Tolnai Népújság, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-12 / 289. szám
6 hírsav A liszt 58 százalékkal drágult egy év alatt novemberben összességében 7,1 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Tizenkét hónap alatt a liszt ára 58,4 százalékkal, az étolajé 30 százalékkal, a tojásé 23 százalékkal, a kenyéré pedig 21,5 százalékkal nőtt. Negyvenhárommilliós versenyhivatali bírság A gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 43 millió forint bírságot szabott ki a Navi-Gate Kft.-re. A hivatal közleménye szerint a társaság és a viszonteladók közötti szerződésekben az I-Go és Garmin navigációs rendszerekre ajánlott fogyasztói árak a valóságban fix árként érvényesültek. Ismét lehet játékból költségvetést tervezni az IDÉN is kipróbálhatják a költségvetés tervezését az internetezők az egy hete indult www.koltsegvetes2008.hu honlapon. A játékban mindenki eldöntheti, mennyit adna például egészségügyre vagy családtámogatásra a jövő évi államháztartási kiadások egy főre jutó havi 112 990 forintjából. A Hírsávot a támogatja. A BUX-index 2007. december 11-én Nyitóérték: Záróérték: 26 834 26 663 —n^-r Változás: -0,34% | \ 16.36, a Ne* York-19 tőzsde nyitása h 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 NYERTESEK Részvény Utolsó ár (Ft) Econet 210 + 0,96 111 Pannonplast 1440 + 0,63 22 Richter 40000 + 0,50 3326 Genesis 2398 + 0,33 15 Egls 20100 + 0,25 285 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (R) Változás (%) Millió Ft Orco 22 820-1,95 113 OTP 8970-0,99 11847 Synergon 1790-0,83 131 MTelekom 924-0,65 645 FHB 1640-0,18 203 A BUX-index az elmúlt napokban 27 400 27 000 26 600 26 200 25 800 25 400 25 000 25323 ÍS 398 24 600 . . 12.03 12.04 12.05 12.06 12.07 12.10 nal* FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. december 11-én. €/Ft 4 </> Ilii ^ €/ $ un 4 W" m 251,75 171,13 1,47 +0,07 Ft-0,93 Ft Ocent GAZDASÁG 2007. DECEMBER 12., SZERDA DERMESZTŐÉN JÓ TÉLI AJÁNLATOK AKCIÓS MODELLJEINKRE! CITROEN BERUNGO 2450 OOO tt ta CITROEN XSARA PICASSO CITROEN C4 PICASSO k Hmávaf 690 OOO tól CITROEN GRAND C4 PICASSO klímával >90 OOO a toi CITROÉN www.citr0en.hu KERESSE A JELET! A LÓGÓVAL MEGJELÖLT AUTÓKRA MOST EXTRA KEDVEZMÉNY. RÉSZLETEK A MÁRKAKERESKEDÉSEINKBEN ÉS A WWW.CITROEN.Hll OLDALON. Az ajánlatok az akcióban részt vevő mátka kereskedésekben érvényesek 2007. december l-jétől a készlet erejéig, de legkésőbb 2007. acrntoöva-rtoTAi.-tvHmjsoik. december 31 -ig bezárólag; a természetes személyek áltat leadott ügyfélmégrendelésekre vonatkozóan. Az akciós ajánlatok más kedvezményekkel nem vonhatók össze! A képen látható autók Illusztrációk, jelen hirdetés nem minősül ajánlatnak; a változtatás jogát fenntartjuk. Az árak a regisztrációs adót, a kedvezményt és az ÁFÁ-t tartalmazzák. CITROEN SZEKSZARD 7100 Szekszárd, Bor u. 8. Tel.: 74/512-233 CITROENÉ EL SEM TUDJA KÉPZELNI, Ml MINDENT TEHET ÖNÉRT A CITROEN Január 1-jétől megszűnik a papír alapú sztrádamatrica, az autópályákon közlekedők csak bizonylatot kapnak arról, hogy megfizették az úthasználati díjat - hívta fel a figyelmet tegnapi sajtó- közleményében az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. Továbbra is többféle lehetőség közül lehet választani: az ÁAK Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban és kijelölt árusítóhelyein, a szerződött viszonteladóknál, benzinkutaknál, valamint SMS-ben és interneten is lehet vásárolni. Az értékesítési pontok folyamatosan állnak át az új rendszerre, ezért egyes viszonteladóknál már decemberben előfordulhat, hogy a vásárló csak bizonylatot kap, matricát nem. A jövőben még nagyobb jelentősége lesz annak, hogy a vásárlók még a hitelesítés előtt ellenőrizzék, helytállóak-e az adatok. A személyesen vásárlók az aláírásukkal, a telefonos, internetes Egy évig meg kell őrizni a sztrádadíjról kapott bizonyla tot, üzenetet vagy e-mailt. vevők pedig a válaszüzenetükkel igazolják az adatok (rendszám, díjkategória, érvényesség kezdete) hitelességét. Nagyon fontos tudni, hogy a vásárlásról kapott elismervényt, illetve a telefonon vagy e-mailben érkezett nyugtázó üzenetet az érvényesség utolsó napjától számított egy évig meg kell majd őrizni. A pótdíjfizetési felszólításokat továbbra is 60 napon belül postáznia kell az ÁAK-nak. Továbbra is rendszám alapján ellenőrzi az ÁAK az úthasználati jogosultságot, amit már a díjköteles autópálya-szakaszokra felhajtás előtt - visszaigazoltan - meg kell vásárolni. A papír alapú matrica megszüntetésével éves szinten csaknem 250 millió forint nyomdai és terjesztési költséget lehet megspórolni. A felszabaduló ősz- szeget a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ útfejlesztésekre és üzemeltetésre fordítja majd. ■ Z. H. Vacsora és bor csomagban karácsony Megfelelően be kell bugyolálni az ajándékokat Csomagolási tudnivalók, bosszúságmegelőző praktikák Ruhaneműt megkötés nélkül bele lehet tenni a dobozba, a könyveket érdemes papírba becsomagolni. A borosüveget célszerű kemény műanyag tartóba csomagolni vagy hullámpapírba tekerni. A CD-k csomagolásához méretre szabott dobozokat érdemes használni, vagy körbe kell tekerni védőborítással. Készpénzt és ékszert csak az érték feltüntetése mellett lehet küldeni. A posta a feltüntetett értéket téríti, ha esetleg elveszik a csomag. FORRÁS: EUROPRESS-GYŰJTÉS Tilos 8 centiméternél hosszabb pengéjű ollót vagy kést küldeni. Nem lehet a postán feladni gyúlékony anyagot tartalmazó spray-t, öngyújtót, illetve de mégfegyverutánNyers, fagyasztott vagy kész élelmiszertermékeket is fel lehet adni csomagban. Figyelembe kell viszont venni, hogy a posta nem tudja garantálni a megfelelő hőmérsékletet. A romlandó ételeket légmentesen, nedvszívó anyagok közé kell csomagolni. A jövő hét elején érdemes postázni a karácsonyi csomagokat ahhoz, hogy biztosan megérkezzenek az ünnepekig. Érdemes előre tájékozódni, mit és mennyiért lehet feladni. Hampl Márta Érdemes időben összekészíteniük a csomagjaikat azoknak, akik a postán keresztül szeretnék eljuttatni ajándékaikat távol élő rokonaiknak. A hagyományos csomagokat legkésőbb december 20-án postázni kell ahhoz, hogy az ünnepre megérkezzenek - figyelmeztet Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője. Akár két napon túli kézbesítési határidővel is számolniuk kell a feladóknak. Hagyományos küldeményként legfeljebb húszkilós csomagot lehet feladni, amiért belföldön 730 forintot kell fizetni. Az utolsó pillanatban kapkodok magasabb díjért gyorsabb kézbesítést is választhatnak. Azt is meg lehet határozni, hogy a címzett munkaidőben, vagy azt követően kapja meg a csomagot. A feladó SMS-ben vagy e-mailben értesülhet arról, mikor kézbesítették a küldeményét Élelmiszert szinte korlátlanul lehet küldeni. Még nyers húst, sőt fagyasztott terméket is fel lehet adni a postán fóliában, nedvszívó rétegek közé tekerve. A feladó felelőssége, hogy az ajándéknak megfelelő csomagolást válasszon. Az üveg- és porcelántárgyakat, valamint más törékeny tárgyakat fém, fa, műGyorsposta az utolsó pillanatban kapkodóknak TÖBB FUTÁRCÉG közül válogathat, akinek az ünnepi kapkodásban nem sikerül eljutnia a postára. Mint ahogy azt Kuszmann Mónika, a Szürke Farkas Futárszolgálat vezérigazgató-helyettese lapunknak elmondta, cégüknél mindig van ügyeletes, aki éjjel-nappal fogadja a beérkező megrendeléseket. Az árak a küldemény térfogatától függnek. A Byrex Belföldi Futár Expressnél akár december 22-én is fel lehet adni a csomagokat. Vidékről Budapestre 2000forinttól akár 26 300forintig is rúghat a kézbesítés ára. A Sprinter Futár- szolgálatnál a kézbesítés idejétől és a csomag súlyától függően minimum 1050, maximum 3900forintot kell fizetni. anyag vagy erős kartondobozba kell csomagolni. Folyadékokat, olajokat és könnyen olvadó zsiradékokat légmentesen zárt tartályba kell elhelyezni, majd azt fémből, fából, tartós műanyagból vagy hullámpapír lemezből készült burkolatba kell tenni. Ha a kézbesítéskor sérülést tapasztal az átvevő, akkor még a postás jelenlétében nyissa ki a csomagot, majd jelentse az ügyfélszolgálatnak az esetet. A Magyar Posta nem világítja át a küldeményeket, hanem szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végez. Értesítik a címzettet, ha felbontották a csomagot. A DHL minden külföldre küldött csomagot szigorúan ellenőriz. Tiltott árunak minősül egyebek között a régiség, a lőfegyver, az emberi szerv, az emberi maradvány, az átruházható értékpapír, a készpénz, valamint az ékszer is. Tudni kell\ kitől kérjünk jó tanácsot HATÓSÁGI FELADATOK Olvasónk háborog, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság nem foglalkozott a problémájával. Holott, mint kiderült, a hatóságnak nem volt feladata az adott ügyben. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak (NFH) nem az a feladata, hogy minden egyes egyéni panaszos ügyet megoldjon. Van ugyan panaszirodájuk, ahol felvilágosítást adnak, hogy egy-egy problémával a vásárló hová forduljon. Sokan azonban nem is próbálkoznak itt, hanem dühösen elfordulnak a fogyasztóvédelemtől. Úgy érzik, a hatóság nem törődik velük. Nem erről van szó. Az NFH feladata például ellenőrizni, hogy feltüntette-e az árakat az eladó, vagy pontosan mér-e a kereskedő, szabályosan kitették-e a vásárlók könyvét, és ha valaki bejegyzi a panaszát, válaszolnak-e rá 30 napon belül. A hatóság vizsgálja emellett, hogy szerepel-e a jótállás az arra köteles termékeken, van-e magyar nyelvű használati útmutató, nem forgalmaznak-e olyan cikket, amelynek kereskedelme nem engedélyezett. A hatóság azt is ellenőrzi, hogy az üzlettulajdonos végezheti-e az adott tevékenységet. Az említett esetekben vizsgálja meg a vásárlók panaszait. Ellenben az NFH-nak nincs jogosítványa minőségi problémák megoldására. Azokban az üzlet és a vásárló között van vita, a panaszos a békéltető testülettől kérhet segítséget, vagy a bírósághoz fordulhat. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu Gyűjtődoboz kell jövőre a matricabizonylatoknak 1