Tolnai Népújság, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-10 / 262. szám
SPORT - SZOLGALTATAS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. NOVEMBER 10., SZOMBAT Ki fog játszani Tamásiban? labdarúgás A rengeteg hiányzó fejtörést okoz Molnár Lászlónak Horváth Bálintnak (balról) és a Szekszárdi UFC játékosainak nem sikerült a győri kirándulás. Pécsen javítanának 14 Egy kivételtől eltekintve nincs első osztályú derbi labdarúgás A Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítása: Kazincbarcika-Budapest Honvéd, Integrál-DAC-Vasas, FC Fehérvár-DVSC-TE- VA, Gyirmót-Gabona Trans Kaposvár. Az első mérkőzéseket március 19-én, a visz- szavágókat pedig egy héttel később rendezik meg. Balzsay és Erdei a drezdai bokszgála főszereplői profi boksz Balzsay Károly a WBO interkontinentális címéért lép ringbe november 24-én a drezdai gálán. A magyar bokszoló az argentin Ruben Eduardóval csap ösz- sze. A gála főmeccsén Erdei Zsolt, a félnehézsúly világbajnoka a panamai Tito Mendoza ellen kilencedik címvédésére készül. Az MKB a Gummersbach csapatát fogadja a BL-ben kézilabda Hét magyar csapat lép pályára a hétvégén az európai kupákban, a legnehezebb dolga az MKB Veszprémnek lesz, amely a férfi Bajnokok Ligájában eddig hibátlan német Gummersbach- ot fogadja. A női BL-ben a két meccsét behúzó Győri Audi ETO KC a horvát Podravka Koprivnicát látja vendégül. @ további sporthírek: www.tolnainepujsag.hu Nem csak a vizes talaj nehezíti meg a csapatok dolgát hétvégén. Bonyhá- don és Tamásiban sok a sérült, Paksra a veretlen Szentlőrinc látogat. Kurz Patrik Az NB III Dráva-csoportjának tizennegyedik fordulójában a Bonyhád a Bogád együttesét fogadja, Kiss jánosnak főleg a hiányzók pótlása jelent gondot, de nem akkora a probléma, mint Tamásiban. Árvái Ferenc, a Kop- pány-partiak klubmenedzsere lapunknak elmondta, rengeteg a hiányzójuk: Kovács Péter, Pintér Attila, Volár András, Tóth János és Tolmácsi Tibor mellett többen bajlódnak kisebb sérüléssel, és Tóth Zoltán játéka is kérdéses, Molnár László csak a mérkőzés előtt hirdet keretet. Az UFC Pécsett lép pályára, a jobb szélről hiányozni fog Lizák Péter, és sérült Horváth Ervin is, a tabella alapján a tolnaiak az esélyesek, Kniesz Mátyás azonban nem szeretne a papírformára alapozni. A Paksi FC holnap fogadja a Szentlőrincet, a bajnokságban száz százalékos gárda elleni mérkőzést Dienes Pál szeretné szorossá tenni, ebben segítségére lehet a nagycsapatnál is megfordult Tamási Gábor és Vári Barnabás. A Dombóvár Beremenden vendégszerepei, Hopp Krisztián nehéz meccsre számít, de bízik abban, hogy a játékosok kellő motivációval lépnek pályára. A PROGRAM, SZOMBAT 13.30 ÓRA. PVSK TRENDCOM (17)-SZEK- szárdi UFC (8). A Szekszárd várható kezdőcsapata: Horváth B.- Wéber (Csóü) Panghy, Márton, Torma- Csende R., Pulcz, Rik- kers, Csende L- Deli, Hencz. Edző: Kniesz Mátyás. BONYHÁD VLC (3)-B0GÁD SE (7). A Bonyhád várható kezdőcsapata: Kovács L.- Takács, Tálas, Mosonyi, Krausz (Dávid)- Illés Z., Máté R. (Hosnyánszki T.), Hosnyánszki Zs., Vizdár (Bo- zsó)- Pap R., Fischer. Játékosedző: Kiss János. Sérült: Kovács T., Krausz, Vizdár, Máté R. Eltiltott: Máté N. TAMÁSI SE (14)-PÉCSVÁRADI SPARTACUS (4). Edző: Molnár László. VASÁRNAP, 13.30 ÓRA. PAKSI FC (12)-szentlőrinci se (1). A Paks várható kezdőcsapata: Pokorni- Szakács, Kőkuti, Fritz (Kern), Jenei- Kozák (Széles), Tamási G., Dienes, Szabó- Vári, Szili P. Edző: Dienes Pál. BEREMENDI ÉSK (ÍO)-DOMBÓ- vári FC-RUTiN (9). A Dombóvár várható kezdőcsapata: Szabados- Tóth, Várai, Kadarkuti- Nagy N., Steiger- Kovács R., Samu, Kázmér- Nagy T., Fábián. Játékos-edző: Hopp Krisztián. Sérült: Pest, Király, Bock. A Mizo Pécs 2010 serdülő gárdáival nem bírtak az atomos fiatalok Az országos serdülőbajnokság alapszakaszának második, pécsi fordulójának eredményei. MIZO PÉCS 2010 PVSK-ATOM- ERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD A 77-68 (35-38). Ld: StuderZs. (16), Erős (13/6), Schönhardt K. (12). A 36. percig egyenrangú ellenfele volt (59-60) a szekszárdi csapat a magas csapatszerkezetű Mizó- nak, a végén azonban a házigazda könyörtelenül kihasználta a KSC hibáit. A vendégcsapat valamennyi játékosa dicséretet érdemel. Kitűnt: Studer Zs., Erős, Schönhardt K., Wiesner. Edző: Harsányi Mária. ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD A-KOMLÓI BÁNYÁSZ 123-21. Ld: Erős (20), Schönhardt K. (19), Wolf R. (16)- A gyenge Komló ellen nem izzadt meg a szekszárdi csapat. Kitűnt: Wolf R., Erős, Schönhardt K., Schönhardt L. ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD B-KSC SZEKSZÁRD C 90-44 (47-26). Ld: Rick (30), Kövér (22), Nagy (20), illetve Fehér (14), Lehel (12). Az első negyedet kivéve (13-22) a B-csapat irányította a "mérkőzést. Kitűnt: Nagy, Rick, Kövér, illetve Fehér, Lehel. Edzők: Harsányi Mária és Stierné Jankovics Mária. MIZO PÉCS 2010 PVSK-KSC SZEKSZÁRD B 98-41 (56-20). Ld: Nagy (18), Rick (11). A szekszárdi csapat időnként ügyesen játszott, de a palánkok alatt nem tudta felvenni a versenyt a minden tekintetben jobb pécsiekkel. Kitűnt: Nagy, Studer Ä., Rick. ■ tele¥izio-müsok: 2007. NOVEMBER 11., VASARNAP DÉLELŐTT KT L KLUB WKM tvFVIHHI rnrmmmmm VIASAT3 'VflHHI mmT'VHHHII AJLISCA KADlJVHHI 8.45 Jackie Chan © 9.05 A tini nindzsa teknőcök © 9.25 Inuyasha © 10.00 Receptklub 10.15 06-91-334-455 11.15 Európai idő 11.30 MeneTrend 5.45 Reggeli gondolatok 6.15 Mókás mechanika 6.45 Tv2-matiné (rajzfilmek) 9.50 Törekvő tanerők 10.20 Két testőr 10.50 Stahl konyhája 11.25 Mentőhelikopter© 5.50 Nap-kelte 8.00 Főtér 8.50 Bestseller (ismétlés) 9.35 Szentek dicsérete 9.50 így szól az Úr! 9.55 Unitárius magazin 10.25 Vallási műsorok 5.50 Nap-kelte 8.00 Nap-kelte plusz 9.00 Gyerekeknek 10.45 Szívtipró gimi © (ausztrál sorozat- 40/12.) 11.30 MNG - ÉS - 50 év 12.00 A sokszínű vallás 6.00 Zsákolok 8.00 A Degrassi gimi © (kanadai sorozat - 29-30.) 9.00 Babylon 5 © (amerikai sci-fi sorozat) 10.00 Star Trek - Voyager (am. sci-fi sor. - 163-164.) 7.00 Hol volt, hol nem volt 7.20 Tweeniék (104/78.) 7.35 Mesefilmek 9.20 Nyelvőrző 9.45 Jöttünk, láttunk, visszamennénk 2. © 11.45 Híradó. Időjárás 91,1 MHz nonstop. Hírek: 7.00, 8.00, 10.00,12.00,14.00,16.00,18.00.7.009.00 Reggeli információs magazin. 9.0018.00 Zenei műsorok, programajánló, névnapló. 18.00-19.00 Kívánságműsor. 19.00-Nonstop zene. RADIO ANTRITT ^HÉI DÉLUTÁN 12.0 5 Tuti gimi © 12.55 Uniqa magyar 13.10 Adadus© (amerikai vígjátéksorozat) 13.40 A múlt nélküli ember © 14.35 Doki (am. sorozat) © 15.30 Mr és Mrs Smith 16.35 Medicopter 117 © 17.30 Eltűntnek nyilvánítva © 12.30 Knight Rider © (amerikai akciófilm-sorozat) 13.25 Charlie 14.25 A mélység fantomja © (amerikai misztikus sorozat) 15.25 Smallville © (amerikai akciófilm-sorozat) 16.25 Száguldó Vipera © (amerikai akciófilm-sorozat) 12.15 Hírek 12.50 Péntek Rézi (magyar film, 1938) FF 70' 14.05 TS - Polaroid Lami-Véd- Körmend-PVSK-Expo Center Pécs 16.10 Az utókor ítélete 16.40 Csellengők 17.10 Elisa di Rivombrosa © 12.10 így szól az Úr! 12.20 Engedjétek hozzám... 12.25 Katolikus krónika 12.55 Unitárius magazin 13.30 Útmutató 13.55 Szentek dicsérete 14.12 Görög katolikus liturgia 15.20 Emánuel Moór (zenés riportfilm) 12.00 Start (autósmagazin) 12.30 UEFA Bajnokok Ligája-magazin 13.05 Rejtélyes igazságok 14.10 Conan, a kalandor© (amerikai kalandfilmsorozat) 15.15 Kézilabda Bajnokok Ligája Budapest Bank FTC-Viborg Bosna Sarajevo-Pick Szeged 12.05 Duna tér 12.15 Élő egyház 12.45 Élő népzene 13.15 Csellengők 13.40 Én voltam (magyarfilm, 1936) FF 58' 14.40 lllényi Katica koncertje 15.00 Egy nap a Lengyel Népköztársaságban FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. N-JOY RADIO M FM98.7 MHz. 6.00 N-Joy Weekend. 17.00 Élő hétvégi kívánságműsor. 20.00 N-Joy üght. ESTE 18.3 0 Híradó (t) 19.10 Pókerarc 20.10 A szövetség© (am. kalandfilm, 2003) 98" R.: Stephen Norrington Fsz.: Sean Connery (Allan Quatermain), Naseeruddin Shah (Nemo kapitány), Peta Wilson (Mina Murray Harker), Stuart Townsend (Dorian Gray) 17.30 Walker, a texasi kopó © (amerikai akciófilm-sorozat) Viharmadár 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Napló© Mérlegen a valóság 20.00 Hulk © (D (amerikai akciófilm. 2003) 132' Fsz.: Eric Bana, Jennifer Connelly, Sam Elliott 18.00 M. 0. M. - Musicaloperett magazin 18.30 BBC exkluzív Bolygónk, a Föld (10.) Lombhullató erdők 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Tűzvonalban© (magyar krimisorozat - 10.) Fsz.: Stohl András 20.55 A szólás szabadsága 15.50 Családunk szégyene (magyarvígj., 1942) FF© 17.15 Kulissza 17.45 Miért? 18.30 Esti mese 19.00 Bravó Tv 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 PatésMike© (amerikai film, 1952) 96' Fsz.: Spencer Tracy, Aldo Ray, Katharine Hepburn 19.15 Hippolyt © (magyar vígjáték, 1999) 93' Fsz.: Eperjes Károly, Kottái Róbert, Pogány Judit 21.15 CSI-Ahelyszínelők (amerikai krimisorozat) ® 22.15 Kickboxer 5.Az igazság nevében © (am. akciófilm, 1995)87' Fsz.: Mark Oacascos. James Ryan, Geoff Meed 16.00 Törzsasztal 17.00 Doc Martin © (angol sorozat -14/4.) 47' 17.45 Duna tér 18.00 Híróra 18.10 Heti hírmondó 19.00 Mese 19.30 Chlhiro Szellemországban © (japán rajzfilm) 125' 21.40 Szalon FORTUNA RADlőtm Országos hírek: 6.00,12.00,15.00 órakor. 6.00-9.00 Suki koktél. 9.00-10.00 Fortuna Unikum. 10.00-12.00 Aktuális Közéleti Térkép. 12.00-15.00 Vasárnapi desszert. 15.00-19.00 Kívánságműsor. REGIÓ RADIO Wm A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101.7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.559.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántúlon. Benne: 6.00,7.00 Kossuth Krónika. 6.15, 7.15 Regionális Krónika. 6.23, 7.23 Lapszemle. 6.30, 7.30 Hírek, közlekedés. 6.45, 7.45 Regionális hírösszefoglaló. 6.52,7.52 A nap témája. 8.00-9.00 Magazinóra. 9.00-12.00 Nyitott Stúdió FM 101.7 MHz. 12.00 Déli Krónika. 13.0018.00 Dél-után... Benne: 13 órától Zeneóra! 14 órától magazinok óránként. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika. Háttér 19.00-22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00-10.30, 20.00- 20.30 horvát műsor, 10.30-12.00,19.30ÉJJEL 22 .25 Heti hetes© 23.45 Evita © (am. musical, 1996) 123' Andrew Lloyd Webber zenéjével 2.10 Portré © 2.35 Harmadik műszak 0 22.50 Idővonal © (am. kalandfilm, 2003) Fsz.: Paul Walker 1.05 Dzsungelláz © (amerikai film, 1991) 126' 3.20 Napló (ismétlés) © 4.10 Esküdt ellenségek © 22.00 24 - Második évad (am. krimisor. - 24/8.) © Fsz.: Kiefer Sutherland 22.50 Hírek. Időjárás 23.00 TS - Sport7 23.55 TS - Motorsport Technikai magazin 21.40 Moszkva? Moszkva! 22.05 Magán-beszélgetések 23.00 Vera Drake © (angol film, 2004) 120' Fsz.: Imelda Staunton, Anna Keaveney, Richard Graham 1.00 Napló 23.55 CSI-Ahelyszínelők © (ismétlés) 0.55 Hippolyt (ismétlés) © 2.50 Függőség (am.-német thriller) 22.25 Dunasport 22.35 A csend (svéd film, 1963) FF 91' 0.10 Árkádia tájain- Szőnyi István és kőre 2.15 Kolostorlakók (magyar dokumentumfilmf 'O 1 jjffi U* 23.45 Evita amerikai musical 22.50 Idővonal amerikai kalandfilm 19.55 Tűzvonalban magyar krimisorozat 23.00 Vera Drake angol film 22.15 Kickboxer 5. amerikai akciófilm 9.45 Jöttünk, láttunk... francia film 20.00 német műsor, 13.00-14.00, 20.30-21.30 szert) műsor. TOLNATAJ TV Hl AJÁNLÓ Hm TV HÁLÓZAT UH BUDAPEST TV SPORT 1 HHHI MINIMAX llllllBlM 15.00 Katolikus mise közvetítés. 16.00 Közéleti Szabadegyetem - Dr. Stumpf István. 17.00 Kép-Más - Koltai Róbert. 17.30 Dinotópia - ifjúsági sorozat IV.-V. rész. 19.00 Kultúrszoba - kulturális és művészeti magazin. 19.30 Állatklinika. 20.00 Megyei híradó. 20.30 7 Nap - hírösszefoglaló. 21.00 Ismerős?! 21.30 Rím. 16.05 Vörös és fehér (bormagazin). 16.30 GyógyHír. 17.00 Híradó. 17.30 BBC Reporters. 18.05 Keresztmetszet. 19.00 Híradó. 19.30 Hírvilág. 20.05 Kontraszt. 21.00 Híradó 21.21.30 Vetítő. A színésznő és a halál (2.). 22.40 BBC-híradó. 23.05 Kontraszt. 15.10 KaschmirGold. 15.40 Az amerikai mozi. 16.05 Üzlet mindenkinek. 16.40 Afejlődés fókuszában. 17.10 Kitörési pontok. 17.35 Haszon. 18.30 Híradó. 19.00 Pont 7.20.00 Esti frizbi. 21.55 Csattanó. 23.00 700-as klub. 23.40 Csak természetesen! 17.00 Virágzó Magyarország. Dunaújváros. 17.30 Nefelejcs! 19.30 Ökoházak. 20.00 Bencze-show. 20.30 Hírháló. 20.55 Ízelítő. 21.00 Aszokásrabjai (am. horror). 23.00 Házibuli Attilával és vendégeivel. 24.00 Hírháló. 0.30 A Krisztus Szeretete Egyház műsora. 12.00Jóebédhezjóanóta. 13.30 Vanillya jóga. 14.00 Micsoda éjszaka volt. 15.40 Jótett helyébe... 17.00 Számmisztika. 17.30 Mesezug. 19.10 Kaschmir Gold. 19.40 Esti híradó. 20.05 Esti kívánságműsor. 22.00 Víz, bor, homeopátia. 00.00 Tele-jósda. 10.45 Fitnesz. 11.45 K0 Tv. 12.15 Holland labdarúgás. Feyenoord-Ajax. 14.45 Olasz labdarúgás. 17.15 Gillette Worid Sport 17.45 Francia labdarúgás. 20.15 Olasz labdarúgás. Roma-Cagliari. 22.45 Holland labdarúgás. Feyenoord-Ajax. 1.15 Olasz labdarúgás. 6.00 Rajzfilmek. 15.35 Játsszunk...! 16.00 Tupu. 16.30 Franklin. 16.55 Thomas és barátai. 18.00 Koala Brothers. 18.15 Miss BG. 18.30 Osztály, vigyázz! 18.45 Loopdidoo. 19.00 Symfollies. 19.05 Vándor varangyok. 19.35 Horseland Lovasklub. < t