Tolnai Népújság, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-07 / 32. szám

2008. FEBRUÁR 7., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT A Falcótól ki lehet kapni ■kosárlabda A Dombóvár az elején nagy előnyt adott az Olajnak Mészáros Zalán (14) és Gulyás Róbert (jobbról) remekül megértette egymást a Falco ellen, más kérdés, hogy ez is kevés volt a paksiak győzelméhez Döntetlent ért el az NK Zadar ellen a Porecsben edző paksi együttes LABDARÚGÓ EDZŐMÉRKŐZÉS: NK ZADAR (HORVÁT)-PAKSI FC 1-1 (1-1). Paksi FC, I. félidő: Kovács A.- Belényesi, Éger, Salamon, Hanák- Zováth, Heffler- Weit- ner, Balaskó, Csehi T.- Tököli. II. félidő: Pokorni- Molnár Z., Hor­váth S., Böde, Szabó J.- Tamási G., Mészáros I.- Vári, Búzás, Báló- Kiss T. Vezetőedző: Gellei Imre. A horvát bajnokság hato­dik helyezettje a 10. percben szerzett vezetést, ezt hat perccel később Balaskó passzából Tökö­li egyenlítette ki. A paksiak csü­törtökön 15 órától a második li­gás Croatia Sesvete együttesével mérkőznek. A PFC az elutazást megelőzően három döntetlent is játszott NB Il-es csapatokkal. So­roksáron (0-0), Budaörsön (2-2) és Kozármislenyben (1-1) is ik­szeltek Salamonék. A hazai csa­patok ellen elért eredményekre nem lehettek büszkék, ez a dön­tetlen azonban értékes, hiszen a magyarnál jóval magasabban jegyzett horvát bajnokság egyik jeles képviselőjével szemben vívták ki Buzásék. MÉG TÖBB HÍR A PAKSI FC-RŐL A WWW.TEOL.HU OLDALON Döntetlennel kezdte az évet a Várhidksapat A magyar labdarúgó-válogatott idei első barátságos mérkőzésén döntetlent játszott Szlovákiával Limasszolban. Várhidi Péter a Fülöp Márton- Csizmadia Csa­ba, Vanczák Vilmos, luhász Ro­land, Lőw Zsolt- Szélesi Zoltán, Vass Ádám (Tőzsér Dániel, 83.)- Hajnal Tamás (Dzsudzsák Ba­lázs, a szünetben)- Buzsáky Ákos (Priskin Tamás, 75.), Gera Zoltán, Huszti Szabolcs (Hal- mosi Péter, 56.) csapatot játszat­ta. A válogatott gólját Gera sze­rezte az 54. percben, erre tíz perccel később Sesták válaszolt. A találkozón a magyar csapat kezdeményezett többet, az első félidő kiegyenlített játékát kö­vetően fölényben futballozott, de helyzeteit nem tudta gólra válta­ni, így nem tudta megszerezni a győzelmet. A magyar válogatott legközelebb március 26-án Szlo­vénia ellen lép pályára Zalaeger­szegen. ■ Nem tudta megállítani az éllovast az Atomerő­mű, mint ahogy a DKC sem volt képes megismé­telni a kupameccsen nyújtott teljesítményét. Balázs László ATOMERŐMŰ SE-FALCO KC 75-82 (13-27,22-9,15-18,25-28). Fér­fi kosárlabda NB I. Paks, 1500 néző. V: Pállá, Ádám, Csősz. ASE: MÉSZÁROS Z. (16), Murry (-), Kiss Zs. (7/3), HORVÁTH Z. (15), GULYÁS (25). Csere: Panta (2), Toroman (10/6), Medve (-). Edző: Sabáli Balázs. Falco: KÁL­MÁN (19/9), DOYNE (24/6), Váradi (8), KAZLAUSKAS (17/9), ALIAKSZEIEV (14). Csere: Will (-), Borszéki (-), Feigl (-). Edző: Szrecsko Szekulovics. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 5. perc: 8-13, 15. p.: 26-30, 25. p.: 41-49, 35. p.: 56-65. KIPONTOZÓDOTT: Kiss Zs. (37.), Váradi (38.), Aliakszejev (40.), Murry (40.). Gulyás Róbert és Kálmán László. A két csapat erős embe­rének a játéka jelentette az ASE-Falco rangadó nagy talál­kozását. Amellett, hogy mindkét játékost együtt reaktiválta a vá­logatott keretébe Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány, egyszersmind a bajnokság két legjobb játékosa nézett farkas­szemet a parketten: az indexlis­tán Kálmán 32,7 ponttal az első, míg Gulyás 31,13-al a második helyet foglalja el. A Falco kapta el előbb a ritmust - Doyne és Kálmán triplája után a vendégek szereztek nyúlfarknyi előnyt (10-16). A szombathelyi druk­kerek rákezdtek a szokásos (...tíz, tíz, tíz) nótára, Aliakszejev pöttyintésével pedig a 7. percre •kétszámjegyű lett a Falco előnye (10-21). Sorra maradtak ki a paksi dobások, míg a vajkezű vendégjátékosok szórták a pon­tokat (8. perc: 10-27). Egysze­mélyes csapat benyomását kel­tette az ASE, remekül védekező vasiak uralták a találkozót. Az­tán varázsütésre Toroman sül­lyesztett be öt pontot, visszajöt­tek a meccsbe a paksiak (13. p.: 22-30). Horváth Zoltán büntető­jével először egalizált az Atom (33-33), Gulyás duplájával pe­dig az első perc után másodszor vezetett a Paks (18. p.: 35-33). A harmadik negyed elejét átaludta az ASE, 9-0-s szériával kezdett a Falco. A hárompontosakat eről­tette az Atom, de a félidei (10-ből egy) tíz százalékos mutatóját csak tovább rontotta. Kiss Zsolt törte meg az átkot (26. p.: 44-49), a másik oldalon Kálmán a periódust záró másodpercek­ben igazolta az alaptézist: egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteni. Az utolsó tíz perc nagy rohanás és a sok sza­bálytalanságjegyében telt, más­fél perccel a vége előtt Doyne dö­fött tőrt a paksiak szívébe, nagy magányában az Ürgemezőről hintett egy triplát, amivel el is döntötte a csatát. SABÁLI BALÁZS: - A FalCÓt pon- tos dobásokkal lehetett volna le­győzni, a statisztika mindent el­árul. SZOLNOKI OLAJ KK-PLANETLEA- SING-DOMBÓVÁR 74-70 (19-11, 25-11, 20-26, 10-24). Szolnok, 2000 néző. V: dr. Valovics, Ki­rály, Gorka. Szolnok: KELLEY (17/3), HOLLINS (20/9), Molnár A. (11/9), Sabaliauskas (11/9), Góbi (8). Csere: Harazin (5), Cziczás (2), Cseh (-). Edző: Pór Péter. Dombóvár: English (6), MILLS (28/9), DEÁK (11/9), SANDERS (10), Wiley (7/3). Cse­re: Molnár M. (5/3), Simon N- (3/3), Vas P. (-). Edző: Dzunics Braniszlav. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 4. perc: 5-2,8.p.: 14-8,12. p.: 21-11, 18. p.: 36-18, 25. p.: 48-37, 29. p.: 61-47, 35. p.: 66-57, 39. p.: 71-68. A találkozó teljesen az ellenté­te volt a szombati dombóvári ku­pameccsnek. Ezúttal az Olajnak jött be az elején minden, s ez meg is adta a találkozó alap­hangját. A Szolnok hamar ma­gához ragadta a kezdeménye­zést, de a találkozó igazából ak­kor dőlt el, amikor a DKC a má­sodik felvonásban öt percig nem dobott kosarat (15. p.: 30-11). Kevesen hittek benne, de a for­dulás után nagyot változott a já­ték képe: Mills hátára vette a DKC-t, amely fokozatosan farag­ta le hátrányát, s a 39. percben már csak hat pontra (69-63) vol­tak az Olajtól a Dzunics-fiúk. A nagy feltámadás végül elma­radt, nyert a Szolnok, igaz a vé­gére csak négy pont maradt a Ti- sza-partiak tetemes előnyéből. Hiába ért elvégül Sanders (11 le­pattanó) és Mills (10 lepattanó) is dupla-duplát. A Dombóvár ősszel 76-62-re nyerte a hazai meccset, ez pedig sokat számít­hat a végelszámolásnál. dzunics braniszlav: - Későn kezdtünk úgy játszani, hogy ko­molyabb győzelmi esélyünk le­gyen. A második félidőbeli telje­sítményünkre lehet építeni. KÉPEK: WWW.TEOL.HU Hat csapat lép pályára a simontornyai focikupán TEREMFOCI Február 9-én, szombaton hat csapat rész­vételével Barátság-kupa né­ven öregfiúk teremtornát rendeznek a simontornyai városi sportcsarnokban. A torna 9 órakor kezdődik, az eredményhirdetés várható időpontja 15.30 óra. Gasol Bryant helyett is dolgozott New Jerseyben KOSÁRLABDA Pau Gasol 24 ponttal és 12 lepattanóval mutatkozott be az LA Lakers- ben. Kobe Bryant kisujjficam miatt csak 6 pontot szerzett New Jerseyben (90-105), több mint egy éve, hogy utol­jára egyszámjegyű dobósta­tisztika került a neve mellé. Három új helyszín került a műrepiilö vb-sorozatba műrepülés Három új hely­színe lesz a 2008-as Red Bull Air Race versenysorozatnak, amelyen a tavaly bronzér­mes Besenyei Péter is indul. A 2005-ben életre hívott via­dal salzburgi prezentációján elhangzott, hogy Detroit, Stockholm és Valencia elő­ször ad otthont a show-nak. Az elődöntőket rendezik ma este az Afrika Kupán labdarúgás Már az elődön­tőket rendezik az Afrika Ku­pán. Az egyik ágon a címvé­dő Egyiptom Kamerunnal mérkőzik, a másik párharc­ban a házigazda Ghána és Elefántcsontpart csap össze. Az első mérkőzés 18, a má­sodik 21.30 órakor kezdődik, az Eurosport mindkét talál­kozót élőben közvetíti. Didier Drogba @ TOVÁBBI SPORTHÍREK, cikkek: www.teol.hu Első meccsét játszotta a DFC Balatonlellén A Szekszárd AC lépett egyet a hetedik hely felé asztalitenisz Az osztrák Villach legyőzése nem jelentett gondot Sáth Sándor tanítványainak Első felkészülési mérkőzését ját­szotta az NB III Dráva-csoportjá- ban szereplő Dombóvári FC- Rutin labdarúgócsapata. Hopp Krisztián együttese az osztály­társ Balatonlellével mérte össze erejét. A Rutin mestere több kulcsjátékosát is kénytelen volt nélkülözni, de a találkozó így legalább arra jó volt, hogy fiata­lokat próbálgasson. BALATONLELLE-DOMBÓVÁRI fc­rutin 4-1 (1-1). Balatonleile, 50 néző. DFC: Szabados (Papp)- Tóth, Hopp (Steiger), Banai G.- Nagy N., Kadarkuti (Tóthpál)- Takács Z.,‘Pest R. (Bock), Kőhal­mi (Bősz)- Fábián (Kovács I.), Nagy T. (Tolnai Zs.). A dombóvá­riak gólját Nagy T. szerezte. ■ Végh Zsuzsanna két sima, 3:0-s sikerrel járult hozzá a győzelemhez Másfél óra alatt letudta a Villach elleni Szuperliga-meccsét a Szekszárd AC. Sáth Sándor együttese a papírformának meg­felelően 6:l-re verte az osztrák gárdát, így nagy lépést tett a 7. hely megszerzése felé. A páros­mérkőzést látva sok kívülálló azt gondolta, hogy nem is lesz ez a viadal annyira egyszerű, hiszen a szettarányok minden esetben csupán kétpontos különbséget mutattak. Ennek ellenére szett­veszteség nélkül nyert a Liu Boyu-Wittinger páros, s ezzel megadta a találkozó alaphang­ját. Az egyéni mérkőzéseken már semmi kétség sem férhetett hozzá, hogy melyik együttes fog diadalmaskodni. Végh Zsuzsan­na és a Liu Boyu is 3:0-ra győ­zött, s nem sok hiányzott ahhoz, hogy Tóth Edina is hasonló kü­lönbséggel hozza partiját. Medri- ková annak is örülhetett, hogy egy játszmát begyűjtött, de győ­zelmi reménye neki sem lehetett a SZAC legfiatalabbja ellen. Hogy ne legyen lenullázva a Vil­lach, arról Klacanská gondosko­dott, aki türelemjátékkal verte a fokról fokra fáradó Wittingert. Az utolsó két partiban a Végh és Tóth megint csak simán győzött, így a SZAC könnyedén lépte le osztrák ellenfelét. Sáth Sándor szakmai igazgató végig haláli nyugalommal szemlélte tanítvá­nyai produkcióját, de a sokat megélt trénernek nem is volt oka idegességre, hiszen játéko­sai maximálisan betartották uta­sításait. A visszavágó formalitás­nak tűnik, a szekszárdiak szá­mára most fontosabb a szomba­ti, Budaörs elleni Extra Liga ösz- szecsapás, amelyen a negyedik hely a tét. Az őszi találkozó 5:5 lett, a SZAC-nak győznie kell te­hát, hogy maga mögé utasítsa ri­válisát a tabellán. SZEKSZÁRD AC-VILLACH 6:1. EREDMÉNYEK, PÁROS: LÍU Boyu, Wittinger-Medriková, Klacans- ka 3:0, egyéni: Végh-Klacanska 3:0, Liu Boyu-Fleischerova 3:0, Tóth-Medrikova 3:1, Wittinger- Klacanska 1:3, Végh Zs.-Medri- kova 3:0, Tóth E.-Fleischerova 3:0. ■ Csizmadia Eszter

Next

/
Thumbnails
Contents