Tolnai Népújság, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-28 / 277. szám
2007. NOVEMBER 28., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT 15 A záró negyedben omlott össze az addig jól játszó Marley csapata FÉRFI KOSÁRLABDA NB II. MARLEY FKSE SZEKSZÁRD-SIÓKOSÁR UK 68-85 (18-15, 23-26, 18-20, 9-24). Szekszárd, 50 néző. V: Sági, Földvári. Szekszárd: Somodi (17), Kovács (5), Himmel (10), Juhász (-), Klein (-). Csere: TÓTH (29/9), Kaveczki (7/3), Mészáros (-), Molnár (-). Edző: Bulatova Anna. Rossz előjelekkel indult a találkozó, Császár sérülten ült le a kispadra - másfél év után viszont ismét játékra jelentkezett Kaveczki. A nagy visszatérő és Tóth kitűnő játékának köszönhetően a 15. percre öt pontra nőtt a hazai előny. Sajnos a negyed vége ismét a vendégeknek sikerült jobban, döntetlennel vonultak nagyszünetre a csapatok. A harmadik szakasz a vendégeké volt, egy nyúlfarknyival is, de mindig a látogató tartott előbbre. Az összeomlás a zárónegyed elején következett be, amikor az érthetetlen és téves játékvezetői ítéletektől megzavarodott, rossz felfogásban játszó és katasztrofálisan dobó hazaiak közül kilenc perc alatt egyedül Tóth szerzett pontot, ő is csak egyetlen triplát. A negyed hajrájában így mínusz egyről mínusz 21 pontra nőtt a differencia. A három negyeden át becsületesen és lelkesen küzdő hazaiak nem érdemeltek ilyen nagy arányú vereséget. ■ S. N. Saller-utalványt is nyerhetnek a jól tippelők Az öt találatot elérő játékosaink közül a gerjeni Kovács János a totójátékunk 15. heti nyertese. A nyertes választhat egy negyedéves Glamour-, Autó-motor- és Lakáskultúra-előfizetés közül, emellett a dunaföldvári Saller sportbolt (Irinyi u. 2, a Pennyvel szemben) 3000 forint értékű vásárlási utalványa is az övé. A nyertesnek gratulálunk, adatait a 74/511-503-as telefonszámon egyeztetheti. A ló. heti szelvény postára adási határideje 2007. november 30., péntek. Címünk: Tolnai Népújság, Szekszárd, 7100 Liszt Ferenc tér 3. A borítékra írják rá: TN-totó. ■ Vasember, vasakarattal interjú A világelső Tamás Zsoltot faggatták a TEOL.HU olvasói Tamás Zsolt ultratriat- lonos, 2007 világbajnoka volt a TEOL.HU vendége kedden. Ezúttal az olvasók faggatták a völgységi Vasembert. Rónai Gábor- Szia Vasember! Az érdekelne, hogy hány év alatt értél fel a csúcsra. Mikor döntötted el, hogy ebben a sportágban (ironman) próbálkozol, és meddig szeretnéd csinálni még? Köszönöm, Terminátor.- 1992 óta triatlonozom, 11-szer teljesítettem a magyar szimpla ironmant, melyet évente egyszer rendeznek Nagyatádon. Az első ultratriatlon versenyemen 2004-ben indultam. A háromszoros ironman Világkupafutamon 28 indulóból 14- ként értem célba, ez adta a lökést. Amíg örömömet lelem és támogatást érzek, addig csinálom.- Szia Zsolti! Bonyhádiként nagyon büszke vagyok rád, de azt hiszem mindenki így érez. Azt szeretném megtudni, hogy évente mennyit futsz, kerekezel és úszol? Az is érdekelne, amit nem versenyen teljesítesz. Szia, Péter- Az idei évben kb. 350- 400 kilométert úsztam, 7500-8000 kilométert kerekeztem és 3500 kilométert futottam. Ebben minden benne van, a versenyek és a felkészülés is. Tamás Zsolt alig győzte megválaszolni a TEOL.HU olvasóinak kérdéseit- Nem érzi úgy, hogy szélmalomharcot folytat? Az ultratriatlon az időfaktorok miatt az a sportág, amely iránt nemigen van média és szurkolói érdeklődés! Jacko70- Az amerikai Runners World magazin, a Triatlete magazin, TV-csatornák versengenek egy-egy verseny közvetítési jogáért. Talán itthon lehet azt érezni, hogy érdektelen ez a sportág. Szurkolói érdeklődést viszont rengeteg helyről kapok az ország különböző pontjairól.- Kedves Zsolt! Gratulálok a világbajnoki címhez. Van bennem egy kis gonoszság, de az érdekelne, hogyan tudtál első lenni, amikor a győztes srác sokkal jobb volt nálad Mexikóban. Te több versenyen indultál, vagy hogy van ez? Üdv, Bogi- Ez a győzelem az összetett Világkupa-futam győzelem. Ezt a versenyt a világon kétszáz sportoló űzi, a nemzetközi szövetség (IUTA) hat versenyt rendezett idén, mindegyiken ott voltam, és az elért eredmények alapján lettem összetett világbajnok. A győztes 128 és fél óra alatt teljesítette a távot, míg én 141 órát produkáltam. A brazil 53 éves, legalább tíz évvel több a rutinja mint nekem. AZ INTERJÚT ELOLVASHATJA: TE Gidaiad, TE ÖLvaasíd. TE0L.hu A TOLNA MEGYEI ONLINE Mills formáján sok múlhat a rangadón kosárlabda A szomszédvári ütközet soha nem előre lefutott mérkőzés Egy hónapon belül harmadszor találkoznak a szomszédok, a Planet Leasing Dombóvár KC a Magyar Kupa 3. fordulójának visz- szavágóján fogadja ma (18 óra) a Kaposvári KK együttesét. A múlt heti somogyi összecsapáson a végigvezető Vasút az utolsó percekben hátrányba került, és csak Julien Mills hidegvérrel bedobott triplájának köszönhető, hogy döntetlenre (88-88) hozták a meccset. A november elején rendezett bajnokin a két csapat telt ház előtt találkozott Dombóváron, Englishék akkor hét ponttal (81-74) győztek. Nem maradt el a balhé sem, a csalódott somogyi drukkerek szerettek volna elégtételt venni a vereségért, ám a rendőrök közbelépésének köszönhetően nem lett komolyabb probléma. A bajnokságban eddig mutatott produkciók alapján a Dombóvárnak áll a zászló. A hét végén Kecskeméten győzelemmel (83-76) melegítettek a meccsre a tolnaiak, a somogyi gárda viszont pihent, így frissebbek lehetnek az összecsapáson. Nem szabad elbízniuk magukat Braniszlav Dzunics mester fiainak, hiszen a szomszédvári csata presztízse a kaposváriak rejtett erőtartalékait is előcsalogathatja. Mindenképpen küzdelmes mérkőzésre számíthatnak a kilátogató drukkerek. A találkozó 18 órakor kezdődik. «K. P. HÍRSÁV Verhető riválisokat kapott a Pick Szeged a BL-ben kézilabda A Pick Szeged a spanyol FC Barcelona, a szlovén Celje és a dán GOG Gud- me csapatával került azonos csoportba a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a legjobb 16 között. A kvartettből az első helyezett együttes kerül be az elődöntőbe. A Veszprém a KEK-ben a román Steaua csapatát kapta. Hiába döntött rekordot Nowitzki, kikapott a Dallas kosárlabda Hat siker után, a Washington ellen elvesztette hazai veretlenségét a Dallas az NBA-ben. A 29 büntetőjét értékesítő - ezzel klubrekordot döntő - Mavericks- ben Nowitzki 31 pontot dobott, ez is kevés volt a fővárosi Butler 35-ével szemben. McCabe 30 millió eurót áldozna a Ferencvárosra labdarúgás Kevin McCabe, az angol Sheffield United labdarúgócsapatának tulajdonosa sikeres pályázat esetén akár 30 millió eurót is hajlandó lenne fektetni a ferencvárosi futballklubba. A legújabb pályázatról december 21-én születik döntés. Megszenvedett a sikerért Somogyjádon a Völgység női foci Megszenvedett a sikerért, de azért 2-1-re győzött Somogyjádon az NB Il-es nagypályás bajnokságban szereplő Völgység NSE Bonyhád. A kilencedik helyen álló bonyhádiak góljait Forray és Ganczer szerezték. A záró körben, vasárnap a Vá- ti Sopront fogadja a VNSE. Forray 15. gólját szerezte @ további sporthírek: WWW.TOLNAnNrEPUJSAG.HTJ Visszavonul? Lehet, hogy a 2008-as év lesz az utolsó Valentino Rossi pályafutásában. A hétszeres világbajnok motorversenyző a német Auto Bild című újságnak azt nyilatkozta, elképzelhető, hogy jövőre elbúcsúzik UKSE Márker: van létjogosultságuk kézilabda A Tamási nem tudta szorossá tenni kozármislenyi mérkőzését NŐI NB II DÉLNYUGATI-CSOPORT, 10. FORDULÓ. DAC-AUTEX-UKSE MÁRKER SZEKSZÁRD 29-36 (1221). Dunaújváros, 50 néző. V: Csányi, Zörgő. UKSE Márker Szekszárd: Almási- Zhorela 2, PUSZTAI 6 (1), NAGY SZ. 6, HORVÁTH V. 6 (3), MIZSÁK 8, Szekerczés 3. Csere: Szabó (kapus), Farkas 4, Izsák 1, Palotás, Gáncs. Edző: Fekete Gabriella. HÉTMÉTERESEK: 8/5, Ül. 5/4. KIÁLLÍTÁSOK: 8., ill. 10 perc. A hazai csapat kezdeti lelkesedése hamar alábbhagyott, hiszen a szekszárdiak a jó védekezésből indulva lerohanták az újvárosiakat. Felállt fal ellen is szervezetten, szellemesen szőtték támadásaikat, így fokozatosan növelni tudták az előnyüket. A félidő végére megszerzett előnye birtokában a második játékrészben is magabiztosan játszottak a szekszárdiak, akik ezzel a győzelemmel igazolták, hogy van helyük az NB II-ben. FEKETE GABRIELLA: - A Vendéglátónál sokkal gyorsabb csapatom már az első félidőben eldöntötte a két pont sorsát, megérdemelten nyertünk. TOLNA KC-MOHÁCSI TE 32-24 (21-12). Tolna, 150 néző. V: Fogl, Mazzag. Tolna: SZABÓ- Reisch 6, Brunner 2, SZALAI, 7 Újvári 1, SIPOS 13 (3), Dombóvári 2. Csere: Simon (kapus), Szokodi 1 (1), Csonka, Stadler, Kovács R. Edző: Takács István. HÉTMÉTERESEK: 5/4, Ül. 6/5. kiállítások: 4., ill. 4 perc. takács István: - A küzdelmes mérkőzésen hamar eldöntöttük a találkozó kimenetelét. Magabiztos győzelmünk nem forgott veszélyben. HIDROSTOP-KOZÁR MISLEN Y- TAM-BAU TAMÁSI KC 42-14 (19-4). Kozármisleny, 100 néző. V: Kor- ponai. Rácz. Tamási: Siklósi- Filótás 1, Pintér 2, Mészáros 1, Ritt 2, Kövesdi 3 (1), Lénárt 1. Csere: Agócs 1, Pesti 2, Szőke 1, Bakó, Molnár (kapus). Edző: Varga László. HÉTMÉTERESEK: 7/4, Ül. 2/1. KIÁLLÍTÁSOK: -, Ül. 4 perc. VARGA LÁSZLÓ: - Mivel tudtuk hogy nincs sok esélyünk a csoport egyik bajnokaspiráns csapata ellen, ezért nem is küzdöttünk. A tisztes helytállás nem sikerült. FÉRFI NB II DÉLNYUGATI-CSOPORT, 10. FORDULÓ. BÁCSALMÁS- SIMONTORNYAI TC 33-38 (17-19). Bácsbokod, 50 néző. V: Nagy, Ropoli. STC: Csókás- Hóka 3, KISS 8, GADÁNYI7, FARKAS 6, VARGA L. 7, KOVACSIK 7. Cserék: Tóth (kapus), Mikoly, Liptai, Hinkel. Edző: Farkas Attila. HÉTMÉTERESEK: 7/6, ill. 5/2. kiállítások: 4., ül. 10 perc. farkas ATTILA: - Az alacsony színvonalú mérkőzésen a felek nem sokat törődtek a védekezéssel. A gyenge Bácsalmás ellen a kezdősor gólerőssége döntött. ■ * > é