Tolnai Népújság, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-12 / 36. szám

15 2008. FEBRUÁR 12., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT A Milanos Pato gyerekkori csapattársával erősített a Tamási Kupaezüsttel melegítettek kézilabda Egy góllal kapott ki a fináléban az UKSE Szekszárd Lejátszotta első edzőmérkőzését az NB III Dráva-csoportjában szereplő Tamási SE csapata. Molnár László csapatában több régi és új arcot is felfedezhettek a csapat szurkolói. Színfoltot je­lentett a csatár Adilson pályára lépése, aki az AC Milánban ját­szó Patoval együtt szerepelt a Pato Branco-i korosztályos csa­patokban. A Budaörstől kapta fél évre kölcsönbe a brazil játé­kost a Tamási. Erősítést jelent a Siófoktól végleg visszatérő Gyá- nó Gábor, a Kétyen kölcsönben szereplő Juhász István, valamint az osztrák alacsonyabb osztály­ból hazatérő Kollár Sándor. Mel­lettük Dobos József és Márkus Krisztián Ozoráról, Baranyai Pé­ter szintén Siófokról és Sipos Norbert Pincehelyről igazolt a Koppány-partjára. Ezzel még nem zárultak le a gárda erősíté­si tervei, csatár- és védőposzto­kon bevethető játékosokkal tár­gyalnak a vezetők. Február 16- án, szombaton 14 órakor Tevelen lépnek pályára Filótásék. EREDMÉNY: PINCEHELY-TAMÁSI 0-0. Pincehely, 50 néző. Tamási: Makiári- Pintér, Juhász L, Do­bos (Juhász G.), Filótás - Gyánó G., Schell (Baranyai), Tolmácsi, Kovács P. (Sipos N.)- Kollár, Adilson (Baranyai). Edző: Mol­nár László. ■ Piknik-kupa: négy együttes a végső sikerért Négy csapat részvételével ren­dezik meg a Piknik-kupát. Az egyaránt megyei III. osztályban szereplő Csikóstőttős-Kapos- szekcső, a Dalmand, a Döbrököz valamint a Baranya megyei Má- gocs csapata körmérkőzéses for­mában dönt a helyezésekről. EREDMÉNYEK: KAPOSSZEKCSŐ- CSIKÓSTŐTTŐS-MÁGOCS 3-1 (0-0). Gól: Bauer (2), Dravecz, il­letve Szalai Á. DÖBRÖKÖZ-DALMAND 3-3 (1-2). Gól: Magyari, Gamos K., Varga R., illetve Mátrai (3). A következő forduló mérkőzé­seit Mágocson rendezik a hét­végén. A Döbrököz csapata a Csikóstőttős-Kaposszekcső együttesével, a Mágocs a Dal­mand gárdájával mérkőzik. ■ Négy NB Il-es és két NB I/B-s csapat részvételével rendezték meg a VI. Ko- zármisleny-kupa női fel­készülési tornát a bara­nyai város impozáns csar­nokában. Balázs László A pénteken kezdődő tavaszi pontvadászatra hangolt Oravecz Erika edző együttese. Az UKSE. Szekszárdot az NB I/B-s csapata mellett az NB Il-es felnőtt baj­nokságban szereplő UKSE Már- ker Szekszárd ifjúsági együttese képviselte még. Az A-csoportban az NB II 3. helyén álló Érd, illetve a máso­dik vonal Délnyugati-csoportjá­ban listavezető, és NB I/B-s ál­mokat dédelgető házigazdákkal játszottak Horváth Szimonet- táék. A kék-sárgák előbb az érdi­eket győzték le magabiztosan (34-28), majd a rendező mis- lenyieket verték szoros meccsen (23-21). A döntőben a B-cso- portban első helyen záró Szeged- Dorozsma ellen meccsel-hettek a kupagyőzelemért. Az NB 1/B Ke­leti-csoportjában 4. helyen álló Tisza-partiak ellen sokáig jól ját­szott az UKSE, s Nagy Tünde fan­tasztikus védéseinek köszönhe­tően végig vezetett. A lefújás előtt néhány játékosnál érthetet­lenül elszakadt a cérna - a talál­kozó végéig emberhátrányban játszott az UKSE. A szekszárdi sorokban támadt zavart a szege­diek kihasználták, és egy góllal a maguk javára fordították a döntő párharcot (22-23).- Jó mérkőzéseket játszot­tunk, a torna nagyban hozzájá­rult a sikeres bajnoki felkészülé­sünkhöz. Fekete, Horváth, Fa- uszt támadásban eredményesen és jól játszott, Kovácsnak is vol­tak jó időszakai. A Hegyi-Szi­lágyi belső védőpáros pedig vé­dekezésben bizonyult vezér- egyéniségnek. Szélsőinknek so­kat kell javulnia, tőlük minden­képpen többet várok a bajnoki rajtig, csakúgy mint Szente Emőkétől a kapuban. Nagy Tün­de jól védett, különösen a döntő­ben mutatott teljesítményével vagyok nagyon elégedett. Arra azonban figyelnie kell, hogy a bajnokságban hasonlóan kiéle­zett szituációban ne veszítse el a fejét, és ne hozza hátrányba csa­Az UKSE Szekszárd átlövőjét, Fauszt Évát (a labdával) választották a kozármlslenyi torna legjobb játékosának patát - összegezte a torna ta­pasztalatait Beckerné Oravecz Erika. A kívülállók számára talán ki­csit bátor dolognak tűnt, hogy a klubvezetés a fiatalokat is bene­vezte a tornára, de a látottak iga­zolták a döntés helyességét. A B- csoportban az NB II Délnyugati­csoportjában 3. helyen álló Tol­na KC, valamint az NB 1/B Kele­ti-csoportjában 4. helyen álló Szeged-Dorozsma ellen mérkőz­tek Pusztaiék. Rögtön az első mérkőzésen kellemes meglepe­tést szereztek edzőjüknek: 30- 27-re legyőzték a tolnaiakat. A volt NB I-es játékosokat is sorai­ban tudó Szeged-Dorozsma már nehezebb diónak bizonyult, de a 29-21 arányban elveszített mér­kőzésen is jól játszottak Farkas Anitáék. A 3. helyért lejátszott mérkőzésen megismétlődött a tavalyi, augusztusi CPH-kupa fi­náléja. A mérkőzés emléke érző­dött a hazaiakon, semmit nem bíztak a véletlenre. Rögtön az elején magukhoz ragadták a kez­deményezést, s végül 33-28-ra legyőzték a szekszárdi csapatot. különdíjasok: a gólkirálynő Stier Nóra (Kozármisleny) lett, a legjobb kapus díját Dobó Móni­ka (Szeged) vihette haza, a leg­jobb mezőnyjátékosnak Fauszt Évát választották a szervezők. A TORNA VÉGEREDMÉNYE: 1. Szeged-Dorozsma, 2. UKSE Szekszárd I., 3. Kozármisleny, 4. UKSE Márker Szekszárd II., 5. Érd, 6. Tolna KC. | NB l/B. Nyugati csoport 1 1. PTE-PEAC 12 9 _3_ _0 407-312 21 2. Nagyatád 12 8 1 _3^ 340-309 17 3. Veszprém 12 8 0 _4_ 342-301 16 4. Marcali 12 7 0 JL 350-326 14 5. Győri ETO 11 12 7 JL JL 356-345 14 6. Siófoki VSE 12 6 1 _!L 353-350 13 7. Komáromi AC 12 5 2 _5 331427 12 8. Uniqa-Vasas II 12 5 1 JL 296-310 11 9. Szekszárd 12 4 _2 JL 345-356 10 10. Szombathely 12 4 2 _6 301-319 10 11. Kodo lányi 12 4 1 346-404 9 12. Rectec Vasvár 12 3 1 JL 344-348 7 13. Tapolca VSE 12 1 0 íi 285-389 2 Az UKSE Szekszárd tavaszi bajnoki mérkőzései 14. forduló, február 15.: UK- SE-Comexi II19.15. fordu­ló, február 24.: UKSE-Tapolca 18.16. forduló, március 1.: Vasvár-UKSE 18.17. forduló, március 9.: UKSE-Vasas II18. 18. forduló, március 15.: Marcali-UKSE 17. 20. fordu­ló, április 5.: Veszprém-UKSE 16.30. 21. forduló, április 20. : UKSE- Győri ETOII18. 22. FORDULÓ, április 26.: Nagyatád-UKSE 18. 23. forduló, május /.; UKSE- Szombathelyi FSE18. 24. for­duló, május 17.: Komáromi AC-UKSE 11. 25. FORDULÓ, május 25.: UKSE-PTE-PEAC 18. 26. forduló, június 1.: Siófoki VSE-UKSE17 Szávay feljött a 18. helyre, Henin továbbra is az élen tenisz A párizsi döntős Szá­vay Ágnes egyesben a 20-ról feljött a 18. helyre a legfris­sebb világranglistán, és ez pályafutása eddigi legjobb eredménye. Szávay párosban változatlanul a 28. helyen áll. Az egyéni rangsort a bel­ga Jusüne Henin vezeti. A világranglistán 305. helyen álló golfozó sikere golf Óriási meglepetésre az amerikai Steve Lowery nyer­te a profi golfozók legrango­sabb sorozatába, a US PGA Tourba tartozó Pebble Beach-i viadalt. A 47 éves já­tékos sikere azért szenzáció, mert a világranglistán csak a 305. helyen áll a győztes. Pierce 35 pontig jutott a címvédő San Antonio ellen kosárlabda A ligaelső Bos­ton Celtics és a Nyugati-fő­csoportban vezető Phoenix Suns is nyert az NBA-ben. A Celtics főleg a 35 pontig jutó Paul Pierce révén bizto­san győzött a címvédő San Antonio Spurs ellen. A Suns Stoudemire 7,5 mp-cel a vége előtt dobott két büntetőjével nyert a Wizards ellen. Az olasz mágus lehet az ír válogatott új kapitánya LABDARÚGÁS Az olasz GÍO- vanni Trapattoni lehet az ír labdarúgó-válogatott új szö­vetségi kapitánya. Legutóbb Steve Staunton irányította az ír válogatottat, de őt menesz­tették, miután a csapat nem tudta kiharcolni a nyári, osztrák-svájci Európa-baj- nokságon való részvételt. Trap: Salzburgból az írekhez? @ TOVÁBBI SPORTHÍREK, cikkek: www.teol.hu Egyiptom megvédte címét Afrikában labdarúgása 2006-os győztes nem akadt ellenfélre a fekete kontinensen Bor és Mészáros 9. lett a párizsi Vk versenyen Egyiptom válogatottja megvédte címét a labdarúgó Afrika-kupán, miután az Accrában rendezett döntőben 1 -0-ra legyőzte Kame­run csapatát. A gólt Mohamed Zidan passzából Mohamed Abutrika szerezte negyedórával a lefújás előtt. A két válogatott a csoportmérkőzések során is ta­lálkozott, s akkor is Egyiptom nyert, mégpedig 4-2-re. Az észa­ki ország ftitballcsapata a kupa történetének legeredménye­sebbje a maga 6 elsőségével, mö­göttük Ghána és Kamerun egy­aránt 4-4 végső diadallal büsz­kélkedhet. A szakértők szerint az a csapat nyerte meg a tornát, | amelyik a leginkább megérde- § melte, hiszen Egyiptom többek Abutrika öröme határtalan: a csatár góljával Egyiptom hatodszor győzött között a bombaerős Elefánt­csontpartot is legyőzte, nem is akárhogyan, az elődöntőben 4-1-re páholták el Drogbáékat Hasszán Sehata tanítványai. Az ősz mester pedig a második olyan szakvezető lett, aki egy­mást követő két tornán is siker­re tudta vezetni csapatát. A ghá- nai Charles Gyamfi három Afrika-kupa elsőséggel büszkél­kedhet. A döntőben: Egyiptom-Kame­run 1-0 (0-0). Áccra, 30 ezer néző. Gól: Abutrika (76.). A 3. HELYÉRT: Ghána-Elefánt- csontpart 4-2 (1-2). Gól: Mun- tari (10.), Owusu-Abeyie (70.), Agogo (80.), Dramani (84.), illet­ve Sanogo (24., 32.). ■ Az Atomerőmű SE versenyzője, Bor Barna (+100 kg) és a már pe­kingi kvótával rendelkező Mé­száros Anett (70) egyaránt a ki­lencedik helyen végzett az olim­piai kvalifikációs cselgáncs Vi­lágkupa párizsi kiemelt kategó­riás versenyén. A francia fővá­rosban 70 ország 352 dzsúdósa küzdött az érmekért. A tavalyi riói vb-n bronzérmet szerző Mészáros brit és szene­gáli ellenfelet győzött le az elő- csatározásokban, majd minimá­lis különbséggel - egy tokával - kikapott spanyol riválisától. A vi­gaszágon azonban alulmaradt orosz riválisával szemben. A legnehezebbek között tata­mira lépő Bor lengyel és izlandi ellenfelet vert meg, aztán egy holland megállította őt. A re­ményfutamban előbb legyőzött egy amerikait, majd vereséget szenvedett egy üzbégtől, így ő is kilencedik lett. Ami a második napon tatami­ra lépő többi magyart illeti, ifj. Nagysolymosi Sándor (81), Far­kas Bálint (90), az Európa-baj- nok - és Párizsba címvédőként érkezett - Hadfi Dániel (100), va­lamint Urbán Gergő (+100) egy­aránt helyezetlenül zárt. A viadal első napján Ungvári Miklós (66) hetedik, Szabó Bri­gitta (63) kilencedik lett, míg Braun Ákos (73), Taraba Sándor (66) és Ungvári Attila (73) nem ért el helyezést. ■

Next

/
Thumbnails
Contents