Tolnai Népújság, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-26 / 275. szám

3 2007. NOVEMBER 26., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR Aki teheti, az idén menjen tervezés Jövőre már nem éri meg idő előtt nyugdíjba vonulni Kovács Jánosné, a regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóság osztályvezetője A létfenntartás leköti a figyelmet úgy látszik valamelyik ösz­tön időről-időre képes ural­ni, sőt elnyomni a többit. Ezt mutatja az a tény is, hogy háborúk, járványok idején látványosan csökken az öngyilkosságok száma. És ez történt a rendszervál­tás után Magyarországon is, amikor mindenki új, isme­retlen helyzetben találta magát. A túlélési ösztön le­kötötte az emberek testi-lel­ki energiáit. Nem tört elő a halálvágy. bárki tud példát mondani arra, hogy a nemi, vagy az anyai ösztön időszakosan ké­pes arra, hogy elnyomja né­mely ember életösztönét. És akkor még nem beszéltünk a szerelemféltésből elköve­tett gyilkosságokról. Persze az lenne a jó, ha nem csak az ösztönvüágunk, hanem az érzelmeink és az egziszten­ciánk is harmóniában lenne. Ezért persze mindenkinek meg kell küzdenie. a nők szívósabbak, ritkáb­ban adják fel. Csak megkí­sérlik az öngyilkosságot. Fi­gyelmeztetésül, segítséget kérve. Úgy mondják a szak­emberek: vannak jelek. Megváltozott viselkedés, szomorúság. Csak jobban fi­gyelnünk kellene egymásra. Nem biztos, hogy jövőre működhet az önkormányzat szekszárd - A Tolna Megyei Területi Kisebbségi Cigány Ön- kormányzat működésének fel­tételei 2008-ban nem lesznek adottak, ha marad az idei támo­gatás - mondta Kalányos János elnök. A Tolna Megyei Közgyű­lés másfél millió forinttal támo­gatta idén a kisebbségi önkor­mányzatot, amihez 640 ezer fo­rint állami támogatást kaptak. Arra kérték a megyei közgyű­lést, jövőre 5,5 millió forinttal támogassa a cigány kisebbségi önkormányzatot. Éz elegendő lenne az általuk foglalkoztatott titkárnő fizetésére, és konferen­ciákat szervezhetnének, tette hozzá Kalányos János. Sárközi Károly képviselő szerint a ro­makérdés súlyos társadalmi probléma, amely minél előbbi megoldásra vár, de ehhez intéz­mények kellenek, amelyek se­gítségével érvényesíthetik a ki­sebbség érdekeit. ■ R. T. Kalányos János megyei elnök Aki jövőre éri el a nyug­díjkorhatárt, de mellette dolgozik, csak minimál­bért kereshet. Amint meghaladja ezt az össze­get, a nyugdíjának kifize­tését szüneteltetik. Ihárosi Ibolya Lényegesen megváltoznak az előrehozott öregségi nyugdíjba vonulás feltételei január elsejé­től. A változtatások célja, hogy ne menjenek az emberek töme­gesen idő előtt nyugdíjba, miköz­ben dolgoznak tovább. Kovács Jánosné, a Dél-dunán­túli Regionális Nyugdíjbiztosítá­si Igazgatóság ügyfélszolgálati osztályának a vezetője lapunk­nak elmondta, a legfontosabb változás, hogy január elsejétől a nyugdíjba vonulásnak feltétele, hogy ezzel egyidőben megszűn­jön a dolgozó jogviszonya. Aki jövőre megy idő előtt öreg­ségi nyugdíjba, az is vállalhat munkát, ha már nyugdíjas, de keresete nem haladhatja meg évente a mindenkori minimál­bér tizenkétszeresét. Ha ezt meghaladja, akkor attól az idő­ponttól szüneteltetik nyugdíjá­nak a folyósítását. Ezen idő alatt is nyugdíjasnak minősül ugyan az illető, de arra az időre nem kapja meg a nyugdíját. A mai feltételekhez képest szi­gorodik a nyugdíj kiszámításá­nak a módja. Énnek a lényege, hogy másként számítják ki a nyugdíj alapját képező átlagke­reset összegét. Eddig csak a sze­mélyi jövedelemadót vonták le az érintett jövedelméből. Jövőre először a nyugdíjjárulékot, az egészségbiztosítási és munka- vállalói járulékot vonják le. Aki magánnyugdíjpénztárnak is a tagja, az ő jövedelméből levon­ják a pénztári tagdíjat is. Ezt kö­vetően az adóval csökkentik a jö­vedelem összegét. Az így kiszá­mított nettó jövedelmet kell az aktuáüs valorizációs százalékok­kal felszorozni. Ebben is lesz vál­tozás jövőre, de ez éppenséggel kedvező. Eddig nem volt teljes körű a valorizáció, jövőre pedig már a nyugdíjazást megelőző év szintjére szorozzák fel az összes keresetet. A szorzók is némileg kedvezőbbek lesznek. A számítások szerint a nyug­díjak összege mintegy 8 száza­A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján nincs összefüggés az időjárás és az öngyilkosságok között. A pszichológusok szerint azonban a magányosok, vagy azok, akik a ilyenkor veszítik el szerettüket, nehezebben viselik az ünnepeket. Az emberek leg­nagyobb része kötéllel vet véget életének, de vannak akik külön­féle maró anyagokkal, vagy gyógyszerekkel mérgezik meg magukat. Dr. Réti László, a Szek­szárdi Rendőrkapitányság bűn­ügyi osztályvezetője elmondta, régebben előfordult, hogy valaki egy épület tetejéről ugrott át a túlvilágra, de ilyen eset már évek óta nem történt a megyé­ben. Ugyanúgy, ahogy vonat elé lékkai lesz kevesebb. Kérdé­sünkre válaszolva elmondta az osztályvezető, hogy azért nem többel, mert a nyugdíj nagysá­gát nem csak az átlagkereset ha­tározza meg, azt a szolgálati idő hossza is befolyásolja. sem ugrottak az utóbbi néhány évben. Tavaly viszont egy ember lőfegyverrel vetett véget életé­nek. Tapasztalata szerint az ön- gyilkosságba menekülők mint­egy 50-60 százaléka hagy maga után búcsúlevelet, amelyekben legtöbbször családi problémát, A hosszú ideig dolgozókat to­vább premizálja a rendszer. Ed­dig a negyven év feletti szolgála­ti időnél másfél százalékkal nőtt a nyugdíj mértéke egy-egy év után, a következő évtől kezdődő­en pedig két százalékkal nő. vagy betegséget jelölnek meg az elkeseredett tett kiváltó okaként. Magyarország 1968 és 1987 között világelső volt az öngyil­kosságok lakosságszámhoz vi­szonyított arányát tekintve. Eh­hez képest 1988-tól olyan várat­lannak mondható, komoly csök­Akinek tehát az idén nyílik meg nyugdíjjogosultsága, az ma­radhat munkaviszonyban és 2010 január elsejéig kereshet a minimálbérnél többet. Rájuk csak attól kezdve vonatkozik ez a korlát, ha még nem töltötték be a rendes nyugdíjkorhatárt. Azon túl már nem szabja meg a törvény a kereset maximumát. Egy félreértést is eloszlatott Kovács Jánosné. Megjelent ugyanis, hogy aki jövő év június 30-ig beadja az igényét, az még el tud menni az idei feltételekkel nyugdíjba. Ez azonban csak azokra vonatkozik, akik az idén megszerezték a jogosultságot a nyugdíjra. Aki tehát 2008. janu­ár elseje után éri el a korhatárt, arra már az új feltételek vonat­koznak. kenés következett be, amilyen máshol nem volt megfigyelhető. Emiatt 2003-ig több mint har­minc százalékkal esett vissza a hazai öngyilkosságok aránya. Ez évente 1500-1600 életet jelent. Ünneplésre azonban tovább­ra sincs okunk, hiszen így is az ötödik-hatodik helyen állunk. Jellemző, hogy az ország keleti részétől nyugat felé haladva csökken az öngyilkosságok száma. Válószínűleg azért, mert az életminőség a Dunán­túlon jobb. Hazánkban több mint száz éve a délkeleti régió­ban követik el a legtöbb öngyil­kosságot. Megyei összehason­lításban Bács-Kiskun áll a sta­tisztika élén. ■ Rácz Tibor Sokan csodálták meg a dombóvári galambokat dombóvár A Dombóvári Ga­lambász- és Kisállattenyész­tő Egyesület kiállításán ga­lambok és díszbaromfik so­kaságával találkozhattak az érdeklődők a művelődési házban. A kiállítás már 16. alkalommal mutatkozott be. Idén akadt olyan szárnyas vendég is, aki a messzi Stuttgartból érkezett, hogy megmutathassa magát, (kk) A gyalogátkelőre fordítják a bál bevételét harc Erzsébet-, Katalin-bált rendeztek szombaton este a harci művelődési házban. Mint azt Bóni Zoltán polgár- mestertől megtudtuk, a jóté­kony célú rendezvénynek mintegy kilencvenezer forint tiszta bevétele volt. Ezt az összeget a bálozók döntése alapján az iskola előtt terve­zett gyalogátkelőhely létre­hozására fordítják majd. (sk) Kismányokon szívesen látják az íjászokat kismányok Három dimenzi­ós íjászversenyt rendeztek a közelmúltban a kismányoki íjászbarátok. Simon Iiszló polgármester elmondta, az esemény nagy jelentőségű volt a község életében, hi­szen 144 versenyző vett részt rajta. Németországból, Buda­pestről, Kiskunhalasról és Szegedről is érkeztek a falu­ba. Jövő év februárjában or­szágos versenynek adnak ott­hont, immáron tizedszer, (rt) A véradókat ünnepelték a vöröskereszttel nagydorog Az idei harma­dik véradáson 53 önkéntes jelent meg, és 49 bizonyult alkalmasnak. Három új vér­adó is volt. A donorok, illet­ve a sokszoros véradók tisz­teletére ezt követően ünnep­séget rendeztek. Színes mű­sort tartottak, illetve a paksi városi titkár, valamint Dobri István polgármester köszön­tötte az egybegyűlteket, (vt) A katakombákban is járt az Ifjú Szív szekszárd A csehországi Pribyslavban lépett fel a szekszárdi Ifjú Szív Német Nemzetiségi Tánccsoport. Gaál László, a csoport vezető­je elmondta, jövőre is meghí­vást kaptak. A táncosok ven­déglátóik jóvoltából többek között meglátogattak egy üveggyárat, megnézték a vá­ros alatti katakombákat, vala­mint a helyi skanzent is. (hé) A csehek szeretik az Ifjú Szívet @ TOVÁBBI Hírek: viww.tolnainepujsag.hu A nők többet próbálkoznak, de több a férfi áldozat A befejezett öngyilkosság sokkal gyakoribb a férfiak körében, az áldozatok 65-75 százaléka közülük kerül ki. A nőknél az ön­gyilkossági kísérlet a gyakoribb. Különös, hogy a statisztikák szerint tavasszal több öngyilkosságot követnek el, ha pedig a napszakot figyeljük, akkor a reggeli-délelőtti órák a legveszélye­sebbek. A város és a falu jelentős különbségeket nem mutat, ám a tanyán élők körében elvétve fordul csak elő az öngyilkosság. Korengedményes nyugdíj Az érvényben lévő fő szabály, hogy a férfiak két, a nők pedig öt évvel a 62 éves korhatár előtt mehetnek előrehozott öregségi nyugdíjba. Feltéve, ha rendelkeznek az előírt magas, 38 év szol­gálati idővel. Csökkentett nyugdíj esetén minimum 33 évvel. Va­lójában a korengedményes nyugdíjasok kategóriájában indult meg a férfiak rohama az utóbbi hónapokban, mondta Kovács Jánosné. Ez csak a férfiakra vonatkozik, ugyanis ezt a fajta ellá­tást öt évvel a tényleges korhatár betöltése előtt lehet kérni. A korengedményt azok vehetik igénybe, akiknek a munkáltatója egy összegben kifizeti a tényleges nyugdíjkorhatár eléréséig a nyugdíjat és a postaköltséget. Kelet felé nő az öngyilkosok száma statisztikák Az áldozatok háromnegyede férfi, a legfőbb ok családi probléma A i

Next

/
Thumbnails
Contents