Tolnai Népújság, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-08 / 6. szám
2 HÍRSÁV Megválasztották a legnépszerűbbeket györköny Az idei tanév volt az első, amikor megválasztották a legnépszerűbb diákot és tanárt az általános iskolában. Braun Zoltán polgármester ötlete nyomán a diákönkormányzat bonyolította le a szavazást. A diákok közül Micskei Márk, a pedagógusok közül Köhler Ádámné kapta a legtöbb szavazatot, (vt) A Szent Koronáról és pénzügyekről volt szó kauznó Díjmentes ismeretterjesztő előadásokat szervezett az önkormányzat Kalaznón. A kultúrház- ban megrendezett összejöveteleken a Szent Korona történetéről dr. Bakos Batu tartott előadást, a pénzügyi alapismeretekbe pedig a budapesti Brokernet cég munkatársa avatta be a kalaznói és környékbeli vállalkozókat, (fké) A falugyűlésen főleg a jövőről tárgyaltak nagyszékely Békés, nyugodt légkörben több mint két órán át tartott a közmeghallgatás és falugyűlés. A szép számmal megjelent lakosok elsősorban az üdülőfalu jövőjéről, a lehetőségekről szóltak. Nem hallgatták el a mai gondokat sem, melyek közül a talaj- védelmet, a szennyvíz kezelését, a szippantó autó kérdését tartották igen fontosnak - tudtuk meg Várkonyi Zoltán polgármestertől, (vl) Bűncselekményekről esett szó a népfőiskolán PAKS Újabb előadásához érkezett tegnap a Paksi Városi Nyugdíjasklub népfőiskolájának nyolcadik szemesztere. Igazán aktuális téma, az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények kerültek terítékre. A vendég, Kuti István rendőrkapitány az ilyen esetek megelőzéséről, s a napokban történt bűncselekményekről beszélt. A nyugdíjasok egy ifjú tudor, a kölesdi Tóth Zsanett előadását is meghallgatták Diána hercegnő életéről. A következő előadás februárban lesz. (vt) Hétgyermekes szülők lépnek a pulpitusra szekszárd Elindították tavaly a Szent József Katolikus Iskolában a Szülők akadémiája programsorozatot. Az igazgatónő, Bertáné Hargitai Margaréta tájékoztatása szerint eddig három előadás ment le. A legutóbbin Bacsmai László plébános és egy házaspár - Schubert Péter és Judit - beszélt arról, hogyan lehet a fiatalokat megtartani az istenhitben. A következő meghívott februárban a hétgyerekes Abai Tibor és felesége lesz. Ők a gyermeknevelés hétköznapi örömeiről számolnak be. (wg) @ TOVÁBBI HÍREK: www.tolnainefujsag.hu TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. JANUÁR 8., KEDD Vérnyomásmérés az iregszemcsei Idősek gondozási központjában. A képen Vincze József és Simon Imréné, középen Barnáné Markovics Beáta legyűrik az akadályokat tolókocsiban A legnagyobb feladat a tamási rendelő átalakítása lesz Ledőlnek az akadályok, legalábbis a mozgáskorlátozottak előtt. A kistérségi szociális felzárkóztatási program idén több intézmény akadálymentesítését támogatja. Tóth Ferenc Két, kerekes székkel közlekedő idős feltétlenül örülhet az iregszemcsei idősek gondozási központjában elkészült rámpának. Az intézmény bejáratához tavaly decembere óta már az építésügyi szabályoknak is megfelelő, ötszázalékos emelkedésű feljáró épült a korábbi, a mozgáskorlátozottak számára meredeknek ítélt, tíz százalékban emelkedő rámpa helyett. A gondozó házba, mint Barnáné Markovics Beáta, az idősek klubjának vezetője elmondta, húsz idős ember jár rendszeresen, s közel ennyinek visznek ebédet. Az épületben új fürdőszoba és mellékhelyiség épült szintén küszöbök nélkül. Az ötmilliós átalakításhoz a leghátrányosabb kistérségek számára elkülönített, úgynevezett LEKI- keretből jutott támogatáshoz az önkormányzat. Süvegjártó Csaba polgármester egy következő átalakítás tervét is elárulta: a községházát pályázati támogatástól függően nemcsak fizikai, hanem infokommunikációs értelemben is akadálymentesítik, így látás- és hallássérültek is könnyebben igénybe tudják venni a közszolgáltatásokat. A tamási kistérségben 2007- ben kezdődött hároméves szociális felzárkóztató program több településen is támogatja a szociális otthonok akadálymentessé alakítását. Ebben bíznak Nagykónyiban is. A falu szociális otthonában a tetőtérben is élnek idősek, ahová meredek padláslépcső visz fel - mutatta be a helyzetet Gergely Gabriella, az otthon vezetője. - Állandó a félelem attól, hogy mikor esik le valaki - mondta a húsz idősnek otthont adó intézmény irányítója. A problémát az épület végében épülő lifttel szüntetnék meg, a fódszinten pedig egy új vizesblokk is készül. A gyönki Módszertani Otthon két épületében már elkezdődött az akadálymentesítés. - Nem teljes körűen oldottuk meg a problémákat, de jó úton vagyunk - mondta Waffenschmidt Ibolya igazgató. - Három liftünk van, a nagykastélyban 14 milliós beruházás volt, a kétszintes B-épület- ben egy lift épült 11 millió forintért. A két épületben élő 120 gondozott életminősége mindenképpen javult - fogalmazott az otthon vezetője, s hozzátette: Szakadáton már akadálymentes az Idősek klubja, Diósberényben pedig idén korszerűsítik az épületet. Ha Nagykónyiban és Diósberényben el is készül a két ház, nem a törvény kényszere miatt lesz így. A jogszabályt 2007-ben úgy módosította az országgyűlés, hogy 2008. december 31-ig csak az egészségügyi intézményeket kell akadálymentessé tenni, azokat viszont kivétel nélkül. A kistérségben a legnagyobb feladat Tamásira vár a kétszintes rendelőintézet átalakításával. Ribányi József, a város polgármestere érdeklődésünkre elmondta: a több mint 400 milliós beruházásra a dombóvári kórházzal együtt pályázik a város régiós forrásra. Az azonban kétséges, hogy határidőn belül elkészül, ha minden jól megy, az idén legfeljebb elkezdeni lehet a munkát. Ribányi József emlékeztetett: az önkormányzat meghirdette a mozgáskorlátozottak számára használható fürdő programját.- Az előző önkormányzat a fürdőtől a városközpontig akadálymentes járdát épített 42 millió forintból. Szeretnénk tovább akadálymentesíteni a járdákat- tette hozzá. A polgármesteri hivatalra is megvannak a tervek, itt ugyancsak lift épülne, hasonlóan a földhivatal épületéhez, amely szintén városi tulajdon. Az akadálymentesítés határidői 2008-tól 2010-ig 2008. december 31. egészségügyi intézmények 2009. december 31. óvodák, iskolák, szociális otthonok 2010. december 31. önkormányzati ügyfélszolgálatok, hivatalok, rendőrség 2013. december 31. közszolgáltatást végző magánépületek FORRÁS: MKOGY.HU ■ Állandó a félelem, mikor esik le valaki. Háromszáz ember végezhet közmunkát Háromszáz ember foglalkoztatására ad lehetőséget a tamási kistérségben a szociális minisztérium által meghirdetett, ez év elején kezdődött téli-tavaszi közmunka program - tudtuk meg Barkóczi Józseftől, a tamási többcélú kistérségi társulás elnökétől. A kistérség eddigi legnagyobb közmunka programjából az előzetes igényfelmérés után a kistérség mind a harminckét önkormányzata kiveheti a részét. Van, ahol közel ötvenen kapnak munkát, akad település, ahol egy közmunkásra volt igény. Első körben három hónapig dolgozhatnak a munkanélküli, hátrányos helyzetű kiválasztottak, akik a házi segítségnyújtástól az útkarbantartásig, számos területen tevékenykedhetnek. Egyelőre március végéig, de egy pótpályázat révén valószínűleg június 10- ig tart majd a foglalkoztatásuk. A résztvevők képesítésüktől függően legalább a minimálbért megkapják munkájukért. ■ S. Zs. Február végéig biztosított az orvosi ügyelet iregszeiwcse Február végéig megvan az Regszemcse környéki orvosi ügyeleti beosztás - tájékoztatott Süvegjártó Csaba polgármester annak kapcsán, hogy orvoshiány miatt ez év elejétől problémássá vált a körzetben az ügyeleti ellátás. A körzethez Regszemcse mellett Újireg, Felsőnyék, Nagy- szokoly és Magyarkeszi tartozik. Az ügyeletet a korábbi öt orvos helyett most három adja: a magyarkeszi, a felsőnyéki és az iregszemcsei 1. számú körzet orvosa. Dr. Kaáli Sándor a megüresedett iregi 2. számú körzet ügyeleti feladatait is ellátja. Dr. Bíró Ferenc nagyszokolyi orvos nyugdíjba vonult, ügyeletet nem vállal. Felmerült a tamási körzethez való csatlakozás, de ezt Süvegjártó Csaba nem tartja jónak a nagy távolságok miatt. Úgy véli, négy orvossal már viszonylag stabilan lehetne működtetni az ügyeletet. Egy úgymond vendégorvos már jelezte, hogy havonta néhány alkalommal be tudna segíteni. Meghirdették az iregszemcsei 2. számú körzetet is, andre már volt érdeklődő. *K.S. Körjegyzöség-keringö hölgyválasszal támogatás Két új hármas társulás is elkezdte működését, benne régi tagokkal Tíz családot segít a szociális föidprogram regöly. miszla Új hármas körjegyzőség kezdte meg működését az új évben Regöly gesztorságával - tájékoztatott Porga Ferenc, a község polgármestere. A körjegyzőség másik két tagja Keszőhidegkút és Szárazd. A körjegyzői állásra két pályázat érkezett, a képviselő-testületek egy hölgyet, a korábbi regölyi körjegyzőt, dr. Baranyai Esztert választották a posztra. Regöly korábban Belecskával volt körjegyzőségben, Regöly tavaly nyáron mondta fel ezt a kapcsolatot. Keszőhidegkút és Szárazd pedig ezt megelőzően Kalaznóval alkotott társulást. Úgymond a szomszédban, a korábbi körjegyzőségekből kiváló két település, Kalaznó és Belecska Miszla központtal hozott létre hármas társulást. Miszlán tavaly nyár óta nem volt jegyző. Mint arról Mózes László, Miszla polgármestere beszámolt, ebben a társulásban három jelentkező közül választották a körjegyzői poszttá dr. Tamás Gábort A szakember eddig Baranyában volt körjegyző, de korábban Tolna megyében is dolgozott már. A tervek szerint a későbbiekben Miszlán telepedne le. A körjegyzői társulások elsősorban anyagi szempontból kedvezőek az ön- kormányzatok számára. A hármas körjegyzőségeknek ugyanis több millió forintnyi plusz állami támogatás jár. ■ S. K. varsád Kedvezően bírálták el a varsádi önkormányzat szociális fóldprogramra benyújtott pályázatát - tájékoztatott Andrási Zoltánná, a kistelepülés polgár- mestere. A program keretében tíz, szociálisan rászoruló családnak kívánnak segíteni. A pályázat révén a község már meglévő traktorához ekét és talajmarót vásárol. A gépekkel megművelik a rászoruló családok kertjeit, illetve ennek hiányában az önkormányzat által használatra átadott száz négyzetméteres föld- darabokat. A családoknak így lehetőséget adnak arra, hogy saját szükségletükre burgonyát, zöldséget termesszenek. ■ Zs. S.