Tolnai Népújság, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-28 / 277. szám
2007. NOVEMBER 28., S KÖZEL) A XIV. dalai láma Tibeten kívüli utódot kíván kinevezni abban az esetben, ha száműzetésben halna meg. A tibeti buddhisták spirituális vezetője így szembeszállna a hagyományokkal, hogy Kína ne avatkozhasson bele a tibeti vallási ügyekbe. A 72. láma 1959-ben menekült el Tibetből, és azóta az észak-indiai Daramszalában él. Kényszerpihenőn. A szakszervezetek értékelik a sztrájkot és döntenek a további lépésekről. Az biztos: garanciákat követelnek a minisztertől. Sztrájk után, sztrájk előtt volán Tárgyalnának, de megegyezni nem tudnak a szaktárcával Nyitott kérdés: megoldást hozna-e a kettős állampolgárság? Ötpárti egyeztetést tarthatnak a kettős állampolgárságról. Az ok a schengeni csatlakozás, amely nehéz helyzetbe hozná a vajdasági és a kárpátaljai magyarokat. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerint leghamarabb tavasszal lehet erről ötpárti egyeztetés. Szabó Vilmos szocialista képviselő a Népszavának azt mondta: zárt ajtók mögött kellene tárgyalni, hogy ne legyen hangos vita a közvélemény előtt. Kérdésünkre Kolláth György alkotmányjogász azt mondta: ahhoz, hogy a határon túli magyarok állampolgársági jogokat kapjanak, előbb alkotmánymódosításra lenne szükség. Ráadásul a határon túliak kettős állampolgársága több kérdést is fölvet. Körülbelül 15 millió magyar él szerte a világban. Ha a szomszédos országokban élő magyaroknak állampolgárságot adunk, akkor azt egységesen meg kellene adni, hangsúlyozta Kolláth. Továbbá az állampolgárrá nyilvánításhoz állampolgári jogok is járnak, így szociális ellátás, szavazati vagy közhivatal-viselési jog. Aki kettős állampolgár lenne, annak mindkét országból járnának ezek a juttatások? Kolláth szerint az országok közötti mozgást és az itt tartózkodást kell megkönnyíteni, de ehhez nem feltéüenül kell állampolgárságot adni. ■ Boda V. Kolláth György is könnyítéseket sürget Gorbacsov: az unió bízzon Oroszországban! jó orosz kapcsolatok nélkül nem lesz vezető szerepe az európai közösségnek a világban - jelentette ki tegnap a Világpolitikai Fórum budapesti tanácskozásán Mihail Gorbacsov. A volt államfő kiemelte: szerződéseken alapuló, kiterjesztett partnerséget kellene kialakítania az Európai Uniónak és Moszkvának. Hangoztatta: ők a demokratikus fejlődés útját választották, ám még hosszú utat kell megtenniük céljaik eléréséhez. Nagy Boldizsár lehet az új ombudsman? VISZONYLAG ERŐS pozíció a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáé, nagyjából olyan, mint az adatvédelmi biztosé, korlátozott mértékben a szükséges jogszabályok betartásával üzleti titkokat is nyilvánosságra hozhat - mondta tegnap Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter. A hétfőn elfogadott poszt egyik legnagyobb várományosának Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt tartják. 13 éves kislányt is megerőszakolt az albérlő ERŐSZAKOS KÖZÖSÜLÉS és szemérem elleni erőszak gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást egy férfi ellen, aki a Vas megyei Sótony községben megerőszakolt egy 13 éves kislányt és az édesanyját, majd fajtalankodásra kényszerítette őket. A büntetett előéletű gyanúsított albérlőként élt a háromgyermekes édesanya házában, és nyári beköltözésétől rettegésben tartotta a családot. A férfi ellen már korábban elfogatóparancs volt érvényben, mivel nem kezdte meg börtönbüntetésének letöltését. A gazdasági tárca szerint teljesítették volna a Volán-társaságok követeléseit munkabeszüntetés nélkül is, azonban a szakszervezetek szerint nem kaptak garanciákat. Farkas Károly Minden különösebb zavar nélkül lezajlott a Volán-társaságok tegnapi sztrájkja. A Közúü Közlekedési Szakszervezet (KKSZ), az Autóbusz-közlekedési Dolgozók Uniója (ADU), a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) és a Liga Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetsége azért hirdetett sztrájkot, hogy az autóbusz-vezetők korkedvezményre jogosító ideje ne függjön a vezetett jármű típusától. Korcsolayné Kovács Krisztina, a KKSZ elnöke úgy értékelte: sikeresek voltak a helyi sztrájkok, szinte 100 százalékos volt a részvétel a buszvezetők körében, kivéve a Balaton Volánt, ahol felvették a munkát. A szakszervezet adatai szerint 3-4 ezer menetrend szerinti járat nem indult el a munka- beszüntetés ideje alatt. Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke elmondta: a Volán-sztrájk alatt kiugróan nem nőtt a vasúton a személyforgalom, szerelvényt nem kellett megerősíteni. A szakszervezetek értékelik a sztrájkot, és döntenek a további lépésekről, nem zárták ki, hogy később további munkabeszüntetésekre kerülhet sor, ugyanakkor továbbra is tárgyalni kívánnak, céljuk, hogy az autóbusz- vezetők korkedvezménye ne függjön a vezetett jármű típusától, és erről hosszú távon kívánnak megállapodni. „A gazdasági tárca is készen áll a tárgyalások folytatására az autóbusz-vezetők nyugdíjkorkedvezményéről, de egyelőre még nem érkezett erre vonatkozó szakszervezeti megkeresés” - mondta Herczog László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) szakállamtitkára kedden. A politikus kiemelte: a minisztérium a korábbi tárgyalásokon hajlandó lett volna teljesíteni a szakszervezetek követeléseit. Korcsolayné Kovács Krisztina szerint azért nem fogadták el az ajánlatot, mert nem tartalmazott garanciát arra, hogy 1-1,5 év után, a később kialakuló új rendszerben is megmaradna a Volán autóbusz-vezetőinek a gépjármű típusától független nyugdíjkorkedvezménye. A megállapodás azt is tartalmazta volna, hogy a szakszervezetek 2008. december 31-ig nem sztrájkolhatnak, nem demonstrálhatnak. Egy hónap alatt ez volt az ötödik A KÖZLEKEDÉSI ágazatban október 25-én kezdődött el a sztrájkhullám. Ekkor a mozdonyvezetők nem álltak munkába, mivel szerintük a gazdasági tárca nem tartotta a velük korábban kötött megállapodást. Két héttel később, majd november 21-én két vasutasszakszervezet, a VDSZSZ és a VSZ szervezett előbb 2, majd 6 órás sztrájkot tiltakozásul a vasúti szárnyvonalak megszüntetése ellen. Utóbbihoz csatlakoztak egyes reptéri dolgozók és a békési, zalai Volándolgozók November 20-án a fővárosban két BKV-s szak- szervezet hirdetett sztrájkot a vonalak átszen'ezése ellen. Sarkozy gesztusa. Keddre virradóra nyolcvan rendőr sebesült meg Párizs egyik elővárosában. Egy nappal korábban egy 15 és egy 16 éves fiú motorral rendőrautónak ütközve veszítette életét, ezután hat városban robbantak ki zavargások. 63 gépkocsit és épületeket gyújtottak fel: könyvtárat, iskolát, szupermarketet. Sarkozy köztársasági elnök ma meglátogatja a sebesült rendőröket az Élysée-palotában fogadja a két fiatal szüleit majd a francia kormány több miniszterével próbálnak megoldást keresni a fokozódó erőszakra. HIRDETÉS „TERJED AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS KULTÚRÁJA" Az OFA-ROP Hálózat két év alatt több mint 100 képzést és rendezvényt bonyolított le, mintegy 3.000 résztvevővel, 10 szakmai kiadványt készített és terjeszt a szociális gazdaság és a foglalkoztatási partnerségek témájában annak érdekében, hogy a foglalkoztatási célú helyi összefogások - európai mintára - hazánkban is megvalósuljanak. Ez a küldetésünk! Az elmúlt két év alatt a projekteket megvalósító partnereink bebizonyították, hogy mindannyian tehetünk a munkahelyteremtésért! Néhány visszajelzés partnereinktől: „Nagyon hasznosnak találom a figyelem ráirányítását a szociális gazdaság témájára, amely 2007-13 között bizonyára fontos terepe lesz a foglalkoztatás bővítésének. A képzés tematikája részletes és sok területet felölelő volt, az előadók képzettek és saját szakterületükön láthatóan jó szakemberek. ... Örülök, hogy részt vehettem a képzésen, hasznos ismereteket és ismeretségeket szereztem.” 2006. szociális gazdaság képzés, Dél-Alföldi Régió, Szeged „Köszönöm, hogy részt vehettem a kiváló tájékoztatón." 2007. workshop, forrásszerzési lehetőségek, Dél-Dunántúli Régió, Pécs „A téma és az előadó felkészültsége alapján szívesen hallgattam volna még tanácsait" 2007. szeminárium, nonprofit marketing, Észak-Alföldi Régió, Debrecen „Az oktatási anyag megfelelő, jói átlátható rendszerbe rendezte számomra a projekttervezés folyamatát. Szívesen részt vennék hasonló képzéseken, szemináriumon." 2007. szeminárium, projekttervezés, pályázat készítés fortélyai, Észak-Magyarországi Régió, Miskolc „... gratulálok a mai paktum program szakmai előkészítéséhez és levezetéséhez. Örültem, hogy részt vettem, szakmailag színvonalas fórum volt, és az összefoglaló lendületet adott a további „paktumos" partnerségi munkához." 2007. programtanácsadó testületi ülés, foglalkoztatási paktumok, Közép- és Nyugat-Dunántúli Régió, Veszprém „Kiváló konferencia. A projektek színesek, kreatívak, értékesek, ötletadóak és lelkesítők. Csodálatos volt az ország különböző pontjairól érkező, a profizmust és az emberséget ötvöző szervezetek megismerése. A termékvásáron színes, minőségi termékeket ismerhetünk meg, amely kiválóan egészítette ki és tette kézzelfoghatóvá az előadásokon hallottakat. KÖSZÖNJÜK! Gratuláció az OFA-ROP Hálózat működtetőinek.” 2007. nemzetközi konferencia és projektvásár, Közép-Magyarországi Régió és Központi Iroda, Budapest OFA-ROP Hálózat,Dél-Dunántúli Regionális Iroda Cím: 7600 Pécs, Garay u. 31 Tel: (72) 532-126 Email: rop.ddregio@ofa.hu Web: www.szocialisgazdasag.hu www.foglalkoztatasipaktum.hu A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Nem merült fel Szili Katalin neve Gyurcsány helyett „Nem merült fel a neve, nem azért, mert ő alkalmatlan politikus, hanem mert nagyon buta lenne az a párt, amelyik 2007- ben a párt programját végrehajtó miniszterelnök helyére alternatív neveken gondolkodna” - mondta Szili Katalinról tegnap Lendyai Ildikó a köztelevízióban. Az MSZP frakcióvezetője arról is beszélt: aki nyilvánosság elé áll a kritikájával, annak alternatívát is kell kínálnia. Ezt pedig azokkal is közölni kell, akik az MSZP politikáját alakítják. Hangsúlyozta azt is: nem látna abban „semmi rosszat”, ha Szili Katalin belépne az MSZP szocialista platformjába. Lend- vai egyébként cáfolta azt az értesülést, amely szerint az Ország- gyűlés elnöke kilépett a népi platformból, mivel a házelnök nem volt ennek a grémiumnak a tagja. ■ É. S. i <