Tolnai Népújság, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-02 / 230. szám
2007. OKTÓBER 2., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG BULVÁR - TV-MUSOR wsm ■■ - -- v -- .. » <- zmzmmxmmmmmm íi V "'v-f- ■yy.ify-.f., -.y. ./ gggg Lovaggá ütés és dinoszauruszok a Múzeumok Őszi Fesztiválján A múzeumpedagógiai évnyitóval tegnap megkezdődött a Múzeumok Őszi Fesztiválja Budapesten. A rendezvénysorozat keretében november 15-ig 70 múzeum csaknem négyszáz programmal várja az‘érdeklődőket. ■ A látogatók betekintést nyerhetnek a múzeumok kulisszatitkaiba, illetve a muzeológusok munkájába. A rendezvények között szerepel a „Térjünk a tárgyra” elnev(p- zésű program, amelynek keretében a látogatók betekintést nyerhetnek a szakmuzeológusok munkájába, a múzeumok kulisszatitkaiba. Az Iparművészeti Múzeumban rendhagyó történelemórára várják a középiskolásokat, a Közlekedési Múzeumban pedig, a repüléstörténeti állandó kiállítás területén „kordonmentes” órákon vehetnek részt az érdeklődők. A Magyar Természettudományi Múzeumban a magyarországi dinoszauruszok nyomába eredhetnek a látogatók, a Budapesti Történeti Múzeumban pedig jelmezes történelmi játék, lantzenés est és lovaggá ütési ceremónia szerepel a programok között. A fesztivál november közepén a Szabadtéri Múzeumok Márton-napi vigasságaival zárul. ■ Bandó és a humorklikk poénstop Nincs kedve Annácskával és Győzikével foglalkozni Könyvek, színpadi szerepek és író-olvasó találkozók kapcsán gyakran találkozhatunk Nagy Bandó András nevével. De mi lett a humoristával? Dián Tamás- Humoristaként eltűnt. Pedig nincs témahiány.- Van otthon egy nagy dobozom, tele van cetlikre firkált ötletekkel. Egyszerűen nincs időm arra, hogy bármelyiket megvalósítsam. Most adom ki az Úton-útfélen és az ízes beszéd című köteteim legújabb változatát, A táltossá lett kiscsikó címmel 60. születésnapomra megírtam életem első meséjét, emellett Pécsett havonta négy-öt alkalommal színpadra lépek a Géza- gyerek című darabban, járom az országot fellépésekkel, író-olvasó találkozókkal. Szó sincs arról, hogy eltűntem volna.- Miért nem szerepel már régóta a Rádiókabaréban?- Ennek több oka van. Ahhoz, hogy valaki humoristaként megéljen, mostanság olyan emberekkel kell foglalkoznia, mint Annácska vagy Győzike. Ehhez nincs kedvem. A másik ok, hogy a humoristák körében kialakult klikkesedés sem tetszik. Nagy Bandó András most a könyvírásban találja meg az alkotás örömét- Mire gondol?- Konkrétan a Heti Hetes csapata köré szerveződő körre. Aki abban a gárdában vagy a baráti körükben nincs benne, olyan, mintha nem is létezne. Ez azonban engem nemigen zavar, mivel a témáimat máshogy is el tudom mondani. Azt vallom ugyanis, hogy nem egyfajta dologra születtünk. Ha például nem írom meg a verseimet, humoristaként soha nem kerültem volna be a tankönyvekbe.- Állítólag nemsokára egy dixieland zenekarral is fellép. Már« zene felé is nyit?- A Molnár Dixieland Band régi, tinédzserkori barátaimból áll, hiszen akárcsak ők, én is szegedi vagyok. Tisztelem, amit csinálnak, hiszen 43 éve tartják életben a dixie-t. Amikor meghívtak, hogy a lányommal, Nagy Natáliával legyünk a vendégeik egy kecskeméti koncerten, boldogan mondtam igent. Nem kell megijedni, énekelni nem fogok, bár előfordult, hogy a Szentek bevonulását együtt adtuk elő. Nagyobb élmény viszont nemigen létezik, mint amikor magunk közt végre átválthatunk a szegedi őző tájszólásra... Nagy Bandó András született: 1947. november 12-én. pályája: Humorfesztivál-győze- lem (1982), Mikroszkóp Színpad (1982-83), 1983 óta szabadúszó. Több könyvet írt. elismerései: Karinthy-gyűrű (1988), Arany Szalmaszál (1996), A Hajléktalan Emberért Díj (2006). hobbija: karikatúrarajzolás, síelés, teniszezés. Szabó Magda írónőt Tőkés-díjjal tüntették ki az idén a 90 éves Szabó Magda írónőt tüntették ki Tőkés-díjjal a magyarság érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként. A Tőkés László királyhágó- melléki református püspök nevét viselő díjat a rendszerváltáskor alapították. Az RTL Klub a múlt héten minden este tarolt a múlt héten az RTL Klub a 18-49 évesek körében minden este megnyerte a nézettségi versenyt: a Barátok közt epizódjait rendre kétmilliónál többen nézték. A teljes népesség körében már szorosabb volt a verseny: itt a TV2 szombat délután fél öttől késő estig valamennyi félórát megnyerte. Az ml viszont megszorítani sem tudta vetélytársait. Nem kapott amerikai vízumot a Romano Orom meghiúsult a Romano Drom amerikai turnéja, mivel az USA megtagadta a vízumok megadását, s így a koncerteket vissza keUett mondani. Az együttes ehelyett Dél-Koreában és Pozsonyban lép majd fel. @ további hírek: www.reggel.hu rrr ELEVIZIO-IOTSOII 2007. OKTÓBER 2, KEDD H H 5.30 WSTeleshop 'O 6.00 Reggeli 1^ 8.35 Reflektor H { 10.05 Top Shop 11.10 Receptklub (ián.) 11.25 Száguldj, csajszi! © ■‘y (amerikai film, 2001) 87' Fsz.: Alana Austin ....... 6. 00 Babavilág 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Betűbár 10.20 Teleshop 11.30 Szerelem a négyzeten © (amerikai vígjáték, 2000) iJ 'H p 'O hJ 13.20 Disney-rajzfilm © 13.45 06-91-334-455 15.15 Receptklub 15.30 L. A. Heat - Halálos páros (amerikai akciófilm-sorozat) 16.30 A szembesítőshow © 17.25 A kibeszélőshow © 18.30 Híradó 19.00 Szeress most! © (magyar sorozat) Ki nevet a végén? 20.00 Fókusz © Pj 20.35 Barátok közt © EJ (magyar sorozat) g 21.15 Vészhelyzet © W (amerikai sorozat) Ámokfutók 22.15 A Grace klinika© (amerikai sorozat) 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Frasier, a dumagép © 9.45 Tv-taxi (ism.) 10.05 Kalandos nyár © 11.05 Gőg © 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpáti expressz 5.50 Nap-kelte 6.31 Kékfény-hírek Balesetek, tűzesetek, rendőrségi hírek 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 6.50 Lety, a csúnya lány © 7.50 Jake meg a dagi © (amerikai krimisorozat, ism.) 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat, ism.) 11.05 San Francisco utcáin © 8.00 Duna tér 8.10 Hírháttér (ián.) 8.40 Isten kezében (ism.) 9.10 Történelmi arcképcsarnok 9.30 Váratlan utazás 10.20 Derrick © (német krimisorozat) 59' 11.30 Kívánságkosár 13.40 Észbontó 14.25 Melrose Place © 15.25 Perzselő szenvedélyek © 16.25 Rex felügyelő © 17.30 Monk - Flúgos nyomozó (am. krimivígjáték-sorozat) 18.30 Tények® 19.00 Aktív © 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Tv-taxi (ián.) 12.30 Srpski ekran Szerb nemzetiségi magazin 13.00 Unser Bildschirm 13.35 Tiszta Kabaré! Színházi estek 19.40 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.20 Favorit © 21.10 Született feleségek (am. vígjátéksor. - 51-52.) © Magántörténelem Gáncsoskodók Fsz.: Teri Hatcher, Marcia Cross, Felicity Huffman 23.10 Columbo © (amerikai krimi, 1974) 71' 16.00 Etűdök építészetre (fr. dok.-film-sorozat) 16.30 Válaszd a tudást! 17.35 Membrán 17.55 Holttest a könyvtárszobában © (angol sorozat - 3/3.) 52' 18.55 Fekete vipera © 12.05 Trükkös hekus© 13.10 Magnum © 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © 16.20 San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) © 17.25 Jake meg a dagi © 14.30 Engedjétek hozzám... 14.40 Katolikus krónika 15.10 Drága doktor úr © (olasz vígjátéksor. - 52/18.) Botrány a parkban 16.00 Válaszd a mozgást! 16.15 Sophie - a nem kívánt jegyesség © (német sorozat - 65/18.) A karácsonyi vásár 16.45 Körzeti híradók 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.05 Princ, a katona © (magyar sorozat-3-4.) 21.15 Klikkerek© 21.30 Kultúrház© 21.50 Védelmi jog© (olasz krimisorozat- 26/14.) Nagyvárosi bűnök 22.55 Napló 22.59 Záróra 18.30 Otthonunk (ausztrál sorozat) 19.00 Tuti fuvar (szórakoztató vetélkedő) 20.00 Jó barátok © (amerikai vígjátéksorozat) Fsz.: Lisa Kudrow, Jennifer Aniston, David Schwimmer 20.30 UEFA Bajnokok Ligája Labdarúgó-mérkőzés 23.00 UEFA Bajnokok Ligája 13.50 Duna tér 14.00 Talpalatnyi zöld (ián.) 14.35 A sárkányok földjén Komodó expedíció © 15.25 Mediterrán ízek 16.00 Világunk 17.00 Váratlan utazás (kanadai sorozat-52/5.) 17.45 Duna tér 18.00 Híróra 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Egy lépés előre © (spanyol sorozat - 129/87.) Mozgalmas hazatérés 20.00 Kikötő - háttér 20.30 Sporthírek 20.40 Legato © (magyar film, 1978) 93' 23.15 A legendák velünk élnek 23.50 Reflektor © [Ü] 0.10 Igaz történetek ^ Manson © (amerikai film, 2003) 90' ■H 2.05 Harmadik műszak© (amerikai sorozat) 0.40 így készült az Overnight című film © 1.10 Tények este 1.45 Alfred Hitchcock © (am. krimisor. -1985-1989) 2.15 Kísértések© (magyarfilm,2002)87' 17.00 Hírek 17.05 Tv-taxi 17.20 Thomas, a gőzmozdony (angol rajzfilmsorozat) 17.30 Marci (francia rajzfilmsorozat) 23.45 Kodály 125 23.50 Nap-nyugta 2.20 Titokzatos Násztya (orosz-am. sor. - 127/30.) 3.05 TS - Motorsport 3.30 Tajvan emberközelben 4.15 Válaszd a tudást! 6024.00 A polip © . (olasz krimisorozat) 1.00 Kukkolók © (amerikai erotikus sorozat) 1.30 Mr. Willowby karácsonyfája (amerikai vígjáték, 1995) 22.15 Hírpercek. Időjárás 22.20 Mindentudás egyeteme 23.25 Cselédszoba © (spanyol film, 2005) 82' 1.05 Híróra (ián.) 1.35 Kikötő - háttér (ián.) 2.05 Váltó 11.25 Száguldj, csajszi! amerikai film 13.05 Pálya. 13.30 Paletta. 14.05 Keresztmetszet. 15.05 Civil kaszinó. 16.05 BBC Click. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. 17.30 Vonalban. 18.30 Ősök tere. 19.00 Híradó. 19.30 A magyarbeteg 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó21. 21.35 Lapzárta. 22.05 Ősök tere. 22.30 Hírvilág. 23.05 BBC-híradó. 23.30 A magyar beteg Wmmmmmmmmmsmm 11.30 Szerelem- amerikai vígjáték 9.00 Frasier, a dumagép amerikai vígjátéksorozat 17.55 Holttest- angol sorozat 20.00 Jó barátok amerikai vígjátéksorozat 10.20 Derrick német krimisorozat MAGYAR AT¥ 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Többet ésszel! 16.30 Együtt a biztonságért! 17.00 Laci bácsi konyhája. 17.25 Új mezőgazdasági magazin. 17.55 Híradó. 18.10 Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Friderikusz most. 21.15 Civil a pályán. 22.10 Tetthely. 23.10 Többet ésszel! 0.20 700-as klub. HÁLÓDAT 14.00 Játékháló. 15.00 Irányjelző. 15.30 Elemi ösztön. 16.00 Játékháló. 1700 Kézilabdafesztivál a Körcsarnokban. 17.30 Te vagy az életem. 18.30 Csacska angyal. 19.30 Fekete gyöngy. 20.30 Hírháló. 20.55 Ízelítő. 21.00 Az idegen (am. akciófilm). 23.00 Küzdelem élet- re-haláira. 1.00 Hírháló, 1.30 Bencze-show. 7.15 Nem vagy egyedül. 7.35 Vanillya jóga. 8.00 Gyógyító percek. 12.01 Híradó. 12.05Telejós- da. 14.05 Hívja a 112-öt! 15.05 Délutáni híradó. 15.10 Kékfény híradó. 15.40Tele-jósda. 17.45 Tele-jósda. 18.45 Mesezug 19.15 Dinó sporthíradó. 19.30 Esti híradó. 20.00 HölgySzalon. 21.30 Jogháló. 22.45 Dinó sporthíradó (ism.). 10.45 Extrém sportok. 11.15 Spanyol labdarúgás. 13.45 Olasz labdarúgás. 14.45 Spanyol labdarúgás. 15.45 Olasz labdarúgás. 16.15 Vívó-vb.Férfi kard, döntő. 18.00 Mai helyzet. 18.15 Női kosáriabda-Eb. 20.15 Erős emberek. 21.15 Ökölvívás.Profi gála, Olden1 burg. 24.00 Amerikai futball. 6.00 Rajzfilmek. 16.55 Bori bari. 17.05 Pett- son és Frndusz. 17.20 Bing és Bong. 17.25 Arthur. 17.50 Hunyor-major. 18.15 Találjuk ki együtt, apu és én! 18.25 Erdei tanoda. 18.40 Bicsi bocs kalandjai. 18.50 Bombi-toma. 18.55 Pingu. 19.00 Játsszunk a Szezám utcában! 19.30 A rút kiskacsa és én. 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00,7.00,8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00, 20.00. 6.00-8.00 .Hatra Morgó" - reggeli információs magazin, lapszemle, évforduló-, születésnaptár, bűnügyi krónika. 8.00- 18.00 Zenei műsorok, helyi hírek, állás- ajánlat, programajánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor. (szerdán 22.00 óráig) 22.00 Nonstop zene. N-JOY RADIO FM 98,7MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00Zenegép. 22.00 N-Joy Light RÁDIÓ ANTRITT FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 DélutániTunmk 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-6.00 Könnyűzenei összeállítások. FORTUNA RADIi Országos hírek+helyi hírek: 6.00-17.00 óráig óránként, illetve 12.45-kor. 6.00-9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00- 17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kívánság- műsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. REGIO RADIO A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántúlon - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00-22.00 Estidében! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00-10.30,20.00-20.30 horvát műsor, 10.30-12.00,19.30-20.00 német műsor, 13.00-14.00,20.30-21.30 szerb műsor. TOLNATAJ TV 18.25 Cikádor magazin. 19.00 Híradó. 19.30 Megyei Közgyűlés után. 20.00 Híradó. 20.30 Vizit egészségügyi magazin - Dr. Józan Jilling Mihály. 21.00 Híradó. 21.30 Pannon Krónika Dél-Dunántúl történéseivel. 22.30 Közgyűlés után. 23.00 Híradó. t é 1 t