Tolnai Népújság, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-05 / 30. szám

2008. FEBRUÁR 5., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 JEGYZET BUDAVÁRI KATA Az utas sem vár reméljük Harry Potterék nem most próbálkoznak a 9 és 3/4-es vágánynál, mert­hogy ennyi bizonytalanság közepette jól meg kell fontol­ni, útra kelünk-e. Eme szel­lemdús megállapítás amúgy nem tőlem, hanem egy kol­léganőmtől származik, de igazán mesés. Mint ahogy mesébe illő a sztrájkolok kö­vetelése is, kétszázötvenezer fejenként soron kívül, plusz az év elejihez képest további tíz százalékos béremelés. ÍGY GONDOLHATJÁK ezt több helyütt a kisebb vasútállo­másokon dolgozók, mifelénk ugyanis dolgoztak volna a vasutasok, persze csak ha lett volna mit. Hogy az extra juttatás jól jönne nekik, nem kérdéses, ám lehet, hogy több realitásérzék szo­rult beléjük, vagy csak úgy hiszik, hogy a nagyobb cso­mópontokon dolgozó kollé­gák helyettük is megteszik azt, amit megkövetel a haza. Mindeközben én azt gondo­lom, hogy aki teheti, csak sztrájkoljon és követeljen, hátha szerencsével jár. De aztán végezze is el a munká­ját, nyújtson korszerű szol­gáltatást, vagy törődjön bele abba, az utas nem vár, és ha kell, inkább buszra száll. Nagyobb szerepet vállalna az IPOSZ a szakképzésben Pécs A felkészítés nincs össz­hangban a gazdaság, a munka­erőpiac igényeivel, elvárásaival - véli Gyurkovics Ferenc, a Tol­na megyei IPOSZ szakképzési koordinátora, aki Tolnát képvi­selte a közelmúltban tartott régiós felnőttképzési fórumon. Sok jó szakember külföldön ke­resi a boldogulást. Ezen szeret­nének most változtatni. A támo­gatási rendszertől, az iskolaszer­kezeten át a tananyagig mindent átalakítanak. Az IPOSZ szeretne az eddiginél nagyobb szerepet vállalni a szakképzésben és a felnőttképzésben. Több kézmű­ves, kisiparos szakmában mes­terképzést is akarnak szervezni. Pécsen kiderült: más megyék­ben is hasonlóképpen gondol­kodnak az ipartestületi vezetők. Mindezek alapján Gyurkovits Ferenc két héten belül letesz egy képzési koncepciót a helyi IPOSZ asztalára. ■ W. G. Gyurkovits Ferenc szakképzési koordinátor Alom maradt a szűrőcentrum vidéken Az állomásnak nincs saját busza, lassúbb lett a munka MEGYEI TÜKÖR tutim. Sziebertné Kövecses Mária és Horváth István, a szekszárdi tüdőszűrőállomás asszisztensei tegnap Kölesden végeztek tüdőszűrést Tüdőszűrőbusz ugyan nincs már Tolna megyé­ben, leselejtezték, de azért a mobil szűrés nem szűnt meg a falvakban. F. Kováts Éva Nem törődünk az egészségünk­kel eléggé. A statisztikai adatok szerint Tolna megye lakosságá­nak alig negyven százaléka tart­ja fontosnak, hogy tüdőszűrésen részt vegyen. A Szekszárdon, Dombóváron, Pakson, Tamási­ban, Bonyhádon és a környéken lakók szűrését a helyi tüdőgon­dozók végzik, a megye többi tele­pülésén élők tüdejének egészsé­gét a mozgó szűrőállomás mun­katársai ellenőrzik. Előre megha­tározott ütemterv szerint, hely­ben készítenek felvételeket, ami­ket aztán a tüdőszűrő-állomáso­kon értékelnek ki. Ugyanarra a településre körülbelül kétévente jutnak el. 2007-ben a mozgó szű­rőállomás dolgozói 61 települé­sen végeztek tüdőszűrést, a 104 700 felnőtt lakosból 17 930-an je­lentek meg - mondta Pfaffné De­li Zsuzsanna, a szekszárdi tüdő­gondozó vezető asszisztense. Korábban úgynevezett tüdő­szűrőbusz járta a megyét, de ma más a helyzet. A buszt rossz mű­szaki állapota miatt leselejtez­ték, a mobil tüdőszűrőgépet az­óta zárt kabinban szállítják a te­lepülésekre a kórház gépkocsijá­val. A munkát a helyi önkor­mányzatok segítik, helyiséget adnak, és értesítik a lakosságot a szűrés időpontjáról. Ha az ön- kormányzatoknak van rá lehe­tősége, akkor a közeli falvakba saját szállítójárművükkel viszik a kórházi berendezést a követ­kező tüdőszűrés helyszínére, hogy ne kelljen ezért Szekszárd- ról autót küldeni.- A mobü szűrés lassúbb lett - összegezte a hely­zetet Horváth Ist­ván, a mobil tüdő­szűrés megyei ko­ordinátora. - Nem csak azért, mert a kórház munka­társainak minden új helyszínen újra kell telepíteniük a berende­zést és összeszerelni, de az admi­A 21.században már mindenki mást várna. Nem kötelező a tüdőszűrés Tolna megyében korábban, egy 1998. évi mi­niszteri rendelet alapján min­den 30 év feletti állampolgár­nak évente kötelező volt a tü­dőszűrés Tolna megyében, de ma már más a helyzet. Az évi kötelező szűrést ott rendelik el, ahol a teljes lakosság 25 száz­ezrelékét - azaz százezer la­kosból a 25-öt - meghaladja a tbc-s betegek száma. Mivel Tolnában ez a szám 25 százezrelék alá csökkent, ezért nálunk jelenleg nem kötelező a szűrés. A lakosság nem kap­ja a régen megszokott „behívó levelet”, és természetesen a szankció is megszűnt, de mindenkinek saját érdeke len­ne, hogy rendszeresen elmen­jen szűrésre. A tüdőszűrés ugyanis nemcsak a tbc, ha­nem a tüdőrák korai felismerő sében is a leghatékonyabb. A tbc-s megbetegedések szem­pontjából a legveszélyeztetet­tebb csoport a hajléktalanoké, a rossz körülmények között, le­gyengült állapotban élőké, de a betegség nem válogat. nisztráció is megnövekedett. El­számolási nyilatkozatot kell kiál­lítani és aláíratni, a taj-számokat ellenőrzini, ez utóbbi pedig mobil interneten nem mindig zökkenő- mentes. Szóval nem jó az új gyakorlat, a 21. század első évtize­dének második felé­ben mindenki mást várna, de egyelőre mégsincs más megol­dás. Korszerű autóbuszra, ami 50-60 millió forintba kerülne, nincs pénz. A szekszárdi megyei kórháznak korábban volt ugyan egy nagyszabású elképzelése, olyan szűrőcentrumot szerettek volna létrehozni EU-s pályázati pénzek felhasználásával, ahol komplex tüdő-, COPD-, szív- és érrendszeri, vastagbéldaganat- szűréseket tudtak volna végez­ni, de a projekt a pályázat eluta­sítása miatt sajnos nem vált valóra. Dr. Muth Lajos főigazgató azért reménykedik, azt mondja, félretették az anyagot, úgy hal­lották 2009-ben új pályázatot ír­nak ki, akkor ismét benyújtják bízva abban, hogy a szekszárdi kórház egészségmegőrzési, pre­venciós terveit siker koronázza. Veszélyesek az utcák alá benyúló pincék ozora Szerdán kezdik a pincerehabilitációt. Németh Györgyné jegyző tájékozta­tása szerint az elmúlt év második felében két pince is beszakadt a Zrínyi utcá­ban. A helyreállítás, amely­re vis maior keretből kaptak valamivel több mint 4 milüó forintot, 5,4 millió forintba kerül majd. A munkát szekszárdi cég, az Alisca Bau Kft. végzi, (wg) A szomszéd megyében mutatkozik be a művész BONYHÁD - KOZÁRMISLENY Stekly Zsuzsa tűzzománc­munkáit legközelebb Bara­nya megyében láthatja a kö­zönség. A művész tárlata február 9-én nyílik Kozár- mislenyben, a művelődési házban és február végéig látható. A kiállítást Kuba- nek Miklós tanár, újságíró nyitja meg. (vm) Már látható a Bakó-év legújabb összeállítása szekszárd A könyv rólad szól, Te is benne vagy cím­mel nyílt meg a Szent Lász­ló Középiskola leánykollé­giumában Bakó László legújabb tárlata. Tóth Ferencné kollégiumvezető szerint a Bakó-év legújabb összeállítása komoly és szép, míg az eddigiek in­kább játékosak, szelleme­sek voltak. A jelenlegi kiál­lítás várhatóan két hónapig látható, (bk) FTeifer Katalin a tárlaton @ további hírek: www.teol.hu Elég, ha a csomópontokon sztrájkol a vasutas máv Kihalt volt az állomás, az utasok nem bizonytalankodtak, inkább buszra szálltak Csodálkozó szemmel néztek az emberre a dombóvári vasútállo­máson, ha feltette a kérdést a jegypénztárnál: hova lehet most vonattal utazni? - Sztrájk idején? Teljesen kiszámíthatat­lan - hangzott a pénztáros vála­sza. Mindenesetre a budapesti gyors 13.59-kor elment, a 14 órás pécsi személyvonat is elindult. Az szintén bizonyos, hogy reggel a 7.43-as pesti intercity elhagy­ta az állomást, de hogy odaért-e a Keleti Pályaudvarra, arról sen­ki nem kapott információt. A szekszárdi vasútállomás tel­jesen kihalt volt tegnap. Csak néhány kósza érdeklődő állt meg | a jegypénztárnál. Egyikük el- e mondta, szívesebben utazott vol­na vonattal, ám nem tartja tragé­diának, hogy vonat helyett busz­ra kell szállnia. A hajnali és a reggel hét órás budapesti vonat nem érkezett be, egy későbbi járat pedig teljesen üresen állt meg a tolnai megye- székhelyen. Ez is azt bizonyítja, hogy az utasok tudnak a sztrájk­ról - állította a vasúttársaság Hív a vasút, vár a MÁV - és az utas. Mire is? A sztrájk végére egyik munkatársa. Tőle tudtuk meg azt is, hogy a szekszárdiak nem szüntették be a munkát, mondván: egy fecske nem csinál nyarat. - Egy ilyen kis, közbelső állomáson fölösleges sztrájkolni, a nagyobb csomó­pontok úgyis leállít­ják vagy éppen las­sítják a forgalmat - mondta a jegy­pénztáros. Nekik, vagyis a cso­mópontokon demonstrálóknak köszönhetően teljesen bizonyta­lan volt a vasúti közlekedés a me­gyében. A régióban Pécsett és Kaposváron is volt, aki sztrájkolt, ezt már Imre Lászlónétól, a MÁV területi kommunikációs vezető­jétől tudtuk meg. A szekszrádiak nem szüntették be a munkát. Azt, hogy Tolna megye nem egy vasúti nagyhatalom az Is bi­zonyítja, hogy a Gemenc Volán­nak nem kellett vonatpótló autó­buszokat hadrendbe állítania. Miszler Miklós személyforgal­mi és marketing üz­letág-igazgató el­mondta, az Őcsény- Decs- Sárpilis, illet­ve a Dombóvár-Ka- posvár vonalon ugyan a szoká­sosnál valamivel nagyobb volt a zsúfoltság, ám alapvetően a cég nem érezte meg a sztrájkot. - Korábban biztosítottunk pótló buszokat, ám az eddigi de­monstrációk alatt sem volt szük­ség rájuk - tájékoztatott Miszler Miklós. ■ B. K. - K. K.

Next

/
Thumbnails
Contents