Tolnai Népújság, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-27 / 276. szám

4 KORKÉP­TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. NOVEMBER 27., KEDD Felrázzák a dolgozó embert automaták Az ÁNTSZ-től a szakigazgatási hivatalhoz került a kontroll Gyugyí Kata és Dékány Ágnes a szekszárdi főiskola italautomatájánál. Gépkávé: cukortiltással is édes perc a felpörgött világban Az üzemi ár alacsonyabb, mint az intézményi Közintézményi ár Kávé Cappuccino Üzemi ár Kávé Cappuccino Alisca-Coop Instant 60 Ft 80 Ft 50 Ft 70 Ft Alisca-Coop darált 65 Ft 85 Ft 55 Ft 75 Ft Forrás: TN-gyűjtés Az óvoda, ahol az elméletet átültették a gyakorlatba dombóvár Tegnap programzáró konferenciának adott otthont a dombóvári Szivárvány Óvoda és Bölcsőde „Együtt a gyerekekért felkészült pedagógusokkal, kom­petencia alapú neveléssel” cím­mel. Ezzel a rendezvénnyel zárul a nyertes HEFOP pályázat. Tarr Ágnes intézményvezető a prog­ramot megnyitó köszöntőjében kiemelte, hogy a szakmai ismere­tek átadásán túl a cél munkájuk meg- és elismertetése. Éppen ezért tartotta eredménynek, hogy a házigazda óvónők mellett a kis­térség óvoda- és iskolapedagógu­sai közül többen is részt vettek a rendezvényen. Rajtuk kívül jelen voltak még a szociális területen dolgozó kollégák, sőt védőnők is. A bevezetőből kiderült, bár csökken a gyermeklétszám, az in­tézmény színvonala nő. Köszön­hető ez a jól képzett és lelkes pe­dagógusoknak, a nyertes pályá­zatoknak és a javuló technikai fel­tételeknek. Hogy minderről a je­lenlevők is megbizonyosodjanak, nyílt napra invitálták őket, mely során a konferencia elméleti anya­gát a gyakorlatban alkalmazzák. Az összegyűlteket Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere tájékoz­tatta arról, hogy országos szinten az elsők között a dombóvári kis­térségben készült el a Kistérségi Fejlesztési Terv. Az előadások után a résztvevők megnézhették a gyerekek munkájából készült kiállítást. ■ Kazinczi K. A kvízt ízlelték a vetélkedőn a diákcsapatok bonyhád A Petőfi Sándor Evangé­likus Gimnázium csapata nyerte a hétvégén megrendezett Kvízelítő elnevezésű műveltségi vetélkedőt, amelyet idén negyedszer Gruber László, a gimnázium tanára, régi kvízjátékos szervezett A megyé­ből Bonyhádról, Dombóvárról, Szekszárdról és Bátaszékról érkez­tek három tagú, középiskolás csa­patok, de jöttek sokkal távolabbi városokból is, mint Keszthely, Vác és Nagykanizsa. A játékot a házi­gazda Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium csapata nyerte, amely­nek tagjai Békefi Mónika, Siklósi Annamária, valamint Budai Soma voltak. ■ R. T. A „hapci”, vagyis az uni­ós HACCP élelmiszerbiz­tonsági szabvány az italautomatákból csörge­dező kávéra is vonatko­zik. Gyorsul az élet: az automata frissítőre masz- szív a kereslet. Kurz Patrik Munka közben az embernek né­ha kedve szottyan egy kávéra. Kell hozzá egy kis apró és egy au­tomata, és már lehet is választa­ni a kívánt italból, legyen az ká­vé, cappuccino, vagy akár egy tea. Egyes helyeken már automatából vehetnek szendvicset vagy egy kis harapnivalót is. Tolna megyé­ben két nagyobb cég üzemeltet automatákat. Az egyéni vállalko­zóknak nem éri meg, hiszen a költségeik nagyobbak lennének a bevételnél. Mindkét vállalatnál megtalálhatók a kávét helyben daráló, illetve instant alapanya­gokkal dolgozó automaták is. Az országban több száz helyen, Tolna megyében százas nagyság­rendben találhatóak meg a szek­szárdi székhelyű Alisca-Coop italautomatái. A vállalat 1992-ben kezdte meg működését, hét kávé­géppel. Fodor Tibor, a cég ügyve­zetője elmondta, a megyében nagyjából húsz gépükből élelmi­szerhez is hozzájuthat a vásárló. - A szendvicsek a főiskola kony­háján készülnek, tartósítószer nélkül. Ezenkívül darabáru, cső1 kóládé, úgynevezett snack- termékek is kerülnek az automa­tákba. Olyan helyekre teszünk ezekből a gépekből, ahol több mű­szakban dolgoznak az emberek, és nincs büfé a helyszínen, vagy nem mindig üzemel. Az ételek csomagolásán feltüntetjük a sza­vatossági időt is. Naponta a fel­töltésnél ellenőrzik az alkalma­zottaink az árukat, és eltávolítják a lejárt termékeket.- Gondoskodtunk a csökken­tett cukortartalmú és koffein­mentes italokról is a kórházban és az iskolákban található automatáknál - tette hozzá Kere­kes Lajos, az Alisca-Coop másik ügyvezetője. - A HACCP rend­szer - ami az élelmiszeriparban használatos minőségbiztosítási rendszer- szabályait betartva ga­rantáljuk a minőséget. A szend­vicsek árát a tartalmuk határoz­za meg, nyolcvan és kétszáz fo­rint között mozog az összeg. A másik cég profiljában ugyan szerepelnek az ételautomaták is, ám Tolnában még nem elterjed­tek ezek a gépek. A cég gépeit is szükség szerint ellátják cukorle­tiltó gombbal, ezzel segítve a di­abétesz betegek választását. Ter­mészetesen nem csak a cégek vizsgálják meg a saját áruikat. Eddig az ÁNTSZ ellenőrizte az automatákat, ám a kormányzati feladatátcsoportosítás miatt már a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal hatásköre a kontroll. Ba­logh Attila, a hivatal élelmiszer­biztonsági felügyelője elmondta, az alapanyagokat és a kávéauto­matákat szúrópróbaszerűen el­lenőrzik. - A HACCP-rendszer egyébként is kötelezi a forgalma­zókat, ez biztosítja a fogyasztó számára a minőséget, és kötele­zi az élelmiszerrel foglalkozókat is a szabályok betartására. Az alapanyagokról elmondhatom, hogy általában megfelelnek a követelményeknek - tette hozzá a szakember. A felügyelő hozzátette, hogy bár az élelmiszerbiztonsági in­tézkedéseknek köszönhetően ritka a probléma, mégsem aján­latos fogyasztani a kávéból, ha az színre, szagra vagy ízre vo­natkozóan kívánnivalót hagy maga után, hiszen az ellenőrök sem lehetnek ott mindig min­denhol. A fiatalok sokat tesznek a település tisztaságáért paks-dunakömlőd A Dunaköm- lődi Ifjúsági Klub Egyesület a nyugdíjasklubbal és a faluház­zal közösen környezetvédelmi fórumot hirdetett. A kezdemé­nyezők a fiatalok voltak, mint a települési tisztasági túrák esetében is, melyből kettőt tar­tottak. A túrákra és a tegnapi összejövetelre is az önkormány­zat környezetvédelmi bizottságá­tól nyertek támogatást. Faller Dezső elnök kiemelte, hogy a hi­vatal önmagában nem tud meg­oldani minden feladatot, kell a lakosság segítsége is. Bodó Ka­talin, a faluház vezetője elmond­ta, megállapították, összességé­ben szép és tiszta Dunakömlőd, ami nem jelenti azt, hogy nincs további teendő. ■ T. V. Gyermekkora óta alkot ecsettel Orbán László Paks Népes közönség előtt nyílt meg a városi művelődési köz­pont kis kiállítótermében Orbán László tárlata. A bonyhádi alko­tó gyerekkora óta fest, szakkö­rökben, alkotótáborokban ismer­kedett a képzőművészettel. Mű­szaki pályán szerzett diplomát, s főként zenei ihletésű képeket ké­szített. Nyolc évnyi megmagya­rázhatatlan szünet után, szintén minden különösebb ok nélkül fogott ismét ecsetet. Megválto­zott a téma, mostanában főként erotikus tartalmú képeket fest, illetve az emberek lelkivilágát, érzéseit igyekszik megörökíteni a vásznakon. December 22-ig nyitva tartó tárlatán ezekből a képekből láthatnak összeállítást az érdeklődők. ■ V. T. Orbán László A kávézás szertartását is keresik az emberek A szekszárdi főiskolán klasszi­kus „kotyogás” és gépi instantkávét egyaránt lehet kapni a Keszthelyiné és Tsai Bt. által üzemeltetett büfében. A pult mögött álló Nánainé Hor­váth Ildikó elmondta, tapaszta­latai szerint hetven százalékuk a kávézóknak az automatát vá­lasztja, míg harminc százalék tér be a büfébe egy italra.- Az idősebb korosztály még keresi a személyes kommuniká­ciót a felszolgálóval, szeretik a kávézás szertartását is. Ők in­kább nálunk vásárolnak, igaz, itt száz forintba kerül a frissítő. Az órák közti szünetekben a di­ákok már sietnek, és a gépbe dobják az aprót Versenyeztek és aprópénzt is gyűjtöttek Hangját megőrizte a szalag babits-ház Látványelemekkel bővül jövőre a kínálat Elindul a Vörös információs hálózat Egyre nehezebb kellő pályázatra lelnie a községnek tamási A Béri Balogh Ádám gim­názium csapata lett a legjobb a magyar Vöröskereszt Tolna me­gyei szervezete szervezésében, az ÁNTSZ szakmai támogatásával megtartott megyei AIDS-vetélke- dőn, ők képviselhetik majd Tolnát az országos versenyen december elsején, az AIDS világnapján. A megmérettetésen a megye terüle­téről nyolc, középiskolásokból álló három tagú csapat mérhette össze tudását a betegségről. Első feladat­ként azonban a bevonás előtt álló egy és kétforintosokat kellett gyűj- teniük, amelyet egészségükben károsult gyerekek kirándulására fordítanak majd. A továbbiakban teszteket töltöttek ki és logikai fel­adatokat oldottak meg. ■ H. É. szekszárd A szokásosnál több szolgáltatást kínált tegnap - a költő születésnapján - a szek­szárdi Babits-ház. A látogatók, köztük a Babits Mihály Általá­nos Iskola diákjai meghallgat­hattak egy magnófelvételt, me­lyen Babits Mihály verset mond, nézegethették a digitalizált csa­ládi fényképalbumot, és megte­kinthettek egy 1936-os mozgó­filmet is, melyen Szekszárd je­les szülöttje rokonai körében lát­ható. Lovas Csilla muzeológus tájékoztatása szerint, a 2008-as Babits-évben ilyen interaktív | látványelemekkel bővítik majd 3 a kínálatukat, és a ház emele- | tén irodalmi szalont rendeznek £ ■ W. G. Megtekintették a látogató gyerekek a költő személyes tárgyait A VÖRÖS - azaz Völgységi Roma Összefogás - információs hálózat megalakításával szeretne segít­séget nyújtani a cigány szerveze­teknek a Zombai Romákért Egye­sület - tájékoztatta lapunkat Szancsik Mária, a szervezet mun­katársa. A Nemzeti Civil Alap­program támogatásával megva­lósuló kezdeményezés keretében egy hónapban két alkalommal ta­lálkozóra hívják partnereiket. Az egyik összejövetel előadások mentén a cigányság problémái­val, azok megoldási lehetőségei­vel foglalkozik majd. A másik ta­lálkozó az aktuális pályázatokkal kapcsolatos módszertani fórum lesz. Az első találkozó várható időpontja: november 30. ■ H.É. OZORA A polgármester megbí­zott egy vállalkozót a település­rehabilitáció költségének meg­állapítására. Schranz Istvánná elmondta: ez zömében a vár, az iskola és a templom meghatároz­ta területeket érintené. - Egyelő­re nem áll rendelkezésre a beru­házás tervezett összege. Ha min­dent összeadunk, százmillió fo­rintos nagyságrendhez jutunk. A rehabilitáció pályázati pénz­ből valósulhat meg, a kiírás vár­hatóan jövő tavasszal jelenik meg. Schranz Istvánná azt is el­árulta: meglehetős kétségekkel tekint a pályázatokra, hiszen azok többségére eleve nem je­lentkezhet egy olyan kistelepü­lés, mint Ozora. ■ Sz. Á. L A < t

Next

/
Thumbnails
Contents