Tolnai Népújság, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-31 / 254. szám

4 Mechanikai védelem nélkül keveset ér a riasztórendszer szekszárd A foglalkoztással kap­csolatos kérdések érdeklik legin­kább a vagyonőröket és a vagyon­védelmi cégvezetőket. Ez a követ­keztetés volt leszűrhető a vagyon­védelmi kamara megyei szerve­zetének tegnapi rendezvénye ■ A riasztók harmadát ha­tósági engedéllyel nem rendelkezők szerelik be. után. Négy előadás hangzott el a biztonságtechnikai szakmai na­pon. Miután a kamara megyei el­nöke, Pataki Rezső köszöntötte a megjelenteket, Takács Sándor or­szágos alelnök beszélt a bizton­ságtechnikai szakma aktuális kérdéseiről. Ezt követően Király András ipari kárszakértő a bizto­sításokkal kapcsolatos, Wéberné dr. Erős Anikó irodavezető a fog­lalkoztatással összefüggő kérdé­seket elemezte. Végül Dobrovolni Dezső megyei alelnök tartott elő­adást a kamara szerepéről a biz­tonságtechnikában. Mint elhangzott: a munkálta­tók sokszor nem tartják be azt az előírást, hogy a vagyonőr bérét a következő hónap 10-ig ki kell fi­zetni, és abból „őrutasítás meg­szegése” címen levonni nem le­het. Még mindig gyakori a fekete­munka a biztonságtechnikai esz­közök - szirénák, riasztók - be­szerelésének területén. Arra is felhívták a figyelmet az előadók, hogy az elektronikus védelem csak mechanikai védelemmel - ráccsal, lakattal, sorompóval - együtt igazán hatásos. ■ W. G. Ismét Orlandóba indult a paksi Neutron csapat Orlandóba utazott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Neutron Bevetési Osztályának csapata. November 5 és 10 között huszon- ötödször rendezik meg a világ kü­lönlegesen kiképzett rendőrei­nek versenyét az amerikai város­ban. A csapat tagjai: Felhősi Lász­ló és Major Csaba törzszászlós, Járai Antal, Keresztély György, Kéri Zoltán és Szász Sándor zász­lósok. Tavaly az összetett verseny­ben ezüstérmesek lettek, egy év­vel előtte pedig az ötödik helyet szerezték meg a kommandós vi­lágbajnokságon. ■ 1.1. Tájékoztatás TANDÍJMENTES és TÁMOGATOTT KÉPZÉSI lehetőségekről. {felnőttképzési szolgáltatás) Induló képzések: TB és Bérügyi szakelőadó Mérlegképes könyvelő Pénzügyi-számviteli és TB ügyintéző Valutapénztáros és valuta-ügyintéző . Mérlegképes könyvelők kötelező éves továbbképzése J>Áj*»e«fes t»wíM*sa.di%éí és szukkö**y> : ["Fl PENTA UNIÓ vgV Oktatási Centrum Szekszárd, Arany J. u 23-25. Tel: 74/419-949 WWW.penta.hu KÖRKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. OKTÓBER 31., SZERDA Életre szól ez a választás továbbanulás Felvételi tájékoztatók, nyílt napok a középiskolákban Egyszerre kellett érvek és elvek mentén döntenie a testületnek Megkezdődhet a tájéko­zódás, hogy melyik kö­zépiskolát válasszák az ötödikesek, a hetedike­sek, vagy a nyolcadiko­sok. A döntés az egész életre kihathat. Ihárosi Ibolya Ma van a határideje, hogy a kö­zépiskolák nyilvánosságra hozzák tájékoztatójukat. Ezt megküldik a fenntartóknak, prospektusokat készítenek az általuk kínált lehetőségekről. Többnyire a lapokban is meg­hirdetik, hogy mit kínálnak a tanulóknak. A tájékoztatóban ismertetni kell a felvételi eljárás rendjét, ha van felvételi vizsga, akkor a jelentkezés módját, a követel­ményeket, a vizsga helyét és időpontját. Ezek az iskolák álta­lában szerveznek előkészítőt is, amelyen célszerű részt ven­ni. Az írásbeli felvételi közpon­ti feladatok alapján történik. A gyermekek számának csökkenése miatt szinte bizo­nyos, hogy mindenki bekerül középiskolába, mondta Lemle Béláné, a szekszárdi Garay gimnázium igazgatója. Csak az nem biztos, hogy éppen oda, ahova a legjobban szeretne. Er­re nagy biztonsággal akkor van esély, ha az első helyen jelent­kezik abba az intézménybe, ahova menni akar. Fontosnak tartotta még el­' ;'£i V--1N Rajz foglalkozáson a diákok a tamási Vályi Péter középiskolában. Ebben az intézményben is sok szakmát lehet tanulni A felvételi folyamatának néhány fontos dátuma mondani Lemle Béláné, hogy az általános iskola, a szülő és gyerek beszélje meg, hogy a fi­atal számára milyen típusú kö­zépiskola a leginkább megfele­lő. Hol tudja a fiatal leginkább kibontakoztatni a képességeit. Ennél az egész életre kiható döntésnél ne a barátok, barát­nők véleménye legyen a meg­határozó! A választást megkönnyítik a középiskolák pályaválasztási szülői értekezletei, majd pedig a középiskolai nyílt napok. november 24.: Az Országos Köz­oktatási Értékelési és Vizsgaköz­pont közzéteszi a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumi írásbeli felvételit szervező gimnáziumok, továbbá a nyolcadik évfolyamok számára a felvételi eljárást meg­előző írásbeli vizsgát szervező középiskolák jegyzékét. december 8.: Jelentkezési ha­táridő a felvételi vizsgákra. december ii.: A pályázatok be­nyújtási határideje az Arany Já­nos Tehetséggondozó FTogramra. január 26.: írásbeli felvételi vizsgák a hat és nyolc évfolya­mos gimnáziumokba. január 27.: írásbeli felvételi vizsga a nyolcadik évfolyamok számára a felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsgát szer­vező középiskolákba. február 16.: Jelentkezési ha­táridő a hat és nyolc évfolya­mos gimnáziumokba, illetve a középiskolákba. bátaszék Tizenkettőről négy­ezer forintra csökken a kommu­nális adó Bátaszéken. Erről a képviselő-testület döntött keddi ülésén. A változtatás nem jelen­ti azt, hogy ezután kevesebbet fizetnek a bátaszékiek, az Alisca-Terra külön szerződik ve­lük, a szemétszállítás díja pedig várhatóan valamivel több lesz, mint tízezer forint. A pénzügyi ■ A tizenkétezres kom­munális adó sokkoló lett volna. bizottság javaslata tízezer fo­rintról szólt, dr. Kostyálné dr. Kovács Klára, a szociális bizott­ság elnöke javasolta a négyezer forintos adót. Szerinte, ha tíz­plusz tizenegyezer forintot kel­lene fizetniük a városlakóknak, nem csak a szociálisan hátrá­nyos helyzetben élőket terhel­nék meg indokolatlanul. Mivel a jövedelmek nem, csak a ter­hek nőnek, elvi kérdés, hogy mennyi a kommunális adó. Dr. Bonnyai József, a jogi bizottság elnöke arra hívta fel képviselő- társai figyelmét, hogy ez az adó­nem nem pusztán szemétszállí­tási díj, Bozsolik Róbert jegyző szerint pedig megfontolandó le­hetett volna az is, ha méltányos- sági alapon kapnának mérsék­lést a rászorulók. Bognár Jenő polgármester elmondta, a kon­ténerekben gyűjtött hulladék el­szállításának költségét valószí­nűleg nem fedezi majd a kom­munális adó. ■ B. K. APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUI pályaválasztási nyílt napokat szervez 2007. november 13. 9.00-12.00 óráig 2007. november 27. 9.00-12.00 óráig Pályaválasztási szülői értekezletet tartunk: 2007. november 08. 17.00 órakor Minden érdeklődő általános iskolást és szüleiket szeretettel várjuk! Információ: 7200 Dombóvár, Arany János tér 21. Tel.: 74/465-331 V FÁRAÓ ’95 Oktatásszervező Kft. SZEKSZÁRD TANÁCSOK RECEPT NÉLKÜL A jók hozzánk jönnek! Ami a fiataloknak és idősebbeknek egyaránt fontos! KÖNNYŰ- ÉS NEHÉZGÉP­KEZELŐI TANFOLYAM Rendhagyó lehetőségekkel, szükség esetén már a bevált távoktatással.- Országos képzési jegyzékben szereplő képesítés.- A sikeresen vizsgázó személy bizonyíványt és jogosítványt kap.- Gépkezelői jogosítvánnyal rendelkezőknek típusvizsga lehetőség - csak nálunk! Számoljon velünk együtt! Tudás az EU kapujában. Levelezési cím: 7101 Szekszárd, Pf. 201. Telefon: Tóth Béla ügyvezető igazgató, tanácsadó menedzser Mobil: 20/941-7445 A bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium beiskolázási tájékoztatója a 2008-2009 tanévre •IM29P Iskolánk ai általános iskolát végzettek számára 2008. szeptemberétől a kővetkező képzéseket indítja nappali tagozaton:- Közgazdasági-gazdálkodási szakirány (kód: 036395/01; 4+1 év), megszerezhető OkJ szakmák: pénzügyi-számviteli ügyintéző, számviteli sznkiigyintézö(4+2 év).- Ügyviteli-titkári szakirány (kád: 036395/02, 4+1 év), megszerezhető 0KJ szokmák: gépíró és szövegszerkesztő, ügyintéző titkár (középfokú).- Gimnáziumi osztály (kád: 036395 03; 4 év), angol és német nyelv.- Nyelvi előkészítő osztály (kád; 036395/04 ; 5 év), ongol nyelv, informatika szakirány.- Nyelvi előkészítő osztály (kád: 036395/05; 5 év), német nyelv, közgazdasági szakirány. Iskolánk 02 országos rendszerhez csatlakozva központi felvételi írásbeli vizsgát tart. A jelentkezőket minden tagozatunkon a 7. oszlóly év végi és a 8. osztály félévi eredményei, valamint az írásbeli eredménye alapién rangsoroljuk. A szakközépiskolai osztályokban a 9 12 évfolyamon heti 4 órában oktatunk egy idegen nyelvet (németet vagy angolt). Kollégiumi elhelyezést biztosítunk. Mindazon tanulónak ajánljuk iskolánkat, akik többszörös biztonságra törekednek életpályájuk alakításában. Egyrészt jó eséllyel indulnak a felsőfokú intézmények felvételijére, s ha úgy alakul, jó szakmával jó munkahelyet találnak a szakmai vizsga után. Nyílt nap: 2007. november 21. szerda« 8.30-tól és 2008. január 10. (csütörtök) 8.30-tól, de bármikor lehet érdeklődni az iskolában személyesen ill. telefonon. Pályaválasztási felelős: Or. Strigensné Lajtai Katalin ( strigik@perczel-bhod.sulinet.hu ) Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium (azonosító kód: 03639S) 7150 Bonyhád, Szabadság tér 18. Tel./fax: 74/451-424, e-mail: iskola@perczel-bhod.sulinet.hu , http://www.perczel-bhad.sulinel.hu HIRDETÉS Az Educations Oktatási Alapítvány Szakképző Iskolája (OM100525) 8656 Nagyberény, Templom u. 3. Tel.: 84/582-005, Fax: 84/582-004 FELVÉTELT HfiOET Szakiskola 9-10. osztályba -informatika,-vendéglátás-idegenforgalom, -mezőgazdaság szakterületre: OKJ31 622 01 Kertész 33 346 01 Irodai asszisztens Szakközépiskola 9-12. osztályába -informatika.-vendégtátás-idegentorgalom, -mezőgazdaság szakterületre: OKJ 55 481 02 Informatikai statisztikus és gazdasági tervező Dolgozók középiskolája esti tagozatára -érettségire felkésztő képzésre. Nyílt nap: 2007. 12.10, 2008. 01.07. Az érdeklődőket szeretettel várja a 10 éve együtt dolgozó tantestület. KERESKEDŐK. vállalkozók tolsa MEGYEl SZERVEZETE (KISOSZ) 7100 Szekszárd. Arany J. a. 17-ZI. R£SIS7TfVtCtOS SZÁM: 17-014545 SMESHTÁCIÜS UUSTtOftSÚM: «1-024» ______,_■■ : ................. SZ AKKÉPESÍTŐ TANFOLYAMOK A KÍSOSZHÁL RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNNYEL!« általános iskolai veszettséggel Élelmiszer eladó Középiskolai végzettséggel: KERESKEDŐ VÁLLALKOZÓ VENDÉGLÁTÓS RÉSZLETFIZETÉSI KEDVEZMÉNNYEL JELENTKEZNI ÉS ÉRDEKLŐDNI LEHET: KIS0S2 Szekszárd. Arany J, u. 17-21. Telefon; (74) 414-227, (74) 312-847 KIS0S2 Bonyhád. Rákóczi u. 6. Telefon: (74) 451-456 KISOSZ Paks, Kereszt u. 2 Telefon: (75) 417-117 KISOSZ Tamási, Szabadság u. 27. Telefon: (74) 470-163 KISOSZ Dombóvár, Teleki u, 9. Telefon: (74) 565-100. KISOSZ Dunaföldvár, Tavasz u. 2. Telefon: (75) 541-130 i 4 I

Next

/
Thumbnails
Contents