Tolnai Népújság, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-03 / 281. szám
3 2007. DECEMBER 3., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR Fontos a külcsín és a belbecs NEM A KÜLCSÍN, hanem a belbecs a fontos - napjainkban egyre álszentebbnek tűnik ez a mondás. Mindig is számított egymás megítélésében, hogy a másik hogy néz ki, de a külsőségek egyre nagyobb szerephez jutnak. Számít az ismerkedésnél, az állásinter- júknál, de még abban is, hogy egy üzletben hogyan szolgálják ki az embert. Ez pedig az esztétikailag hátrányos helyzetűek számára bizony nem könnyíti meg az életet. És élnek közöttünk jónéhányan, akikkel a természet nem bánt éppen kesztyűs kézzel. A legtöbben - ha nem kirívó hibáról van szó - a kamaszkor elmúltával megtanulják elfogadni magukat, mások muszájból megbékélnek kinézetükkel. Megint mások akár szike alá is fekszenek, és tetemes összegeket fizetnek a szépülésért, amitől talán boldogabbak lesznek. Ha ez a vége, akkor hurrá, megérte. Ha nem, akkor még mindig ott a lehetőség egy újabb operációra, ami szintén vagy segít, vagy nem. Ha nem, akkor jöhet az újabb, aztán esetleg még egy és még egy, és ha az illető még mindig nem elégedett, akkor talán nem csak a külsővel van baj. A fél évszázados uniót ünnepelték Hőgyészen Az Uniót megalapító Római Szerződés aláírásának ötvenedik évfordulóját ünnepelték meg tegnap Hőgyészen a Közösen az európai úton című rendezvényen. A Dombóvár gesztorságával megnyert pályázat révén létrejött öt települést érintő programsorozat hőgyészi állomásán a művelődési ház Táncika csoportja, valamint a német nemzetiségi egyesület ■ Öt települést érint az évfordulós uniós programsorozat. tánccsoportja szórakoztatta a nagyérdeműt. Dombóvár, Bonyhád, Tamási, Sásd és Hőgyész általános iskolás csoportjai vetélkedőn mérhették össze, mennyit tudnak az Európai Unióról. Mindeközben az EU-fórum és kerekasztal beszélgetés résztvevői a polgár- mesteri hivatalban a hőgyészi turizmus jövőjéről, az uniós pályázati forrásokról tájékozódhattak. A, művelődési ház és az önkormányzat közös szervezésében létrejött program résztvevői a későbbiekben megismerkedhettek a sikeres pályázatai miatt példaképnek választott Írország történetével, majd ízelítőt kaptak hagyományaikból a Kelták lépései nevű ír tánccsoport fellépésén. ■ H. É. Dr. Ferenczy József (jobb oldaton) több mint tizenhat éve foglalkozik esztétikai sebészettel, kilenc éve a kaposvári magánklinikán is operál Szikétől szépülnek a keblek plasztika A magyar nők a mellüket és a feneküket is gömbölyítik Népes a kinézetükkel elégedetlenek tábora, az emberek hatvan százaléka változtatna külsején. Aki megengedheti magának, igénybe veheti a nagy iramban fejlődő plasztikai sebészet lehetőségeit. Sokan élnek is ezzel.Hargitai Éva „Az ember állandóan korrigálni akarja a hibáit. Gondolkodom azon, hogy az egész testemet sebészeti úton eltávolíttatom.” - idézet Douglas Adams angol írótól. Noha erre nincs mód, a plasztikai sebészet ma már számos lehetőséget kínál azoknak, akik nincsenek kibékülve a külsejükkel. Az elégedetlenek tábora pedig elég népes. Egy GfK felmérés szerint honfitársaink hatvan százaléka változtatna a megjelenésén. A felmérés szerint a magyar hölgyek elsősorban a csípőjükre és a lábukra kényesek, de egyéb testtájaik megváltoztatására is áldoznának. A változás ára egyébként a fülplasztika esetében a legalacsonyabb, mintegy kétszázezer forint. Amennyiben valaki a kebleire költené, emlőfelvarrásra és protézis beültetésére körülbelül másfél millió forintot szánhat. Dr. Ferenczy József plasztikai sebész tapasztalatai szerint a magyar hölgyek a mellükre és az orrukra a legérzékenyebbek, legalábbis ezt a két területet operáltatják meg a legtöbben. Természetesen vannak eltúlzott igények, amelyeknek nem tehetnek eleget - mondta a plasztikai sebész szakorvos. Illetve a szakma kárára válik, hogy némelyek igen. Egy esztétikai beavatkozás célja az, hogy valami szépet hozzon létre, nem olyasmit, ami megrökönyödést vált ki. A kaposvári Seffer-Renner Magánklinikán elvégzett esztétikai műtétek között az alakformáló beavatkozások teszik ki az esetek többségét. A fiatalító kezelések, a harminc év felett megjelenő ráncok, vagy másnéven öregségi stigmák eltüntetése iránt is mind nagyobb igényt támasztanak a hölgyek, valamint az urak is. Felső korhatár nincs, akár hetven felett is megoperálhatnak valakit, amennyiben az egészségi állapota ezt lehetővé teszi. Alsó korhatár természetesen van. Az orrplasztikát 17-18 éves korban lehet elvégezni, hiszen ekkorra fejlődik ki a csontozat. A szintén gyakori emlőplasztikára ugyancsak ebben korban gondolhatnak először a páciensek. Az USA-ban például egyre nagyobb divat, hogy a lányok érettségire „új mellet” kapnak, ám a korai mellbőségnövelést a magyar szakemberek egyáltalán nem tartják követendő példának. A páciensek két fő indokkal fordulnak hozzájuk. Az egyik az emlő fejletlensége, a másik pedig a szülést követően a mirigy- állomány megcsappanása. Implantátumot több helyre is kérhetnek a páciensek. Ami meglepő, hogy a magyar hölgyek között is mind jobban dívik a fenékgömbölyítés. Gyakoriak a fiatalító beavatkozások is. Például hiheteüen mennyiségű botox fogy, amely kisimítja a kezelt területeken a ráncokat. Ennek és más feltöltő kezeléseknek is hosszan, de nem örökké tartó hatása van. A fiatalító műtétek között a leglátványosabb eredményt a lézer-peelinggel lehet elérni, amelynek során szén-dio- xid lézerrel leégetik az arcfelszínt. Egyetlen hátránya, hogy a gyógyulás hosszadalmasabb. ■ Az intim testtájak szépítésére is nagy az igény Az utóbbi években jelentek meg, és egyre inkább elterjedd ben vannak az intim plasztikai műtétek is. A férfiaknál természetesen elsősorban a pé- nisz méretének növeléséről van szó. A szakemberek biztonságos módon egyelőre csak a vastagságon tudnak változtatni, a megfelelő területekre történő zsírbetöltéssel. Erre év- ről-évre egyre nagyobb az igény. A hölgyek esetében a szeméremajkak formálására, illetve hüvelyplasztikára is van mód Dr. Ferenczy József 1958-ban született Szekszárdon, 197ÓJ>an érettségizett a Garay János Gimnáziumban. 1982-ben orvosi diplomát szerzett Pécsen. 1988-ban sebészeti, később plasztikai sebészeti szakvizsgáját is jeles eredménnyel tette le. Részt vett az első magyar transzszexuális konverzió műtéti sorozatában, majd számos új műtéti eljárás kidolgozásában. Szülei, testvére Szekszárdon élnek, édesapja körzeti orvosként, majd KOJÁL-főorvos- ként dolgozott nyugdíjazásáig. Köszönet járt az önzetlen segítségért ünnep A kezdőket és a sokszoros véradókat is köszöntötték, elismerték Dr. Kiss Mária megyei elnök és Gulyás Katalin igazgató köszönti Moratti Károlyt A kezdő és a százhuszonötszörös véradóknak is kijárt a köszönet szombaton a Magyar Vörös- kereszt Szekszárd Városi Véradó Ünnepségén. A rendezvényre több mint hetven donort hívtak meg. A megjelenteket az Illyés Gyula Főiskolai Kar tanulóinak műsora és dr. Kiss Mária, a szervezet megyei elnöke köszöntője után ebéddel vendégelték meg. A meghívottak között volt Moratti Károly százháromszoros nagymányoki véradó, aki az egészségügyi minisztérium Pro Vita díját kapta meg. Százhuszonötszörös véradóként a bátaszéki Bencs Vilmos önzetlenségét ismerték el, a kilenc- venszeres véradók közül pedig Szekszárdról Boros Sándor, valamint Szabácsy József, Tolnáról Keller Márton kapott elismerést. Hartmann Miklós Szekszárdról nyolcvanszoros, míg Csapó Ferenc, Martin János ugyancsak a megyeszékhelyről, Varga Béla Tengelicről, és Kovács József Kistormásról hetvenötszörös véradásával érdemelte ki a köszönő oklevelet. A Véradó Mozgalomért ezüst emlékérmet szervezőmunkáért a szekszárdi Tóth Angéla és Farkas Éva vehette át. A medinai laktanya vezetésének több mint tízéves szoros együttműködésükért a Magyar Vörös- kereszt Országos Vezetősége külön elismerését és nagyrabecsülését fejezte ki. ■ Hargitai É. HÍRSÁV Játszóháznak örülhettek a gyerekek paks Játszótérré alakult vasárnap az ASE Sportcsarnok. Itt rendezett Mikulásváró játszóházat az ASE Szabadidősport Szakosztálya. A gyerekekre nem csak ajándékok, hanem megoldásra váró feladatok, izgalmas játékok, légvár, csúszda, arcfestés, ötpróba is várt. (vt) Sok helyről jöttek táncosok Csámpára PAKS-DUNAKÖMLŐD A falu- házban tartott országos találkozót a Csámpai Country Road Club. A szűk egy esztendeje alakult linedance csoport szoros kapcsolatot ápol az ország szinte minden hasonló műfajú tánccsoportjával. Egyre több alkalmat teremtenek a csoportok a közös táncra, tanulásra. A hétvégi programra Budapestről, Balatonfüred- ről, Magyarhertelendről is érkeztek vendégek a csámpai táncosok meghívására. (vt) Kimúltak az advent első gyertyái siMONTORNYA A Szent István téren vasárnap ökumenikus istentisztelet keretében áldották és gyújtották meg az ott felállított nagyméretű adventi koszorú első gyertyáját. Az ünnepi gyertyagyújtáson a város vezetői is szép számmal részt vettek, (vl) Elkezdődött az adventi időszak Koncesszióba adnák az ivóvíz szolgáltatást tolna Koncessziós pályázatot kíván kiírni a tolnai képviselő-testület az ivóvízellátás, illetve a szennyvízelvezetés és -tisztítás elvégzésére - született meg a döntés a legutóbbi testületi ülésen. Ezzel a stratégiai lépéssel megkezdődhet a koncessziós eljárás, a pályázat előkészítése. A szolgáltatást jelenleg a Tolna Vízmű Kft. végzi a városban, (sk) Hajnalváró misék lesznek az adventi időszakban tolna Az advent időszakában korábban kezdődnek a reggeli misék: 8 helyett 7 órakor. Keresztes Andor tolnai plébános egy régi hagyományt, az úgynevezett rorátét eleveníti fel. A hívek még sötétben érkeznek a templomba, s mire vége a misének és kilépnek az utcára, megérkezik a hajnal, a fény. (wg) @ további hírek: WWW.TOLNAINEPUJSA0.hu ■ A ráncokat egyik nem sem szereti. Névjegy: Dr. Ferenczy József