Tolnai Népújság, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-03 / 2. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. JANUÁR 3., CSÜTÖRTÖK KÖRKÉP Átadta Mázát egy pécsi cégnek a Tolna megyei önkormányzat Méterben mérik a hanyagságot csővezetékek Van, ahol létezik, és van, ahol csak álom a rekonstrukciójuk máza Átvette a Tolna Megyei Ön- kormányzattól a Baranyában található mázai szociális intézményt a Szoceg Kht. A megkötött szerződés értelmében immár a pécsi székhelyű társaság biztosítja a pszichiátriai betegek ápoló, gondozó otthoni ellátását az ötven személy befogadására alkalmas épületben. Ennek fejében kérte az ingatlan 25 éves időtartamra szóló tartós használatának, továbbá az ingó vagyon használatának biztosítását. Ezt meg is kapta, ugyanakkor a tulajdonjog továbbra is Tolna megyét illeti. Az átadás-átvétel lebonyolítása Fábián Cecília Anna igazgató irányításával zajlott le. A sors iróniája, hogy a beosztását több mint 13 éve betöltő vezető ezzel egyúttal el is köszönt az intézménytől. - Csak a bonyhádi otthonnak, mint volt központnak leszek a vezetője, hiszen az eddig telephelynek számító Máza önállósult. Ezzel együtt biztosítottam kollégáimat, hogy bármikor szívesen segítek bármilyen szakmai kérdésben - mondta. A létesítmény egyébként nem csak a tulajdonjog, illetve szakmai ellenőrzés révén kötődik a jövőben is Tolna megyéhez. Nagy Orsolya, az új vezető - aki 11 éve dolgozik helyben - elmondta: a szerződés értelmében Máza ezután is fogad gondozottakat Tolna megyéből. ■ Sz. Á. Mézeskalácsot és bébiételeket adtak ajándékba hőgyész Biobébiételeket kapott a hőgyészi Petőfi Sándor Nevelő- otthon Heidelbergből Bernhardt Schiller, Tolna megyében élő nyugalmazott vámtiszt közvetítésével. Adományok Németországból nem először érkeznek Hőgyészre - mondta Oszbach Mária, a gyermekintézmény igazgatója. Eckentalból például rendszeresen küldenek szállítmányokat. Magánszemélyek is részt vesznek az akcióban. Hans Pfahler Hőgyészen letelepedett nyugdíjas iskolaigazgató minden karácsonykor, így idén is süteményekkel és más édességgel lepte meg a gyerekeket, időseket. ■ F. K. É. A '70-es években kohósalakkal szigetelt távhőcsövek könnyen korrodálódnak IBs-- * ti>w<m,~ . . mm» míBm A víz- és távfűtés rendszer csővezetékei részben elöregedtek Tolna megye településein. A miskolcihoz hasonló méretű csőrepedéstől azonban a legtöbb helyen nem kell tartani. Budavári Kata A távvezetékek semmivel sem jobbak Szekszárdon, mint Miskolcon - állítja Balog János, az Alfa-Nova Kft. területi igazgatója. A tolnai megyeszékhelyen a távfűtő cég munkatársainak dolgát ugyanakkor a helyenként '60-as, 70-es évekbeli csövek mellett a magas talajvíz is nehezíti. A vezetékek rendszeresen beáznak, így azokból szivattyúzni kell a vizet. Balog Jánostól azt is megtudtuk, hogy a harminc, negyven évvel ezelőtti kivitelezés gyakran kifejezetten rossz volt. - A kft. hétéves rekonstrukciós programot indítana, a kérdés csak az, megszületik-e a megállapodás a várossal- mondta a vezető. Az Alfa Nova addig is minden nyáron nyomáspróbát tart, és az ilyenkor kiszakadó pontoknál az egész szakaszt kicseréli korszerű, előre szigetelt csövekkel. A bonyhádi Fáy telepi rendszer, mely a város nagyobb részét látja el meleggel huszonöt éves. Bölcsföldi Árpád, a Fűtőmű Kft. igazgatója szerint ugyanakkor nem csak a csövek életkora dönti el, hogy lesz-e egy településen a miskolcihoz hasonló csőtörés. - Ott egy áramszünetet követő dinamikai probléma, azaz a hirtelen újrainduló rendszer és a nagy nyomás okozott bajt - magyarázta a szakember.- Ilyen nálunk nem következhet be, hiszen úgynevezett lágyindítóval dolgozunk, így lassan pörög fel a szivattyú - állítja A szekszárdi vízmű díjalapot létesített. Pók István, az Alfa Nova műszakvezetője egy zárószerkezetnél Gőzölgő járdáról nem kell havat takarítani szekszárdon, Bonyhádon és Dombóváron is több helyütt gőzölögnek a járdák, így nem kell róluk havat takarítani. Ennek az az oka, hogy a távfűtés vezetéke közvetlenül a járda alatt fut. ezekről A csövekről gyakran leázott a meglazult és eleve rossz régi szigetelés. Balog János elmondta, tudják, hogy hol vannak Szekszárdon ezek a helyek. bölcsföldi árpád, a bonyhádi szolgáltató vezetője szerint bár a hőveszteség csökkentése a cél, veszteség nélküli hőtovábbítás nem létezik. a vezető. Bölcsföldi Árpád azt is elmondta, jelenleg annak a levét isszuk az országban szinte mindenhol, hogy harminc évvel ezelőtt tulajdonképpen nem is volt hőtechnikai szabvány, és századennyibe került a gáz. Hozzátette azt is, Bonyhádon ha csak a csövek szigetelését cserélnék ki, az is néhány milliárd- ba kerülne, de ha magukat az elöregedett csöveket, már 8-10 milliárdba. Dombóváron jobb a helyzet. A városban az előzőeknél később, 1974-ben kezdődött és 1988-ban fejeződött be a távfűtési rendszer építése, ráadásul azóta a vezetékek hatvanöt százalékát kicserélték. Frucht Ferenc, a Dalkia Energia Zrt. kirendeltségvezetője elmondta, egy, a műegyetem által évekkel ezelőtt készített hatás- tanulmány alapján végezték a szigetelések javítását, illetve a keresztmetszet-változtatásokat, és minden évben kicserélnek egy-egy szakaszt. Hasonló cserékre most már a szekszárdi víz- és csatornacsövek esetében is van remény. Idén először a díjalap úgynevezett fenntartási alapot is tartalmaz, így várhatóan hatvanmillió forint folyik be, amelyből egy kilométer víz- és egy kilométer szennyvízcső cseréjére futja majd évente. Bodrogi Gábor, a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. műszaki vállalkozási osztályvezetője úgy tájékoztatott, a legégetőbb problémákat ezután is a beruházási alapból oldják meg. Bár a megyeszékhelyen a legrégibb vízcsövek akár ötvenévesek is lehetnek, nem ezek, hanem a harmincéves azbeszt-cement vezetékek okozzák a szakembereknek a legtöbb főfájást. Élelmezés egészségügyi szempontból sem kívánatosak ezek a csövek, mégis, csak Bátaszéken hetvenöt kilométernyi van belőle. Korsós János, a bátaszéki vízmű igazgatójának számításai szerint a cseréjük hétszázötven millió forint lenne, a járulékos költségekkel, a járdák, utak helyreállításával együtt viszont még egyszer eny- nyibe kerülne a korszerűsítés. A cégvezető szerint az is baj, hogy az ország vezetése nem segíti megfelelő pályázatok kiírásával a fejlesztést, holott a cserével a vízminőség is javulna. HIRDETÉS A példa 3 soros ingatlanhirdetésre vonatkozik. Ha Kétszer feladja apróhirdetését a Tolnai Népújságba, akkor csupán 96-96 Ft-ért adhatja fel azt a Grátiszba és a Vasárnapi Tolnai Népújságbat Akciónk csak a készpénzzel fizetett apróhirdetésekre vonatkozik! Szekszárdon belvárosi lakások eladók. 70/503-0708 www.legator.fw.hu Tolnai Grátisz Vasárnapi Tempó Összesen Népújság Tolnai 25 szóig 2 megjelenés esetén Népújság alapáron 4608 Ft 558 Ft 792 Ft ingyen 5958 Ft csomagáron 4608 Ft 96 Ft 96 Ft ingyen 4800 Ft Megtakarítás: 20%, 1158 Ft Tolnai Népújság A hír velünk jár! A 1 i