Tolnai Népújság, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-11 / 60. szám
4 2008. MÁRCIUS 11., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP Képregény készült az atomenergiáról Paks Nukleáris képregényt készített a Women in Nuclear (Nők az atomenergetikában), azaz a WIN paksi érdekeltségű magyar szakcsoportja. Ebben a témában nagyon hiányosak az ismeretek, a nukleáris energiáról a középiskolában tanulnak először a diákok. Ez ösztönözte az atomenergiával foglalkozó hölgyeket, hogy próbálják meg a fiatalok ismereteit gyarapítani. Egy képregény elkészítésének ötletét Angliából hozta Bacs Judit. A WIN al- elnöke ültette át a szöveget a magyar és a paksi viszonyoknak megfelelő formába. - Nem egyszerű fordításról van szó, hiszen Angliában teljesen más típusú atomerőmű működik - fogalmazott. Belecsempészték a paksi erőművet, a képregényben szereplő fiatalok ide is ellátogatnak. A munkában a WIN a FINE csoporttal, azaz a Fiatalok a Nukleáris Energetikáért Egyesülettel dolgozott együtt. A rajzokat Doszpoth Tamás készítette. Kriskó Réka titkár elmondta, rövidesen elkészül egy fiatalabbaknak szóló kiadvány is. A szintén nukleáris témakörrel foglalkozó füzetbe kisiskolásoknak szóló feladatok és ismertetők kerülnek. ■ V. T. Bacs Judit Minden diákra, minden iskolára próbatétel vár PAKS A Pákolitz István Városi Könyvtár gyermekkönyvtára több programjában is megemlékezik arról, hogy 2008 a reneszánsz éve Magyarországon. Hunyadi Mátyás trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából több versenyt hirdettek általános iskolásoknak. A második és hatodik osztály közötti korosztálynak levelező verseny keretében feladatlapot kell kitöltenie, miután a Mátyás királyról szóló meséket elolvasták. A feladatlapokhoz a könyvtárban juthatnak, vagy letölthetik az intézmény honlapjáról is a www.vkpaks.hu oldalon. A határidő április 8. A hetedik és nyolcadik osztályosok számára családi vetélkedőt hirdetett az intézmény. Kétfős csapatok jelentkezhetnek, mégpedig egy gyermek és egy nagyobb testvér, szülő vagy nagyszülő. A téma természetesen Mátyás kora. Lázár Ágnes gyermekkönyvtáros elmondta, a Gazdag Erzsi Általános Iskola sajátos nevelési igényű tanulóit rajzpályázat várja. Munkáikkal április 8- ig kell elkészülniük. ■ T. V. Treszl Gábor (balról), Magyar Zoltán és a gyönyörű, veterán Pannónia. Nagy megpróbáltatás vár mindhármukra a Pekingig vezető hosszú úton A Pannónia Kínába indul kaland Egy Pannóniával kelnek át Szibérián és a Góbi sivatagon A Pannónia expedíció június elején indul. Két paksi fiatalember egy negyvenéves, oldalkocsis motorral nekivág, hogy eljusson Pekingbe, az olimpiára. Treszl Gáborra és Magyar Zoltánra huszonnégyezer kilométer és sok megpróbáltatás vár. Vida Tünde Nagy kalandra, óriási próbatételre vállalkozik két paksi fiatalember. Egy veterán motorral indulnak el az olimpiára, hogy a paksi sportolóknak szurkolhassanak. Magyar Zoltán még nem vett részt motoros expedícióban, Treszl Gábornak viszont nem ez az első különleges túrája. Ő már az athéni olimpián is ott volt. Két éve pedig a mostani útra készülve egészen az Ural hegységig motorozott. A társa akkor más volt, a motor viszont ugyanaz, egy 1967-es évjáratú oldalkocsis Pannónia T5 típusú motorkerékpár. A veterán jármű Gábor szerint kiváló állapotban van, s fel is készítették a hosszú útra. Szerinte nem ez jelent igazi kihívást, hanem az, hogy mentálisan miként bírják majd az utat. Négy hónapot szánnak a huszonnégyezer kilométeres túrára. Az expedíció sporttörténeti jelentőséggel bír a fiúk szerint, ez lesz a veterán járművel megtett utak egyik leghosszabbika. Öt országot érintenek: Ukrajna, Oroszország, Mongólia, Kína, Kazahsztán területén motoroznak majd. Oroszországba szívesen megy vissza Treszl Gábor, hiszen két éve jó tapasztalatokat szerzett. Sok barátra tett szert, vannak, akikre számíthat, visszavárják. Nem lesz ilyen egyszerű Mongóliát meghódítani. Nincs mindenhol szilárd burkolatú út, homokviharokra számíthatnak, s minden bizonnyal közlekedési táblák garmadája sem várja őket. Itt egy helyi vezetőt szeretnének majd felfogadni, hogy átvezesse őket a Góbi sivatagon. Ilyen és hasonló problémák sokaságát kell még indulásig megoldaniuk. Nem egyszerű vízumot szerezni, mondják. Oroszországban például előre lefoglalt szállás kell hozzá, ami náluk nem olyan egyszerű, mint más utazóknál. Nehéz megmondani ugyanis, hogy hány küomé- tert tesznek meg egy nap. Nem tűznek ki teljesíthetetlen célokat, 200- 250 kilométert szeretnének megtenni naponta, de bármikor közbeszólhat az időjárás, s máris várakozásra kényszerülnek. Legalább ilyen fejtörést okoz a kínai járműbeviteli engedély, fennáll a veszélye, hogy nem kapnak a motorra ilyen okmányt. - Most indult el egy kerékpáros expedíció anélkül, hogy megkapták volna a belépési engedélyt - mondja Gábor, hozzátéve, hogy Nem lesz egyszerű Mongóliát meghódítani. A Pannónia T5-ös eddig megtett útjai: 2002: magyar országjáró körút: 1200 km 2003: Adria túra: 2000 km 2004: Judo EB, Bukarest: 2000 km Athéni Olimpiai Játékok: 5000 km 2005: Szlovéniai túra: 1500 km 2006: Nyugat- Szibéria túra: 9000 km figyelemmel kísérik az övékhez hasonló kezdeményezéseket. A tervek szerint ők sem csak ketten utaznak, társulnak azzal a csapattal, amely Roburral indul Pekingbe. Az elképzelések szerint dokumentumfilm is készül az expedícióról. Ha sikerül megteremteni az anyagi feltételeit, egy tévéstáb kíséri őket, s örökíti meg kalandjaikat. Nemcsak a filmre, hanem az utazásra is rengeteg pénz kell. Gáboréknak már eddig is sikerült néhány támogatót találniuk, de továbbra is keresik azokat, akik segítenének nekik abban, hogy véghez vigyék álmukat.- Eltökélt szándékunk, hogy a világ legnagyobb sportversenyén teljesítményünkkel lelki támogatást adjunk műiden sportoló honfitársunknak, mindenekelőtt szülővárosunk, Paks olimpikonjainak. Ha a magyar sportolóknak csak egy pici pluszt is ad jelenlétünk a lelátón, akkor már elértük valódi célunkat - fogalmaztak a fiúk. - Hisszük, hogy az embert és gépet a végsőkig próbára tevő küzdelmünkkel hitelesen képviseljük az olimpiai eszmét. Harminc év java az első önálló verseskötetben tamási Nem egy kapkodós típus Horváth Jenő. Harminc éve ír, és csak most jelenik meg az első önálló verseskötete. Újságokban, antológiákban persze sokat publikált, de a könyvkiadással várt. Önmaga legnagyobb kritikusa; mindössze 43 verset válogatott be a költészet napjára megjelenő kötetébe. ■ Kádár Jánostól is őriz köszönő levelet, mert segített gyűjteménye gyarapításában. A toliforgatást Raffai Sarolta biztatására kezdte. Sokat élt és dolgozott Budapesten, közvetlen kapcsolata volt Fodor Andrással, Lázár Ervinnel és Faludy Györggyel. Apja Tamásiban kapott állást, s később - 1997-ben - házassága révén ő is végleg a Tolna megyei városba költözött. Most megjelenő kötete a Magyar Napló rovatvezetője, Szentmár- toni János bábáskodásával lát napvilágot. Illusztrációit Bertalan Tibor festőművész készíti. Horváth Jenő Sokan ismerik Horváth Jenő szép-szomorkás költeményeit, s talán még többen gyűjtőszenvedélyét. Tekintélyes anyaga van írók, színészek, politikusok dedikált fotóiból, leveleiből. Mezey Mária, Gobbi Hilda és Jókai Anna kedves sorai mellett megtalálható nála II. János Pál pápa, Habsburg Ottó és Acél György üdvözlő levele is. Kádár János a régi sakk-könyveket gyűjtötte. Horváth Jenő tőle is őriz köszönő levelet, mert az ecseri piacot járva segített gyűjteménye gyarapításában. ■ Wessely A hétvégére bérlakásba költözhetnek Horoghék összefogás A roma szervezetek és az önkormányzat is segít a fedél nélkül maradt családnak PÁLFA Nyolc-tíz ember, felnőttek és gyerekek üldögéltek, beszélgettek tegnap délután a Teleki utcai ház udvarán. Tégla és cserépdarabok között néhány bútor. A házból alig maradt valami a szombati robbanás után, melynek ereje még utcákkal arrébb is megrengette a falakat.- Ömlött a gáz a palackból, mondtam az öcsémnek, fussunk, mert robbanni fog - idézi fel Horogh Erika. A 29 éves nő két gyermekével, édesanyjával és két öccsével élt a nagyszülői házban. Öccsével cseréltek gázpalackot, amikor vagy valami elromlott, vagy valamit rosszul csináltak, de ömleni kezdett a gáz. A hatalmas robbanás kidöntötte a falak egy részét, a tetőt ledobta. A két szomszédos ház is megsérült.- Hivatalból nem kell vizsgálnunk az ügyet, mivel a családnak biztosítása nincs, a robbanás a kiömlő gáz miatt történt - mondja Bán Attila. A paksi tűzoltóparancsnok hozzátette, a szomszédos házak tulajdonosainak hatósági bizonyítványt állítanak ki, hogy a biztosítónál tudják érvényesíteni kárigényüket. A Horogh család viszont fedél nélkül maradt. Az elmúlt éjszakákat ki itt, ki ott töltötte - mondja Erika, aki anyjával és az összegyűlt rokonokkal, ismerősökkel együtt az önkormányzattól vár megoldást. A család három felnőtt tagja közül senki sem dolgozik, a holmijaik nagy része odalett.- Az önkormányzat a hét végére keres egy házat, amit bérbe vesz a családnak, amíg sikerül pénzt teremteni a megvételére - érkezett a hírrel a Paks Kistérségben Működő Cigány Kisebbségi Ön- kormányzatok Társulása elnöke. Pongó Ignác türelemre intette azokat, akik azonnali megoldást vártak. Elmondta, több roma szervezet összefogott, a megyei önkormányzat elnöke is segítséget ígért. A gyűjtést a Pálfai ■ Az elmúl éjszakát ki itt, ki ott töltötte. Romaszervezet koordinálja, az adományokat a Dunaföldvár és vidéke Takarékszövetkezetnél lévő számlájukra (70600171- 10002876) várják. Sárközi János Tolna megyei nemzeti és etnikai kisebbségi koordinátor hozzátette, felveszik a kapcsolatot a Vöröskereszttel és a Máltai Szeretetszolgálattal, hogy a robbanásban megsérült ingóságokat, ruhaneműket, egyebeket pótolni tudják. Bérdi Imre polgármestertől 3 megtudtuk, az önkormányzat a | bérleti díjat fizeti, amíg összegyű- | lik a pénz a házra. Ő abban bízik, | hogy a család felnőtt tagjai isigye- J keznek munkát találni, s a gyűj- § tés is eredménnyel jár. ■ V. T. Pongó Ignác