Tolnai Népújság, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-12 / 36. szám
4 2008. február 12. GAZDASAG Befizetési es terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk Szekszárdim, a Liszt F. tér 3. szám alatt vagy ; 74;/5Í3.>539-es telefonszámon Teljes gőzzel előre! Nagy családot szeretne Katherine Heigl. A Grace klinika sztárjának nemrég kötötték be a fejét, de máris úgy érzi, ketten kevesen vannak a nagy házban. Szerencsére a férje, Josh Kelley is egyetért vele. Elhatározták, hogy öt vagy hat gyerekig meg sem állnak. A színésznő úgy tervezi, hogy 2009-ben hosszú időre búcsút mond eredeti foglalkozásának és főállású anya lesz Elfogták a tolvajokat Böjt előtt mulattak még egy utolsót Hömpölygött február 5-én a maskarás áradat Bonyhád utcáin, ahogy a művelődési ház hagyományos farsangi felvonulása haladt a templom körül. Húshagyó kedden közösen mulattak egy utolsót a bonyhádiak. A helyi iskolások, óvodások színesebbnél színesebb jelmezeket öltöttek. A menetet a farsangi herceg és a hercegnő vezette a polgármesteri hivatalig, ahol a kicsiket tea, a nagyokat pedig forralt bor várta a fánk mellett. Erősebb lehet a DBU fővárosi jelenléte A Haus der Ungarndeutschen, azaz a Magyarországi Németek Háza fogadta Budapesten a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn társulatát. A színművészek Hans Sachs vidám művét, A borjútojás című darabot mutatták be nagy sikerrel. Frank Ildikó, a DBU igazgatója elmondta, hogy a fogadó intézménnyel együttműködve a jövőben még erősebbé tehető a Német Színház fővárosi jelenléte. A szomszéd megyében mutatkozik be a művész Stekly Zsuzsa tűzzománcmunkáit jelenleg Baranya megyében láthatja a közönség. A művész tárlata február 9-én nyílt Kozár- mislenyben, a művelődési házban és február végéig látható. A hőgyészi rendőrőrs munkatársai elfogták azokat a tolvajokat, akik még tavaly decemberben loptak el egy Németországból érkezett segélyszállítmányt. Ignác Attila megbízott őrsparancsnok elmondta, a szállítmányt egy Mucsiban lakó német állampolgár hozta be Magyarországra. Az illető pár éve telepedett le Tolna megyében, vásárolt házat. Mióta itt él, rendszeresen gyűjt adományokat Németországban, amiket karácsony, húsvét előtt Tolna megyei rászorultak, civil szervezetek között oszt szét. Az elmúlt év december közepén is Németországból hozott segély- szállítmányt a megye több településére. Az ételt és ruhát szállító ponyvás utánfutós teherautó a hóesésben Tevelen elakadt, ezért a gépjármű vezetője az utánfutót lezárta, és a helyszínen hagyta. Amikor másnap reggel visz- szatért a szállítmányért, megdöbbenve látta, hogy a pótkocsiról mindent elloptak. A kár megközelítette a hárommillió forintot. A hőgyészi rendőrőrs munkatársai január 30-án elfogták és kihallgatták a feltételezett tetteseket. A lopással zom- bai és csibráki férfiakat gyanúsítanak. A rendőrök Harcon, Zombán és Csibrákon házkutatást végeztek, melynek során az ellopott ruhák nagy része előkerült. A tehergépkocsit vezető német állampolgár elismerését fejezte ki a rendőrök hatékony munkájáért. *168977* AIV. Szekszárdi Tavaszváró Méhésznap részletes programja. A Rendevzény időpontja: 2008. február 16. (Már 7 órától eszközvásár!) Az előadások kezdete: 9.30 óra. A rendezvény helyszíne: Szekszárd, Babits Mihály Műveldési Ház és Művészetek Háza, Színház és márványterme: Szent István tér A rendezvényt megnyitja: Horváth István, Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere. Előadóink: 1. Kristóf Éva Előadásának címe: „Az új Magyar Méhészeti Nemzeti Program és egyéb OMME aktualitások" 2. Dr. Vörös Géza Előadásának címe: „Új technológiák és szerek a növényvédelemben” 3. Dr. Márai Géza Előadásának címe: „A géntechnológiával módosított növények hatása a méhekre" 4. Fritsch Ottó: Előadásának címe: „Az akácvirágzás jobb kihasználásának lehetőségei”- A rendezvény ideje alatt méhészeti eszközök vására- Viasz-műlép csere!- MÉZET DÉVÁNAK adományok átvétele ONIME szaktanácsadóknál nyomtatványok átvétele kitöltése. MÉHÉSZETI TERMÉKEK KOSTOLÓJA ÉA VÁSÁRA! liÜlÉliÉI aIáidéki BELÉPÉS DÍJTALAN! OS? Az ára is apró. ik biztosan megtalálja! JUt" tolnainepuisag.hu fPadló I • - ■ . Bonyhád, Dózsa Gy. u. 2/b. Tel.: 74453-881 Dombóvár, Ady E. u. 46. Tel.: 74/464-722 Pécs, Siklósi u. 22. Tel.: 72/222-378 I. osztályú termékek kedvező áron! HDF 6 mm dickes (31-ebükk) laminált padló 1390 Ft/m2-től (ingyen szegélyléc+fólia) HDF 7 mm (31-es) dickes laminált padló 1590 Ft/m2-től Clickes szalagparketta tölgy és bükk színben 4990 Ft/m2-től 4 m széles bükié padlószőnyeg 790 Ft/m2-től 4 m széles filc hátlapú padlószőnyeg 990 Ft/m2-től PVC 1,3 mm 400 cm széles IPARI PVC 400 cm széles 792 Ft/m2-től 1790 Ft/m2-től Kész szőnyegek nagy választékban! yes modellek Akció időtartama a hirdetés megjelenésétől a készlet erejéig. ^PfldlÓ Udvarias kiszolgálással F PARKETTA* PVC •SZŐNYEG várjuk önöket! KISHIBÁS MŰANYAG BEJÁRATI AJTÓK! j j| KISHIBÁS ÉS ÚJ MŰANYAG BEJÁRATI AJTÓK. ABLAKOK! FELMÉRÉS, ÁRAJÁNLAT, BESZERELÉS, HÁZHOZSZÁLLÍTÁS, KARBANTARTÁS, HITELLEHETŐSÉG 72/532-77flJL3r/320-4642 MKDISON < > K V <>SI h O /. I’(> N | Szakrendeieseh mayas színvonalon! Kardiológia ultrahangvizsgálatok Orvosi kozinetológia Gyomor- és béltükrözés Aranyérkezelés PEC.S, Ircjalnuisok u. 22. Tel.: 72/532-132 M/tvu'.inac|anklmikapec».ltu SIMPLY CLEVER • EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ Fabia Combi Classic • 0 Ft önerő • 3 évig a törlesztő részlet fele •3 év garancia • ajándék casco -16,800Ft/hó^ Roomster • 0 Ft önerő • 3 évig a törlesztő részlet fele • 3 év garancia • ajándék casco = 22.438 Ft/hó* Octavia modellek • 0 Ft önerő • 3 évig a törlesztő részlet fele • 3 év garancia • ajándék casco NYÍLT HÉTVÉGE: FEBRUÁR 23-24-ÉN! 3 ÉVIG FIX, HOGY ENNYI! Ha most vásárol nálunk új autót, 0 Ft önerő mellett a futamidő elején megfelezzük havi törlesztő részletét. Sőt! A fent megadott FIX havi költség már tartalmazza a casco biztosítását is, így nem kell extra kiadásokra számítania. FIX, hogy megéri! * Az akció 2008. március 31-ig, illetve a készlet erejéig érvényes! A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! Az Ön Skoda-márkakereskedője: Alisca Autócentrum 7100 Szekszárd, Bátaszéki út 130., a déli városkapunál Telefon: 06-74/528-260 • Mobil: 06-20/470-44-77 ^ Szerviz: 06-74/528-265 • Web: www.aliscaauto.hu J www.toyota.hu Toyota Corolla. Dual WT-í motorral. A Corolla név a legtöbb nyelven egyet jelent: „sosem hagy cserben". Legendás megbízhatósága és osztályon felüli minősége mellett az elegáns vonalvezetésű, új generációs Corolla páratlan vezetési élményre csábít. Nyílt hétvege: február 25-24. EURO Í^ncap [£T jfcTTTTT-] TODAY TOMORROW TOYOTA Kocsis és Társa Kft. UOO SzekszárA Szőlőhegy u. 2/b Tel:74/511-011 www.autokocsis.hu 6500 Ba|a. Szegedi u. 84. TeL: 79/023-300 A Corolla modellek kombinált üzemanyag-fogyasztása {1/100 km): 4,9 6,9. CCn-kibocsátása (g/kmj: Ml --167. A Dual WT-Í technológia az 1,6 benzinmotor jellemzőin. A képen látható autó illusztráció. PASKUM NYOMDA KFT. 7100 Szekszárd, Páskum utca 4. H-7103 Szekszárd, Pf. 627 E-mail: nyomda@paskumnyomda.axelero.net Telefon/Fax: 74/312-523 Teljes körű nyomdai kivitelezés A/7-töl A/2 méretig PRÓBÁLJON KI BENNÜNKET!! AZ ARANY RÓZSAKERESZT SZELLEMI ISKOLÁJÁNAK PÉCSI CENTRUMA nyilvános előadásokat tart 18 órai kezdettel: Szekszárd Tolna Bonyhád Szent István tér ÍO. Bercsényi út 31. Széchenyi tér 2. Babits M. Műv. Ház Zafír alapítvány Vörösmarty M. Műv. 2008. 02.19. 2008. 02. 20. 2008. 02. 21. A Mikrokozmosz rejtélye címmel. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk. Kérje 13 részes ingyenes bevezető levélsorozatunkat! 7626 Pécs, Orsolya u. 1. tel./fax: 325-292 e-mail: pecs@lectorium.hu wwwJectoriumrosicrucianum.hu LECTORI UM ROSICRUCIANUM t 4 v