Tolnai Népújság, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-18 / 15. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. JANUÁR 18., PÉNTEK NYUGDÍJASOK A hagyományos bálra már megvan a műsor mözs Gőzerővel készül a Mözsi Nyugdíjasklub a ha­gyományos farsangi báljára. A művelődési házban tartan­dó rendezvény idén február nyolcadikén, pénteken lesz. A bált előadás előzi meg, amelyből ízelítőt is adott Kvanduk Andrásné, a nyug­díjasklub vezetője: - Az idén farsangi híradó, öregek nap­közije, és Juliska-Mariska kü- lönszáma szerepel a prog­ramban, a műsorok között pedig tánccal, énekkel, vic­cekkel szórakoztatjuk a kö­zönséget. (kp) Farsangi fejfedő lesz a vetélkedőbelépő decs Vidám vetélkedőt szer­vezett február másodikára a decsi önkormányzat a kör­nyék nyugdíjasklubjainak. Mint azt Bergerné Ifjú Erzsé­bet, a helyi oktatási és kultu­rális bizottság elnöke el­mondta, hat szervezettől vár­nak négyfős csapatokat, zsű­ritagokat, valamint nézőket. A versenyzők belépője a far­sangi plakát és tagonként egy-egy farsangi fejfedő lesz. A vetélkedő pár éve az őcsé- nyi klub kezdeményezésére indult, azóta Báta is szerve­zett hasonlót, most pedig Decs vette át a stafétát, (hé) Pótolták a mulatságot a gyönki klub tagjai GYÖNK Kiváló hangulatban zajlott le a gyönki nyugdíjas­klub múlt heti pótszilveszteri összejövetele - tudtuk meg Gyimesi Jánostól, a szervezet elnökétől. A gyönki művelő­dési házban a szekszárdi Ba­bits Klub tagjaival közösen búcsúztatták utólag az óévet, virslivel, süteménnyel, zené­vel és tánccal, (hé) Gyimesi János Az új vezetőség megválasztásáig dr. Horváth Marcell (balról) és Bartos László vezetőségi tagok viszik a megyei szövetség ügyeit Megújulnak a jubileumra érdekszövetség Félszáz szervezet tagjait segítik a tájékoztatással Megfiatalodik a Tolna Me­gyei Nyugdíjas Szerveze­tek Érdekszövetségének vezetősége a szervezet ti­zenötödik születésnapjá­ra. Az új elnökségi tagok­ra több nagy feladat, pél­dául a kistérségi összefo­gások megszervezése vár. Hargitai Éva A Tolna Megyei Nyugdíjas Szer­vezetek Érdekszövetsége tizenöt éve alakult meg, hogy összefog­ja a megye nyugdíjasklubjait. 1993-ban tíz szervezet hozta lét­re a szövetséget, ma 48 tagszer­vezetük van. Eközben országos programok, regionális találko­zók szervezésében közremű­ködtek. Szerződéses alapon ré­szesei a nyugdíjasklubok regio­nális együttműködésének. El­sődleges feladatuk a korosztály tájékoztatása az őket érintő té­mákban, többek között a Nyug­díjasok Lapja, valamint a Gene­ráció című újság terjesztésével is - tájékoztatott bennünket Bartos László, a szervezet elnök­ségi tagja. Erre pedig nagy szükség van, hisz olykor egy-egy hír - külö­nösen, ha nem informálják az érintetteket megfelelően - nagy ijedtséget vált ki a korosztály­ban. Ilyen volt többek között ta­valy a 13. havi nyugdíj meg­szüntetésének lehetősége, vala­mint a nyugdíj megadóztatásá­nak kérdése. Az idei év nagy eseménye lesz a szervezetben a négyéves mandátum lejártával megtar­tandó elnökségi választás. Mint azt dr. Horváth Marcell elnöksé­gi tag elmondta, szükség van a szervezet vezetőségén belüli fi­atalításra. A tagok jelenlegi át­lag életkora 76 év, tíz tag közül négyen betegek, és nem tudnak bekapcsolódni a munkába. Saj­nos betegsége folytán Mayer Re­zső, a szervezet elnöke sem tud részt venni a mindennapi fel­adatok ellátásában. Hosszú tá­von is áldásos lenne a vezetősé­get fiatalabb, a hatvanéves kor­osztályt képviselő tagokkal fel­tölteni. A lehetséges jelöltek be­szervezése nem volt egyszerű feladat. A nyugdíjasklubokban általá­nos probléma, hogy csak az idő­sebbeket tudják aktivizálni, a friss nyugdíjasokat nehezebb bevonni a szervezetekbe. Ennek több oka is van, töb­bek között az, hogy a korosztály még más területeken ak­tívabb. Egy klub működésének sike­ressége ugyancsak több ténye­zőtől függ: például az önkor­mányzat vagy más civil szerve­zetek támogatásától, illetve a ve­zető aktivitásától. Idén az újonnan megalakuló elnökség legnagyobb feladata a kistérségi összefogások megszer­vezése lesz. A partnerség kialakí­tásával, amit az országos Idős­ügyi Tanács is szorgalmaz, job­ban meg lehetne oldani a nyug­díjasok tájékoztatását, valamint a pályázati lehetőségek kiakná­zásában is előnyt jelenthetne. Akárcsak tavaly, 2008-ban is szervezik a nyugdíjasok üdülte­tését üdülési csekkel. Ismét felvet­ték a kapcsolatot a gyulaji fürdővel, amely tavaly kedvezménye­ket adott a szervezet tagjainak. Erre az idén is számítanak. A megyei szervezet a Nemze­ti Civil Alapprogram (NCA) pá­lyázatán is nyert, ezen alapul idei működési költségvetésük. A működési költségek kigazdál­kodása nem egyszerű feladat. Többek között költségkímélés miatt költözött át a szervezet ta­valy Augusz Imre utcai székhe­lyéről egy Hunyadi utcai irodá­ba, ahol jóval kevesebb a bérle­ti díj. Nehezíti a feladatukat, hogy fő bevételi forrásuk pályá­zati, vagyis csak esetleges. A he­lyi szervezetek többnyire nem is nagyon próbálkoznak NCA- pályázatokkal, mivel azok na­gyon bonyolultak. Programjaik szervezése alkalmi, célirányos támogatásoktól függ. Rendsze­resen támogatja őket a megyei önkormányzat, a Völgység- Hegyhát Takarékszövetkezet, a Szerencsejáték Rt., valamint a szervezet központja. Bővül az „Életet az éveknek" tagsága A megyében az érdél(szövetsé­gen kívül még egy nyugdíjas­klubokat összefogó szervezet működik, az Idősek és Nyug­díjasklubok „Életet az évek­nek” Szövetsége megyei szer­vezete. Nemrégiben a Simon- tornyai Bőr- és Szőrmefeldol­gozó nyugdíjasklubjával bő­vült a taglétszám, most 17 csoportot fognak össze. több csoport tagja mindkét szövetségnek. Főként kulturá­lis rendezvények, vetélkedők szervezésével foglalkoznak. Ezek kínálata idén is bővült egy malomjáték és egy dalos- versennyel ■ A friss nyug­díjasokat nehe­zebb bevonni a szervezetekbe. A veszedelemre es szülőföldjükre emlékeztek lengyel Az idén a Lengyeli Nyugdíjasok Érdekszövetsége is részt vett a madéfalvi vesze­delem 244. évfordulójának tisz­teletére rendezett megemléke­zés szervezésében. A falubeli­ek az önkormányzat udvarán felállított emlékkopjafánál gyűl­tek össze - mondta el lapunk­nak Fábián Andrásné, az Óvo­datörténeti és. Néprajzi Gyűjte­ményekért Alapítvány elnöke. Hozzátette, a kopjafát Szemcsuk István és Beréti István fafara­gók készítették 1991-ben, Buko­vina elhagyásának 50. évfordu­lóján. Fábián Andrásné, az ala­pítvány elnöke elismerő okleve­let adott át Leipold Boldizsár­nak, Steib Györgynek, Szász Miklósnak, akik annak idején részt vettek a kopjafa felállításá­ban. Főhajtással tisztelegtek id. Fink János emléke előtt, aki szintén részese volt a munká­nak.- Főhajtással emlékeztünk Lenner Jenő lengyeli plébános úrra is. Ő sincs már közöttünk, ő áldotta meg a kopjafát - mond­ta Fábián Andrásné. ■ R. T. Mozgalmas évet zárt a BSZV nyugdíjasklubja siMONTORNYA Boldogság, szere­tet, várakozás - talán ezt a há­rom szót is jelentheti a már saj­nos megszűnt Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Válla­lat nevének rövidítése. Boldog­ságot, mert jól sikerült a 2007. év programja, szeretetet, mert a klubtagok között ez az összetar­tó erő, és várakozást, mert így tekintenek a 2008-as év elé. Az elmúlt év utolsó negyedében is mozgalmas volt a klub élete. A jól sikerült kisszékelyi pince­szer után jó hangulatban, negy­venegyen utaztak Budapestre a Láng Művelődési Ház nyugdí­jasklubjának meghívására. A rendezvényen tizenöt neves művész magyarnótát és ope­rettdalokat énekelt - tudtuk meg Kockás Lajosné klubveze­tőtől. Évzáró rendezvényükön a karácsonyi és újévi köszöntők mellett minden klubtagnak ajándékkal kedveskedtek. Kará­csony előtt kis műsorral köszön­tötték az Őszikék otthon lakóit és vezetőit. ■ Varga László így nincs nagy kedvük a mókához farsangi bál Hétfőn eldől: húsz év után új helyen lesz, vagy nem lesz tolna Húsz éve áll a Nyugdíjas Szabadidő Klub élén Pálfi Rezsőné. Húsz éve szervezi a programokat: a januári pótszil­vesztert, a februári farsango­lást, a márciusi nőnapot, az áp­rilisi férfinapot, az első és má­sodik félévi névnapi összejöve­teleket. Előadásokat is szervez­nek, kertészeti, természeti és egészségügyi témákat elemez­ve, megvitatva. A klub a város közéleti ren­dezvényein is aktívan részt vesz. A tagok népviseletbe öltöz­ve viszik augusztus 20-án az új kenyeret megáldani a templom­hoz, és a szüreti fesztivál tarka seregletében is ott vonultak már négy alkalommal. Köszöntik a 80 éveseket, látogatják a kórház­ba került tagokat, s olykor sza­badtéri rendezvényeket is szer­veznek. Kirándulást, szalonna­sütést, halfőzést. Tavaly a Duna- parton a május 1-jei halászléfő­ző versenyen 26 csapat közül harmadikak lettek. A tavalyi évet értékelő és az idei terveket felvázoló közgyű­lésüket január 21-én tartják. Pálfi Rezsőné szerint a legtöbb vitát várhatóan az váltja majd ki, hogy hol tartsák február de­rekán a farsangi bált. Az elmúlt húsz évben e rendezvénynek a művelődési ház adott otthont; húsz-harminc jelmezes „csinál­ta a fesztivált” remek hangulat­ban. Most azonban megszakad a hagyomány. Lehet, hogy csak a helyszín változik, de az is előfor­dulhat, hogy elmarad a mulat­ság. Február 1-jével ugyanis a művelődési házi funkció meg­szűnik az épületben, csak a könyvtár marad. Kimehetnek a nemrég átadott Bezerédj Pál Sport és Szabadidőközpontba farsangolni, de attól ódzkodnak a nyugdíjasok - főleg azok, akiknek nincs kocsijuk -, j mert elég messze van a belvá­rostól. Pálfiné se lelkesedik a kényszerű változásért. Azt mondja: szép minden az új helyen, de a megszokott még­iscsak jobb volna; így nincs is nagy kedvük a mókához. ■ Wessely Gábor Pálfi Rezső- né húsz éve szervez bá­lokat A nagyszülőkön a sor: szilveszter után farsang Mivel a szilveszteri mulatságon a fiatal generáció képviselői elő­szeretettel vesznek részt, a segí­tőkész nagymamák és nagypa­pák vállalják, hogy az unokák felügyeletével töltik az év utolsó estéjét. Megsütik a kisunokák kedvenceit, trombitát vásárol­nak és igyekeznek minden kár- tyaparüt elveszíteni ellenük. De amint visszatérnek a hét­köznapok, ők is megünneplik az új esztendőt. Nem is csodálko­zunk hát azon, hogy a dombóvári kistérség különböző településén élő nagyszülők januárban pótszü- veszterre hivatalosak. A kocsolai nyugdíjasok már január kilence­dikén koccintottak a remélhető­leg egészségben gazdag 2008-as évre. Mára már a márciusi asz- szonybál részleteit tervezgetik. A Csikóstőttősön élő nagyszü­lők a január 25-ét választották az első pótszilveszterük napjául. Mi­vel az itt működő nyugdíjasklub még nincs egy éves, csak ízlelge­tik a rendezvényeket - mondta elnökük, Tóth Pál Csabáné. Kur- don január 28-ára tervezik a tré­fás jelenetekkel, versekkel, éne­kekkel színesített összejövetelt Január végével a mulatságok még nem érnek véget. Mádli Ferencnétől tudjuk, hogy febru­ár ötödiké lesz az a nap Döbröközön, amikor húshagyó kedd alkalmából, a kezdődő böjt előtt még táncolnak egyet. ■ Kazinczi Kata

Next

/
Thumbnails
Contents