Tolnai Népújság, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-11 / 60. szám
2 Az olimpiára hangolódnak a bonyhádi gimnazisták bonyhád Kovács Antal olimpiai bajnok cselgáncsozó tart ma élménybeszámolót a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban 13.30-kor - tájékoztatta lapunkat Antal Mária, a gimnázium könyvtárosa. Mivel 2008 olimpiai év, a bonyhádi gimnáziumban „Olimpiai Kör” alakult, amely rendezvénysorozattal hangolja rá a diákokat a nyári világversenyre, (hé) A héten aláírják a partneri megállapodást regöly A lengyelországi Suchy Las településről érkezik önkormányzati küldöttség Regölybe e hét csütörtökön - tudtuk meg Porga Fe- renctől, Regöly polgármesterétől. A Poznan melletti helységgel tavaly vette fel a kapcsolatot Regöly. Nyáron lengyel gyerekek jártak a községben, illetve novemberben regölyi delegáció ment Lengyelországba. E hét pénteken, ünnepi testületi ülésen írják alá a két község partnertelepülési megállapodását, (sk) Finom pasztellképeken az ezerarcú asszonyok bonyhád Nimcsevity Anna festőművész kiállítását láthatja a közönség hétfőtől a bonyhádi Vörösmarty művelődési házban. A Baja melletti Dávodon élő kortárs festő tárlatának mottója talán a nő. Képein éppúgy feltűnik az elegáns, a különleges, mint a finoman egyszerű nő, a titokzatos, a szomorkás, a bágyatag vagy éppen a vidám, kacér asszony. A tárlat március 28-ig látható, (vm) A művésznő egy képével @ TOVÁBBI hírek: www.teol.hu MEGYEI TÜKÖR 2008. MÁRCIUS 11., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG ' ®MM HMM Sokat fog a faddi horgász fadd A telepítések hatására látványosan nőtt a fogási átlag A Faddi Sporthorgász Egyesületnél jó kezekben van a Fadd-Dombori holtág, ez a taglétszám növekedésén is meglátszik. A sok eszkimót sok fókával várják: az éves fogási átlag néhány év alatt a duplájára nőtt. Kurz Patrik pontyot hozunk, míg július elején harminc mázsa másfél kiló körüli példány érkezik, de szeptemberre is tervezünk további negyven mázsát. Nem csak pontyok élnek azonban a faddi holtágban, sőt, a három évvel ezelőtti halállomány-felmérés bebizonyította, hogy huszonegy fajta uszonyos él a vízben, valamint azt is megállapították, hogy tíz kishalból hat ragadozó. Ezt a felmérést idén is elvégzik a Hortobágyi Halgazdaság Rt. szakemberei. Kiderült az is, hogy rengeteg a busa. Emiatt az egyesület vezetői a Balatonon megfigyelték, hogyan lehet egy speciális hálóval elejteni a nagytestű planktonevőket. Be is szereztek az eszközből, amellyel novemberben több mint százötven mázsányi busát fogtak ki. Az ebből befolyó pénzt növendékhal-vásárlásra fordítják. A harcsáiról elhíresült vízen tavaly nem sikerült kapitális példányt elejteni, 2006-ban viszont hetvenhat kilósat is fogtak a nagybajszából. Schmelcz Lajos hozzátette, a harcsák aktivitása évente változik, csakúgy, mint a horgászok célpontja, tavaly kevesebbet horgásztak a ragadozóra, bár így is szép számmal fogtak belőlük. A tegnapi napos időjárás több horgászt is a vízpartra csalogatott. Szabó Sándor Szek- szárdról jár a holtágra horgászni. Elmondása szerint érezhető a telepítések pozitív hatása, az üzemanyagárat leszámítva nem panaszkodhat. Tavaly több öt-hat kilós ponttyal is megörvendeztette a víz. Megkérdeztük, hogy szoktak-e ellenőrizni, mire elmondta, hogy a halőrök és a faddi polgárőrök is gyakran járnak a parton. Mellette a helyi illetőségű Pánczél János áztatta a zsinórt, aki szintén úgy nyilatkozott, hogy az engedély árát vissza tudta fogni eddig minden évben, így elégedett az eredménnyel. Ő nem csak a pontyokra horgászik, így tavaly is került az asztalára süllő és csuka is. Horváth István a komplejárónál próbálkozott, és - bár idén még csak egy potykát vitt haza - elmondta, átlagosan kettő és fél kiló körüli példányokat fogott az elmúlt években. Igazi sikertörténetet tudhat magáénak a Faddi Sporthorgász Egyesület. 2004-ben - csaknem öt évig húzódó pereskedés után - a faddi önkormányzat hitelből hatmillió forintos kártalanítást fizetett - kilencszázezres áfával megtoldva - a megyei horgász szövetségnek. A tulajdonos ön- kormányzat már korábban szerette volna a víz horgászati hasznosítását a helyi egyesületnél tudni, de a vízben lévő halmeny- nyiség értékében nem tudtak megegyezni a megyei szövetséggel. A döntést követően végül átadták a halászati jogot a faddi horgászegyesületnek, ők pedig öt éven át törlesztik a hitelt a nagyközség önkormányzatának. Négy évvel ezelőtt százötven főt számlált az egyesület, míg a tavalyi év végén már 853 taggal büszkélkedhettek. Érthető a létszám növekedése, hiszen rendszeres telepítésekkel csalogatták a tagokat a tizennégy kilométer hosszú, átlagosan száznyolcvan méter széles holtág partjára. Már rögtön az első évben harminc mázsa potyka foglalta el életterét a vízben, 2005-ben pedig százhetven mázsának örülhettek a horgászok. Az ezt követő esztendőben már kétszáz mázsa bajszos mellett száz mázsa fehérhalra is futotta, míg tavaly kétszázharminc mázsa ponty mellé harminc mázsa fehérhal érkezett. Az idei évben sem tétlenkednek az egyesületnél, már túl vannak egy százharminc mázsás pontytelepítésen, harminc mázsa fehérhallal együtt, de bőven kerül még a vízbe a halászlé főszereplőjéből.- Még három telepítést tervezünk idén - árulta el Schmelcz Lajos, a Faddi Sporthorgász Egyesület elnöke. - Május elején ötven mázsa háromnyaras Horváth István szabadidejében szívesen kiül a fadd-dombori holtág partjára. Érdemes, hiszen nemrég százharminc mázsa pontyot telepítettek Egy főre jutó fogási átlag (kilogramm) FORRÁS: FADDI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET 2004 2005 2006 2007 JEGYZET VENTER MARIANNA Azok a szegény kis automaták az egyészségügy szereplői eltérő fogadtatásban részesítik a vizitdíj megszűnését. A betegek örülnek, az orvosok már kevésbé. Elvitathatatlan, hogy szükségük volt az így keletkezett bevételre, és hát azt sem nagyon titkolták, hogy a notórius képzelt betegek száma is jelentősen megcsappant, mióta fizetni kellett a látogatásért. A népakaratnak azonban van még egy, az ügyben teljesen ártatlan áldozata is: a vizitidíj-automata. A befizetést igazoló cetlit adagoló szerkentyűk nemsokára raktárakban várakozhatnak, hátha egyszer eljön még az ő idejük. szerintem nem kellene egyből eldugni szegényeket, hanem előbb el kellene gondolkodni a hasznosításukon. Elvégre nem csak cetlit adhat egy ilyen automata. Mi lenne, ha egy kis átalakítással más hasznos célokat szolgálnának? Adhatna a népnek például kávét, üdítőt, szendvicset, csokoládét, vagy teszem azt, óvszert. Ha már úgyis annyit emlegették velük kapcsolatban az intim együttlétet... Ötösek az idei borok, magas az alkoholtartalom nagydorog Közel száz mintából hetven kapott érmet az idei borversenyen. A Kocsis György vezette zsűri szerint a minőség összességében javul. Dobri István polgármester hozzátette, a borok alkoholfoka idén magasabb. 53 vörös, 35 fehér, 8 rosé bor került a bírálók elé, ezek közül tizenhét érdemelt aranyérmet. Ezek készítői szállhatnak harcba a Nagydorog bora címért. Döntés áprilisban lesz. Idén Gerzsei József volt a legsikeresebb, négy aranyat és három ezüstöt gyűjtött. ■ V. T. A lóról és a világról szólnak a képek. König Róbert (a képen), a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára mutatkozik be képeivel a szekszárdi I. Béla középiskola galériájában. A tárlat tegnapi megnyitóját követően az alkotó előadást tartott a diákoknak Equus et Mundus, azaz A ló és a világ címmel. A kiállítást április 11-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Vizitdíj: fájhat a fejük az orvosoknak egészségügy Raktárba kerülnek az automaták, jelentősen csökken a bevétel szekszárd Kórházaknak, háziorvosoknak egyaránt gondot okoz a vizitdíj eltörlése, nehezen tudják majd pótolni a bevételkiesést. A vizitdíj-automaták is mehetnek a raktárba. A Balassa János Megyei Kórház területén összesen öt-hat ilyen automata van, ezek a legegyszerűbb, legolcsóbb típusok. Az intézmény vezetése még nem döntött, hogy mi legyen velük. A főigazgató, dr. Muth Lajos abban reménykedik, hogy a kormány pótolni fogja a kórházaknak vizitdíj kiesése miatti bevételcsökkenést. Annál is inkább, mivel 2005-2006-ban jelentős forráskivonások voltak az egészségügyben. Dr. Kerekes László, a Szent Lukács Kht. igazgatója aggályosnak tartja, hogy április elsejétől elesnek az egészségügyi intézmények a vizitdíjból adódó bevételektől, ez náluk havi 5 millió forinttal kevesebb pénzt jelent. A dombóvári kórházban a vizitdíj-auto- matákkal nincs gond, mivel ilyet nem is szereztek be. Ebben az intézményben dolgozókat állítottak be erre a feladatra. Április 1- jétől az ő munkakörük megszűnik, ami 1 millió forint bérköltség megtakarítást jelenthet, de 4 millió bevételkiesés még így is marad. Komoly kiesést jelent az orvosoknak a vizitdíj eltörlése. Hasonlóan vélekedik dr. Winkler László, a bonyhádi kórház igazgatója. Ő is elképzelhetetlennek tartja, hogy ne pótolnák a vizitdíj eltörlése miatt keletkező hiányt, ami náluk havi szinten 1,5-2 millió forintot jelent. Bony- hádon egyébként szintén nem voltak vizitdíj-automaták, kiskórház lévén nem volt rá szükség. A gyermekorvosi körzetek eddig központilag kiszámított vi- zitdíj-átlagot kaptak - miután a 18 év alattiaknak eddig sem kellett vizitdíjat fizetni -, ami a kártyák számától függően 150- 200 ezer forintot jelentett. Az egészségügyi miniszter népszavazás utáni bejelentése szerint ez április 1-jétől megszűnik. Dr. Gonda Mária szekszárdi gyermekháziorvos szerint a kompenzációnak maradnia kellene, mivel az erre szánt összeg tavaly óta szerepel a költségvetésében. A változással a gyermekkörzetek bevételük egynegyedétől esnek el, ami ellehetetleníti a működésüket. Dr. Schrancz Róbert háziorvos, az Orvosi Kamara megyei titkára szerint kevesebbet tudnak költeni az orvosi eszközök fejlesztésére és a bérekre, ha nem pótolja a kormány a vizitdíj kieséséből származó hiányt. Mást nem tehetnek. ■ F. K. É. ■ Termetes harcsáiról is híres a fadd-dombori holtág:.