Tolnai Népújság, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-11 / 60. szám

2008. MÁRCIUS 11., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG SZOLGALTATAS 13 RECEPTVERSENY Zöldséges lasagne Meszlényi Ferenc bonyhád- majosi olvasónk receptje. hozzávalók: 1 csomag lasagne lap, 4 evőkanál olaj, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 60 de­kagramm vegyes zöldség, 5 deciliter paradicsomlé, só, őrölt bors, oregánó, bazsali­kom, 1 csokor petrezselyem, 1-2 kiskanál cukor, 3 decili­ter besamelmártás, 20 deka­gramm reszelt sajt. elkészítése: Az olajon meg- fonnyasztjuk a felaprított fokhagymát és vöröshagy­mát. Beleszórjuk a lereszelt vegyes zöldséget és lepirít­juk. Ha a levét elfőtte, ráönt­jük a paradicsomlevet, fű­szerezzük, és összeforral­juk. Egy tűzálló tálat kike­nünk olajjal, belefektetünk egy réteg lasagne lapot. Ujjnyi vastagon rákenjük a zöldséges ragut, rárakunk egy kevés besamelmártást, és sajtot szórunk rá. Megis­mételjük a rétegezést még egyszer, majd az egészet be­fedjük tésztalappal, elsimít­juk rajta a besamelt, rászór­juk a maradék sajtot, és for­ró sütőbe tesszük. 180 fo­kon 20-25 percig átsütjük, amíg a sajt és a besamel is szépen megszínesedik. 10- 15 percig pihentetjük, és kockára vágva tálaljuk. Továbbra is várjuk olvasóink receptjeit, a receptverseny el­ső három helyezettje értékes ajándékokat nyerhet. Cím- Tolnai Népújság, 7100 Szek- szárd Liszt F. tér 3. TRAFFIPAX Időpont Helyszín 12.00- 13.00 61-es főút, Simontornya 13.15-14.00 61-esfőút,Tolnanémedi 14.45- 15.45 61-es főút, Pincehely 16.00- 16.30 61-es főút Nagykónyi 16.45- 18.00 61-es főút, 70-72 km ÜGYELETESEINK LAPSZERKESZTŐ: Árki Attila ÚJSÁGÍRÓK: Szekszárdon Hargi­tai Éva 74/511-505; Fax: 74/ 511-514, Pakson Vida Tünde 06/20/398-4504, Simonto- rnyán Varga László 06/30/418- 6616, Tolnán Steinbach Zsolt 74/440-660, 06/30/650-3023. TERJESZTÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ: Szabó Ferenc 06/30/650-3004. Ha nincs ló, jó a szamár is sőt, nem csak a lovat, az autót is sikerrel helyettesíti ez a kedves füles, akit munka közben Bonyhádon kapott lencsevégre fotós kollégánk. Számos előnye van: kicsi a fogyasztása, nem kell súlyadót fizetni utána, és még kedvelni is lehet SMS-ROVAT: 30/303-0272 * TABÓDRA Győrfi Franciskának: Nagyon boldog névnapot kívánunk! Anya és Apa. * '28'! Nem voltál mellettem, se jó­ban, se rosszban nem számíthat­tam rád... Ez az, amit nem lehet megbocsátani és elfelejteni. '22' * SZIASZTOK! Kedves, szerény lány­nyal megismerkednék Szekszárd és környékéről. 31 éves srác. Sms: 06203863821 * 52/165/85 NŐ élettársi kapcsolat­ra keres független, káros szenvedé­lyektől mentes férfit Dombóvár és környékiek előnyben. 20/928-2935 * HÁT EZ BIZONY nem téves hívás volt az előbb. Jó a hangod. Minden üzim neked szólt. Ez az utolsó üzim, kicsim. Vajon rájössz-e? * 45 ÉVES férfi társat keres Szek­szárd és környékéről. 06202754746 * 43 ÉVES, nőtlen, sportos férfi ke­resi társát gyermektelen és sporto­lást kedvelő szekszárdi vagy környé­ki hölgy személyében 40 éves korig. Sms-t várok a 20/3763148 tel. számra. * TISZTELT HÖLGYEK! 40 felett mit vártok, ti csak félreléptek, kalandra vágytok. * 164/58/46 éves elvált férfi va­gyok bonyhádi elvált vagy özvegy hölggyel ismerkednék komoly kap­csolat reményében. Tel.: 06202429865 * SZIASZTOK LÁNYOK! 31 éves srác Bonyhád környéki lányok sms- ét várja komoly kapcsolat. 06.30.jtwpgmd * CSALÓDOTT 50-es férfi aranyos, vagyontalan hölgyet keres tartós kapcsolatra 46 éves korig, aki sze­ret falun élni. OMAO MWPIPMI * KEDVES MINDENKI! Számtalan rossz (sajnos) tapasztalat miatt írok. Miért lettek a kapcsolatok felszíne­sek, pozíciófüggők, hogy lehet a szeretetből gyűlölet? Egyáltalán ha valakit szeretünk, vagy legalábbis szimpatikussá válik számunkra, mi­ért nem valljuk be a másiknak? Egyszer élünk. Üdv.: István (29 év). 0630/944-59-86. * SOKAT CSALÓDOTT, józan életű, 50-es keresi társát tartós kapcsolat reményében aranyos 170 cm ma­gasabb átlagos hölgyben. „Boldog élet". * GYÖNYÖRŰM, gyere vissza hoz­zám, szeretlek. 06702219649 * 29 ÉVES SRÁC keres csinos, szo­lid, hűséges, nem dohányzó nőt őszinte, hosszú távú kapcsolatra Szekszárdról. 06203693584 * „HÓVIRÁG" jeligére a telefonszá­mom: f0/i00z01v. Szívesen megis­mernélek! Én egy komoly kapcsola­tot kereső, rendezetten élő, függet­len negyven éves pasi vagyok! írj!:-) NAPI MENÜ GARAY ÉTTEREM Szekszárd, Széchenyi u. 29-31. Tel.: 74/312-118. menü: Paradicsomleves. A: Va­das marhaszelet makarónival. B: Fokhagymás sertésmáj pet­rezselymes burgonyával és sa­vanyúság. A menü ÁRA: 590 forint. GEMENC ÉTTEREM Szekszárd, Mészáros L. u. 1. Tel.: 74/311-036. menü: Zöldborsóleves. A: Rán­tott sajt, rizs, tartár. B: Paradi­csomos húsgombóc, sósburgo­nya. A MENÜ ÁRA: 640 forint. „ÍZLELŐ” CSALÁDBARÁT ÉTTEREM Szekszárd, Bartina u. 12/a. Tel.: 74/510-406. menü: Levesek: 1. Tejszínes hagymakrém-leves sült hagy­makarikákkal. 2. Hamis ha­lászlé. Főételek: A. Brassói ap­rópecsenye hasábburgonyával. B. Rántott csirkecomb francia- salátával. C. Pirított gomba barnarizzsel, fokhagyma már­tással. A GYERMEKMENÜ ÁRA: 400 fo­rint. A FELNŐTT MENÜ ÁRA: 750 forint. BÉRLET VÁSÁRLÁSA ESE­TÉN: 680 forint. REPETA ÉTTEREM, FŐISKOLA Szekszárd, Rákóczi u. 1. Tel.: 74/528-315. menü: Csontleves, finommetélt. A: Paradicsomos húsgombóc, sósburgonya. B: Csilis bab. Pogácsa. C. Sze- zámmagos csirkemell, rizibizi, tartármártás. A MENÜ ÁRA: 570 forint. SZÁSZ SÖRÖZŐ, ÉTTEREM Szekszárd, Garay tér 18. Tel/Fax: 74/312-463. menü: Húsleves. Vadas marhaszelet, kenyérgombóc. A MENÜ ÁRA: 600 forint. TOSCANA ÉTTEREM ÉS KÁVÉZÓ Szekszárd, Szent István tér 1- 3. Tel.: 06/30/6919-688. menü: A: Szárnyas gulyásleves; Stíri­ai metélt. Bl: Szárnyas gulyás­leves; Rántott sajt, jázmin rizs. B2: Szárnyas gulyásleves; Ra­kott burgonya. AZ A MENÜ ÁRA: 650 forint. A Bl, B2 MENÜ ÁRA: 750 forint. ZRÍNYI SÖRKERT ÉTTEREM Szekszárd, Zrínyi u. 1. Tel.: 74/511-606. Fax: 74/511-605. menü: Zöldborsókrém leves. A: Rántott szelet, párolt rizs, cse­megeuborka. B: Grillezett csirkeszárny, fűszeres burgo­nyagerezdek, céklasaláta. A MENÜ ÁRA: 600 forint. (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további étter­mek jelentkezését az 511-534-es telefonon 8-tól 16 óráig.) NAPKELTE 6.05 - NYUGTA 17.44 HOLDKELTE 7.17 - NYUGTA 23.05 SZILÁRD napja szilárd. A nyelvújítás során keletkezett a Konstantin név magyarosításával, jelentése: szilárd, állhatatos, következe­tes. Védőszentje: Szent Cons­tantinus angol király, aki fele­sége halála után szerzetes lett. A skótok térítése közben vér­tanúságot szenvedett. Kun Szilárd az 1952-es olimpián ezüstérmet, 1965-ben pedig Európa-bajnokságot nyert sportlövészetben. Az utolsó görög király neve II. Konstan- tinosz; trónörökösként vitorlá­zásban olimpiai bajnokságot nyert; trónjáról lemondatták, ma külföldön él. Konstantin Szimonov esztergályosból lett költő és haditudósító a volt Szovjetunióban. Nálunk Várj reám című megzenésített ver­se aratott nagy sikert, Darvas Iván előadásában. EGYÉB NÉVNAPOK: Aladár, Bors, Borsika, Kadosa, Kons­tantin, Konstantina, Riza, Ro­zina, Szofron, Szofrónia, Te­réz, Terézia, Ulrik. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Konstantin emlékezete, Szi­lárd, Tímea napja. A reformá­tus naptárban Szilárd napja. Az evangélikus naptárban Szilárd, Borsika napja. A zsi­dó naptárban II. Ádár hónap 4. napja. napi igék. Katolikus: Szám 21,4-9; Zs 101; In 8,21-30. Re­formátus: Mt 22,23-46. IKrón 3. Evangélikus: Jób 19,21-27. In 17,9-19. PROGRAMOK MOZI szekszárd Panoráma nagy­terem: Asterix az olimpián (spanyol-francia vígjáték) 17.30. 20. Art terem: Londo­ni férfi (magyar film) 19. KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS tamási művelődési központ: kézműves foglalkozás a gim­názium napköziseinek 13. 125 A L Al S C!) K A DUNÁN tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 78 cm, Paks 246 cm, Dombori 301 cm, Árvízkapu 673 cm. A Sió Palánknál 167 cm. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Lapszerkesztők: Árki Attila, Finta Viktor, Tóth Ferenc Művészeti szerkesztő: Fazekas András A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: Lengyel János Készült AS-NYOMDA Kft. Déli Üzem, 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesíté­sét az Axel Springer-Magyaror­szág Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelye­in keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a te­rületi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra: 1800 Ft, negyed évre 5400 Ft, fél évre 10 800 Ft, egy évre 21 600 Ft. Hirdetésvezető: Bogár Barnabás, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a kü­lönböző versenyeken, játékokon, akci­ókon, szavazásokon és rejtvénypályá­zatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMSben, interneten, e-mailben meg­adott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatokat meg­adva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érde­keltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt, Pe­tőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira^kiadványaira és egyéb szol­gáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ÉTKEZÉS ELEM! —* ...DELON, SZÍNÉSZ ALATTO­MOS ANGOL TAGADÁS RÓMAI 4 NEBULÓ SZUNDÍT l HARAP­DÁL ► ▼ ▼ ▼ FINN HANGSZER DÍSZ ► ▼ RÓMAI 56 ► KÁLNOKY LÁSZLÓ VERSE FALU BÁCSBAN GYŐZ L ▼ TERMÉK ► T MOSONI HELYSÉG HELYI MUKKAN ► ▼ NYERS KALAP L T FÉL GYÁR! ► ÓKORI GÖRÖG TÁVIRA­TI ŐRI ► MIATT, NÉPIESEN ► T LATIN É BETŰ RÓMAI 950 ARZÉN JELE L LENTEBB­RŐL T ► ▼ SÜLT ► A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. VÁLTOZATOS TAVASZ déli „ hőmérséklet + déli felhőzet „ems EWS' 10 °C 5 °C Dombóvár 11 °C 5°C Paks­Készíttette: zones Bonyh-ád Szekszárd 11 ”C S'C Tolna megyében ma reggel a Köd felszáll. Napközben már napos, kellemes idő várható. Mérsékelt, délben élénk délies szél fúj. Éjjel a szélvédett helyeken sűrű kodtoltok alakulnak ki. Hajnalban felhő- södés kezdődik. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 14 fok kö­ré emelkedik, kedd reggelre 5 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: kedden, szerdán esőre célszerű számítani, Csütörtökön és pénteken változóan napos, meleg, tavaszi idő vár­ható. Szombaton ismét sok eső valószínű. Orvosmeteorológia: fronthatás szerdáig nem várható. Közlekedés-meteorológia: a hajnali óráktól kora délelőttíg sűrű ködfoltok várhatók. A szokásosnál jóval nagyobb követési távolsá­got. illetve alacsonyabb űtazősebességet kell tartani. Az előrejelzés bizonytalansága: csütörtökig „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd, További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP poriálján ( http://wap.t-zones.hu ). 13-C ES2EÄ 11-c / 13"C Vízhőmérséklet Duna 6-7 °C Tisza 5-6 °C Balaton Pc Velencei-tó 7 °C Fertő 6 :C Tisza-tó 5 °C Hójelentés Dachstein 100-520 cm Obertauern 150-250 cm LaThuíle 100-150 cm

Next

/
Thumbnails
Contents