Tolnai Népújság, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-02 / 28. szám

7 2008. FEBRUÁR 2., SZOMBAT GAZDASÁG Sztrájk: felfüggesztve tárgyalás Ha ma nincs megállapodás, folytatódik az akció Bizonytalan vasutasokkal és tanácstalan utasokkal telt meg tegnap reggel a budapesti Nyugati pályaudvar is. A forgalom ma hajnalra állt helyre. BQEEEQ9I Mosógépemet nem cserélik, csak javítják méltánytalanság Olva­sónk új mosógépe két hét alatt elromlott. Az üzlet­ben azt mondták: a szak­szerviz által kiállított csereutalvány ellenében cserélik ki. A szerviz két hete javítgatja a gépet. A szerviz hiába cserélte ki az elektronikát és a szivaty- tyút, a mosógép az első mo­sás után felmondta a szolgá­latot. Ezután motorcserét akarnak, alkatrész azonban nincs. Közölték, hogy amíg a gépet javítani lehet, nem ad­nak csereutalványt. A jogszabály valóban úgy szól, hogy a szerviznek a cseréhez csereutalványt kell kiállítania. Az is igaz viszont, hogy jogszabály kimondja: a kereskedőnek, illetve a szerviznek töreked­nie kell rá, hogy 15 nap alatt elhárítsa a hibát. Ez ugyan nem jelent pontos határidőt, de azzal sem za­varhatják el a vásárlót, hogy amíg a gépet javítani lehet, nem adnak csereutal­ványt. Áldatlan állapot ugyanis, hogy a készülék állandóan meghibásodik, il­letve sokáig várni kell az al­katrészre. jogorvoslatért a bolt szék­helye szerint területileg ille­tékes megyei békéltető testü­lethez lehet fordulni. Ezt Magdus Ágnes, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-magyarországi Regio­nális Fogyasztóvédelmi Fel­ügyelőségének osztályveze­tője mondta el. Ha így sem sikerül rendezni a vitát, a kedves vásárló a bíróságra mehet az üggyel. Az adásvé­tel ugyanis polgári szerző­dés, így az azzal kapcsolatos problémák is polgári úton oldhatók meg. A FOGYASZTÓVÉDELMI hatóság akkor avatkozik be, ha mondjuk az esetről az üzlet nem vett fel reklamációs jegyzőkönyvet, vagy a szer­viz nem készített munka­lapot. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu A hajnali háromkor meg­kezdett sztrájkot már dél­ben felfüggesztették, de a mai tárgyalásoktól füg­gően újra beszüntethetik a munkát a vasutasok. Vizer Helga Bizonytalan vasutasokkal és ta­nácstalan utasokkal volt tele teg­nap reggel a Nyugati pályaud­var. Ki Szegedre, ki Debrecenbe szeretett volna eljutni. A pálya­udvaron és környékén rengete­gen várakoztak. Itt a jegypénztá­rosok is sztrájkba léptek, az in­formációs táblán sem volt egyér­telmű kiírás a vonatok indulásá­ról és érkezéséről. A Kelenföldi állomás váróterme szintén zsú­folásig megtelt vonatra várakozó utasokkal. Innen nagyobb az esélyük arra, hogy elérjék célju­kat. A jegypénztárban dolgozó hölgy arról beszél, nem tudja megmondani, hány perces ké­sésre lehet számítani. „Ha el is indul, nem biztos, hogy odaér a célállomáshoz. Menetközben ta­lálkozhat olyan állomással, ahol nem vették fel a munkát. így on­nan már ha akar sem tud tovább­menni a szerelvény” - mondta. A Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) haj­nali háromtól állította le a mun­kát, mivel a többi vasutas-szak­szervezettel ellentétben nem tudtak megállapodni a MÁV-val a bértárgyalásokon. A munkabe­szüntetést délben felfüggesztet­ték. A szakszervezet sikeresnek ítélte a sztrájkot, mivel a munka- vállalók 75 százaléka nem vette fel a munkát A MÁV ezzel szem­ben azt közölte: dolgozói 80 szá­zaléka munkába állt. „Úgy gondoljuk, hogy az a káosz, amit okoztunk, el kell, hogy gondolkoztassa azokat, akik döntési helyzetben vannak. Ha a szombati tárgyalások sem vezetnek eredményre, folytatjuk a munkabeszüntetést” - mondta el Bárány Balázs Péter, a VDSZSZ alelnöke. A szervezet ma 15 óra­kor a MÁV Zrt.-vel, míg vasár­nap tízkor a személyszállítást biztosító MÁV Start Zrt.-vel foly­tatja a tárgyalásokat A szerve­zet elnöke szerint tegnap nem közeledtek az álláspontok a bér- követelésben. A VDSZSZ 2,5 ha­vi nettó bért követel a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, a kiszervezett vállalatoknál a fel­ajánlott 6,9 százalékos bérfejlesz­tésen túl további 10 százalék emelésre tart igényt. Gaskó Ist­ván szerint sztrájkjuk és követe­léseik jogszerűek, értesítették a vasútvállalat vezetését, elküldték az elégségesnek tartott szolgál­tatás jegyzékét is. Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója szerint azon­ban egy korábbi megállapodás a szakszervezetekkel azt tartal­mazta, hogy 10 százalékos bér­emelést kapnak a külsős cégek­hez kiszervezett tevékenység so­rán az átkerülő dolgozók, de ez nem a MÁV-on belüli átszerve­zett cégekre vonatkozott. A ve­zérigazgató szerint egyelőre vizsgálják, hogy a péntek hajnal­ban kezdett sztrájk törvényes volt-e, elismerte ugyanakkor, hogy az ilyen ügyekben indított jogi eljárásokban „a bíróság a munkavállaló oldalán áll”. Tóth András, az MTA politikai tudományokkal foglalkozó inté­zetének munkatársa szerint a fe­lek közötti együttműködésnek része, hogy értesítik egymást, mikor kezdődik a sztrájk és mi­kor fejeződik be. A szakértő sze­rint ez nem történt meg. ■exeeebbb Lassan, de javul az uniós foglalkoztatás az uniós munkanélküliségi ráta tavaly decemberben 6.8 százalék volt, ami javu­lást mutat az egy évvel az­előtt mért 7,6 százalékhoz képest. Hollandiában a leg­kevesebb a munkanélküli: mindössze 2,9 százalék. A legrosszabb, 10,8 százalé­kos mutató Szlovákiában volt tapasztalható. Nem kivételeznek a rendőrök a papokkal nem teszik lehetővé a jog­szabályok, hogy kivételezze­nek a közúti ellenőrzést végző rendőrök azokkal az egyházi személyekkel, akik alkoholt fogyasztottak - áll a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciához írott mi­niszteri válaszlevélben. A konferencia Takács Al­berttól azért kért könnyí­tést, mert a paphiány miatt sok plébánosnak a misebor elfogyasztása után autóba kell ülnie, hogy más telepü­lésen is misézzen. Idén 1,8 százalékkal emelkedik a reálnyugdíj korózs lajos számítása sze­rint az idei nyugdíjemelés összegének köszönhetően 1.8 százalékos reálnyugdíj­emelkedés várható. A szo­cialista párt idősügyi ügyvi­vője elmondta: idén 2872 milliárd forintot fordítanak nyugdíjfizetésre, ami 230 milliárd forinttal több, mint a tavalyi évben volt. Az ősz- szeg 80 százalékát a befize­tett járulékok, 20 százalékát a költségvetési kiegészítés fedezi. Korózs emelkedést ígért VINCZE SÁNDOR „Négy órakor indultam. A reg­geli újságból értesültem a sztrájkról Mérges vagyok. Nem értem, hogy miért az uta­soknak kell mindig megszen­vedni mások dolgait. Nem ez lenne a megoldás. Oké, hogy visszatérítik a jegy árát, de ez engem nem vigasztal. ” PASZULYA JÁNOS Szegedre szeretnénk a fiam­mal eljutni. Tíz óra, még vá­runk egy kicsit. A sztrájkról teg­nap értesültünk, de gondoltuk, szerencsét próbálunk. Eddig egy sztrájkba sem futottunk be­le, remélem, többet nem is jo­gunk. Kellemetlen itt ücsörögni a bizonytalanságban. ” HAVROS ROZÁLIA „Nyíregyháza felé tartanánk. Már hívtam segítséget. Az is­merősöm mindjárt itt lesz ér­tünk, és hazavisz minket Mi felnőttek még kibírjuk vala­hogy a többórás várakozást, de gondolnunk kellett a gyerme­kekre is. Itt ez a két kiest Ne \hezen bírják már a hideget ” A munkanélküliségtől tart a magyar eurobarometer Az uniós intézményekben bízunk, a kormányban nem Mol-OMV: Brüsszel dönthet a fúzióról Magyarország több szempontból is vezető szerepet tölt be az Eu­rópai Unióban: a 27 tagország közül nálunk a legrosszabb az állampolgárok hangulata, leg­alábbis az Eurobarometer leg­frissebb, tegnap publikált felmé­rése-szerint. 2008-ban például csak a magyarok 15 százaléka szerint lesz jobb az élet, mint 2007-ben, így várakozásaink még sötétebbek, mint az amúgy szintén pesszimista bolgár és ro­mán állampolgároké. Anyagi kilátásainkat még rosszabbul ítéljük meg: csak a lakosság nyolc százaléka szerint fog jobban menni a sora, mint tavaly^ Jellemzően nem bízunk a saját demokratikus intézmé­nyeinkben, csak az állampolgá­rok 21 százaléka szerint műkő-, dik jól a parlament és a kor­mány. Még ennél is rosszabbul jártak a pártok, ezekbe a szerve­zetekbe csak a lakosság nyolc százaléka veti bizalmát. Meglepően magas a bizal­munk ugyanakkor az uniós in­tézményekben: 61 százalék fe­lett van azoknak az aránya, akik megbíznak az Európai Par­lamentben és az Európai Bizott­ságban, és a lakosság 40 száza­léka szerint a „tagság jó dolog”, pedig túlnyomó többségünk (58 százalék) szerint nem is járt konkrét előnyökkel. Aggódni el­sősorban a munkanélküliség miatt szoktunk (41 százalék), ám e mellé tavaly felzárkózott az egészségügy helyzete és az infláció növekedése miatt érzett szorongásunk is. ■ Farkas K. Ön szerint 2008-ban jobb lesz az élete, mint 2007-ben? (AZ IGEN VÁLASZOK SZÁZALÉKBAN) 1. Svédország 47 2. Románia 41 3. Észtország 39 4. Görögország 38 5. Spanyolország 37 6. Írország 36 7. Dánia 35 8. Franciaország 35 9. Nagy-Britannia 35 10. Lettország 34 11. Litvánia 34 12. Málta 34 13. Olaszország 29 14. Luxemburg 29 15. Finnország 29 16. Lengyelország 29 17. Belgium 28 18. Hollandia 28 19. Szlovákia 28 20. Szlovénia 26 21. Bulgária 25 22. Ciprus 22 23. Csehország 22 24. Ausztria 21 25. Németország 20 26. Portugália 19 27. MAGYARORSZÁG 15 Legkésőbb egy hónap múlva dönt az Európai Bizottság az OMV olaj­cég előzetes összefonódási beje­lentéséről. A testület csütörtökön kapta meg az osztrák vállalat be­adványát arról, hogy felvásárol­nák a Molt. Márciusig megvizs­gálják, milyen áldo­zattal járna a ma­gyar Mól és az OMV egyesülése, vagyis akadályozná-e a sza­bad verseny működését Az OMV vezérigazgatója egy tegnapi rádióinterjúban elmond­ta: jó ideje tárgyalnak a bizott­sággal arról, hogy elinduljon a magyar céggel való egyesülés vizsgálata. „Készek vagyunk 32 ezer forintot ajánlani a részvé­nyeseknek, még úgy is, hogy a Mól jelenlegi árfolyama nagyjá­ból 40 százalékkal alacsonyabb ennél” - mondta Wolfgang Rut- tenstorfer. Álláspontjuk szerint az ügylet értéknövelő lenne a részvényeseknek, de a két válla­lat is jól járna, hi­szen megerősíthet­nék pozíciójukat a nagyobb - főleg az orosz - energetikai cégekkel szemben. Az OMV azt is jelezte, hogy kész jelentős vál­lalásokat tenni a Mól és a ma­gyar kormány felé. A Mól üdvözli az Európai Bi­zottság vizsgálatát, ám tegnap újabb 75 ezer darab saját rész­vényt vásárolt a tőzsdén. ■ Sz. B. ■ A Mól tegnap újabb részvé­nyeket vett.

Next

/
Thumbnails
Contents