Tolnai Népújság, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-09 / 261. szám
HÍRSÁV Megtiltották az újnácik felvonulását Prágában A MÁSODFOKÚ BÍRÓSÁG megtiltotta a cseh újnácik szombati felvonulását a régi prágai zsidó negyedben és a város más részein. Indokolás: a tüntetések alkalmasak nemzeti és vallási ellentétek szítására. Ráadásul a rendezők által deklarált cél - az iraki beavatkozás elleni tiltakozás - nem hihető. Az újnácik menetüket a tiltás ellenére is meg akarják tartani. Ismét magyarokat vertek a Vajdaságban temerinben október 28-án tíz fiatal egy buszmegállóban sértegetett és tettleg bántalmazott nemzeti hovatartozása miatt egy 18 és egy 19 éves magyar fiatalembert - jelentette be tegnap az újvidéki rendőrség. Ugyanez a csoport az Újvidékre tartó autóbuszban is bántalmazott két magyart. Martonyi: hol a stratégia a magyar külpolitikában? NEM LEHET MEGÁLLAPÍTANI, milyen stratégiával szerveződik a magyar külpolitika, mik az elérni kívánt célok, nyilatkozta Martonyi János. A kiszámíthatóság sincs meg a külpolitikában, amelyre példa a Nabucco és a Kék áramlat kőolajvezetékek kezelése. Az Orbán-kor- mány volt külügyminisztere szerint már nem “híd-szere- pet” tölt be az ország keletnyugat között, hanem hídfő az EU-tagság elnyerésével. Martonyi: hazánk hídfő Uj csontváz a szekrényből zuschlag-ügy Itt a 9. gyanúsított - Házkutatás az oktatási tárcánál Megvan a Zuschlag-ügy kilencedik gyanúsítottja egy kiskunhalasi ügyvéd személyében. A „Z-akták” ügyészei az oktatási tárcánál is kutakodtak, miközben a főszereplő továbbra is hallgat. Takács Zoltán Már az Oktatási Minisztériumban is járt az ügyészség a Zuschlag-ügy kapcsán. Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyészhelyettese csak annyit árult el, hogy a főváros több helyén is házkutatást és iratlefoglalásokat tartottak (mint erről lapunk is hírt adott tegnap). A kiszivárgott hírek szerint azonban az oktatási tárca korábbi munkatársánál, Kemecsei Árpádnál, a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottságának elnökénél, valamint Komlódi Gábornál, a zuglói MSZP volt önkormányzati frakcióvezetőjénél is kutattak. Mind a két politikus korábban ajánlást kért kerületi szocialista országgyűlési képviselőktől több Zuschlag-féle szervezet támogatásához. Kemecseiről és Komlódiról a hvg.hu azt írta: a kerület két országgyűlési képviselőjétől, Csi- ha Judittól és Barátit Etelétől kértek segítséget ahhoz, hogy megszerezzenek egymillió forintnyi támogatást az MSZP pártalapítványától. A pénzzel viszont nem tudtak elszámolni. Az érintett két szervezetet is vizsgálják a Zuschlag János és hét társa ellen különösen nagy értékre elkövetett, mintegy nyolcvanmillió forintos csalás ügyében. Az oktatási minisztérium sajtóirodája közleményben reagált, amelyben megerősítette, hogy az ügyészség egy folyamatban lévő büntetőeljárás keretében november 7-én iratokat foglalt le a tárca egyik hivatalos helyiségében. A szaktárca annyit tudatott még, hogy Kemecsei Árpádot 2005. január 1-jétől alkalmazza a tárca közoktatási szakértőként. A főügyészhelyettes a Magyar Nemzet érdeklődésére azt Zuschlag János, itt még a lebukása előtt. Vajon meddig képes tartani a hallgatási fogadalmat? is megerősítette, hogy az előzetesben lévő Zuschlag János időközben harmadszor is megtagadta a vallomástételt. A lap azt is tudni vélte, hogy a nyomozó hatóság gyanúsítottként kihallgatott egy kiskunhalasi ügyvédet, aki eddig a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottját, a Fiatal Baloldal volt zalai elnökét védte. Emlékezetes, nemrég az Élet és Irodalom a Zuschlag-ügyhöz kapcsolódó több alapítványról és egyesületről írt. Egyikük, a Harmadik Évezredért Alapítvány élén a volt MSZP-s ország- gyűlési képviselő Zuschlag, majd Őri András állt. A szervezet valótlan tartalmú pályázataival a gyanú szerint kilencmillió forint kárt okozott. Szabó Ferenc azt is elmondta, a nyomozati cselekmények tartanak, és mivel folyamatban lévő ügyről van szó, további információt nem adhatnak. A médiumokban megjelent hírek elsődleges információforrása nem a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség - tette hozzá. De zörögnek még további csontvázak az ügyben: egy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megrendelésére készített felmérésben az áll a hvg.hu tudomása szerint, hogy a politikai befolyás számszerűen kimutatható az uniós pályázatok elbírálásában, 2004-2005 Idején. Az EU-támo- gatások térbeli elosztását vizsgálták. Ekkor Barátit Etele tárca nélküli miniszter felügyelte a fejlesztési ügyeket. Lapzártánkig Baráth Etele nem reagált. Jól rutinoztak - már két éve tartanak a vizsgálatok A zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, amelynek következményeként 2005-ben a kiskun- halasi ügyészség indított vizsgálatot számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt. Kiderült, a vizsgált egyesületek és alapítványok több mint 80 millió forint pályázaton nyert pénz „rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványára a szegedi bíróság szeptemberben helyezte előzetesbe Zuschlag Jánost. Az ügy két további gyanúsítottja, Lados István - Zuschlag személyi titkára - és Katus Ferenc is előzetesben van. Pokorni Zoltán az OVI-t sürgeti, a kormányszóvivő Orbánnak üzen A Fidesz arra kéri az Országos Választási Irodát (OVI), hogy a népszavazáshoz benyújtott aláírásokat három hét alatt ellenőrizze, hiszen így lesz még arra lehetőség, hogy a parlament az őszi ülésszakban döntsön a referendum kérdésében - közölte tegnap Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnö- ke szerint semmilyen szakmai érv nem szól az ellen, hogy a pártja és a KDNP által összegyűjtött aláírások ellenőrzése tovább tartson három hétnél. így az Országos Választási Bizottság még novembervégén döntést tudna hozni az alámások hitelességéről. A T. Ház pedig 15 napon belül döntést hozhatna a referendummal kapcsolatban, még a decemberben záródó ülésszakban. ■ „Ha nem emelik a képviselői bért, akkor marad a trükközés.” Pokorni szerint ha az OVI nem dönt november végéig, akkor fennáll annak a lehetősége, hogy „a kormány ismét mesterkedhet, tovább gátolhatja a népszavazás knrását”. „Nagyon reméljük, hogy nem leszünk tanúi annak, ami a mögöttünk hagyott egy esztendőben történt: hogy köztisztviselőket politikusok politikai érdekeiktől vezérelve arra tudtak rávenni, kényszeríteni, hogy ne a feladataikat végezzék, hanem politikai megrendelést hajthassanak végre” - mondta a Fidesz alelnöke. Míg Pokorni a választási irodát és a bizottságot presszionálta, a kormányszóvivő Orbán Viktort szólította fel, hogy támogassa a miniszterelnök köztisztasági csomagját. Daróczi Dávid hangsúlyozta: a Fidesz elnöke ne támogassa tovább a mutyizást a parlamentben. „Ha nem így tesz, egyetlen tisztességes választása marad: fel kell szólítania párttársait, hogy mondjanak le a trükkös pénzekről, amelyeket a rendes fizetésükön felül tesznek zsebre a parlamentben” - hangoztatta. „A kormány béremelési szándéka képmutató és felháborító, ezért a Fidesz nem fog hozzá asszisztálni” - mondta tegnap Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. ■ É. S. Kipucolják a galvános mocskot Csepelről Útnak indult a Csepel Művek területéről az első galvániszapot szállító kamion tegnap. A járművet még 70 másik követi. A környezet- védelmi tárca megkezdte a szennyezés megszüntetését. A munkák 62 millió forintba kerülnek. A cég elszállítja az 1200 tonna galvániszapot, mondta el a helyszínen Fodor Gábor miniszter. A veszélyes anyagot először Szolnokra viszik, majd kezelés után a szigorú EU-előírá- soknak megfelelő dunaújvárosi veszélyeshulladék-lerakóba kerül. Ártalmatlanítani kell a mintegy 220 tonna beszennyezett földet és a hordókat is, amelyekben tárolták az iszapot. A hordókat a Fríz Kft. szállította a helyszínre engedély nélkül. A hatóságok 2004 végén szereztek tudomást a veszélyforrásról, ám hiába szólították fel a társaságot az elszállításra, ez nem történt meg, mert a cég később tönkrement. A hordók időközben elrozsdásodtak, megsérültek, és a nehézfémeket - ólom, króm, urán, réz, higany - tartalmazó iszap a 150 méterre folyó Dunába is bekerülhetett. ■ ■ Először Szolnokra megy a veszélyes anyag. Lehet böngészni a képviselői pénzeket emelés előtt Eörsi keresett a legjobban a honatyák közül - Rogán visszautalt Minden parlamenti képviselő havi üszteletdíja és költségtérítése tegnaptól letölthető az internetről. A képviselők alapdíja bruttó 220 800 forint, az első bizottsági tagságért vagy alelnökségért bruttó 154 560 forintos pótíékot kapnak, a másodikért 55 200-at. Az elnökség 397440 forint bruttót jelent a legtöbb bizottságban, de pluszpénzt ér a frakcióvezetés is. Ezenfelül mindenkinek jár a költségtérítési általány, a budapestiek 154 560 forintot, de a vidéki politikusok lakhelyük távolságától függően akár 353 280 forintot is kaphatnak. Efelett 110400 forint szállásköltség jár minden olyan képviselőnek, aki nem Budapesten lakik, vagy nem abban a választókerületben, ahol mandátumot szerzett. Nagyobb fizetést kap a Ház elnöke és az alelnökök. Szili Katalin szeptemberben 1435 200 forintos bruttó fizetést kapott, és pécsi lévén 287 040 forint költségtérítést. A legjobban kereső képviselő Eörsi Mátyás liberális frakcióvezető, bizottsági elnök lett, aki 794 880 forint tiszteletdíjat kapott, de mellé csak alap költségtérítést. Több képviselő tiszteletdíjként csak az alap 220 800 forintot kapta. Eörsi Mátyás, a liberális frakció vezeRogán Antal fideszes honatya a képviselői alapdíjat, vagyis bruttó 220 800 forintot, 154 560 forint költségtérítési általányt és 110 400 forint szállásdíjat kapott szeptemberben. Az V. kerületi polgármesternek 2006-os nyilatkozata szerint tavaly óta fővárosi lakása van. A szabályok értelmében így nem jár neki szállásköltség-térítés. Rogán közölte, tévesen számfejtették neki a szállásköltség-térítést, ezért a 14 hónapra jutó teljes összeget, 1545 600 forintot visszautalta az Országgyűlés Hivatala által megadott számlaszámra. ■ M. L i k