Tolnai Népújság, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-01 / 27. szám
10 ■EBBS* Ajándékokat adnak át a koncert bevételéből tolna-mözs Ajándékot vehetnek át a mözsi idősek klubjának tagjai ma, pénteken déltájban. Az esemény előzménye a mözsi katolikus templomban lezajlott jótékony célú hangverseny volt, amelyen mözsi és tolnai énekkarok vettek részt. A 35 ezer forintnyi bevétel felhasználására Keresztes Andor plébános Szabó Imre, mözsi alpolgármestert kérte fel. Szabó Imre lapunknak elmondta: a pénzből az idősklub mind a tizenegy tagjának ajándék- csomagot állítottak össze. Ezen felül ebédre is vendégül látják őket az idősek klubjában, (sk) A pártoló tagok is kapnak kedvezményt szedres A pártoló tagság tevékenységét méltatta a Szedresi Nyugdíjas Érdek- szövetség év eleji megbeszélésén Varga Ferenc. A civil szervezet elnökének elmondása szerint az előző évben jelentősen nőtt azok száma, akik aktív szerepvállalással és anyagilag támogatják a szervezet egyre javuló tevékenységét. Ettől az évtől a támogatók a nyugdíjas tagsággal azonos kedvezményben részesülnek. A megbeszélésen szavalat is elhangzott. (sk) Cseh Istvánné saját versét szavalta Előbb találkoznak a megye klubvezetői szekszárd Előbbre hozta évnyitó klubvezetői fórumának időpontját az Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Szövetsége. Mivel egy országos vetélkedőre készülnek, és erre február végéig kell beadni a jelentkezéseket, március 13 helyett február 20-án találkoznak Szekszárdon a tag- szervezetek vezetői, (hé) Sok a meghívás, saját farsangot nem tartanak tamási A tamási katolikus farsangon vettek részt múlt szombaton a helyi Esthajnal Nyugdíjas Klub tagjai - tájékoztatta lapunkat Piszkémé Mézes Lujza, a szervezet vezetője. A műsorhoz kórusuk zalai népdalokkal, csoportjuk pedig cigány tánccal járult hozzá. Saját farsangi bált nem is tartanak, hiszen hivatalosak a látássérültek szervezetének rendezvényére is. (hé) @ további hírek: www.teol.hu NYUGDÍJASOK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. FEBRUÁR 1., PÉNTEK Betartják az örök hűséget emlék Viharos menyegző után máig nem hűlt ki a családi tűzhely Az idén ismét be akarják adni a pályázatot a bátaszékiek Kovács József és neje, Erzsi néni: Hatvan éve „tiporják egymás lábát". Ha veszekednek, nem éltek volna meg együtt ilyen hosszú időt Már iskolába is együtt jártak. Aztán kendertip- rásra, kukoricafosztásra, bálba. Hatvan éve örök hűséget fogadtak egymásnak. Először és utoljára. Steinbach Zsolt- Azelőtt még inkább télen voltak a lakodalmak. És nem szombat, hanem kedd, meg csütörtök volt a lakodalom napja. A mienk 1948. január 8-án. Dörgött az ég, villámlott, olyan zápor volt, hogy csupa vizek lettünk. - így emlékszik vissza immár hatvanéves házasságuk viharos kezdetére a 81 esztendős miszlai Kovács ló- zsef és neje, Völgyi Erzsébet. A lagzi azonban nem csak emiatt volt emlékezetes. Szép nagy vendégsereg gyűlt össze, a régi parasztház tele volt. Aztán a mulatság második napján kisütött a Nap, akkor már az udvaron is lehetett táncolni... A maratoni lakodalom idején az ünnepeltek nagyon fiatalok voltak, még egyikük sem töltötte be a huszonegyet. Amúgy egy évben és egy faluban születtek. Együtt jártak a miszlai iskolába. És az ismerkedésre, szórakozásra is jó alkalmat nyújtó nótázós- beszélgetős kendertiprásra, kukoricafosztásra, meg a bálokra. Szerelembe esésüket nem tudják pontos dátumhoz, alkalomhoz kötni, de Erzsi néni 1947-re teszi ezt a meghatározó történést. Rá egy évre jött az esküvő, majd egy esztendővel később, 1949 januárjában az első fiuk, józsef. Még ugyanabban az évben, decemberben született meg Sándor, a második gyermekük. A férj sokáig magángazda volt, édesapja földjét művelték. A té- eszesítéssel ez megszűnt. A hatvanas évektől előbb traktorosként dolgozott a tsz-ben, aztán Mázán és Budapesten vállalt munkát. A fővárosból hétvégenként járt haza, ilyenkor a háztájiban segített. Nem volt könnyű életük, sokmindenen keresztülmentek. lózsi bácsiból ma is köny- nyen előtör a keserűség. Érezhetően nem tudta megemészteni a kuláklis- tát, a téeszesítést, hogy édesapját tönkretette, a családot lenullázta a régi rendszer. Amikor viszont arról beszélünk, hogy a hatvanéves házassági évfordulón miért nem rendeztek újabb esküvői ceremóniát, más okból lesz könnyes a szeme: - Egyszer fogadtam meg az örök hűséget, és azt be is tartom. Erzsi néni úgy értékeli, hogy egymással mindig kijöttek. Ösz- szezörrenések előfordultak, de veszekedések nem voltak közöttük. - Különbén nem éltük volna meg a hatvan évet együtt. Bármi is történt korábban, lózsi bácsi és Erzsi néni egyetért abban, hogy azelőtt szebb világ volt. Illetve, hogy nem tudják, mi lesz ezzel a mostanival. Hallgatják a rádiót, nézik a tévét, olvassák az újságot (azt mondják, Népújság nélkül nem is tudnának meglenni), és kétségbeejtő- j nek tartják az erőszakot, a családok szélhullását, az erkölcsök lazulását. - Talán, ha nem engednének meg mindent a mai fiataloknak - vélelmezik a megoldást, lózsi bácsi például egy fillért se adna a munkát keresni nem is hajlandó munkanélkülieknek, akik viszont „inni aztán tudnak”. A házaspár napjai csendesen telnek. Erzsi néni fürgén mozog, szeret a ház körül dolgozni. lózsi bácsi már nehezebben mozdul, de annyi ereje még van, hogy fel tudja hasogatni a tűzifát. Nyilván, a családi tűzhely nem hűlhet ki. Két unokájuk és két dédunokájuk van kovácsék elsőszülött fia Szekszárdon él Neki egy Pincehelyen élő lánya van, aki két fiú dédunokával örvendeztette meg nagyszüleit. Fiatalabb fiukat Kovácsék már évekkel korábban elvesztették. Neki egy gyermeke született. A gyémántlakodalmat érő házassági évfordulót Kovácsék számon tartották, de nem rendeztek családi ünnepséget ez alkalomból. A hatvan éve együtt élőket az Együtt Miszláért Egyesület meglepetésszerűen meglátogatta az évfordulón, és ajándékot adott át nekik. ■ Annak idején együtt jártak iskolába is. bátaszék Mozgalmasan, komoly témákkal és mulatozással indult a bátaszéki nyugdíjasklub éve. Nemrég tartották meg évnyitó közgyűlésüket, ahol a tavalyi események összegzése mellett az idei programjaikat is egyeztették. Mezei Bonifácné, a szervezet vezetője elmondta, jelenleg 94 tagjuk van, de a tagdíj- befizetésekkel, a csatlakozással általában sokan csúsznak, így később valószínűleg többen lesznek. A tagdíj egyébként a szervezet működésének egyik alapja, hiszen az 1200 forintok a költségvetés jelentős részét teszik ki. Emellett önkormányzati támogatásból - tavaly ez mintegy 120 ezer forint volt - és olykor pályázatokból gazdálkodnak. A korábbi sikertelenség miatt 2007-ben nem nyújtottak be NCA pályázatot, de az idén alapos előzetes tájékozódás után újra próbálkoznak. Természetesen a komoly munka mellett programokban sincs hiány: nemrégiben a bonyhádi klubbal közösen tartották meg vacsorával, tombolával, zenével és tánccal színesített pótszilveszteri bulijukat. ■ H. É. A csikóstőttősi nyugdíjasok is haladnak a korral csikóstőttős A csikóstőttősi teleházban számítógépes tanfolyamot hirdetnek a nyugdíjasoknak. Keő Roxána, a Faluház vezetője elmondta, hogy a helyi nyugdíjasklub jelezte, szeretnének megismerkedni a számítógép rejtelmeivel. - Az első foglalkozást január 31-én tartjuk, mondta Keő Roxána. - Eddig hat nyugdíjas jelentkezett. A foglalkozásokat Darázsdi Szabolcs, a kistérség mozgókönyvtárosa tartja. A nyugdíjasok megtanulnak levelet írni és küldeni, szövegeket szerkeszteni vagy menetrendnek utánanézni. - A lányom Kanadában él - mondta Barabás Anikó Ágnes, a tanfolyam résztvevője. - Előre örülök, hogy az interneten keresztül napi kapcsolatban lehetek majd vele. A családom azt is megígérte, hogy ha megtanulom a számítógép használatát, kapok egyet ajándékba. ■ Kazinczi Katalin Számítógép is várja a Nagydorogon nyaraló unokát korszellem Az összefogás eredményeként a nagyszülők is felkapaszkodnak a hálóra nagydorog Húsz nyugdíjas tett szert alapfokú számítógép-kezelői ismeretre a nyugdíjasklub által szervezett tanfolyamon. Az ötletgazda, mint Bódis lánosné elnök elmondta, egyesületük egyik tagja, laksa lános volt, aki a szervezésből is kivette részét. A Tolna Megyei Civil Szolgáltató Központ biztosította az oktatókat, a Széchenyi Sándor Általános Iskola a megfelelő helyet és gépeket. Olyan sok érdeklődő volt, hogy két csoportot indítottak. Az elsőben kilencen, a másodikban tizenegyen ismerkedtek a számítógép-kezeléssel és az internettel. - Megtanultunk levelezni, recepteket kerestünk az interneten - mondja Bódis lánosné. - Sokunknak vannak távol a gyerekei, unokái, így tudunk velük kapcsolatot tartani és az internetet is tudjuk használni - mondta. Hozzátette, előfordul, hogy nagypapák, nagymamák megöröklik a család szá■ A nagy érdeklődésre tekintettel azt tervezik, hogy lesz folytatás. mítógépét, vagy vesznek egyet, hogy kihasználhassák azokat a lehetőségeket, amelyeket egy computer és a világháló nyújt. Az sem utolsó dolog, hogy a nyaralni érkező unokák is jobban érzik magukat, ha a megszokott lehetőségeket a nagyszülőknél is élvezhetik. Ezt a gondolatot Bódis Jánosné mellett a tanfolyam egy másik résztvevője lobbanná Kaszás Erzsébet is megfogalmazta. Elmondta, hogy nyugdíjba vonulása előtt jegyzőként dolgozott Kajdacson, de akkor még nem volt számítógép, bár őt már akkor is érdekelte. Ez az érdeklődés azóta is megvan, és bekapcsolódott a háromnapos képzésbe. - A gyerekeim Vas megyében élnek, könnyebb lesz a kapcsolattartás. Az unokám pedig iskolába megy rövidesen. Ó is szívesebben nyaral majd itt, ha lesz számítógép - fűzte hozzá. Az önkormányzat a nyugdíjas résztvevők tandíjának felét magára vállalta. A másik ötven százalékot a klub állta. ■ Vida T. A tanfolyamon Bódis Jánosné is megtanulta a számítógép-kezelést 4 1