Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-01 / 204. szám
2007. SZEPTEMBER 1.. SZOMBAT ELETMOD Betegesen kevés alvás jellemzi a tinédzsereket Az edinburgh-i alvásklinika szakértője, Chris Idzikowski aggasztó tapasztalatairól számolt be nemrég a BBC News brit hírportálon. Állítása szerint a mai tizenévesek olyan keveset alszanak,ráadásul olyan romboló körülmények között, amely már most károsítja az egészségi állapotukat. Az általa végzett kutatásban ezer brit fiatalt kérdeztek ki részletesen alvási és pihenési szokásaikról. ■ Hihetetlenül károsak a fiatalok jelenlegi pihenési szokásai. A kutatás szerint a 12-14 évesek 58 százalékának van saját tévéje, telefonja, hifitornya és számítógépe. Sokan közülük éjszakára is bekapcsolva hagyják az elektromos berendezéseket. A gyerekek átlagos alvásideje négy-hét óra, amely a szükséges napi nyolc óra alatt van. Mivel a berendezések elektromos feszültséget sugároznak a szobában, és a pihenéshez szükséges csöndet is akadályozzák, az alvás is veszít a hatékonyságából. A kutató „hihetetlenül káros trendnek” nevezte a jelenlegi állapotot. Az alváshiány ugyanis nemcsak az ismert fáradékonysággal és koncentrációcsökkenéssel veszélyezteti a tiniket, hanem az elhízással is. A fáradtság hatására a szervezet olyan hormonokat termel, amelyek növelik az éhségérzetet. A szakemberek szerint rá kell szoktatni a fiatalokat, hogy kapcsolják ki a szerkentyűket és aludjanak többet, különben depressziósok vagy pajzsmirigybe- tegek is lehetnek. ■ W. A. A jó könyv jó tanítómester nevelés Minden gyereknek tudnia kellene, hogy olvasni jó Az olvasásra felkészítést nem lehet elég korán kezdeni. Ha a gyermek kiskorától könyvek között nő fel, egész életére kiható ajándékot kap. Wlcsek Anna Anikóék hétvégente is meséznek a délutáni alvás előtt, hogy Berni nyugodtabban aludjon el Bernadett, azaz Manó mindennap arra alszik el, hogy a mamája, Anikó mesét olvas neki. Egyik legkedvesebb történetük a Boribon: nem túl hosszú esti meséhez, és a könyv sok képpel van tele. Tökéletes az elalvás előtti pillanatokra. „Manó szereti nézni a képeket, miközben olvasok neki. Ezért fontos, hogy rajzok is legyenek a könyvben - mondja Mitrovics Anikó. - Az egyestés g történeteket szeretjük. Próbál- 1 koztam már a folytatásos mesék- | kel is, de Berni még kicsi hozzá.” | Bernadett mostanában egyre 1 gyakrabban lapozza fel egyedül is a megszokott könyveit. Ügy tesz, mintha olvasna, elmondja, melyik oldalon mi a cselekmény, figyeli a képeket és elmeséli a történetet. „Az állandó repertoárunk nagyjából ötven meséből áll - folytatja Manó mamája. - Ennek alapjait a Boribon, a Kippkopp, a Kockásfülű nyúl és a Vidám mesék képezik, és az olyan klasszikusok, mint a Hamupipőke. A modern mesék viszont nem tetszenek nekem. Valószínűleg ezért olvasok ritkán a lányomnak ezekből. Viszont a Boribon mesekönyv például az enyém volt. Anno én dekoráltam ki, és ez nagyon tetszett Manónak.” Anikó nemrég vásárolt egy kétnyelvű mesekönyvet is, amelyet öt-hat éves kortól ajánlanak. A sok kép mellett már megjelennek angol kifejezések, ha a főszereplő idegen nyelven beszél. AZOK A GYEREKEK, akiknél hiányzik az olvasás adta szociális tapasztalat (mert otthon nem szokás olvasni), az iskolában találkoznak először a könyvekkel kapcsolatos benyomásokkal. Ők már a kezdetekkor hátránnyal indulnak a könyvszeretőkhöz képest, mert a tankönyvhasználat számukra nem lesz ismerős „Az olvasás kérdése szemléleti dolog. Nem a konkrét olvasástanulással kezdődik egy gyermek életében, hanem azzal az és kedvelt elfoglaltság - figyelmeztet Győri János. Ezért a képeskönyvek nézegetését már néhány hónapos korban el lehet kezdeni. Később „emlékeztető vonalakat” lehet felidéztetni a gyerekekkel, hogy ősz- sze tudják kapcsolni a jelentéseket: a labdarajz mellé odaírni, hogy labda, az őt ábrázoló ember mellé pedig a nevét. időszakkal, amikor a szülő olvas neki és vele - mondja Győri János, a Magyar Olvasástársaság tanácstagja. - Az együtt olvasáson nagyon nagy hangsúly van. Fontos, hogy a szülő meg is beszélje a gyermekkel a látottakat és a hallottakat.” Az olvasás szeretetének kialakulásában később fontos az intézményi környezet. Otthon, az óvodában és a bölcsődében is kell, hogy legyenek a gyerekek körül olyan eszközök, amelyeken képekkel és szövegekkel találkoznak. Ezek segítségével a betűk, az olvasás és a szövegfeldolgozás élményét élik át, és megtanulják: az emberek betűk és szövegek között élik az életüket, ami jó dolog. Ne legyenek hátrányban a többiekhez képest HIRDETÉS Egy pillantás a vadonba séta Régi pompájában vár újra a váci tanösvény A váci ártéri tanösvény Magyar- ország egyetlen olyan tanösvénye, amelyen utcai ruhában kényelmesen végigsétálva, eredeti állapotában figyelhető meg a Duna természetes élővilága. A látogató jégmadárban, récékben, guvatokban, gém- és kócsagfélékben, énekesmadarakban, valamint különleges, szinte dzsungelszerű növényvilágban gyönyörködhet. Séta közben bokorfüzesek, puha- és keményfalige- tek, számtalan vízinövény, kétéltű és hüllő bukkan elő. Az 510 méter hosszú, cölöpökön álló tanösvény a 2006-os árvíz idején több helyen megrongálódott. Az ingoványos, mocsaras terepre emelt, cölöpökből álló út megtört, elmosta az árvíz, és használhatatlanná vált a kidőlt fák miatt. Egy százméteres szakaszon teljesen elmosta a tanösvényt a Duna. A sétautat gondozó Göncöl Alapítványnak és az ÖKO- Pannon Kht.-nak köszönhetően a különleges létesítmény most újra várja az iskoláscsoportokat és a természetet kedvelőket. A felújítást hetven önkéntes végezte, akik megerősítették a járórészeket, helyreállították az ártér mederviszonyait, és eltávolították a felhalmozódott üledéket. Emellett az út teljes hosszán rejtett kőfészkeket alakítottak ki, amelyek védik az állatokat a további természeti csapások ellen. Az ösvény Vác déli részén található, és Ingyen látogatható. A Gombás-patak hídján átkelve jobbra lehet megpillantani a sétaút bejáratát. ■ Wlcsek Ha a látogatók türelmesen várakoznak, akár jégmadarat is láthatnak a madármegfigyelő helyeken buditime.hu ÁRKÁD, PÉCS: A mosdó méltó egy országrész legnagyobb kereskedelmi központjához. Semmi különös, csak rend és tisztaság. Design: 5 pont Ergonómia: 8 pont Felszereltség: 8 pont Tisztaság: 8 pont Összesen: 29 pont a maximálisan adható 40-ből Magyarország legjobb vécéjét keressük. Segíts megtalálni. www.buditime.hu HIESAV Élet&Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ&MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ► SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Megjelent a tvr-hét legfrissebb száma A HÉT FILMJE: A Karib-tenger kalózai 2. Pokolra jut a kapitány, ha nem rendezi adósságát. Címlapon Courtney Cox, aki kiteregeti a szennyest. Sztárinterjú Stohl Andrással. Keresse a tvr-hét legfrissebb számát a hírlapárusoknál! Vizsgálják, mennyire jó anya Britney Spears MEGKÉRDŐJELEZTE a 26 éves énekesnő, Britney Spears szülői képességeit a Los Angeles-i bíróság. Az ügyben folyik az eljárás, és egy tárgyalást is tartottak, amelyen a kétgyermekes anyuka nem jelent meg.. Korábban is volt hasonló vizsgálat, amikor Britney ölében az öt hónapos kisfiával vezetett az autópályán. Sziámi ikrek Kolumbiában EGY TIZENHAT éves lány hozott a világra Kolumbiában egy sziámi ikerpárt. A testvérek nyolc hónapra, 3400 grammal születtek múlt vasárnap. Állapotuk válságos, hiszen amellett, hogy hasuknál és mellkasuknál nőttek össze, mesterségesen kell lélegeztetni őket, és súlyos szívelégtelenségben szenvednek. A babanyelvet mindenki megérti A GYEREKEKNEK mondott szavakat a felnőttek még akkor is megértik, ha azokat egy általuk ismeretlen nyelven közlik - derült ki egy Los Angeles-i kutatópáros vizsgálataiból. A teszt során angolul gügyögő anyukák beszédét játszották le perui szülőknek, akik rögtön ráéreztek a mondanivaló lényegére. A szakemberek szerint nem a nyelvi elemek, hanem a hangerő, a hangszín és a beszédtempó az, amely a legfőbb jelentéseket hordozzák. @ további érdekességek: www.reggel.hu t * I I 9 ♦