Tolnai Népújság, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2008-03-23 / 12. szám
Iß 2008. MÁRCIUS 23.. VASÁRNAP XI. ÉVFOLYAM. 12. SZÁM MOZAIK „A szabadságot választottam” majdnem szűz Ubrankovics Júlia nagyon félt a meztelen jelenetektől Ubrankovics Júlia játssza a főszerepet Bacsó Péter legújabb filmjében, a Majdnem szűzben. Hegedűs V. Rita- Tavaly végzett a Színművészeti Egyetemen, az osztályából mindössze hárman kaptak szerződést. Ön nem tudott vagy nem akart elhelyezkedni kőszínháznál?- Hívtak néhány helyre, de egyiket sem fogadtam el. Inkább a szabadságot választottam. Egyelőre nem aggódom, bőven van tennivalóm! A nyáron Berlinben és Grazban voltam Bodó Viktorral, aki ott rendezett. Ezután részt vettem egy német-magyar koprodukcióban, a Medeiát játszottuk a Bárkában, illetve Németországban. Szeptemberben Bacsó Péterrel forgattam a Majdnem szüzet, ezután négy hónapot Hamburgban töltöttem a színművészeti egyetemen.- Jól beszél németül?- Anyanyelvi szinten. Sopronban születtem, német óvodába és iskolába jártam.- Jelenleg mivel foglalkozik?- Nagyon leköt a film népszerűsítése, és a MU Színházzal készülök egy produkcióra, amelyben főszerepet fogok játszani.- Hogy bukkant önre Bacsó Péter?- Dobray Györggyel forgattam egy tévéfilmet két évvel ezelőtt. A film operatőre, Andor Tamás ajánlott Bacsónak, aki megnézte egy vizsgaelőadásunkat, majd közölte, én fogom a főszerepet játszani a filmjében.- Nem zavarta, hogy az első nagyjátékfilmjében le kellett vetkőznie?- A meztelenkedés nem volt öncélú. Szépen fotózott jelenetek lettek, vállalom őket. De nagyon furcsa volt! Nem voltam felkészülve rá! Izgultam és féltem! Ráadásul minden jelenetet leg- ; alább négyszer felvettünk! Ubrankovics Júlia most szabadúszó, és kétlaki életet él HÍRSÁV Cipőt készítenek Kurt Cobain emlékére EGY AZ IDÉN SZÁZESZTENDŐS jubileumát ünneplő cipőmárka egy különleges Kurt Cobain cipőt dob piacra. A limitált példányszámban kapható lábbelire a zenész nevét, aláírását és néhány híresebb dalszövegét teszik fel. Húsz év után láthatóak a pompeji vörös falak RÓMÁBAN HÚSZ Év restaurálás után megnyílt a közönség előtt Augustus császár palotája. A látogatók négy termet tekinthetnek meg: az alexandriai stílusú dolgozószobát, az Álarcok Termét, a Távlatok Termét és a Füzérek Termét kecses oszlopaival. Újra Budapesten a Queen együttes OKTÓBER 28-ÁN újra Budapesten lép fel Paul Rodgers és a Queen. A banda a Rock The Cosmos című új stúdiólemez bemutató turnéjával érkezik hazánkba, így a régi nagy slágerek mellett minden bizonnyal számos új dal is felcsendül majd. A VOLT nyitja a fesztiválszezont JÚLIUS ELSŐ HÉTVÉGÉJÉN a soproni VOLT Fesztivál nyitja a nyári fesztiválszezont. A négy nap alatt csaknem 250 programmal találkozhatnak a vendégek. Fellép a Dreadzone, az Exploited és a Nouvelle Vague is. Budapestre érkezett a királynő hozománya kicsomagolták az Iparművészeti Múzeumban március 26-tól látható Beatrix hozománya - Az itáliai majolikaművészet és Mátyás király udvara című kiállítás utolsó darabjait. A tárlat legfényűzőbb tárgyait, a Corvin-tálakat a New York-i Metropolitan, a londoni Victoria és Albert Museum, valamint a Berkeley Museum gyűjteményéből kapta kölcsön az intézmény. HIRDETÉS MKB fiókok: SZEKSZÁRD Garay tér 8. Tel.:(0874)505860 PAKS Dózsa Gy. út 75. Tel.:(06 75)519660 Az MKB Kivételes Lakáshitel lakásvásárlási célú, svájci frank alapú, 3 hónapos kamatperiódusú. Igényléséhez a 2007. év díjnyertes folyószámlája, az MKB Kivételes Folyószámla szükséges (az igénybevételi feltételek teljesítésével). ‘A Teljes Hiteldíj Mutató CTHM) értékének meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM mértéke nem tükrözi a hitel árfolyam- és kamatkockázatát. A THM forintban történő folyósítás és forintban történő törlesztés alapján került meghatározásra. Az alkalmazott árfolyam a tárgynegyedévet megelőző hónap 1. munkanapján érvényes MKB által jegyzett devizaárfolyam. A kamat a 2. kamatperiódustól a jelenleg hatályos kondíciók szerint várhatóan évi: 3,00%. Az MKB Kivételes Lakáshitel részeként az MKB Kivételes Folyószámlát három egyszerű feltétel teljesítésével lehet megnyitni: havonta minimum 90 000 Ft jóváírás a számlán, amely legfeljebb 2 jóváírásból származik; legalább 2 csoportos beszedési (pl. közüzemi számlák kiegyenlítése) vagy állandó átutalási megbízás; egy MKB Bankkártya, mely a Kivételes Folyószámlához kapcsolódik. A közjegyzői díjat abban az esetben térítjük vissza, ha az ügyfél az MKB Kivételes Folyószámla-használat feltételeinek legalább 3 hónapig folyamatosan megfelel. A közjegyzői díj visszatérítésének igénylésére 2008. szeptember 30-ig van lehetőség. A részletes feltételeket és a részletes THM értékeket a vonatkozó aktuális kondíciós listák tartalmazzák, melyek a bankfiókokban és a www.mkb.hu oldalon érhetők el. A betéti szerződés részletes leírását az üzletszabályzat tartalmazza. Emellett az MKB TeleBANKár munkatársai készséggel nyújtanak felvilágosítást a nap 24 órájában a 06 40 333 666-os telefonszámon. A hirdetés kizárólag a figyelemfelkeltést szolgálja, nem minősül nyilvános ajánlattételnek. THM: 6,07% (CHF ALAPON) Az év folyószámla terméke 2007 MKB TeleBANKár: 06 40 333 666 www.mkb.hu TELJESSÉ SAJÁT VILÁGÁT! ■ szerzodeskotesi díj nélkül ■ első három havi kamat nélkül ■ értékbecslési díj nélkül ■ közjegyzői díj visszatérítéssel FILMSAROK Habkönnyű komédia KEMÉNYEN INDÍTJA Bacsó Péter új filmjét: a fiú és a lány azon vitatkoznak, mihez kezdjenek másfél millióval. Megvalósítsák-e a lány álmát, azaz néhány napot töltsenek egy luxusszállodában, vagy próbálják megalapozni jövőjüket? Végül az előbbit választják, a könnyű élet ígérete pedig elszédíti őket. A lányból prostituált lesz. Nem sző- röstül-bőröstül, csak a teste. EZZEL NEM IS LENNE baj, csakhogy Bacsó Péter úgy készít filmet, mintha semmi sem történt volna az elmúlt évtizedekben a film- művészetben. A Majdnem szűz akár népmese is lehetne: hogyan győzi le az árva lány a vasorrú bábát. A gonosz mostoha itt a magyar rögvalóság: stricik, kéjéhes vezérigazgató, a lány pedig az érinthetetlen lelkű Árva Boróka, akin hiába megy át a magyar-török kamionforgalom jelentős része, csak megvonja a vállát, és szerelembe esik, ha éppen az jön a forgatókönyvben. AKI tehát élve boncolást vár a női leiken, nagyot csalódik, hiába láthatunk nagyszerű alakítást a főhőst játszó Ubrankovics Júliától. A figurák az íróasztali lámpa fényében élhettek utoljára, a felszínt karcolgató történetben a tragédia búvópatakként illan el néhány ócska poén kedvéért. BACSÓ PÉTER mindig is a szatírák mestere volt, gondoljunk csak a Te rongyos életre - kár, hogy ezúttal a kemény sorsok ellenére csak egy habkönnyű vígjátékot kapunk. A díszletnek használt valóság pedig keserű szájízt hagy maga után. ■ Mézes Gergely Majdnem szűz ÍRTA ÉS RENDEZTE: Bacsó Péter szereplők: Ubrankovics Júlia, Hujber Ferenc, Kaszás Gergő, Tóth Attila, Cserhalmi György, Fullajtár Andrea