Tolnai Népújság, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-28 / 301. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. DECEMBER 28.. PÉNTEK 10 EGYHÁZI TÜKÖR a kápolnáért szekszárd Jótékonysági bált rendez a szekszárdi kórházi kápolna felújítására az Alsóvárosi Római Katolikus Közhasznú Egyesület január 26-án, szombaton a Szent László (volt Ady Endre) Középiskola éttermében. A program 17 óra 30-kor Bíró László püspök előadásával kezdődik, ezt követi a vacsora, majd a tánc, tombola, ének, zene hajnalig. A részvételi díjnak a bál költségein felüli részét a kórházi kápolna javára fordítják. Jegyek 2008. január 14-ig a szervezőknél, illetve január 14-én este 17 órától a szekszárdi belvárosi plébánia kistermében a szervezői megbeszélés alatt vásárolhatók. A 2005-ben alakult közhasznú egyesület feladatának tekinti a kórház szülészete melletti Szent János és Pál Kápolna rekonstrukcióját, mondta Kovács Józsefné elnök. Az évek óta nem használt, romos műemléképület a megyei önkormányzat tulajdonában van, teljes külső, belső felújításra szorul. Az egyesület reményei szerint a kápolna újraszentelésére 2010-ben kerülhet sor. ■ F. K. É. Felelevenítették a János-napi hagyományt A bormegáldás hagyományát a közelmúltban néhány lelkes bortermelő közbenjárására a katolikus egyház is felelevenítette. - A Magyar Katolikus Egyház Prímásaként, valamint a Prímási Borrend létrehívójaként magam is fontosnak tartom, hogy az elmúlt esztendőben felelevenített esztergomi hagyományt folytatva, ebben az évben is a Teremtő áldását kérjem a magyar borászokra, valamint egész éven át tartó, áldozatos munkájuk gyümölcsére, a borra - áll Erdő Péter esztergom-buda- pesti érsek meghívójában. Tegnap Esztergomban a Bazilikában az ország kiemelkedő pincészeteinek vezetői, főborászai, a borrendek képviselői jelenlétében a legkiválóbb magyar borokat liturgikus keretek között szentelték meg. Természetesen oü voltak a Tolna megyei borászok képviselői és Tolna megyei borok is. ■ Gy. M Jótékonysági bált rendeznek januárban Minden nap más örömöt hoz hivatás A lelkész élete olyan, mint a templom a domb tetején Csomagokkal lepték meg a gyermekeket szedres Százhúsz édesség- csomagot osztottak ki a gyerekek között szenteste napján a délutáni istentiszteleten Szedresben - tájékoztatta lapunkat Újlaki Tibor református lelkész. Az ünnepen az ifjak kedves műsorral köszönték meg a gyülekezetnek az édességcsomagokat. (hé) Ismeretterjesztő előadást tartanak Sárszentlőrincen sárszentlőrinc Élet a rénszarvasok földjén címmel tart vetítéssel egybekötött előadást vasárnap Aliszka Szopocsina, hanti egyetemista Sárszentlőrincen. Minta azt Kari Jánosné Csepregi Erzsébet evangélikus lelkész elmondta, 16 órai kezdettel várják az érdeklődőket a gyülekezeti teremben. (hé) Búcsúztatják az óévet, köszöntik az újat DUNASZENTGYÖRGY Gyer- mekkarácsonyt tartottak hétfőn Dunaszentgyörgyön a református gyülekezetben. Rácz József lelkész elmondta, az alkalmon az ifjak versekkel, színdarabbal, énekkel léptek fel, és átvehették ajándékaikat. Most pedig egymás után háromszor is összejöhet a gyülekezet: a szokásos vasárnapi istentisztelet mellett, hétfőn óévbúcsúztató, kedden pedig újévi istentiszteletet is tartanak 10 órai kezdettel, (hé) Rácz József lelkész @ TOVÁBBI HÍREK: www.tolnainepujsag.hu Az ünnepet, mint a legtöbben, családja körében töltötte Ponicsán Erzsébet. Az élete is olyan - állítja -, mint a többi fiatalé. Amit nem illik tennie, arról nem nehéz lemondania. Neki ez az élet a természetes. Erzsébet a paksi evangélikus gyülekezet fiatal segédlelkésze. Vida Tünde Augusztus óta szolgál Pakson Ponicsán Erzsébet. Lelkésszé avatása után került a Tolna megyei városba a Duna túlpartjáról. Ő kérte, hogy ne kapjon önálló gyülekezetei, mert úgy gondolta, még gyakorlatra, tapasztalatra van szüksége. így került Szabó Vilmos Béla mellé, akinek esperesi kinevezése miatt megsokasodtak a teendői. Az ifjú hölgy sportiskolába járt, s sportsérülések miatt sokat volt kórházban. Ott azt tapasztalta, mennyire éhesek az emberek a szeretetre, s úgy döntött, lelkész lesz, és jelentkezett a teológiára. Ponicsán Erzsébet elmondta, a lelkészi hivatás lemondással jár, mint most esetében, hiszen nem maga választja meg, hol fog szolgálni. Paks mellet sem ő döntött. A fogadtatás azonban mindezt feledtette, hiszen örömmel, nyitott szívvel várták. A lelkész élete Erzsébet szerint olyan, mint egy dombra épített templom. - Példamutatóan kell élni, mert a lelkészek a hívek figyelmének középpontjában vannak - mondta. Ennek ellenére úgy gondolja, az ő élete olyan, mint más huszonévesé. Az erre utaló kérdéseket csodálkozva fogadja, mintha nem is értené, hiszen számára az a természetes. Az otthona a templom tövében, a régi iskolában van. Kedves szoba, konyha, könyvek alatt roskadozó polcokkal berendezett kis könyvtárszoba a birodalma. Mindez a közösségi terem és a tornaszoba mellett. Mindegyik fontos Erzsébet számára. A sport sokáig a legfontosabb volt, versenyszerűen sportolt. Ez a múlté, a mozgás viszont nem. A tornaszobában gyakori vendég Erzsébet ugyanúgy, mint az uszodában. Közlekedni is gyalog vagy biciklivel szokott. Ilyenkor gyakorta ráköszönnek, ami számára azt jelzi, befogadták. Főként a hittanos gyerekek szülei ismerték meg, ugyanis nap mint nap tanít a város iskoláiban. A gyerekekkel szívesen foglalkozik, számára - mint mondja - mindegyik egyforma, merthogy mindenkiben lát értéket. Ennek a kitüntető figyelemnek, amivel kis tanítványai felé fordul, úgy érzi, már meg is van az eredménye. Nyitottak a diákok, elfogadják őt. Mindenütt ezt a fogadtatást tapasztalta, ahol eddig járt. így volt a nyugdíjasoknál is, ahova a minap kapott meghívást. Ittléte alatt létrehozott egy babamama klubot, ahol ugyan tesz- nek-vesznek, ötleteket is adnak egymásnak, de főként a lelkiekre helyezik a hangsúlyt. - Azt szeretném, ha itt az anyukák éreznék, hogy ők a fontosak, hiszen otthon ők azok, akik gondoskodnak másokról - mondja. Erzsébet látható örömmel beszél munkájáról, nem is titkolja, leghőbb vágya, hogy jó lelkész íegyen. Élvezi a munkát a gyerek között, mint mondja, minden napja más és más, új élményeket hoz. Szereti a lelkészi munka minden momentumát, mert ettől érzi teljesnek az életét. A kérdésre, hogy milyen más hivatást tudna elképzelni magának, mosolyogva felel: - Ha nem lennék lelkész, akkor is lelkész akarnék lenni. Névjegy: Ponicsán Erzsébet segédlelkész kiskunhalason született 1979. novemberében. Kiskőrösön járt általános iskolába sporttagozatra, a Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen szerezte diplomáját. 2007. június 30<in szentelték lelkésszé. Versenyszerűen sportolt, kézilabdázott, atleti- zált. Két évet töltött Németországban, ahol ösztöndíjasként tanult és dolgozott. Két testvére van, egy 21 és egy 8 esztendős. Október óta menyasszony, vőlegénye civil. MISEK, ISTENTISZTELETEK KATOLIKUS MISÉK: BÁTASZÉKEN vasárnap fél 9 és este 5 órakor, BONYHÁDON szombaton este 6 órakor, vasárnap reggel fél 8, 9 órakor, DOMBÓVÁRON vasárnap 8 órakor, 10 órakor, 11 és 19 órakor, DUNAFÖLDVÁRON, a külvárosi templomban: vasárnaponként 7.30- kor és 11 órakor, a belvárosi templomban szombat este 18.30- kor, vasárnap 9 órakor. GERJENBEN 11 órakor, KAJDACSON 9.30-kor, PAKSON a belvárosi templomban: szombaton este 6 órakor, vasárnaponként 9 órakor, 18 órakor. A Szentlélek templomban pedig szombat este 7 órakor, vasárnap reggel 7.30-kor. SZEKSZÁRDON, a Béla téri belvárosi templomban: szombaton este 18, vasárnaponként háromnegyed 9,11 órakor és 18 órakor. Az újvárosi templomban: szombaton 17 órakor, vasárnap délelőtt 7.30-kor és 10 órakor, TAMÁSIBAN: vasárnaponként 9.30 és 10.30-kor. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET: ZOMBÁN vasárnap 8.30-tól, SZEKSZÁRDON a hónap első vasárnapján 10 órától kezdődik az istentisztelet, úrvacsorával. A hónap második vasárnapján 9.30- tól német áhítat van. A következő településeken istentisztelet csak a hónap 1. vasárnapján van: 13.30-tól FELSŐNÁNÁN, 14.30- tól KÉTYEN, 16 órától DECSEN. A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET SZEKSZÁRDON vasárnaponként 10 órakor, GERJENBEN, az imaházban 10 órakor, KAJDACSON 11 órakor kezdődik. Kívül kész, belül régi freskót találtak felújítás Azt szeretnék, ha mielőbb lehetne misézni a kápolnában tolna Nemrégiben elkészült a tolnai főutcán álló kápolna külső felújítása - tájékoztatott Wolf Gyula, a Pécsi Egyházmegye vagyonkezelője. A 18. századi, barokk stílusban épült műemlék jellegű épület tatarozása idén nyáron kezdődött. A belső felújítás még hátravan, a misézés a munka megkezdése óta változatlanul szünetel a kápolnában. Keresztes Andor, tolnai plébános ezzel kapcsolatban elmondta: a belső felújítás elvégzését bonyolítja, hogy egy korábban lemeszelt freskót találtak az épület egyik falán. A plébános tudomása szerint jelenleg is folyik az egyeztetés ezügyben a műemlékvédelmi hatósággal. Wolf Gyula a belső tatarozás befejezésének várható időpontjával kapcsolatos érdeklődésünkre azt mondta: a további munkák időbeni besorolását az egyházmegye attól teszi függővé, hogy a tolnai egyházközség mennyivel járul hozzá a költségekhez. Mint fogalmazott: sok felújítandó templom áll sorba az egyházmegye területén. Keresztes Andor ezzel kapcsolatban közölte: az egyházközség törekszik arra, hogy mié- -s lőbb elkészüljön a felújítás. Már 1 csak azért is, mert jelentős ^ igény van az ott tartandó misék- | re, a hívek korábban szinte min- J dig megtöltötték ezen alkalmak-1 kor a kápolnát. ■ S. K. A hívek szinte mindig megtöltötték a kápolnát a miséken V y i ( « 1