján pályázatot tesz közzé. A pályázat célja Humán szolgáltatások biztosításával segíteni azokat az álláskeresőket, akik a TÁMOP 1.1.2. program keretében Baranya, Somogy, Tolna megyében az elhelyezkedéshez szükséges képességeik megállapításához, bizonytalanságuk feloldásához, önmaguk fejlesztéséhez segítséget várnak. A pályázat alanya: Pályázó a dél-dunántúli régió területén székhellyel bejegyzett, 2007. május 1. előtt alapított, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, non-profit szervezet, illetve egyéni vállalkozás lehet. A támogatós formája, mértéke: vissza nem térítendő támogatás A pályázat benyújtásának határideje: 2008. április 4. A pályázat részletes feltételeit tartalmazó pályázati egységcsomag a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szolgáltatási és Rehabilitációs Főosztályán (7400 Kaposvár Fő u. 37-39.) térítésmentesen átvehető, ahol a pályázatta! /kapcsolatban további információ, kérhető, illetve a www.ddrmk.hu honlapról letölthető. Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A Projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. HIRDETÉS x**>zt'**4 Eimes f'Y'S \ A ) ' ÁFSZ ' %S-áR A A EURES ON-LINE ÉS INFORMÁCIÓS NAP SZEKSZÁRDON A rendezvény időpontja: 2008. március 27. (csütörtök) 14“ - 17“ A rendezvény helyszíne: Babits Mihály Művelődési Központ számítógépterme Szekszárd, Szent István tér 10. A rendezvény programja: AZ EURES RENDSZER ISMERTETÉSE MUNKAVÁLLALÁSI FELTÉTELEK AZ EURÓPAI UNIÓBAN HASZNOS TUDNIVALÓK ÁLLÁSKERESÉSHEZ Lehetőség nyílik a program keretében: ÁLLÁSAJÁNLATOK KERESÉSÉRE ÖNÉLETRAJZOK ELHELYEZÉSÉRE EGYÉNI TANÁCSADÁSRA Várunk minden érdeklődőt! Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Jó hatású lehet a tea, a szauna

Next

/
Thumbnails
Contents