Tolnai Népújság, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-06 / 31. szám
2008. FEBRUÁR 6., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 Meleg a február, virágzanak a mogyorófák, fakadnak a rügyek Aggódnak a termelők, mert a melegebb helyeken, a déli lejtőkön a barackfák és a mandulafák rügyei duzzadnak. Sokan attól tartanak, jelentősebb lehűlésnél ismét oda lesz a termés. Dr. Gabi Géza, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal növényvédelmi igazgatóságának helyettes vezetője szerint valóban intenzíven virágzik a mogyoró, a vízparton a barkák és a melegebb völgyekben a gyümölcsfák rügyei is duzzadnak. Aggodalomra azonban nincs ok, hiszen a szakember szerint a talaj felső hőmérséklete nem több plusz 3-4 foknál. A gyümölcsfák virágzásánál pedig nem a levegő, hanem a talaj hőmérséklete a döntő. Januárban egyébként 0,7 fokos volt a levegő havi átlaghőmérséklete. Ugyanakkor a február másodüt fele tartogathat még meglepetést, ha valóban tartósan marad az évszakhoz képest melegebb idő. Reményre ad okot, hogy több csapadékos nap volt, mint tavaly, így a talaj nedves, ami nehezebben tud átmelegedni, mint a száraz föld. A gyümölcsösökben az április eleji fagyok szoktak kárt tenni, mondta a szakember. Az elmúlt két hétben egyébként 9 éjszaka mértek mínusz 4,5 fokot a megyében, és ez egyelőre segíti a növény mélynyugalmi állapotát. ■ M. I. Egybeolvadás: megtették az első lépést A Bátaszék Térségi Hegyközség közgyűlésén a tagok úgy döntöttek, hajlandók befogadni a bátai hegyközséget. Nagy István, a Bátaszék Térségi Hegyközség elnöke elmondta, törvény kötelezi a tagokat arra, hogy az eddigi sok kis hegyközség helyett két nagyobb legyen Tolna megyében is. Az összevont hegyközségi gyűlés február 15-én, pénteken, délután 2 órakor lesz Bátaszéken. Ekkor fogadják el a közös alapszabályt és választanak hegybírót. A bátaiak 300 hektárral, a bátaszékiek 975 hektár területtel rendelkeznek. Nagy István hozzá tette, a szekszárdi történelmi borvidéken a jövőben a két hegyközség - szekszárdi és a bátaszéki - területileg egyenlő arányt fog képviselni. ■ I. M. Bereuend felújítás Intézményei korszerűsítésére harmincmillió forintot fordít ebben az évben az önkormányzat. Az elektronikus ügyintézés feltételeinek megteremtésére is több millió forintot költ a település idén, cél, hogy a bevezetéshez szükséges technikai háttér legkésőbb 2010- re elkészüljön. Hajós kastélymúzeum Ötszáz- millió forint uniós pénzre pályázik a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, melyből a hajósi egykori érseki kastélyt újítanák fel. A barokk épület így a régió páratlan gyöngyszeme és turisztikai célpontja lehet. Múzeumot alakítanak ki, melynek fő célja a barokk nemesi életforma bemutatása lesz. KÖRKÉP Ritter Marianntól, az Alfa Nova Kft. szekszárdi munkatársától többször kérdezték, hogy a számlán hol szerepel a támogatás Az adat lassabban halad számlák Van, hogy februárban érkezik a dupla gázártámogatás Van, akinek januártól járna távhőtámogatás, ám majd csak februárban kapja meg azt. A késés oka technikai. Budavári Kata Az Alfa Nova Kft. ügyfelei között is van, akinek januártól járna távhőtámogatás, ám a mérséklést az első havi számla nem tartalmazza. A problémát a Tolnai Népújság egy olvasója vetette fel, aki a vártnál kilencezer forinttal, azaz a támogatás összegével fizetett többet. Mint írta, január 21-én felhívta az Alfa Nova Kft.-t, és azt a felvilágosítást kapta, bátaszék Még öt évig fenntartja, de hivatalosan befejezte a bátaszéki iskola a kompetencia alapú oktatás átvételét. Kemény Lajos igazgató elmondta, az együttműködésen alapuló program két éve kezdődött, és benne szövegértés, matematika, életpálya-építés, szociális kompetencia, angol, illetve infokommunihogy az Államkincstártól még nem érkezett meg a támogatásról szóló határozat, pedig olvasónk a saját példányát január 7- én megkapta. Dr. Szűcs József a kincstár régiós vezetője elmondta, arra váüalt az intézmény garanciát, hogy január 15-ig eljuttatja a jogosultak adatait a szolgáltatókhoz, és ezt meg is tette. Hiba persze előfordulhat, ám mint kiderült, ennél jóval valószínűbb, hogy, bár a kincstár elküldte a kft.-nek olvasónk adatait, az majd csak a jövő havi számla készítésekor jelenik meg a rendszerben. Mint arról korábban beszámoltunk, az E.on fogyasztói kációs technikák alkotása is szerepelt. Az intézmény a már meglévő egy mellé öt interaktív táblát kapott, ezeket jól használják a diákok. Kemény Lajos azt is elmondta, hogy a nemzeti alaptanterv tavalyi változtatása miatt ma már minden iskolának fejleszteni kell a kompetencia alapú oktatást. ■ B. K. között többen voltak olyanok, akiknek bár január elsejétől jár a támogatás, mégsem kapták meg. A késés oka technikai, a cég a tavalyi programba még nem tudta beilleszteni a 2008- ban támogatottak adatait, ezek felvitelét csak január elsején tudták elkezdeni. Az is kiderült, az érintettek februárban dupla támogatást kapnak. Az Alfa Nova esetében szintén technikai oka van az esetleges késének, az ügyfelek ez esetben is kétszeres mérséklést kapnak a következő hónapban. Balog János, az Alfa Nova területi igazgatója elmondta, akkor van gond, ha a januárra vonatkozó támoraks A mohácsi busó fesztiválon rendezték a II. országos népzenei tehetségkutató versenyt, amelyen a paksi Juhász Kitti a hangszeres szólisták között abszolút első helyezést ért el. Különdíja ötven stúdióóra egy cd lemez elkészítéséhez, melyet a Hagyományok Háza ajánlott fel. Másnap az V. Országos Népzenei Verseny gatás nem szerepel a februári számlán sem. A részletfizetési számlák, mindig a hónap közepén készülnek. De nem Szekszárdon, hanem Dunaújvárosban, így a tolnai megyeszékhely munkatársai nem tudnak változtatni ezeken. Szőnyi Józsefné, az Alfa Nova munkatársa elmondta, a január közepén készült számlák akkor tartalmazták a távhő támogatást, ha a fogyasztó adatait január hetedikéig elküldte a kincstár. Kevesen reklamálnak egyébként, a többség elsősorban névátírás miatt keresi meg a cég munkatársait, illetve a hiánypótlás elkészítéséhez kérnek és kapnak is segítséget. szombathelyi területi válogatójára került sor. Juhász Kitti és a Kalinkó együttes itt is kitűnően szerepelt. Az együttes szólistái: Juhász Kitti, Borzavári Róza, Jantner Rita, Varga Alexandra, és Török Krisztina. Felkészítő tanáruk: Lehőcz Józsefné. Az még nem derült ki, hogy bejutottak-e a gödöllői döntőbe. ■ V. T. Klímák: már nem kötelező az engedély, de egyeztetni kell Januártól megváltoztak az építési szabályok, kibővült azoknak az építményeknek a köre, amelyekhez nem kell engedély. Az elmúlt években sok vitát kavart, hogy az épületek külső falára szerelt klímaberendezésekre nem kértek a lakók engedélyt a helyi építési hatóságtól. Volt, ahol büntettek is emiatt. Januártól a nem építési engedély köteles körbe sorolták a klíma, a kerítések, az előtető vagy a húsfüstölő építését. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek tetszőleges helyen és formában építhetők - hívta fel a figyelmet Vassné Skerlanitz Katalin, a paksi önkormányzat építési osztályának előadója.- Ha egy régi épület külső falára szeretné elhelyezni a klímaberendezést valaki, akkor a helyi önkormányzattal egyeztetni kell erről. Elképzelhető, hogy a homlokzatra nem kerülhet, így kompromisszumos megoldást kell keresni - tette hozzá Vassné Skerlanitz Katalin. Ugyanez vonatkozik a füstölőre is. Itt figyelembe kell venni, hogy a kéményből a füst melyik irányba halad, ez zavarhatja-e a szomszédokat, vagy mekkora védőtávolságot hagytak a közelben lévő épületektől. A nem építési engedély köteles kategória nem jelenti azt, hogy a tulajdonos öntörvényűén tehet bármit a saját területén. Ha szabálytalanul működik a füstölő, a klíma, esetleg a támfal, az előtető, vagy a kerítés rontja a településképet, akkor hiába nem kellett rá építési engedélyt kérni, a hivatal elrendelheti annak lebontását. ■ Mauthner Ilona Időt, pénzt spórol, ha tanácsot kér az országos építési követelményt és a helyi rendezési tervet együtt kell figyelembe venni, amikor építkezésbe kezdünk, legyen szó kerítésről, garázsról vagy fóliasátorról. kozma anikó, a bonyhádi építési hatóság osztályvezetője azt tanácsolja: legjobb, ha az építtető a helyi építési hatósággal veszi fel a kapcsolatot. így sok időt, pénzt, és idegeskedést lehet megspórolni. Az ügyintézési határidő bejelentési kötelezettségnél 15, építési engedélynél pedig 60 nap. Öt új interaktív tábla segíti a tanulást Stúdióba mehet Juhász Kitti, a fiatal népzenész ■ A késést technikai okokkal magyarázzák. Kaposvár REKORD Pár hét alatt csaknem 330-an állítottak be a Nyugat-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság kaposvári toborzó- és érdekvédelmi irodájába. A jelentkezők figyelmét minden bizonynyal megragadja az új tanfolyam, amelynek keretében C és E kategóriás (teherautós és pótkocsis) jogosítványt szerezhetnek. Kisbudmér nehézgépek a Bolyt Villánnyal összekötő kerékpárutat alig két hónapja adták át, azonban máris komoly károkat okoztak a felelőtlen járművezetők. Az útpálya feltöredezett, számos vasbeton oszlop kidőlt, mivel az utat a kerékpárosok mellett traktorokkal, gépkocsikkal is igénybe veszik. HÍREK A RÉGIÓBÓL Mára ellátás Átadták Mázán át az egykori iskola épületében kialakított idősek napközi otthonát. A településen ettől az esztendőtől kezdődően a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Kht. átvállalta az önkormányzattól a szépkorúak teljes szociális alapellátását. Pécs körforgalom Ha komótosan is, de fennakadás nélkül keringenek a csuklós buszok is a néhány napja megnyitott Zsolnay-körforgalomban. Nem igazolódtak tehát azok a kételyek, amelyek előrevetítették: nem lesz könnyű dolguk a hivatásos sofőröknek. Siklós Tábor Mégis tovább működhet a siklósi ifjúsági tábor: nemrég egy harkányi vállalkozó jelezte, hogy legalább az idei szezonban tovább üzemeltetné a létesítményt A felújításra szoruló, és a nem megfelelő körülmények miatt egyre kihasz- nálatlanabb épület bezárásáról és értékesítéséről tavaly határozott a siklósi képviselő-testület SzeifHŐrínc útvonal Ismét felcsillant a remény a Szentlő- rinc, illetve Szigetvár térségében élők előtt, hogy közelebb kerül hozzájuk az M6-os. Felmerült ugyanis, hogy a bekötőút mégsem érne véget Pécsnél, hanem nyugati irányba tovább vezetne, egészen Szent- dénes, Kacsóta, illetve Nagy- váty térségéig, egyelőre meg nem határozott nyomvonalon. Pécs táncgála Kis híján ötszáz résztvevője volt a Pécsi Fordán Táncklub évzáró gálájának, amelyet hagyományosan minden iskolai félév végén rendeznek meg. A nézők hatvankét produkciót láthattak, felléptek akrobatikus rock ’n’ roll párosok és lányformációk minden korosztályban