Tolnai Népújság, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-20 / 67. szám
2008. MÁRCIUS 20.. CS KÖZELET A volt adatvédelmi biztost Majtényi Lászlót Jelöli az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének a köztársasági elnök és a miniszterelnök. Személyéről az Országgyűlés dönt, az ORTT vezetőjének kinevezéséhez elegendő az egyszerű többség. A jogász Majtényi több napilapban etikai és szakmai kérdésekben is véleményt mondott. Elismertük a független Koszovót jegyzék Belgrád hazahívta a budapesti szerb nagykövetet - Ötpárti jóváhagyás Mindenre elszánt belga KFOR-katonák vigyáznak a rendre az albán és szerb lakosú Kosovska Mitrovicában Valós veszélyt jelenthet a vajdasági magyaroknak Budapest lépése Magyarellenes honlap betiltását kérik magyarellenes honlap betiltását kéri a genfi székhelyű Szellemi Tulajdon Világ- szervezetnél a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) „Az RMDSZ felhívja a figyelmet: az www.udmr.info honlap a szövetség nevének rövidítését és jelképét, a tulipánt felhasználó álportált az ő lejáratásukra hozta létre”. Sarkozy nem lassít a reformokon A FRANCIA ÁLLAMFŐ a szerdai kormányülésen cáfolta, hogy pártja, a jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) a helyhatósági választásokon elszenvedett veresége miatt lassítani kívánja a reformokat. „A világgazdasági viharban eltökélten tartani kell az irányt” - hangsúlyozta Sarkozy. Sarkozy: viharban is irányban! A MÖM nem vállalja a felelősséget A magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) nem felelős a március 15-i rendezvény után Budapest utcáin lezajlott atrocitásokért - jelentette ki Kakuk Attila, a MÖM elnöke. Az utolsó két felszólaló - Toroczkai és Buda- házy - szónoklata előtt bejelentették: utánuk befejeződik a rendezvény. Tisztújítást is követelnek a liberálisoknál Az elmúlt napok eseményei kapcsán felmerül a kérdés, a Szabad Demokraták Szövetsége eljut-e odáig, hogy tisztújító küldött- gyűlést hívjon össze. A múlt hét pénteki ügyvivői testület ülésén ugyanis egyértelművé vált, hogy a tavalyi tisztségviselő-választáson az eredményt befolyásoló szabálytalanságok történtek, ezért számos párttag nyíltan követeli, hogy az Országos Tanács hívja össze a küldöttgyűlést, és tartsák meg a tisztújítást. Többen - köztük az elnök, akinek a posztja is múlhat a gyűlésen - úgy vélik, az ügyvivőket és az Országos Tanács (ÖT) tagjait is újra kellene választani. Az OT elnöke a lemondást is fontolgatja, ha a tisztújítás nem történik meg. A párt más tagjai viszont tiltakoznak a megismételt választás ellen, és amellett érvelnek, várják meg a Jüttner Csaba által jegyzett vizsgálati jelentést. ■ Magyarország, Horvátország és Bulgária elismeri a független Koszovót. A szerb külügyminiszter szerint Budapest nemzetközi jogot sértett. Hazahívták a nagykövetüket. Tibay Gábor Elismerte tegnap Magyarország a független Koszovót - az erről szóló kormánydöntést Hor- váthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára ismertette a kabinet tegnapi ülése után. A magyar diplomácia már az új balkáni köztársaság kikiáltásakor - február 17-én - egyértelművé tette az elfogadást. A horvátok és a bolgárok is elismerik Koszovót. A külügy meg akarta várni, míg a március 15-i ünnepségek békében véget érnek a magyarlakta határon túli területeken. A koszovói függetlenség kérdése zavargásokhoz, sőt parlamenti .J választások kiírásához vezetett £ Szerbiában. Többen attól tartanak, a délvidéki erőszak a vajdasági magyarokat is súlyosan érintheti. Koszovó magyar elfogadásában ugyanakkor ötpárti konszenzus mutatkozott, így tegnap valamennyi parlamenti erő üdvözölte a kormánydöntést. Horváthné Fekszi Márta azt mondta: a döntésről diplomáciai jegyzékben tájékoztatják a függetlenség kikiáltását elutasító Szerbiát és a koszovói államot is. Az államfő napokon belül dönthet a diplomáciai kapcsolatok felvételéről - tette hozzá. régóta vártuk, hogy Budapest elismerje Koszovó függetlenségét, bár a bejelentés napja talán nem a legszerencsésebb - hangoztatta Pásztor István. A Vajdasági Mag)'ar Szövetség elnöke (VMSZ) lapunknak elmondta: az egy hónapos várakozás talán több atrocitástól kímélte meg a vajdasági magyarokat. Pásztor az autonómiatanács ülésén megismételte: Koszovó függetlenségének elismerése után valós veszély lehet a magyarok bántalmazása, de a helyi szervek felkészültek ennek megakadályozására. A szerb kormányt arra kérte, tegyen meg mindent azért, hogy garantálható legyen a vajdasági magyarság minden egyes tagjának személyi és anyagi biztonsága. Lezárták a kínai hatóságok Ti- betet a külföldiek elől: az újságíróknak sem engedik, hogy a napok óta tartó zavargások helyszínére utazzanak. Az összecsapások miatt több állam is fon„A SZERBEKNEK NEM ÉRDEKÜK, hogy bántsák a vajdasági magyarokat” - mondta lapunknak Ágoston András. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt vezetője szerint Szerbiának egyedül Magyarországon keresztül vezet út nyugatra. Azonban azt is elvárta volna a magyar kormánytól, hogy az kijelentse: támogatják a magyar autonómiatörekvéseket. tolóra vette a pekingi olimpia- de legalábbis a nyitóünnepség- bojkottját. Kína az internetes kapcsolatokat is blokkolja. A Nagy Tibeti Tűzfal miatt a kínai internetezők nem érik el a A magyar kormány az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval is egyeztetett a kérdésről az elismerés előtt, sőt Szerbia szomszédaival, Bulgáriával és Horvátországgal közös nyilatkozatot adott ki. Ebben többek között azt írják: továbbra is fenn akarják tartani Szerbiával a jószomszédi viszonyt, és valamennyien abban érdekeltek, hogy Szerbia „az európai úton maradjon”. „Nem számíthatnak jó kapcsolatokra Szerbiával azok az országok, amelyek elismerik Koszovó függetlenségét - ezt közölte Vük Jeremic szerb külügyminiszter tegnap. - Azt mondom: ne sértsétek meg Szerbia szuverenitását és területi egységét Koszovó elismerésével” - mondta. Jeremic szerint a nemzetközi jog is sérült. Szerbia diplomáciai jegyzékben tiltakozott, és Belgrád rosszallása jeléül hazahívta a budapesti szerb nagykövetet. Göncz Kinga tegnap egy interjúban azt igyekezett leszögezni: Koszovó nem szolgálhat például a világ többi, elszakadásért küzdő államának. A magyar külügyminiszter hozzátette: a történteket nem lehet összekötni az erdélyi autonómia kérdésével sem. „Megelégedéssel, egyetértéssel nyugtázzuk, hogy elismertük Koszovó függetlenségét” - mondta a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács ülésén Németh Zsolt. Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint a vajdasági magyarok számára kedvező lenne a vízumkényszer feloldása, hasonlóan, mint ahogy Horvátországgal tettük, de kulcsfontosságúnak tartotta a magyar állam- polgárság megadását számukra. nyugati hírportálokat és az emberi jogi szervezetek honlapjait sem. A Ihászai incidenseknek a hírek szerint száz halottja van. A kínai hatóságok csak tízes nagyságrendet ismernek el. ■ P. A. HIRDETÉS Az ING Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár Igazgatótanácsa ezúton értesíti a Pénztár tagjait, hogy a Pénztár Alapszabálya értelmében küldöttválasztásokat kell tartani az eltelt időre tekintettel mindkét pénztári ágazatban. Az ING Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsa döntésének megfelelően, a küldöttválasztó gyűlésekre a következő választó- körzetekben kerül sor, az alábbi időpontokban: Önkéntes ágazat A Tolna megyei állandó lakcímmel rendelkező pénztártagok számára összehívott küldöttválasztó gyűlés időpontja és helye: 2008. április 10.13 óra 00 perc, 6000 Kecskemét, Irinyi út 17. Határozatképtelenség esetén a megismételt gyűlés időpontja ugyanezen nap 13 óra 30 perc Magán ágazat A Tolna megyei állandó lakcímmel rendelkező pénztártagok számára összehívott küldöttválasztó gyűlés időpontja és helye: 2008. április 10.13 óra 15 perc, 6000 Kecskemét, Irinyi út 17. Határozatképtelenség esetén a megismételt gyűlés időpontja ugyanezen nap 13 óra 45 perc Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy a küldöttválasztó gyűlés kizárólagos napirendi pontjai - az Alapszabály értelmében - a küldöttek megválasztása és visszahívása. A gyűlésen azok a tagok vehetnek részt, akik személyi azonosságuk és pénztártagságuk igazolására alkalmas okirattal rendelkeznek, és regisztráltatták magukat. A küldöttválasztó gyűlésen a pénztártag meghatalmazással is képviseltetheti magát. A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. A küldöttválasztó gyűlés akkor határozatképes, ha az adott választókerülethez tartozó pénztártagok több mint fele jelen van, illetve meghatalmazott útján képviselteti magát. Ha a küldöttválasztó gyűlés határozatképtelen, akkor a határozatképtelenség esetére összehívott, megismételt közgyűlés a meghívóban (hirdetményben! szereplő kérdésekben a jelenlévők számától függetlenül határozatképes. Amennyiben az eredeti küldöttválasztó gyűlés meghívója (hirdetménye) ezt tartalmazza, akkor az eredeti és a megismételt küldöttválasztó gyűlés egy napon is megtartható. Szívélyes üdvözlettel: Budapest, 2008. március hó 20. az Igazgatótanács Gyurcsány: békésebb volt idén március 15. „a magyar rendőrség az elmúlt pár év tapasztalatai alapján is nagyobbrészt megtanulta a leckéjét: tudja, hogyan és milyen módon lehet, kell kezelni az utcai rendbontókat, hogyan kell eljárni a törvényes rend megsértőivel szemben” - mondta tegnap Gyurcsány Ferenc, miután tizenöt rendőrt elismerő oklevélben részesített március 15-én végzett munkájáért. Tibet totális kínai zárlat alatt blokád Kitiltották a külföldieket, nem lehet internetezni