Tolnai Népújság, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-03 / 281. szám

5 2007. DECEMBER 3., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG GYERMEKVILÁG Dr. Gállné Gróh Ilona az Én ovim kiscsoportosainak hetente egyszer fél órás foglalkozást tart a Kodály-módszerrel segítve zenei fejlődésüket Legyen a zene mindenkié! kodály-módszer A szülőknél kell kezdeni a gyerekek nevelését Felejthetetlen élményekkel gazdagodtak Hazatértek budapesti kirándu­lásukról a szekszárdi 8. számú gyermekotthon lakói. Mint arról korábban már beszámoltunk, a gyermekek közel három napot tölthettek a fővárosban a szek­szárdi Validitas Alapítvány és a Global Stamford Hungary által szervezett jótékonysági akció­nak köszönhetően. Az alapítvány és a multinaci­onális cég jóvoltából számtalan érdekes program várt a gyerme­kekre - tudtuk meg Balázsné Győrfi Emmától, a szekszárdi gyermekotthon nevelőjétől.- Meglátogattuk többek között a Csodák Palotáját, ahol készség- fejlesztő és egyéb játékokat pró­báltak ki a gyermekek. Némelyi­küknek a futópálya tetszett a leg­jobban, és volt, akinek a tükörfo­lyosó. A Duna-parti séta és a Hő­sök tere is hatalmas élményt je­lentett számukra. Ennél is na­gyobb izgalommal fogadták az es­ti hajókirándulást. Az egyórás ki­rándulás alkalmával elhajóztunk a budai vár mellett és az összes híd alatt. Az esti fényárban úszó fővárosi látkép feledhetetlen él­ményt jelentett a gyermekeknek. De nem csak ezek a programok ragadták meg őket. Két éjszakát töltöttünk a várban található Ho­tel Hiltonban, Budapest egyik leg­elegánsabb szállodájában. Az it­teni körülményekhez még csak hasonlót sem láttak, így nem is csoda, hogy megigézte őket a szálloda csillogása. Egyszerűen képtelenség szavakba önteni azt az örömöt, amit jótevőink jóvoltá­ból élhettek át a gyermekek - mondta Balázsné Győrfi Emma. A Hilton megigézte a gyerekeket A kiránduláson egyébként összesen ötvennégy halmozot­tan hátrányos helyzetű gyermek vehetett részt. Közülük huszon- ketten voltak a szekszárdi 8. szá­mú gyermekotthon lakói. A jóté­konysági akció jóvoltából Szek- szárd mellett, Egerből, Pomáz- ról, Magyaralmásról és Kun- szentmártonról juthattak el gyermekek a fővárosba. ■ S. V. A Kodály koncepció egyik célja, hogy minél többen szeressék az értékes ze­nét. Mindehhez már a szülőknek is tudniuk kell, hogyan foglalkozza­nak gyermekeikkel. Eb­ben segít a módszeren alapuló Ringató program. Hargitai Éva- Gyí paci, paripa, nem mesz- sze van Kanizsa - énekelték vi­dáman a szekszárdi Én ovim magánóvoda kiscsoportosai ott jártunkkor dr. Gállné Gróh Ilo­nával. A hangulatra nem lehe­tett panasz, a kicsik szemmel láthatóan élvezték a játékot. Kü­lönösen azok, akik megkapták a kobakjukra a tűz-, vagy éppen a macisapkát, és egy kicsit a kö­zéppontba kerülhettek. Ebben a korban még észrevétlenül ta­nulnak, tapsolják a lüktetést, dobbantanak a lábukkal, de mindez még csak játék a szá­mukra. Ám ez nem azt jelenti, hogy nem fontos ez az időszak, hiszen itt kezdődik a zenei képességek fejlesztése. Ilona minden héten délelőtt fél-fél órát foglalkozik a szekszárdi Én ovimban a csoportokkal a ko- dályi zenei nevelést követve. A zenei nevelés anyaga az óvodában elsősorban a dalosjáték, amelyre a különféle zenei feladatok épülnek. Az éneklés mellett ehhez mozgás, hu­mor, érzelem, szere­tet és báj kapcsoló­dik, a nagyobbak pe­dig már szerepet is vállalhat­nak.- Ugyan a „Legyen a zene mindenkié” idézet sokak számá­ra ismerősen cseng, egyre keve­sebben tudják, hogy mit is jelent ez, és hogy mi a Kodály- koncepció - mondta dr. Gállné Gróh Ilona énektanár, karvezető. DR. GÁLLNÉ GRÓH ILONA több mint húsz éve foglalkozik egyéb szakmai tevékenységei mellett kisgyerekekkori zenei neveléssel. csaknem ennyi ideig dolgozott együtt Forrni Katalinnal a Ko­dály-módszer bölcsődei, óvodai alkalmazásának kidolgozójá­val. Nemrég a Magyar bölcső­dék Országos Egyesülete, vala­ki elvek kötődnek a zeneszerző nevéhez, amelyekre építve tanít­ványai dolgozták ki a részletes módszertant. Kodály szerint nem „szakze- nészeket" kellene nevelni, ha­nem tömegeket kell az értékes zenéhez vezetni. A zenei ne­velést a lehető legko­rábban el kell kezde­ni, mégpedig minden nép saját néphagyományaiból kiindulva, hiszen a tanulást a saját zenei anyanyelven érdemes elkezdeni. Az általános iskolában be kell ve­zetni a zenei írás, olvasás okta­tását. Ám zenét csak úgy szabad tanítani a gyerekekkel, ha jó ta­nítók élményekhez juttatják mint az Óvodai Nevelés a Mű­vészetek Eszközeivel Alapítvány Forrni Katalin-díjjal ismerték el Gállné Ili ezen tevékenységét, hiszen egykori mentora öröksé­gét adja át most tanfolyamokon kollégáinak és a Ringató prog­ramon keresztül a családok­nak. A sokasodó feladatok elvégzésében nagy segítségére van fia, Gáli Tamás is. őket. Mindezt mindennapi ének­lésre képzelte el a zeneszerző. A művészeti nevelésnek óriá­si szerepe van a gyerekek szel­lemi fejlődésében. Freund Ta­más Bolyai-díjas akadémikus, agykutató bizonyította be, hogy azok a csemeték, akik valami­lyen művészeti ágban fejleszt­hették magukat, más területe­ken is sokkal jobban teljesítet­tek. Sajnos napjainkban a művészeti nevelés, így a zenei nevelés is kevés teret kap az iskolákban, ami egyértelműen hátrányt jelent a gyerekek érzelmi fejlődésében. Mivel a zenei nevelésnek már az óvodába kerülés előtt el kell kezdődnie, fontos, hogy a szü­lők is igényesek legyenek ezen a téren. Segítségükre lehet eb­ben a Ringató program ( www.ringato.hu ), amely im­már ötven városban elérhető az országban. Ennek keretében a kismamák, és apák megtanul­hatják, hogyan foglalkozzanak gyermekük zenei nevelésével. A foglalkozásokon egyszerű öl- beli játékokat, illetve meghall­gatásra szánt dalokat is tanul­hatnak, mindkét esetben elsőd­leges szempont a zenei érték és az élmény. MESE A bikaborjú egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a tarka malac túr, volt egyszer egy szegény ember. Volt annak egy Riska tehe­ne. A tehén megellett egy bikaborjút. A bikaborjú nőt- tön-nőtt, valamennyi széna volt Magyarországon, mind megette, de nagyon nagyra nőtt. volt ennek a szegény em­bernek három fia is. Elővet­ték a bikát, el akarták hajta­ni a Tiszára inni, mert a kútból egy hörpintésre kiit­ta a vizet. De gyalog nem bírtak vele: telefont szerel­tek a hátára, úgy hajtották. Egyik ült a nyakán, a másik a derekán, a harmadik meg a farán. Aztán úgy hajtot­ták, hogy beleszóltak a tele­fonba:- Üssed már a farát!- Üssed már a derekát!- Üssed már a fejét! Olyan nagy volt. MIKOR ODAÉRTEK a Tiszához, megkínálták vízzel. Mikor ivott, megkötötték egy fűzfa­bokorhoz. Ők aztán leültek szalonnát sütni. Ahogy ott sütik a szalonnát, hát arra repült egy nagy sas. Lecsa­pott, körme közé kapta a bi­kát, és elragadta. Útközben, ahogy a sas vitte a bikát, leejtette az egyik hátulsó sódarát. Egy gulyás éppen arra legeltette a gu­lyát, beleesett a sódar a gu­lyás szemébe. Három hétig keresték nagyítóval a gu­lyás szemében a bika sódarát, míg megtalálták. BEVITTÉK A VÁROSBA, mert éppen ott volt közel. A város három hónapig nem bírta felemészteni, annyi hús lett belőle. A csontját meg eldob­ták. Olyan homokos vidék volt az, a szél mindig fújta a homokot. De az a nagy csont megtartotta a homokot, olyan homokhegy lett, hogy egy várost építettek rá. A huncut rókák meg bejártak a városszélre tyúkot lopni. Az egyik róka bevájta magát a város alá, meglelte a cson­tot. Belerágott a végébe, s a fogával kezdte húzni. Addig húzta, húzta, míg kirántotta. Összedőlt a város. Még most is láthatod, ha arra jársz. Ha nem hiszed, kérdezd meg éntőlem. Olyan igaz, mint az öklöm, bizonyítja a könyö­köm. ■ Zenei anya­nyelvükön tanulnak Forrai Katalin örökségét viszi tovább TÁTFK Kß JL'JL Mm JLJ JLm* Filmajánló Alvin és a mókusok mire van szüksége egy ze­nésznek, ha éppen nincs pén­ze, nincs ihlete és nincs kedve semmihez? A válasz mostantól egyértelmű: három kismókus- ra, akik rátalálnak a muzsikus elhanyagolt, rendetlen ottho­nára, beköltöznek hozzá és mindent azonnal átalakítanak maguk közül. dave (Jason lee) először tilta­kozik. Aztán belenyugszik. Vé­gül nagyon örül nekik: a szé- gyellős Theodore, a zseniális Simon és az ügybuzgó Alvin ugyanis nem csak mókás mó­kusnak bizonyul, hanem az évszázad zenei sikercsapatá­nak is. Dave ettől kezdve az Alvin és haverjai őstehetségek impresszáriójuk és a pótpapá­juk szeretne lenni. Csakhogy új haverjai hamar rájönnek, a sztárok izgalmasabban élhet­nek, ha nincsen pótpapájuk. Fellázadnak Dave ellen, és ne­kivágnak a nagyvilágnak. Alvin és a mókusok, amerikai családi film, 2007, rendező: Tim Hill. Forrás: www.port.hu egyike külön személyiséggel bír. Sőt az egész játékot szap­panopera-elemekkel szőtték át, amelynek forgatókönyvét te magad is alakíthatod. Mindezt néhol még egy kis humorral is megfűszerezték. Virágoztass fel egy kórházat! szereted a kórházi vészhely­zeteket? Akkor most a Hos­pital Tycoon révén kirángat­hatsz egy egészségügyi intéz­ményt a slamasztikából. A Deep Red Games új játéká­ban ugyanis egy elhanyagolt kórház irányítását veheted át, hogy aztán egy ultramodern, jól felszerelt egészségügyi köz­pontot hozzál létre belőle. Először is lépésről lépésre be kell rendezni az egész épüle­tet, amelyet aztán birtokba vehetnek a betegek. Őket a re­cepciótól kezdve el lehet irá­nyítani a megfelelő vizsgálatokra, majd az ered­ményeket megkapva, ki lehet jelölni a számukra a megfele­lő kezelést. közben pedig maximálisan gondoskodni kell a kényel­mükről is. Az izgalmat növel­heti, hogy az orvosok mind­Egy elhanya­golt kórház­ból kell ultra­modern egészségügy központot ki­alakítanod Érdemes egy kicsit meg­dolgoztatnod az agyteker- vényeidet, hiszen egy könyvet nyerhetsz a Tolnai Népújság fejtörőjével. Eh­hez csak meg kell keres­ned a választ az alábbi kér­désünkre, majd beküldeni a címünkre. Hogyan hívják az Alvin és a mókusok című filmben Alvin két társát? Cím: Tolnai Népújság Szer­kesztősége, 7100 Szek- szárd, Liszt Ferenc tér 3. A borítékra írjátok rá: Fejtörő. Beküldési határidő: december 7. ;

Next

/
Thumbnails
Contents