Tolnai Népújság, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2008-03-02 / 9. szám

8 ELETMOD 2008. MÁRCIUS 2., VASÁRNAP HIRSAV A mobilfüggőség a legújabb betegség terjed a mániás mobilhasz­nálat, amely a szakemberek szerint kóros függőséghez is vezethet. A súlyosabb mobil­mániában vagy e-mail- mániában szenvedők képe­sek akár éjjelente többször is felkelni és ellenőrizni, hogy kaptak-e új üzenetet. Egy brit felmérés szerint az emberek harmadánál már jelentkez­nek a függőség tünetei, például éjszakára nem kap­csolják ki a telefonjukat, nélküle sehova nem mennek, vagy a leveleiket is folyama­tosan ellenőrzik. Aki sokat mérgelődik, lassan gyógyul meg A nevetés a legjobb gyógy­szer, ez idáig is ismert volt. Azt viszont most bizonyítot­ták először, hogy a mérgelő- dés a legbiztosabb hátráltatá­sa a gyógyulási folyamatnak. Az amerikai Ohio University kutatói égési sebeket ejtettek 100 alany karján, akiket két csoportra osztottak. A később felhergelt alanyok közül azok gyógyultak gyorsabban, akik nem fojtották magukba dühüket, inkább gyorsan ki­adták azt. Akik napokig mér­gelődtek, azoknak átlagosan négy nappal tovább tartott a gyógyulási idejük. Szégyentáblára teszik a dohányosok fényképeit HIRDETŐTÁBLÁRA TENNÉK FEL egy kínai városban azoknak az embereknek a fényképét, akik megszegik a dohányzási tilalmat. Az önkormányzat által kitalált kezdeményezés érdekessége, hogy főként a szabályszegő füstölők család­tagjaira számítanak. .Kínában egyébként nagyon komolyan veszik a dohányzás vissza­szorítását. A „füstös” alkal­mazottak prémiumot sem kapnak a munkahelyükön. Gyógyszerrel kezelnék az alkoholbetegeket FORGALOMBA került Ameri­kában az első olyan tabletta, amely segít az alkoholfüg­gőknek leszokni az italról. A készítmény fő alkotóeleme egy olyan vegyület, amely csökkenti az ital által kivál­tott örömérzetet, illetve an­nak hiányát az agyban. A gyártó szerint ez a jelenleg ismert leghatékonyabb mód­szer az italról való leszokásra. Uj gyógyír a negyven év felettiek ízületi gondjaira Hazánkban mintegy 1-1,5 millió ember életét keserítik meg külön­féle izom- és ízületi panaszok. A 40 év feletti lakosságnak közel 32 százaléka küzd üyen jellegű problémákkal. Az ízületi problé­mák jellegzetes tünete az ízüle­tek mozgásképességének csök­kenése, fájdalmak, gyulladások, kopások. Egy új magyar talál­mány azonban jelentős enyhülést ígér a betegségben érintetteknek. Vajda Zsolt kutatási vezető el­mondta: hatéves fejlesztés ered­ményeképp sikerült előállítani egy összetett hatással rendelke­ző, koncentrált, de természetes hatóanyagot. Ezzel az izom-, ízü­leti fájdalmak és a gyulladások is sikeresen kezelhetők. A ható­anyag már az első használattól érezhető hatást fejt ki. A fájdal­makat erősen csökkenti vagy akár teljesen meg is szüntetheti. Különféle ízületi sérüléseknél a gyógyulási időt akár 45-55 szá­zalékkal is lerövidítheti. A speciális találmány, összetéte­le révén, kifejezetten a 40 év felet­ti korosztály mozgásszervi problé­máinak megoldását célozza meg. A terméket ön most ingyen ki­próbálhatja! Ehhez az alábbi postacímre kell egy megcím­zett, felbélyegzett válaszboríté­kot küldeni. ▲ NATUR ARKÁNUM KFT. 7406 KAPOSVÁR, PF. 28 http://www.naturarkanum.hu/vr A gyűjtőszigetek többségén ötféle konténer található, tartalmukra a színükből lehet következtetni i: műanyag Fehér: fehér üveg Szürke: fém : újságok, kartonok, csomagoló­papírok, telefonkönyv, szórólap műanyag borító, indigó, faxpapír, pelenka, toalettpapír Szabad: itt a helye a színezett (zöld, barna) boros-, illetve sörös­üvegeknek vegyszeres- és orvosságosüvegek, kerámia, porcelán Szabad: kimosott üdítőspalackok, tejfölöspoharak, műanyag zacskók ií4 vegyszeres­ft flakonok, hungarocell, fogkefe, játékok Szabad: a befőttes- üvegek mellett ide való minden fehér üvegből készített palack ablaküveg, tükör, villanykörte, szemüveg, neoncső , Szabad: alumínium italdobozok (sörös, üdítős), alufólia, kon- zervek, fémkupakok , Tito; ételmaradékkal : szennyezett konzerv­dobozok MŰANYAG FLAKON FEHER ÜVEG FÉMDOBŐI FORRÁS: EUROPRESS-GYÜJTES - EUROPRESS-GRAFKA Menő szelektíven gyűjteni környezetvédelem A gyűjtőszigetek séta közben útba ejthetők A papírgyűjtésnek hagyo­mánya van hazánkban, de már a műanyag palac­kokat és az üvegeket is egyre többen dobják szelektív gyűjtőbe. Wlcsek Anna Örvendetes, hogy míg a lakos­ságtól szelektíven begyűjtött hulladék mennyisége 2003-ban csupán 4000 tonna volt, tavaly ez a szám már elérte a 45 000 tonnát. A szelektív hulladék­Öko-Pannon Kht. munkatársa. - Külön megemlíteném, hogy a szelektív gyűjtőkből csak 10-15 százalék nem hasznosítható sze­mét kerül elő, s ez európai szin­ten nagyon jó arány. Ausztriá­ban például a hasznosítható hul­ladékok közé keveredő kakukk­tojások aránya 25-30 százalék.” A legtöbb félreértés és tévedés az italos kartondobozokkal kap­csolatos. Európában naponta több mint 100 millió liter folyé­kony élelmiszert töltenek ilyen dobozokba. Magyarországon is ez a vezető csomagolóanyag, amelynek fő alkotórésze a legin­kább újrahasznosítható papír (75 százalék). Európában 2006- ban az összes italos kartondoboz 60 százalékát hasznosították - kivonva belőle a műanyagot és az alumíniumot -, illetve 31 szá­zalékát anyagában újrahaszno­sították. Ez nemcsak a környeze­tet, hanem a vásárlók pénztár­cáját is kíméli. Az újrahasznosí­tott kartonokból sokfajta termék készíthető, például konyhai törlőkendők, irodai termékek, csomagolópapírok. „Magyarországon még keve­sen gyűjtik szelektíven az italos­kartonokat, mert a lakosság nem tudja, hogy az is újrahasznosít­ható - mondja Baka Éva, az Italoskarton Környezetvédelmi Egyesülés igazgatója. - Emellett kevéssé tudják az emberek, ho­vá kell dobni a dobozokat a gyűjtőszigeteken.” Ennek az az oka, hogy a tejes és üdítőitalos tégla­dobozok gyűjtése városon­ként eltérő. Budapesten pél­dául a papírgyűjtőbe kerül­nek, de egyes városokban a műanyagok vagy a fémek közé öntik. Erről érdemes a kukákra ragasztott matri­cákról vagy a helyi közszol­gáltatóknál tájékozódni. Mire kell figyelni a hulladék szétválogatásakor? gyűjtőket egyre többen használ­ják. További jó hír, hogy a lakos­ság megtanulta helyesen meg­tölteni a gyűjtőkonténereket. „Vannak még kételkedők, akik úgy gondolják, a gondosan szét­válogatott hulladékot a kukás­autóban úgyis összeöntik, de egyre többen hisznek a szelektív gyűjtés hasznosságában, és használják is a gyűjtőket - mondja Priebelszki Edina, az A csomagolásokat mindig ki kell üríteni. Elöblíteni csak akkor szükséges, ha ételmara­dékkal szennyezettek. Erre azért van szükség, mert meg­könnyíti a hulladékok kézi szétválogatását. Az újrahasz­nosítás egyik feltétele, hogy a hulladék tiszta legyen. A DOBOZOK ÉS PALACKOK ÖSZ- szepréselése is hasznos, hogy ne levegővel, hanem hulladékkal teljen meg a gyűjtőedény. HA NEM FÉR több hulla­dék a konténerbe, pró­bálja meg később elhe­lyezni vagy tegye le a sziget körül úgy, hogy szállításkor a munká­soknak ne kelljen a válo­gatásra időt vesztegetni Rákkutatás: új magyar áttörés a kiegészítő terápiában új FLAVONOiDKivoNATOK Kifejlesztették a második generációs búzacsíra-flavonoid-kivonatokat Magyar kutatóknak a Szegedi Tu­dományegyetem közreműködé­sével sikerült azonosítani a búza­csíra legaktívabb rákellenes, ala­csony molekulasúlyú flavonoid- elemét, az apigenint. Ezzel elő­ször nyílt arra lehetőség, hogy olyan búzacsíra alapú készít­ményt fejlesszenek ki, amely tu­dományosan igazolt rákellenes hatóanyagokban van dúsítva, és ezekre van standardizálva. A kutatásokat dr. Gyimes Er­nő, a Szegedi Tudományegyetem docense és Varga Gábor Dipl.- Kfm., a rákellenes polysaccharid immunerősítő Patkónyelv ki­Búzacsíra - apigenin- szerkezete vonat keverék kifejlesztője koor­dinálja. Varga Gábor nyilatkozata sze­rint „A 2. generációs búzacsíra- flavonoid esetében pontosan is­merjük a fő rákellenes hatóanya­got és annak hatásmechanizmu­sát. Ez különbözteti meg az 1. ge­nerációs búzacsíra-kivonatoktól. A fő hatóanyag azonosításával először vált lehetővé a tudomá­nyosan igazolt hatóanyagokra standardizált búzacsíra-apigenin- kivonat létrehozása. A fejlesztés apigenintartalma - napi minimá­lis bevitelre lebontva - több mint százszorosa az 1. generációs bú­zacsíra-kivonatokénak. Várako­zásaink szerint hatása legalább egy nagyságrenddel nagyobb lesz az 1. generációs búzacsíra- flavonoid kivonatokénál.” A búzacsíra-flavonoid a rák­ellenes biológiai válaszmódosí­tó gyógyszerekhez hasonlóan el­sősorban a növekedési faktorok befolyásolásával, többek között gátolja a daganatsejtek védeke­zőképességét a kemo- és sugárte­rápiás szerekkel szemben, vala­mint akadályozza a tumorsejtek vérellátását is, és gátolja azok osztódását és áttétképzését, elő­segítve a rákos sejtek elhalását. Erősíti a kemo- és sugárterápia és más biológiai terápiák rákelle­nes hatását. Kitűnően kiegészíti a rákellenes Patkónyelv kivonat­keverékek immunerősítő hatá­sát, mivel az új búzacsíra alapú flavonoidkivonat csökkenti a rá­kos sejtek immunrendszerrel szembeni rejtőzködőképességét. Az új fejlesztés a legfontosabb hatóanyagra, az apigeninre van standardizálva. Az apigenin mellett azonban az összes fon­tos flavonoidot tartalmazza ter­mészetes formában (pl. brokko­li-, zeller-, gránátalma-, tőzegáfo­nya-, kék áfonya-, feketeszeder-, földimogyoróhéj-kivonat). In vivo és in vitro kísérletek­ben a búzacsíra flavonoidjai képesek voltak az emlődaga­natok kialakulásának és növe­kedésének gátlására. A búza­csíra leghatékonyabb flavo- noidja, az apigenin, laborató­riumi kísérletekben a bél-, emlő-, a leukémia, a tüdő-, pe­tefészek-, prosztata-, bőr-, pajzsmirigy-, gyomor-, hasnyál­mirigyráksejtek növekedését gá­tolta, illetve előidézte azok elha­lását. In vivo állatkísérletekben az apigenin, illetve a búzacsíra flavonoidjai gátolták a májdaga­natok kialakulását, növelték a túlélési időt prosztatarák esetén, és gátolták a melanoma tüdő- áttétképző hatását, valamint az emlődaganatok növekedését. Az apigeninnek jelentős lehet a gyulladásgátló és az asztma,- Növekedési faktorok eíÖseaíűX a f tfirtöfSöftek vérettótásái ezáltal azok növekedését A növekedési faktorok működésének gátlása aptgeninnel megfosztja a tumorsejtekeí a vérellátástól és elősegíti az immunrendszer zavartalan működését Növekedés faktorok illetve az allergia tüneteit enyhí­tő hatása is. Számos epidemiológiai felmé­rés utal arra, hogy az apigenin az egyik legfontosabb flavonoid, amely felelős a zöldségek, gyü­mölcsök széles körű rákmegelő­ző hasznáért. Azonban amíg a zöldségek és gyümölcsök apige­nin- és más polifenoltartalma erősen ingadozhat, addig az újonnan kifejlesztett készítmény legfontosabb hatóanyagai stan­dardizáltak. Az új flavonoid- búzacsíra-komplexum nem tar­talmaz ízfokozás érdekében hozzáadott cukrot (pl. fruktózt) - ennek használatát az Ameri­kai Rákszövetség legújabb ajánlásában nem javasolja, mi­vel az elősegítheti a ráksejtek burjánzását éppen azoknak a növekedési faktoroknak a foko­zása révén, amelyeket az apigenin gátol. (262: In: CA Cancer J Clin 200ó;56;254-281). A rákellenes immunerősítő gomba eredetű Patkónyelv ki­vonatok mellett immár az egye­dülálló, rákellenes hatóanyagok­ra standardizált búzacsíra-flavo- noidok is az érdeklődők rendel­kezésére állnak Európában. ▲ TOVÁBBI INFO: www.flavogenin.hu www.vttanax.hu TEL: 06/30 391-8080 l

Next

/
Thumbnails
Contents