Tolnai Népújság, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-08 / 6. szám

GAZDASAG Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk Szekszárdon. a Liszt F. tér 3. szám alatt vagy a 74/511-539-es telefonszámon Szilveszteri túrával búcsúztatták az óévet Népes csapat vett részt a Fenyves Lovastanya szilveszteri túráján. A csámpai tanyánál rendszeresek a hosszabb-rövidebb túrák, így természetes volt, hogy az óévbúcsúztatásnak is ezt a módját választották. Az esztendő utolsó tavas kirándulásán nem mentek messzire, csak Paksig, ahonnan a közben megeredő hóesésben lovagoltak vissza Csámpáig 2008. január 8. Árban lekörözzük az uniót Minden drágul ez év január el­sejétől. Léteznek kivételek is, de azok a szabályt erősítik. Ez év január elsejétől a ház­tartások és a kisfogyasztók szá­mára 9,8 százalékkal drágul az áram - jelentette be nemrég a gazdasági és közlekedési mi­nisztérium. A közintézmények általában 15-20 százalék közöt­ti áremelkedésre számíthatnak, míg a vállalkozások számára döntően 15-30 százalékkal lesz magasabb az áram ára, mint 2007-ben.A lakosságnak 5 szá­zalékkal, a cégeknek és a közin­tézményeknek 4,3 százalékkal emelkedik a földgáz alapára ja­nuártól - olvasható ugyancsak ennek a minisztériumnak a honlapján. A Magyar Közlöny­ben megjelent miniszteri rende­let szerint a lakossági gáz ára 2,513 forintra emelkedik áfa nélkül mega-joulonként. így az egy köbméter gáz ára 5,06 fo­rinttal, azaz 105,99 forintra nö­vekszik, ha az átlagos fogyasz­tásra vetített alapdíjat is bele­számoljuk. Ez az összeg, amit azoknak a háztartásoknak kell kifizetni, ahol az egy fogyasztá­si egységre eső jövedelem több mint havi 99 610 forint. Az energia drágulása nem csak önmagában, hanem kö­vetkezményeiben is újabb csa­pást jelent a fogyasztókra. Hi­szen, ha nem is mától, de idővel bizonyosan drágábbak lesznek azok az alapvető, szinte min­dennap vásárolt élelmiszerek, melyek feldolgozott állapotban kerülnek otthon az asztalra. Varga István, a simontornyai Varga Pékség és Cukrászat tu­lajdonosa átfogó számításokat még nem végzett, de becslése szerint úgy 5 százalékot egé­szen biztosan rá kell tenni eb­ben a gyilkos versenyben is a termékek jelenlegi árára. A megye számos települési önkormányzata életbe léptette az áremeléseket januártól, már ami a víz- és csatornaszolgálta­tást, a szemétszállítást, a ké­ményseprést és - városokban - a helyi közlekedést illeti. Szek­szárdon átlagosan 15,5 száza­lékkal kell többet fizetni az ivó­vízért, illetve azért, hogy elve­zessék és ártalmatlanítsák a szennyvizet. Ebben a kategó­riában az arány egy kistelepülé­sen, Cikón is hasonló. Kisebb­fajta szenzációnak számít, hogy Szekszárd közgyűlése egyrészt nem emelte a távhő­szolgáltatás alapdíját, másrészt a hődíj ára 6,4 százalékkal csökken. Díjváltozások a megyeszékhelyen ez év elejétől 2007 2008 Lakossági vízdíj 182 Ft/köbméter 208 Ft/köbméter Lakossági csatornadíj 195 Ft/köbméter 232 Ft/köbméter Lakossági víz alapdíj 140 Ft/hó 210 Ft/hó Lakossági csatorna alapdíj 140 Ft/hó 210 Ft/hó Busz vonaldíj 135 Ft 145 Ft " Szemétszállítás (90 literes edény) 135 Ft 159 Ft Forrás: TN-gyűjtés onális Igazgatóságának sajtó­felelőse. A használatba nem vett régi bizonylatokat, - el­lenőrizhető módon, a vonat­kozó jogszabályoknak meg­felelően - ez év január 31-ig selejtezni kell. Január elsejé­től csak az APEH által kijelölt sorszámú nyugta, és számla kibocsátása, illetve elfogadá­sa a szabályos. Figyelni kell a nyomtatványok sorszámára is, mert az is megváltozott. A sorszám hosszúsága to­pmmmmmi EKSZARD, (volt Skála) I. em , BONYHÁD, SZENT IMRE u. 8. ' I ' II; óriási választékban Függönyök varrását vállaljuk! Házak felmérését, árajánlat készítését INGYENESEN VÉGEZZÜK!!! FUGGOHYVAftftAS AJAHHK8AH! AKCIÓ! 2008.01.07-01.31-i Az akcióban szereplő ingyenes varrás az üzletünkben ; .............alkalmazott normál varrást, tártaim»/,/.» !............■ AZ AKCIÓ FOLYTATÓDIK!!! ! SZŐNYEGEK 20';, ÁRENGEDMÉNNYEL!!!\ GYAPJÚ TERMÉKEK ml Ágybetétek, paplanok, párnák, kispárnák, vesevédők /! Az akció 2008. 01. 07-től - 2007. 01.31-i” érvényes < Nyitva: hétfő - péntek: 09.00-18.00-ig, szombat: Ó8.00-12.00-lg ; TOLNAI NÉPÚJSÁGRA! Minden új előfizetőnk ajándékot kap! Selejtezni kell a regi számlatömböket Telefon 74/511-503 Januártól már nem lehet fel­használni azokat a nyugta- és számlatömböket, melyeket ■2007. január 1-je előtt gyár­tottak le - hívta fel az érintet­tek figyelmét Marton Ferenc, az APEH Dél-dunántúli Regi­ft BUX-index 2008. január 3-án 25 900 lAMtéértöui............... 25 800 , 25741 25700 25 600 V; i Záróérték: 25 5001 V&tBtAs: -0,24% j.. j 25827 25400 T 25 300 záróérték: 55,3», aHnVorki 25890 ) 09.00 11.00 tőzsde njitása/| 13.00 15.00 16.30 FORRÁS.- R.n NYERTESEK MTelekom 907 +3,07 1621 Mól 24100 +1,28 3975 Freesoft 3 700 +0,95 22 Synergon 1799 +0,62 38 Econet 213 +0,47 30 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény UöSdar(fl) Változás í%) Millió Ft Rába 1833-2,50 30 OTP 8671-2.2911446 Egls 18250-1,67 191 FHB 1795-1,27 122 Richter 40 355-0,70 3119 ft BUX-index az elmúlt napokban 27 400 27000 26600 26318 26200 26053 25800 25 707 25 400 25000 246«) _____________________ V* / 12.19 12.20 12.21 12.27 12.26 01.02 • FORRÁS; MT 25 550 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. január 3-án. €/Ft $/Ft €/$ f i — 253,34 172,29 1,47 +0,39 Ft-0,3f Ft Ocent vábbra is 12 karakteres ma­rad, felépítése viszont módo­sul: az eddig az ötödik karak­terhelyen álló kötőjel kima­rad, az utolsó hét pedig csak számokból áll - mondta Mar­ton Ferenc. Megjelent! 176 oldalon több mint 200 CJGO'K színes ételfotókkal nagyszerű ötletekkel a recepteket beküldők fotóival kemény kötésben kedvezményes áron: A Tolnai Népújság havi előfizetőinek: 2000 Ft Negyedéves előfizetőinek: 1500 Ft Féléves előfizetőinek: ÍOOO Ft Éves előfizetőinek: 500 Ft Nem előfizetőknek: 4990 Ft + egy hónapon keresztül ajándékba adjuk a Tolnai Népújságot MEGRENDELHETI: • telefonon: a 06-74/511-510 szá­mon (munkaidőben) • e-mailben: orsi.barabas@axel- springer.hu • személyesen: a Tolnai Népújság kézbesítőinél, vagy a szerkesztőségben (cím: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.) Előfizetésenként egy könyv vásárolható kedvezményesen. A könyveket a Tolnai Népújság kézbesítőin keresztül juttatjuk el a megrendelőkhöz, de személyesen is megvásárol­hatják székházunkban. • Bérbeadó továbbá Mohács város központi helyén, a Duna pattján, exkluzív környezetben található L&M Irodaházában lévő irodái, melyek a mai korszerű követelményeket, igényeket teljes mértékben kielégítik. I Érdeklődni a következő elérhetőségeken lehet: I 7700 Mohács, Tömöri u. 8. Énekes Beáta 06/30/426-5915 I ■ email: enekes@klspalkft.t-online.hu Öreg a t Csomós luc: bruttó 2358 Ft/vágott Fehérbútorlap: 1750 Ft/m2 Calvados: bruttó 2358 Ft/m2 Szekszárd, Páskum u. 2. Tel./fax: 74/314-614 Mobil: 70/328-62-03 E-mail: butorok@rosiplusz.t-online.hu . A mohácsi székhelyű | és telephelyű Kispál Kft. I eladásra, illetve 8 bérbeadásra meghirdeti:

Next

/
Thumbnails
Contents