Tolnai Népújság, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-11 / 238. szám
2007. OKTÓBER 11., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Gemenc JK: sikeres belépő cselgáncs A sikeren felbuzdulva nemzetközi viadalt akarnak Negyvenkilenc egyesület közel kétszáz dzsúdósa lépett tatamira a szekszárdi diákversenyen. A Tolna megyeiek egy ezüstöt és öt bronzot gyűjtöttek Munkaszüneti napon játszanak kupameccset a szekszárdiak Október 23-án, kedden, 14.30 órakor fogadja a győri Integrál- DAC csapatát a Szekszárd AC a Magyar Kupa nyolcaddöntőjé- ben. A mérkőzést eredetileg 24- én játszották volna, ám a két klubvezető megegyezett abban, hogy egy nappal korábban lépnek pályára. A visszavágót november 7-én, 17 órakor játsszák Győrött. A szekszárdiak a sorsolás szerint október 23-án bajnokit játszottak volna, de a Marcali elleni összecsapást november 1-jére (12 óra) halasztották. A Kniesz Mátyás dirigálta együttes eddig négy csapaton lépett túl a MK-ban: az első körben a Baranya megyei élvonalban játszó Szederkényt (3-1), a máso■ Hat éve ötezer néző előtt játszott az UFC a Magyar Kupában. dik fordulóban a Pécsi VSK-t (hosszabbítás után 2-1) verték, majd jött a legnagyobb bravúr, az NB I-es Siófok kiütése, mégpedig 2-2-es dönteüennel. A 16 közé kerülésért a Letenyét 7-0- val intézte el a Szekszárd, amely a DAC-on át bejuthat a nyolc közé. Legutóbb 2001-ben jutott ilyen messzire a sorozatban a megyeszékhely csapata, amely akkor a Tatabányával szemben maradt alul 0-0 után 11-esek- kel, pedig ha nyert volna, bejutott volna a legjobb négybe. Az akkori meccset ötezer néző tekintette meg, ezúttal is szépszámú közönségre van kilátás, nem elképzelhetetlen, hogy a DAC ellen kétezren is összegyűlnek majd a sokat látott stadion lelátóján. Nagy segítség lenne a közönség, amely újabb bravúrba hajszolhatná bele a fiatalokat. Csendéék átlépnének a DAC-on Kiváló minősítést kapott a versenybíróság elnökétől a hétvégi szekszárdi diák A kategóriás viadal. Balázs László Első komolyabb versenyét rendezte meg hétvégén a Gemenc Judo Klub. A szekszárdi egyesület a városi sportcsarnokban a diák A korosztály (1995-ben születettek) országos bajnoki viadalát bonyolította le - közmegelégedésre. A 49 egyesület közel kétszáz dzsúdósa és kísérőik is elismeréssel szóltak a szervezésről. Nem csak ők, hanem a versenybíróság elnöke, Vincze ZolA sikeresen zárult debreceni túra (5-2-re verték meg a DEAC- ot) után a Szeged ellen is győzelmet várt a bonyhádi sportcsarnokba kilátogató közönség. Nem is kellett csalatkozniuk a nézőknek, a Villár-Pi szemre is tetszetős akciókat vezetve a félidő feléig 4-1-re elhúzott, míg a nagyfán is kiváló minősítéssel küldte el jelentését a szövetségbe. A 15 tagú bírói stáb elnökének figyelme minden apró részletre kiterjedt, a sorsolástól kezdve egészen a borításig. Ami külön elnyerte az elnök tetszését, két külön teremben zajlott a mérlegelés, így elmaradtak a tumultuózus jelenetek. A sikereken felbuzdulva az egyesület vezetősége jövőre valamelyik gyerekkategóriában rendezne magyar bajnokságot, majd egy nemzetközi, serdülők vagy ifjúságiak részére kiírt viadal lebonyolítása is a tervek között szerepel. Természetesen a szekszárdi cselgáncsosok kitettek magukért a hazai rendezésű versenyen, szünetre hétgólos előnyt kapart össze. A második felvonásban még nagyobb fölényben játszott a Bonyhád, a reményüket vesztett vendégek sokszor csak nyomozták a labdát. Igazi gólparádét láthattak a nézők, hiszen a szünet után még kilencszer mattolták a látogatót a bonyhádiak, ami elvárható volt tőlük, hiszen a solti diák B országos bajnokság eredményei már előrevetítették a sikert. A Bács megyei városban három bronzérmet nyertek a Gemenc JK versenyzői (Ihos Gábor, Lovász Bálint, Pető Gergő). Cegléden, a Magyar Köztársaság Kupán még ennél is jobban szerepeltek Patyi Károly edző tanítványai: a kilenc cselgáncsos hét érmet, közte két aranyat (Kasó Gergő, Märcz Tamás), és öt bronzérmet (Ács Balázs, Ács Karsa, Kasó Ferenc, Mátics András, Sárecz Márton) szereztek, emellett Berlinger Gábor révén még egy ötödik helyre is futotta. A remek szereplésnek köszönhetően az összetett versenyben a melyre - köszönhetően a remekül záró védelemnek a szenzációsan védő Görföl kapussal az élen - nem érkezett válasz (18-2). A bajnokságban negyedik helyen álló Bonyhád szerdán este (lapzártánk után) a Color- spectrum Aramissal játszott a Magyar Kupa keretében. második lett a Gemenc. A klub gőzerővel készül a novemberi miskolci diák A, C csapatbajnokságra, ahol mindkét korcsoportban aranyeséllyel lépnek tatamira a szekszárdi versenyzők. A TOLNA MEGYEI EREDMÉNYEK. LÁNYOK, 38 KG: 3. Horváth Jennifer (ASE). 41 KG: 3. Skálát Katalin (ASE). fiúk, 30 kg: 2. Mátics Balázs (Gemenc). 34 KG: 3. Bogáncs Bence (Gemenc), 5. Haklik Levente (ASE). 38 KG: 5. Jász Botond (ASE). 45 KG: 3. Hunyadi Bence (Gemenc) és Benkő Norbert (ASE). 49 KG: 3. Uzorás Bence (Gemenc). 54 KG: Siklósi Zoltán (ASE). +66 KG: 5. Szabó Ákos (Gemenc). FUTSAL NB II, 4. FORDULÓ. VIL- LÁR-PI BONYHÁD-UNIVERSITAS SZEGED 18-2 (9-2). Villár-Pi: Görföl- Tálas, Schweitzer, Miklós, Dénes. Csere: Lakatos, Máté R., Máté N., Bálint, Czékmány B. Gól: Máté R. (5), Czékmány B. (4), Schweitzer (3), Tálas (2), Lakatos (2), Dénes, Máté N. ■ HÍRSÁV December 23-án jönnek Szekszárdra a legjobbak TEREMFOCI Gálffy Dezső főszervező jóvoltából 13. alkalommal rendezik meg december 23-án a szekszárdi sportcsarnokban a hagyományos focigálát, amelyet idén is Karácsony-Horfer Serleg Kupa néven bonyolítanak, s amelyen idén is több ismert focista lép majd parkettre. Pénteken az NK Osijek vendége lesz a PaksiFC labdarúgás A magyar válogatott Málta elleni Eb-selejtezője miatt a hétvégén nem rendeznek fordulót az NB I- ben. A Paksi FC azonban pályára lép: Gellei Imre csapata pénteken 17 órától a hor- vát első osztályban szereplő Osijek vendége lesz Eszéken. Morgen és Medve együtt több mint 60 pontot szórt kosárlabda A férfi junior NB I első fordulójában az Atomerőmű SE 86-80 (27-22, 16-15,14-17,25-26) arányban legyőzte az Univer-Kecs- kemét csapatát. A paksiak két legeredményesebb dobója Morgen Ferdinánd (33/3) és Medve Máté (30) volt. Pénteken kísérik utolsó útjára Váradi Henriket halálozás Tragikus hirtelenséggel, életének 81. évében elhunyt Váradi Henrik, aki 45 évig volt a TMLSZ játékvezetői bizottságának tagja, valamint 6 évig a fegyelmi bizottság elnöki funkcióját is betöltötte. Temetése október 12-én, 11 órakor lesz a báta- széki katolikus temetőben. Négyet lőtt a bonyhádi szenior a gödreieknek labdarúgás Baranya megyei szenior bajnokság: Öregfiúk 73 FK Bonyhád-Gödre 4-2 (2-1). Öregfiúk 73: Szabó (Schanczenbacher)- Gencz- ler, Hüber, Juhász, Guzorán (Keresztúri)- Szegedi J., Szlanta, Csobot G. (Szigeti), Darabos- Beke F. (Bogos), Pfeifer. Gól: Szlama, Darabos, Szegedi J., Bogos Cs. Október 13.: Öregfiúk 73 FK-Komló 16. @ további sporthírek: www.tolnainepujsag.hu Leoktatták a szegedi egyetemistákat futsal A Villár-Pi Bonyhád tizennyolcat lőtt, és már negyedik a tabellán Az STC az új taktikát is gyakorolhatta kézilabda A hölgyeknél csak a Tamási együttese maradt győzelem nélkül FÉRFI NB II DÉLNYUGATI-CSOPORT. SIMONTORNYAI TC-BÁCSKA SE 43-26 (22-8). Simontornya, 150 néző. V: Flóris, Horváth. STC: CSÓKÁS- Wilhelm 5, KISS 6, FARKAS 13, Gadányi 2, VARGA A. 8, Kovacsik 5. Csere: TÓTH (kapus), Hóka 2, Mikoly 1, Liptai 1, Nagy, Hinkel. Edző: Farkas Attila. HÉTMÉTERESEK: 4/3, ill. 6/5. kiállítások: 18., ill. 12. perc.- Szorosan, jól védekeztünk, a két zavaró játékosunk sok labdát szerzett, s a lerohanásokból rendre eredményesek voltunk. A második félidőben kiengedtünk, de több új taktikai elemet is kipróbáltunk - mondta Farkas Attila, az STC edzője. NŐI NB II DÉLNYUGATI-CSOPORT. BÁCSBOKODISK-UKSE MÁRKER SZEKSZÁRD 26-30 (12-16). Bács- bokod, 100 néző. V: Szabó K., Tóth J. Szekszárd: Szabó B.- Mizsák 6, Farkas, Nagy Sz. 4, Pusztai 8 (2), Zhorela 6, Sze- kerczés. Csere: Izsák, Gáncs, HORVÁTH V. 6 (1), Almási, Palotás. Edző: Fekete Gabriella. HÉTMÉTERESEK: 13/10 ill. 4/3. kiállítások: 4 ill. 6 perc.- Alacsony színvonalú mérkőzésen a második félidőben a cseresort játszattam, de így is magabiztos győzelmet aratott a csapatom, ami biztató lehet a következő mérkőzések előtt - nyilatkozta Fekete Gabriella, a szekszárdiak trénere. TOLNA KC-KAPOSVÁRI KSE 26-23 (13-14). Tolna, 100 néző. V: Arnold Z., Temesi P. Tolna: SZABÓ A.- Reisch 6, Brunner, SZALAI5 (2), Újvári 1, SIPOS Á. 10 (4), Dombóvári . Csere: Simon, Kovács T. 3, Szokodi 1, Kovács R., Csonka, Stadler, Pál. Edző: Takács István. HÉTMÉTERESEK: 6/6 ill. 7/4. KIÁLLÍTÁSOK: 2 ill. 2 perc.- Izgalmas csatát vívtunk az újonc Kaposvár ellen. Az utolsó 10 percben a jobb erőnlétnek és rutinnak köszönhetően háromgólos győzelmet aratott a csapatom. A védekezésünkön van mit csiszolni, de a támadójátékunk egyre jobb - mondta Takács István, a Tolna edzője. TAM-BAU TAMÁSI KC-NAGYKANIzsai izzó se 22-28 (8-14). Tamási, 100 néző. V: Nagy L, Ropoli R. Tamási: Siklósi- FILÓTÁS 5, Kö- vesdi 5 (1), Ritt 2, Horváth Z. 1, Agócs 1, Pesti 5. Csere: Lajos (kapus), Illés 1, Szőke 2 (1), BakóD, Bakó Zs. Edző: Varga László. HÉTMÉTERESEK: 3/2 ill. 7/3. KIÁLLÍTÁSOK: 8 ill. 8 perc.- Az ellenfél gyors és kemény játékát nem tudtuk követni, a mieink pedig erőtlenül, átütőerő nélkül játszottak - mondta Varga László, a tamásiak trénere. IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEK: Simon- tornya-Bácska 42-19, Bácsbo- kod-UKSE 24-33, Tolna-Kapos- vár 27-22, Tamási-Nagykanizsa 32-27. ■ K. P., V. L. Ruhapróba A Tolna Városi Labdarúgó Club (TVFC) és a tolnai Labdarúgó Utánpótlás Club (LUC) is nyert egy-egy garnitúra mezt a Takko pályázatán. A kétszer tizenhat felsőt és nadrágot az egyre sikeresebb tolnai utánpótlás csapatok viselhetik. A szekszárdi üzlet az U9-es korosztályt öltöztette fel í i