Tolnai Népújság, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-28 / 50. szám
4 KÖRKÉP müSüüüü wmssssssksss^ ümheí i i i i í m * -v ti i n m i i üws í - 9 i i TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. FEBRUÁR 28., CSÜTÖRTÖK Érdekvédelmi egyesületet alapítottak a műhelyek Budapest Komoly beruházásokra kényszerülnek a műszaki vizsgáztatást és zöldkártyakészítést vállaló autószerelő műhelyek. Többletköltségeiket azonban nem a megrendelőkre akarják hárítani, hanem a hatósági árból szeretnének lecsippenteni. Jelenleg a műszaki vizsgáztatásdíjának 80 százaléka a közlekedési hatósághoz vándorol, és csak 20 százaléka marad a vállalkozónál. Ezt az arányt 60-40-re volna jó módosítani. Tegnap érdekvédő egyesületet hoztak létre Budapesten. A Gépjárművizsgáló Állomások Országos Egyesületének megszervezésében jelentős szerepe volt a bonyhádi Csibi Attilának. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy tíz Tolna megyei műhely is van a negyven alapító között. ■ Az egyesület negyven alapító tagjából tíz Tolna megyei Elnöknek dr. Nagyszokolyai István egyetemi tanárt választották. Mint mondta, tavaly egy hónap alatt 2-4 milliós beruházást kellett megvalósítaniuk a műhelyeknek. S további fejlesztési kötelezettségek várhatók az informatikában és a vizsgáló berendezések terén. Előírás, hogy a fékpadon mért adatok közvetlenül a számítógépre kerüljenek, és a műhely on-line kapcsolatban álljon a szakhatósággal. Az új egyesület azt is szeretné elérni, hogy a kötelező fejlesztésekre az eddiginél több időt kapjanak a vizsgáztató műhelyek. ■ Wessely G. A bizottság nem támogatja a díj emelesét szekszárd Nem támogatja az orvosi ügyeleti díjak emelését a megyeszékhely közgyűlésének gazdasági és mezőgazdasági bizottsága. Két évvel ezelőtt jelentősen megemelték a háziorvosok, házi gyermekorvosok és a szakdolgozók ügyeleti díját. Az idei emelést nem teszi lehetővé a város költségvetési helyzete - mondta Kővári László, a bizottság elnöke. Nem támogatta a díjemelést a szociális és egészségügyi bizottság sem. A témát mai ülésén tárgyalja a közgyűlés. ■ 1.1. Péterbencze Ákos sms-szöveget ír a táblára Kispál István óráján. A fiatalok hamar értelmezni tudták, mivel saját rövidítéseik szerepelnek benne Sms-nyelven ír a mai diák szleng Egyre gyakoribbak a dolgozatokban az internetes rövidítések A tanárok számára mindennapos, hogy a diákok írásaiban felfedezik az sms-nyelvként ismertté vált jelenséget. Amíg helyesen is tudnak írni, addig nincs baj. Kurz Patrik Naon kivi vök. Aki nem értené, ez annyit tesz, hogy nagyon kíváncsi vagyok. Ilyen és ehhez hasonló rövidítéseket használnak manapság a fiatalok. Nyelvészek már nevet is adtak a jelenségnek: sms-nyelvnek hívják. Mivel egy mobilon írt szöveges üzenet 160 karaktert tartalmaz, többen próbálkoznak azzal, hogy minél több információt sűrítsenek egyetlen sms-be. így született a „v” a vagy helyett, a „h” a hogy helyett. Az internetes beszélgetések közben is gyakran találkozhat ezekkel a szavakkal a lelkes csetelő, de igen szembeötlő, sokszor érthetetlennek tűnő leírásokat adnak magukról a tinédzserek a privi.hu néven ismert közösségi portálon is. Új- Zélandon egyébként már engedélyezték az ehhez hasonló szavakat az iskolai dolgozatokban. A tizedik osztályos Lehőcz József szerint azért használják a fiatalok a leegyszerűsített szavakat, mert nem akarnak sokat írni. - Az ismerőseim közül is rendszeresen használja mindenki. Velem is előfordult már, hogy a dolgozatban a hogy szócska helyett csak egy h betűt írtam. Egyébként szerintem ez nem rongálja a nyelvet - mondta a diák. Az egy évvel fiatalabb Kulágin Renátának sem szokatlan ez a stílus. - Kézzel írva is előfordulnak ezek a rövidítések, nem csak a gépelt szövegekben. Leggyakrabban a h betűt használom a hogy helyett, de a szerintem is egyszerűbb úgy írva, hogy sztem, ahogyan a vagyok szót is helyettesíti a vök - mondta a lány, aki szerint ezzel nincs is probléma, csak arra kell figyelni, hogy a hivatalos írásokba ne csússzon bele egy-egy ilyen rövidítés. Kispál István, a szekszárdi I. Béla Gimnázium magyartanára rendszeresen találkozik az sms-nyelv alkotóelemeiként elhí- resült kifejezésekkel. Eleinte bekarikázták a hibákat, hogy jelezzék, erre azért nem kellene rászokni. A pedagógus szerint ezek súlyos nyelvi hibák, amelyeknek nem dolgozatban a helyük.- Sms-ben mindenki azt használ, amit akar. A tanárokat sem az foglalkoztatja, hogy egyes szubkultúrákban milyen kifejezéseket használnak egymás között a diákok. A baj ott kezdődik, ha már nem tudja a fiatal megkülönböztetni az sms-nyelvet és a helyes nyelvhasználatot - mondta Kispál István. - Az emberben megvan a jóra való restség, vagyis amíg el tud intézni valamit - jelen esetben az sms-írást - egyszerűen, addig nem érdekli, hogy másképp is lehet, hiszen érvényesíteni tudja magát a rövidítésekkel, a környezete megérti, mit akar. Dolgozatjavítás közben ő is gyakran találkozik olyan jelenséggel, hogy a tanuló az igen helyett egy y-t ír, ami az angol yes szót jelzi. Igen gyakori még a nemtom a nem tudom helyett, a hogy helyetti h pedig mindennaposnak számít.- Van, aki továbbfejleszti a helytelen kifejezést Az egyszer helyett írják azt is, hogy ecccer, három c-vel, mintegy poént csinálva a rossz helyesírásból. Posztmodern versekben ez lehet egy nyelvi fordulat, de az iskolában ezt nem szabadna használni - véli a pedagógus. A teljesség igénye nélkül: egyszerűsítések IMHO- in my humble opinion, magyar megfelelője SZVSZ - szerény véleményem szerint OMG-Oh myGod - Úristen! ROTFL- rolling on the floor laughing- padlón fetreng a röhögéstől CU I8er- see you later- később találkozunk THX- thanks - köszönöm PLS- please - kérlek DUNNO-1 don't know - nem tudom J08 -jó éjt (eight) H ...dhgfif-- VÖ K- vagyok SZERIZEM, CEJE .- szeretem IX- egyszer +6Ó- megható MEEK- megyek VMI- valami NEMTOM- nem tudom WTF -whatthefuck? - mi a fene ■ Van, aki poént csinál a rossz helyesírásból. A népfőiskolák régiós szerepéről cseréltek eszmét a találkozón PAKS A Magyar Népfőiskolái Társaság országos eszmecserét kezdeményezett a népfőiskoláknak mint civil szervezeteknek régiókban betöltött szerepéről. Első lépésként a Tolna Megyei Népfőiskolái Társasággal közösen rendezett találkozón értékelték tevékenységüket, és egyeztettek az önszerveződés további lépéseiről.- Húsz éve működik a Magyar Népfőiskolái Társaság, száz- huszonöt tagja között többségében vannak a civil szervezetek, ez egy kifejezetten szakmai alapokon nyugvó szerveződés - mutatott rá a társaság főtitkára. Mihályfi Márta szerint számos dolog ösztönzi őket arra, hogy megfontolják a szervezeti rendszer statisztikai régiókra épülő átalakítását. Például a Nemzeti Civil Alapprogram támogatási rendszeréhez is jobban kapcsolódnának a népfőiskolák. A paksi műhelybeszélgetésen a Tolna, Somogy és Baranya megyéből érkezett résztvevők erről fejtették ki véleményüket, illetve igyekeztek feltárni azokat a nehézségeket, melyekkel a népfőiskolái társaságok küszködnek. A paksit még több régiós szintű egyeztetés követi, április 4-én 5-én pedig országos konferenciát tartanak. ■ V. T. Gondatlanság miatt égett az avar Nem unatkoztak tegnap a tűzoltók, hiszen hét alkalommal is nádas- illetve avartűzhöz riasztották őket. Égett az aljnövényzet Szakályban, Vá- sárosdombón, Varsádon, Ka- kasdon és Simontornyán is, utóbbi helyen a tűz terjedésének köszönhetően még bőrgyári hulladék is beizzott. A területet felügyelik és a mai nap folyamán elárasztják, mivel oltani nem lehet. Szedresnél védett virágok is áldozatául estek a tűznek. A katasztrófavédelem ügyeletese elmondta, többen égetnek hulladékot, és felelőtlenül otthagyják a tüzet. A szél könnyen galibát okoz, hiszen a növényzet is nagyon száraz. ■ K. P. Munkát keres? Egy jó váltáson gondolkodik? Szeretne Ön szabad munkaidő-beosztást? Szeretne Ön kreatív munkával teljesítményarányosan versenyképes jövedelmet szerezni? Akkor Önnek a mi csapatunkban a helye! M net szerezni? A Tolnai Népújság sikerorientált munkatársakat keres hirdetési tanácsadó munkakörbe. % A fényképes önéletrajzokat tartalmazó pályázatokat Tolnai Népújság címére (Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.) várjuk „Értékesítő” jeligére vagy a barnabas.bogar@axelspringer.hu címre. Tolnai Népújság A hír velünk jár! Állásajánlat A Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza pályázatot hirdet GYERMEKÁPOLÓI MUNKAKÖRRE, a gyermekgyógyászati osztályra. MUNKAKÖRI FELADATOK:- Jogszabályban, végzettségben meghatározott szakmai kompetenciának megfelelő gyermek betegellátás a munkaköri leírás, szakmai protokollok, irányelvek, módszertani útmutatók alapján, különösen- a gyermekek fizikai, pszichés és szociális ellátása, minőségi ápolás tekintetében PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:- szakirányú egészségügyi végzettség (felsőfokú gyermekápoló (OKI) A PÁLYÁZATOT ÍRÁSBAN KÉRJÜK BENYÚJTANI, MELLÉ CSATOLTANI:- személyes adatokat,- szakmai önéletrajzot,- motivációs levelet,- végzettséget igazoló okiratokat: - bizonyítványok, oklevelek,- érvényes működési nyilvántartás igazolását,- hozzájárulási nyilatkozatot a pályázat tartalmának harmadik személlyel történő közléséhez. A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSI HATÁRIDEJE: 2008. március 14. A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁNAK LEGKÉSŐBBI HATÁRIDEJE: 2008. március 26. CÍM: Tolna Megyei Önkormány zat Balassa János Kórház 7100 Szekszárd, Béri Balogh Adám út 5-7 HELYE: Ápolás Igazgatói titkárság ▲ HIRDETÉS Menedzserszűrés a Balassa János Megyei Kórházban Napjainkban az emberek többsége energiáját anyagi és társadalmi helyzetének javítására fordítja. Egyre több időt töltünk munkával, és hajlamosak vagyunk erőtartalékainkat még egészségünk rovására is felhasználni. A statisztikák szerint különösen érvényes mindez a stresszben élő, akár 10-12 órát is dolgozó és többnyire vezető beosztású szakemberekre. Egyes betegségek kialakulásának kockázata náluk magasabb az átlagosnál, érintettek lehetnek az úgynevezett menedzserbetegségek kialakulásában, de életmódjukból adódóan kevesebbet tudnak törődni egészségükkel. Számukra állított össze kórházunk egy olyan, térítéses, úgynevezett MENEDZSERSZŰRÉSI PROGRAMOT, amellyel VÁRAKOZÁSI IDŐ NÉLKÜL, előzetes időpontegyeztetés alapján EGY NAP ALATT elvégezzük az esetleges betegségek kiszűréséhez szükséges vizsgálatokat, illetve szükség esetén továbbiakat javasolunk, és életmódbeli tanácsokat is adunk. A szűrésről további INFORMÁCIÓK valamint előjegyzési idők az orvosigazgatói titkárságon Madarászná László Ildikótól kaphatók a 74/501-601-es (közvetlenül hívható) telefonszámon. Címünk: Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza, 7100 Szekszárd, Béri Balogh Adám u. 5-7. ÉUEN ÖN IS A LEHETŐSÉGGEL! Áldozzon az egészségére, és jelentkezzen menedzserszűrésünkre. Hívjon bennünket már most! a 1 i