Tolnai Népújság, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-26 / 275. szám
2007. NOVEMBER 26., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 GYERMEKVILÁG Oroszországban csak a 20. század végén jelentek meg a buborékok Egyesek szerint ugyan a képregények gyökerei a barlangfestményekig, de legalábbis a középkori kódexekig nyúlnak vissza, a műfaj igazán a 20. század elején alakult ki. Mindez pedig két amerikai sajtómágnás, J. Pulitzer és W. R. Hearst sajátos harcával kezdődött, hiszen ezeket lapjaik színes vasárnapi mellékletében közölték. Eleinte csak egy-egy elbeszélés illusztrálásáról volt szó, de nem sokkal később megjelentek a mai képregényekből is jól ismert szövegbuborékok. Kezdetben ezek kizárólag humoros kis történetek voltak - innen ered az angol comics elnevezés -, később azonban egyre több témakört felöleltek. Európában is fejlődött a képregény, kivéve Oroszországban, ahol az 1970-es évek végéig elítélendő műfajnak tartották. Az igazi nagy, közismert hősök az USA-ban születtek. Többek között a Pókember, a Penge és a Fenegyerek is. ■ Advent idején várakozással telnek a napok A keresztény kultúrkörben Jézus születésének napját, december 25-ét megelőző négy hét az adventi (a szó jelentése eljövetel) időszak. Az ünnep első vasárnapja, mindig november 27. és december 3. közé esik, most december 2-án lesz. Ilyenkor sok családnál többnyire fenyőágakból készített adventi koszorú díszíti az asztalt négy gyertyával. A gyertyák színe katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila. Ezeket vasárnaponként gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A keresztény vallásban az égő gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. E mellett minden gyertya egy-egy fogalmat is jelképez: a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt. Sok családban adventi naptárral lepik meg ilyenkor a gyerekeket. Ezen az általában házikóra hasonlító ajándékon kis ablakocskák - mögöttük édességgel - jelzik a napokat, amelyek karácsonyig még hátra vannak. ■ 1 ''tjftwái!*^" .« WSRs»-» SSc£ " ! A Szekszárd Sportklub aerobic szakosztályának ifjai produkciójukkal nemrégiben aranyminősítést értek el Tabon, egy regionális gálán Táncolnak, mert szeretik mozgás A zene, a jó társaság, az edző összetartja a csapatot Szép versenyeredményeket tudhatnak magukénak a Szekszárd Sportklub aerobic szakosztályának ifjú táncosai. A lányok imádják, amit csinálnak, nem hagynak ki egy órát sem. Hargitai Éva Majdnem minden nap délután dübörög a zene a Szekszárd Sportklub aerobic szakosztályának bérelt termében, hiszen tagjai szorgalmasan edzenek Huszár Krisztina vezetésével. Ottjártunkkor éppen az egyik kezdő csapat táncosai mutatták be párosával, mennyire tudnak együtt mozogni egy lépőpadon az ütemes zenére. A hangulattal nem volt gond, a lányok kicsit szégyenlősen kezdték el bemutatójukat, és közben jót kuncogtak egymás, de többnyire inkább saját ballépéseiken. Utánuk kezdték meg próbájukat a már rutinosabb, több versenyen is próbára tett csapat tagjai. Ők már kész koreográfiákat mutattak be magabiztosan mozogva. A szakosztályba tartozó százharminc leányzó között vannak egészen kicsik - óvodás korúak - és ifjú középiskolás lányok is. Többnyire a jó hangulat jellemző, de a teljesítmény érdekében néha kicsit szigorúbbnak kell lenni a lányokkal - mondta Huszár Krisztina edző. Van, aki még csak a kezdő lépéseket és a többiekkel való együttmozgást gyakorolja, van, aki pedig már országos versenyekre készül. Hogy miért csinálják? Mert szeretnek táncolni, mozogni és jó társaságban lenni. Vajda Bettina például hat éve, tíz éves kora óta a szakosztály Szép eredményeket tudhatnak a magukénak a Szekszárd Sportklub aerobic szakosztályának tagjai. Nemrégiben Tabon, egy táncgálán kaptak a nagyobbak ezüstminősítést, a kisebbek két csapata pedig aranyat Ugyancsak a kisebbek értek el két első helyezést egy Budapesti országos mozgásművészeti versenyen, e mellett egy második és két haramadik helyezést is elvittek. De többek tagja. - ló a zenére mozogni, és jó a társaság is, de az a legjobb, hogy mindig mást csinálunk, így sohasem unjuk meg - mondta a lány, aki a csapattal maradna, ameddig lehet, de később is szeretne tánccal foglalkozni, ha lesz rá lehetősége. Bevallása szerint a fellépéseken már nem is izgulnak, csak a versenyeken a zsűri izzasztja meg őket egy kicsit. Sümegi Evelin is tízéves kora óta táncol a csapatban. - Előtte futottam, de szerettem volna valamilyen lányosabb sportágat között tavasszal a régió legjobbjai címet is elnyerték Kaposváron. A versenyek mellett számos fellépésük van egy évben. Sajnos a körülményeik nem a legjobbak a felkészüléshez: amíg el nem vették tőlük, saját termükben gyakorolhattak, most pedig egy kicsi teremben kell edzeniük, ahol még tükör sincs, hogy kontrollálni tudják a mozdulataikat A szakosztály ezen a helyzten próbál változtatni. űzni, és pár osztálytársammal együtt elkezdtünk az órákra járni - mondta az ifjú hölgy. - Azért szeretek ide járni, mert nagyon jó a légkör, a Krisztát nagyon szeretjük, és persze táncolni is imádunk. Arról nem is beszélve, hogy teljesen ki lehet kapcsolódni - folytatta Evelin, aki később Pécsen, az orvosi egyetemen folytatná tanulmányait. A szekszárdi lányoknak immár tíz éve van rá lehetőségük, hogy a szakosztályban táncoljanak. Ugyan aerobic szakosztályról van szó, és valóban ezeken az alapokon tanulják meg a lányok a feszes mozgást, erre építve többféle modern táncba is belekóstolnak. Kipróbálhatják magukat például a hip-hop területén, vagy éppen a show- táncban. Hét csoportban dolgoznak, átlagosan heti három-öt edzésen, attól függően, hogy lesz-e fellépésük a közeljövőben. A létszámmal nincsen gond, a szülők szívesen járatják leányaikat az órákra, hiszen itt jól érzik magukat, mozognak - ráadásul úgy, hogy az nem terheli az ízületeiket -, megtanulnak szerepelni, sikereket érnek el, így nő az önbizalmuk is. ■ Krisztát szeretjük, és táncolni is imádunk. Szép eredmények, kedvezőtlen körülmények NÉPMESE Benedek Elek: A prücsök krajcárja Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kis prücsök. Ez a kis prücsök mit gondolt, mit nem magában, elég az, hogy kiugrott a kemence háta mögül, és elindult világot látni. Ment, mendegélt a kis prücsök, hegyeken, völgyeken által, mezőkön keresztül, s egyszer csak megáll, néz, néz, csudálkozik: valami fényecs- két látott a földön.- Ugyan mi lehet ez a fényecs- ke? - kérdezi magában. Jobban megnézi, fel is veszi, tél-túl megvizsgálja, s nagyot kiállt a kis prücsök:- Hiszen ez krajcárka! Az ám, csakugyan krajcárka volt. Hej, Uram, Teremtőm, örülfa kis prücsök, örült. Továbbugrált, szökdécselt nagy vígan, s folyton azt cirpegte:- Csak van, akinek van, csak van, akinek van! Bezzeg, hogy van, akinek van, s nincs, akinek nincs. Ez már aztán szent igazság, ugye, gyerekek? No, hanem a jókedve hamar búra fordult. Éppen jött az úton vele szemben egy obsitos katona. Ez meglátta a kis prücsöknél a fényes krajcárkát, s gondolta magában: ugyan minek a prücsök- nek pénz? No, ebben szent igaza volt az obsitosnak. Hirtelen lehajolt a földre, nyakon csípte a kis prücsköt, és elvette tőle a fényes krajcárkát. Hej, de elszomorodott erre a kis prücsök! Nem is ment tovább, nagy bújában, bánatában visszafordult, s meg sem állott hazáig. S amint ment, mendegélt hazafelé, folyton azt cirpegte:- Csak így bánnak a szegénynyel, csak így bánnak a szegénnyel! így bizony! A Barry B. Benson nevű méh most végzett a főiskolán, és csalódottan kell tudomásul vennie, hogy az élet számára egyetlen pályát kínál: a mézet. Ám hősünket nem olyan fából faragták, hogy csak úgy beálljon a nyájba, jobban mondva a rajba. Sikerül kiharcolnia, hogy a pollengyűjtő osztag magával vigye egy körútra a kason kiFILM - JÁTÉK - SZÓRAKOZÁS Játékajánló Játékajánló: Super Mario Galaxy Filmajánló Mézengúz vülre, a nagyvilágba. És itt kezdődnek az igazi bonyodalmak. Egy virágnak nézett teniszlabda, egy kis eső, no meg egy jószívű hölgy, és Barry élete fenekestül felfordul. Nem elég, hogy megszegi a kas szabályát, miszerint a méheknek szigorúan tilos az emberekkel társalogniuk, de sokkoló felfedezést tesz: rájön, hogy az emberiség ellopja a méhek mézét! Ráadásul évszázadok óta! Barry azonnal megtalálja élete célját: beperli az emberiséget eme hallatlan gaztettéért. Mézengúz, amerikai animációs film, 90 perc, rendező: Steve Hick- ner. Forrás: www.port.humézl Nemrégiben került a boltok polcaira a kis vízvezetékszerelő sorozatának legújabb darabja, a Super Mario Galaxy. Noha a kritikusok többnyire elismeréssel nyilatkoztak a játékról - sőt egy teszteket összesítő publikáció szerint a legdi- csértebb játék a piacon-, az eladási eredmények nem feleltek meg a várakozásoknak. Pedig Mario előtt most eddig ismeretlen lehetőségek tárháza nyílott meg. A történet szerint Peach hercegnőt földönkívüli lények rabolták el, és ki másra várna megmentésének feladata, mint a hős vízvezetékszerelőre. Missziója közben meghódítja a világűrt, bolygóról bolygóra jut, fura űrlényekkel találkozik, közben mágnessel vonzza magához a csillagport, akár a gravitációra is fittyet hány. Mindezt az eddigieknél jóval kidolgozottabb grafika mellett és könnyű irányítással élheti át a játékos. így nem csak a rajongóknak, hanem a kezdőknek is kellemes perceket szerezhet a futkosó, ugráló „szakember”. Érdemes egy kicsit megdolgoztatnod az agytekervényei- det, hiszen egy könyvet nyerhetsz a Tolnai Népújság fejtörőjével. Ehhez csak meg kell keresned a választ az alábbi kérdéseinkre, majd beküldeni a címünkre. 1. MIT JELENT AZ ADVENT SZÓ? 2. MELYIK KÉT SAJTÓMÁGNÁSNAK KÖSZÖNHETŐ A KÉPREGÉNY MŰFAJÁNAK ELTERJEDÉSE? Cím: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A borítékra írjátok rá: Fejtörő. Beküldési határidő: november 30.